Hiradó, 1967. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1967-02-23 / 8. szám

fi. OLDAL Thursday, February 23, 196? Alexei Kosygin szovjet miniszterelnök, Wilson angol miniszterel­nökkel, londoni látogatása alatt________________________________ Élénk színű autó biztonságosabb DETROIT. — A nyugatnémet Autobahn expressz ország­utakon a Mercedes gyár a gyakorlatban próbálta ki, milyen hatása van az automobilok színének a forgalomra. Bebizonyosodott újra, hogy a közlekedés biztonsága a gépjármüvek színétől is függ. A Kalifornia Egyetem kutatói korábbi kísérleteken kimutatták, hogy az emberi szem a sárga szinti gépkocsit négy-öt méterrel közelebb levőnek látja, mint az ugyanolyan távolságban álló vagy haladó szürke szinti autót. Svájci szakértők azt javasolják, hogy a piros és vörös árnyalatait használják ezután a gépkocsi gyárak: a piros szin ma már az ember tudatában — a közlekedési lámpák elterjedése után — ösztönösen a tilalomra mutat és eleve óvatosságra int. A nyugatnémet Porsche gyár minden kisér­­leti kocsiját pirosra festi. A fehér pedig ugyancsak feltűnő és ezért a balesetek megelőzésében hasznos szin. Az angol rendőrség a fehéret választotta hivatalos gépkocsijainak színéül. A Mercedes gyár szerint a fehérnél is sokkal jobb a színjátszó narancs­­sárga, mert azt mondják, tizenkétszer annyi fénysugarat ver vissza, mint a fehér. Ha nincs is egyetértés a szakemberek között, hogy mi­lyen színre kellene festeni a gépkocsikat a baleseti veszély megelőzésének szolgálatában, abban mégis egy véleményre jutottak, hogy mely színek a legveszedelmesebbek: általában a sötétek s azok közül is a legsötétebb szürke és a fekete. Az, hogy milyenre festik a gépkocsikat, csupán kis jelen­tőségűnek tűnhet, mégis el nem hanyagolható a gépkocsi­balesetek megelőzését célzó világméretű törekvésekben. Mert ma már az egész földgolyón keresik, kutatják: hogyan kell és lehet felvenni a harcot a közlekedési szerencsétlenségek ellenében. (Érthető módon elsősorban amerikai gond ez, hiszen az Egyesült Államok 190 év alatt a háborúkban 600 ezer polgárát veszítette el, az amerikai országutakon viszont 25 év alatt másfél millió ember halt meg.) Az Egyesült Nemzetek Egészségügyi Világszervezete is felhívja a figyelmet arra, hogy minden esztendőben száz­ezer ember leli halálát közúti balesetekben, minden halottra pedig 10—15 súlyos és 34—40 könnyebb sérülés jut. A világ­­szervezet hivatalos folyóirata egyik legutóbbi számában azt ajánlja, hogy az illetékes szervek a Föld minden országában, a fejlett ipari országokban elsősorban, gondosabban, részlete­sebben és hatékonyabban kutassák fel a balesetek okait. A tapasztalat azt mutatja, hogy igenis lehet csökkenteni azt az árat, amelyet az emberiség a gépkocsi-forgalom roha­mos növekedéséért fizetni kénytelen; angol statisztikák sze­rint a forgalomirányító, tilalmi és jelző táblák felszerelése a balesetek számának 40 százalékos csökkentését eredmé­nyezi — a “stop” és “lassíts” táblák felállítása 75 százalékkal szorítja le a balesetek számát. Az autóbaleseteknél tucatnyi kérdésre kellene választ kapni: a gépkocsi mechanikailag jó állapotban volt-e, jól müködtek-e fékjei, nem volt-e hibás a kormányberendezés? S ha mechanikai hibák mutatkoztak, ki ezért a felelős: az autó tulajdonosa-e, a karbantartást végző garázs dolgozói, vagy az autógyár? Csúszós volt-e az ut? Nem futott-e a kocsi bukkanóra, gödörbe? Milyenek voltak az időjárási viszo­nyok, milyen széles volt az ut: lejtett-e; milyen volt a meg­világítás? További kérdések a vezető fizikai, pszichológiai áhllapotára várnak választ: nem volt-e beteg, nem ivott-e. nem volt-e orvosi kezelés alatt, nem mutatott-e hajlandóságot az öngyilkosságra, nőtlen volt-e, özvegy vagy elvált? Meg­­bűntették-e valaha szándékos bűncselekményért vagy testi sértéséit ? És ha igaz két amerikai idegorvos — Tillman és Ilobbs — véleménye, hogy “Az