Hirünk a Világban, 1956 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1956-09-01 / 3-4. szám
Hírünk a Világban 5 ANKÉTÜNK BEFEJEZŐDÖTT E számunk elején közöli cikkünkkel ankétunkat a magyar irodalom külföldi helyzetéről befejezzük s köszönetét mondunk az abban résztvevőknek. Bakó Elemér, Barankovics István, Fenyő Miksa, William H. F. Lamont, Major Róbert, Padányi Gulyás Jenő, Reményi József, Rónai Zoltán, Szász Béla és Sziklay Andor értékes cikkei, illetve hozzászólásai nagyban hozzájárultak a probléma tisztázódásához. Különös hálával tartozunk Lamont professzornak, akinek két cikke s közvéleménykulatása a kérdés leggyakorlalibb részét, a magyar művek angolnyelvű kiadásának ügyet vitte előre. Ennek az akciónak valószínűleg rövidesen amerikai vonalon is folytatása lesz. Lapunk a maga részéről a vitában résztvevők értékes javaslatait a jövőben igyekszik erejéhez képest előmozdítani. KÉT LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ í. Nagy becsű lapod igen érdekes cikksorozatban foglalkozik a magyar remekművek idegenre fordításának a kérdésével, ami természetesen kiadónkat is érdekli (Kossuth Kiadó — a szerk.) Az az érzésem, hogy ennek a problémának legfontosabb mellékágára a hozzászólók nem tértek ki és ez az üzleti szempont. Mindenütt a világon a könyvek legnagyobb részét kiadóvállalatok hozzák forgalomba. A kiadók olyan könyveket adnak ki, a melyek számára piacot tudnak szerezni vagy az iró ismert volta, vagy pillanatnyi irodalmi divat, vagy pedig saját sikeres propagandájukkal. Az olvasó a felkínált árut válogatja ki. Mivel a kiadók javarésze nemcsak a kiadásra kerülő könyv irodalmi értékét szemléli, hanem egyúttal arra is néz, hogy mennyit tud belőle forgalomba hozni és eladni, magától értelődőleg nem ad az élő irodalomról keresztmetszelet, hanem elsősorban a piaci szükségletet elégili ki. Ehhez a tényezőhöz hozzájárul, hogy a kiadó lektort, esetleg külső szakértőt hallgat meg. Hogy ez szintén milyen bizonytalan tényező, arra sok példát tudnék felhozni a közelmúltból. A hozzászólók arra törekedtek, hogy kapcsolatot tudjanak teremteni a magyar irodalom nyugati piaci forgalma és a magyar irodalom nemzetközi értékelése között. Mivel az emliteLt szempontokat figyelmen kívül hagyták, néhány nem eléggé átgondolt Ítéletet olvashattam. Ha busz Reményink volna, akkor nagyobb volna az angolszász piacon a propagandánk minden szomszédos népénél. Dr. Lamont professzor közvéleménykutalását érdekesnek tartom, de az az érzésem, hogy nem járt el elég módszeresen. Közvéleménykutatásnál minden számításba jövő társadalmi réteget tanulmányozni kell, különben az eredmények nem adnak hű képet a kutatott kérdésekről. Nagyon hasznos volna felhívni Lamont professor figyelmét a Fővárosi Könyvtár, a legnagyobb forgalmú budapesti könyvtár statisztikáira, melyeket a legjobb tudomásom sze.int a newyorki Public Libraryben megkaphat. Nem az emigráció, vagy annak az egyes rétegei véleménye alapján kellene következtetéseket levonni, hanem olyan sokezres anyagból, amit ez a könyvtár nyújthat. Dr. Lamont értékelésénél tehát a két háború közötti otthoni statisztikát használhatja, vagy pedig felkérhetné közreműködésre a politikamentes, de az egész világra kiterjedő kapcsolatokkal rendelkező Magyar Nemzetiségpolitikai Intézetet, mely a nyomtatványok és természetesen a boríték és porto rendelkezésre bocsátásával ezt a munkálatot szívesen ellátja. Szász Béla
