Hirünk a Világban, 1957 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1957-01-01 / 1-3. szám

Hírünk a Világban

társadalmi és politikai csoportosulás e valóságos inszurrekció — annyira különböző elemeit nagy és egyenlőtlen megterhelésnek telte ki. Ennek éppen az volt a célja, hogy a frontot a legnagyobb feszültség vonalai mentén szétrobbantsa. A különféle társadalmi rétegek, a különböző egyházak, foglalkozási csoportok más-más nyomás alá kerültek. A fogásokban sohasem szűkölködő kommunista taktika minden elkövetett, hogy a kisebb nyomás alatt álló csoportokkal elhitesse, hogy a távolabbi jövőben sem kell semmitől sem tartamok, hogy csak egy kicsiny — akkor éppen reakciósnak kikiáltott — csoport elleni akcióról van szó... Ilyenkor kellett az összeesküvőknek és más hasonlóan gondolkozó egyéneknek és csoportoknak fellépni, hogy a kommunista szalámizásL megakadályozzák, vagy legalább is lelassítsák. Hogy harcba vigyék azokat, akik a nyomás pillanatnyi hiánya miatt talán elkényelmeskedték volna a küzdelmet és megtartsa az érdeklődését azoknak a rétegeknek is, amelyek a történelem kérlelhetetlen logikája szerint akkor is kénytelenek lettek volna korábbi anyagi és politikai helyzetük radikális romlását tudomásul venni, ha kommunisták nem is leltek volna Magyarországon.

A december-januári letartóztatások kikapcsolták ezt a rendkívüli hasznos csoportot. A rákövetkező hetek eseményei megmutatták, hogy ezzel a kommunistáéilenes összefogás értékes eleme ment veszendőbe. A front összetartó kapcsai úgy meggyengültek, hogy aránylag rövid idő alatt sikerült akcióképességét megszüntetni. A bomlás politikai síkon volt a leggyorsabb: a kommunista szalámizásnak minden akadálya megszűnt.

Az összeesküvők mérhetetlen kommunista rágalomhadjárat célpontjává leltek. Ennek részleteire itt nincs hely, de nem is szükséges kitérni. Csak azt kell örömmel megállapítani, hogy a szabad világ közvéleménye átlátott a szitán, a rágalmaknak nem adott hitelt. A megszállók ési cinkosaik manőverei eredménytelenek maradtak. Sem az összeesküvőknek kikiáltottakal, sem a magyarságot nem lehetett megrágalmazni. Ebben nem kis szerepe volt

annak a következetességnek, amellyel az összeesküvők tekintélyes része két megszállás alatt viselkedett: mindkettőben áldozatosan védve a nemzeti függetlenség minden pártszem ponton, osztályérdeken és ideológián felülemelkedő ügyét.

Az összesküvésre nemcsak a tízéves forduló miatt kell visszaemlékezni. És az emlékezésnek nem is egyedül az a célja, hogy egy csoport hűséges és bátor magyar ember emlékét életbentartsa. Az elmúlt évtizedben a magyar nép a hősök és vértanuk olyan a történelemben párját ritkító koszorújával kápráztatta el a világot, hogy ebben a végtelen sorban szinte tiszteletlenség egyeseket kiemelni még akkor is, ha éppen ezek nyitották meg vagy voltak az elsők között a hosszú sorban.

A megemlékezést aktuálissá az októberi magyar forradalom teszi. A tétlenségre és gyávaságra mentséget keresők szeretik hangoztatni, hogy a magyar forradalom elbukásában a magyar nép mértéktartásának hiánya volt a főtényező. Ha a magyarok nem nyúltak volna erőszakhoz, ha hajlandók leltek volna valamilyen kompromisszummal megelégedni... hajtogatják a más bőrére oly könnyen engedékenykedők — (közben persze szívesen elsiklanak afölött, hogy az elmúlt években éppen ők szerették annyira hangoztatni: „a szabad világ sohasem nyugodhatik bele.“)

Ezekre a támadásokra és álmenlségekre éppen az összeesküvés adja meg a csallanó cáfolatot. 1945-47-ben a magyar nép nem erőszakkal, hanem politikai eszközökkel; nem türelmetlenül, hanem jóbi mértéktartással és önfegyelemmel törekedett a minden nép elidegeníthetetlen örökjogát: a függetlenséget visszaszerezni. Nem tüntetett. Egy barbár csordának minden garázdálkodását szó nélkül tűrte. Mikor politikai állásfoglalásra került sor, azt is békésen, csendesen, minden fenyegetés nélkül, sok nyugati államban és a demokráciára maguknak szabadalmat követelő körökben sem mindig előforduló tisztasággal és általános részvétellel lefolyt választásokon lelte. A választás után is meglepő mértékletességet tanúsított: minden módon igyekezett kerülni a leszavazott megszállók érzékenységénék és presztízsének fölösle-