ember úgy vezet, ahogyan él”, akkor el kell tiltani a volán mellől azokat, akik antiszociális maga­tartást tanúsítanak, akik argessziv, a rendet, a tekintélyt nem tisztelő jellemvonásaik következtében kerültek másutt összeütközésbe a törvénnyel. Tapasztalatai tény, hogy a családi állapot szerint a bal­esetek okozói között az elváltak állnak az élen, kevesebb sze­rencsétlenségért felelősek az özvegyek vagy nőtlenek és haja­­donok, viszonylag legóvatosabban a házasságban élő gép­kocsivezetők viselkednek az országutakon. Folyik a vizsgálat a három ürpilóta halálának ügyében, Cape Ken­nedyn, külömböző próbákkal. ____________________________ Hí nA í> ó______________________________________ Ha kieset történik a csillagok világában... HOUSTON, Texas. A három amerikai űrrepülő tüzhalálá­­iak oka talán örökre titok narad, de ennek a tragédiá­nak tanulságai, az űrrepülés veszélyei örökké velünk lesz­­lek. A tragédia erőteljes lö­kést adott a vizsgálódásnak hogy miképpen lehet a jövő­ben baj baker ült Űrrepülőket megmenteni. Mi lesz, ha bal­eset történik a magasságok­ban ? A houstoni Űrrepülési cent­rumban úgy vélekednek, hogy a föld és az ég közti végtelen térségben keringő mübolygók utasainak élete a jövőben an­nál nagyobb veszélynek lesz kitéve, minél komplikáltabb, minél fejlettebb lesz az Űrre­pülési technológia. Paul Ha­ney, a központ sajtóreferense, igy fogalmazta meg a prob­lémát: Minél nagyobb lesz a baleseti kockázat, annál 'ke­vesebb lehetőség lesz a bajba­­kertilt űrrepülő megmentésé­re. Vagy: minél messzebbre megyünk, annál nagyobb a ve­szély. Űrrepülési szakértők egybe­hangzó véleménye szerint je­lenleg sem Amerika, sem a szovjet nincs abban a helyzet­ben, hogy lehozza a földre azt az űrrepülőt, aki ott fent kri­tikus helyzetbe kerül; ez ma csak a legegyszerűbb esetek­ben képzelhető el, amelyek hasonlók a normális leszállási eljáráshoz. Az eddig biztonsági rekord jónak mondható. Az amerikai és az orosz Űrrepülők eddig 24 alkalommal 2501 órát töltöt­tek a világűrben és balesetről nincs biztos értesülés. Ha amerikai Űrrepülőt ott fent katasztrófa ért volna, a tele­vízió ezt nem titkolhatná el. Az oroszoknál más a helyzet, ők csaknem teljes titoktartás­sal végzik akcióikat, mégis erőteljesen tartja magát a gyanú, hogy legalább egy tir­­repiilőj ükét elvesztették. Michael Stoiko, a Martin Marietta Corp. főmérnöke a Nemzetközi Űrhajózási Kong­resszus elé terjesztett érteke­zésében a következő valószínű­ségi számításokat végezte: 1985-ig lesz 280 űrrepülés. Az ilyen missziók kockázat-elem­zése azt mutatja, hogy 58 szá­zalék a valószínűsége annak, hogy 1974-ig 2,5 mentési ak­cióra lesz szükség, a későbbi években, 1984-ig nagyjában ilyen (00—62 százalék) a va­lószínűsége négy világüri bal­esetnek ; az azután következő két évtizedben legalább hét mentési kísérlettel kell szá­molni, mert akkor már több nemzetnek több, valószínűleg 22 űrrepülője lesz. Mondani sem kell, hogy vi­lágüri balesetek elkerülése a NASA egyik fő munkaprog­ramja; a költségvetésnek csaknem a fele megy a dupla biztonsági berendezésekre. Ha az űrhajóban egy computer, vagy egy fotocella bedöglik, helyét nyomban elfoglalja egy másik. Arra már most be van­nak rendezkedve, hogy ha bár­mi baj történik földkörüli ke­ringésnél, az űrhajót lehív­ják, lehozzák a földre. De ha az űrhajó a hold körül kering, vagy a holdon leszáll, a nagy távolság miatt a veszély ha­sonlíthatatlanul nagyobb és a mentési akció kilátása csök­ken. * * * Felmerül ac ijesztő kérdés: Mi történik, ha a holdrepülő nem tud visszajönni a földre, mert a rakétája nem műkö­dik? Ilyen esetben a holdra helyezett készülék (lunar lan­ding module) televíziója to­vább is küld felvételeket. Kí­sérteties látvány negyedmil­lió mérföld távolságban: ké­pek jönnek, de az űrhajós nem jöhet le, ott pusztul el. Ször­nyű sors, de — az űrrepülők tudják, hogy ez megtörténhet és fanatikusan vállakoznak ily végzetessé válható misszióra. Különböző űrrepülési tech­nológiával foglalkozó vállala­tok különféle mentési készü­nket és módozatokat készítet­tek el, amelyekről azonban a? újság semmitsem árulhat el mert a hadvezetősóg a “tit­kos” pecsétet nyomta rájuk Csak annyit lehet mondani hogy kétféle mentési módról van szó: mentési felszerelést adni az Űrrepülőknek, vagy a földről irányítani a mentési kísérletet. Nemcsak technikai csődöl (malfunctions) vészéiyeztetil az Űrrepülők életét, hanem előre nem látható, számításba nem vehető tényezők is, első­sorban a világűrben állandóan röpködő meteoritokkal való összeütközés. * * * A legdrámaibb baleset, ami elképzelhető: a keringési é: leszállási gépezet nem funkcio­nálása. Ilyen esetben az Űrre­pülő tehetetlenül ül a kapszu­lában és reménytelenül várja a véget. John Powers, NASA korábbi “összekötő tisztje” a néppel, akinek hangját oly sokszor hallottuk a televíziói át, úgy véli, hogy nagyszabású propagandával kellőén elő kei] készíteni a nemzetet ilyen ka ;asz tréfára. Mások azonbar agy vélekednek, hogy az em­berek amúgy is tisztában van nak az ül hajózás kockázatá val, tudják, hogy amint bal eset élheti az automobilistái Í3 a kerekek alá kerülő gya logjárót, a hajók és repülő­gépek utasait, úgy hasonló, de sokkal nagyobb veszély fenye­geti azokat a kiválasztott földia-lkokat, akik a csillagok világába behatolni merész­kednek. Ezek beszélő viszony­ban vannak a végzettel. Hozzászólnak az űrrepülési balesetek kérdéséhez az or­vosok is. Mi lesz, ha egy Űr­repülőnél váratlanul vakbél­­gyuladás vagy hasonló attak jelei mutatkoznak? Dr. Huber­tus Strughold, az amerikai lé­gierő orvosi osztályának veze­tő orvostudósa úgy véli, hogy ilyen váratlan esetekben, ame­lyek normális körülmények közt azonnali operációt tesz­nek szükségessé, megelőző operációk elkerülhetővé ten­nék az űr-halált. Ezért hosszú at előtt, például Mars-utazás előtt az Űrrepülőknek vakbe­lét, manduláit, epehólyagját ki kellene operálni. AMERIKA ÉLELMISZER KÉSZLETE NEM KIMERÍTHETETLEN WASHINGTON. — Amerika az utóbbi hetekben újra többszázezer tonna gabonát szállított Indiának, amelynek egyes területeit a két éve tartó szárazság miatt, éhínség fenyegeti. Ez rácáfol azokra a jelentésekre, amelyek szerint Johnson elnök halogatta az élelmiszer szállítmányokat Indiá­ba, mert személyes sértésnek vette Indira Gandhi szónok­­kitait Amerika vietnami politikája ellen. Mindamellett, az amerikai kormány világosan tudo­mására hozta az élelmiszer-adományokban részesülő orszá­gok kormányainak, hogy a segély — ilyen méreteikben — nem tarthat örökké. 1966-ban a 9 millió tonnát kitevő ame­rikai gabonatermésnek kerek egynegyed része ment Indiába. A .szerződig.«mely az Indiának nyújtott élelmiszer segélye­ket szabályozta, december 31-én lejárt és heteken keresz­tül bizonytalan volt, hogy az Egyesült Államok folytatni fogja-e a segély-szállitmányokat. A halogatással a Fehér Ház azt a felfogását kívánta India tudomására -hozni, hogy Amerika nagyobb erőfeszítéseket vár el Indiától mezőgazda­ságának modernizálását illetően és azt akarja, hogy más államok is vegyék ki részüket India, vagy más megszorult államok támogatásában, gabona és műtrágya küldemények­kel, vagy nemes valutával való hozzájárulásokkal. — Migaz Egyesült Államok rúpia ellenében szállít gabona­­neműt, (amit nem lehet dollárra átváltani), addig más búza­termelő nyugati államok csak nemes valuta- ellenében adnak el gabonát. Most — elértve az amerikai célzást — Kanada és Ausztrália ígéretet tett, hogy a jelenlegi év folyamán tekintélyes mennyiségű gabonanemiit fognak eladni rúpia ellenében — Indiának. És a múlt héten a Szovjetunió, amely egyes vetőmagféléket maga is importálni kényte­len, bejelentette, hogy 260,000 tonna búzát adományoz Indiának minden ellenszolgáltatás nélkül. Ami a jövőt illeti, Orville Freeman, amerikai földmű­velésügyi miniszter tudomására adta Indiának, hogy az ame­rikai gabonatartalék fogytában van és az év folyamán India csak további és fél millió tonnára számíthat, ami szükség­letének csupán felét teszi ki. Az automatikus amerikai álelemsegélyék korszaka lejárt és Washington ezentúl csak rövid lejáratú és korlátolt mennyiségű kötelezettséget vál­lalhat, tartalékkészletének mennyiségéhez mérten. VALUTÁZÁS, SZÖKÉS, SZÖKTETÉS BUDAPEST. — (A Magyar Távirati Iroda jelentése. Pigniczky László, a magyar válogatott asztaliteniszező csapat tagja a közeljövőben a deviza-gazdálkodást sértő bűntett miatt kerül a Pesti Központi Kerületi Bíróság elé. Pigniczky a londoni asztalitenisz Európa Bajnokságon egy angliai isme­rősétől 5500 osztrák SehlMinget kapott azzal a kikötéssel, hogy fekete árfolyamon számolt ellenértékét, 12,000 forintot, két magyarországi címre kifizeti. Pigniczkyt a nyomozók a pénz átadásakor rajtakapták. A Központi Kerületi Bíróság 2—2 hónapi szabadságvesz­téssel büntette Josef Goman és Jan 'Goman Nyugat-Német­­országban élő lengyel származású hontalanokat, akik hamis ut, (kmányok segítségével ki akarták csempészni Magyar­­országról Adam Cyryl lengyel állam polgár 1, Adam Cyryl büntetése szintén két hónapi szabadságvesztés. Volker Gröschl 21 éves bécsi kereskedő és barátnője, Iris Gebhard megkísérelték kicsempészni Magyarországról Schneider Zsuzsanna 2i éves budapesti leányt. A tiltott határátlépés miatt Schneider Zsuzsannát félévi, Gröschlt öt hónapi, Iris Gebhardot négy hónapi szabadságvesztéssel bün­tették. A Főügyészség tiltott határátlépéshez nyújtott segítség büntette miatt vádiratot adott ki Jobanis Karageoroudis 28 éves görög állampolgár ellen. Karageroudis, aki Nyugat- Németországban él, Magyarországon keresztül akarta Nyu­gatra szöktetni Baerbel Barkowski keletberlini leányt. Két fitestvér, akik 23 éve nem látták egymást, ismét találkoztak a Holiday Inn-ben, Atlantic Cityben, ahol mindketten dolgoznak. ŰRÖKKÉ LESZ ÉLET A FÖLDÖN A népesség alakulásának kérdéséről rendkívül érdekes tanulmányt irt egy orosz tudós, F. Zigel. Fejtegetéseit a tá­voli múltban kezdi, időszámításunk előtt hét évezreddel, Mint mondja, a néprajzi tudósok feltételezése szerint 7 év­ezreddel időszámításunk előtt az egész Földön mindössze 20 millió ember élt. 9000 év alatt 20 millióból több mint 300-0 millióra nőt­tünk. Érdekes a fejlődés egyes szakaszainak vizsgálata. A 20. század elején már 1 milliárd 600 millió lakosa volt a Földnek. Azóta, a pusztító háborúk ellenére, a viha­ros gyorsasággal növekedett számunk, 66 év alatt több mint a duplájára, 3 millárd 300 millióra emelkedett a Föld lakossága. Időszámításunk kezdetéig nagy átlagban évezredenként duplázódott meg az emberiség száma. 1850-től már egy évszázad alatt megkétszereződött a lakosság, napjainkban pedig sokkal erőteljesebb a népesség növekedési üteme, 2000-re várhatjuk, hogy megduplázódik a Föld lakossága. A népesedést kutatók számítása szerint a következő évszázadban már két-három évtizedenként, azután pedig néhány évenként kettőzödik meg a lakosság. Fantasztikus kilátás! Még érdekesebbé válik ez a statisztika, ha országonként vizsgáljuk. Időszámításunk első 1900 esztendejében a Föld lakosságának évenkénti növekedése nem haladta meg az egytized százalékot. Jelenleg azonban igen sok országban a két százalék felett van, sőt egyes országokban még a 3 százalékot is felülmúlja. Néhány erre vonatkozó számadat: Kínában 2,3, Egyiptomban 2,6, Törökországban 3, Mexikóban 1,4, Nicaraguában 3,6 Venezuelában 3,8 százalék a lakosság évi növekedésének mértéke. A fejlett országokban ez as .irányszám lényegesesn alacsonyabb. Angliában például csak 0,6, Nyugat-Ncmetországban 0,7, .Franciaországban 0,7. Az USA-ban az évi növekedés eléri az 1,3 százalékot, a Szovjet­­mióban pedig az 1,7 százalékot. Az eddigi adatok alapján egyesekben felvetődhet a gon­dolat, hogy ilyen fejlődési tempó mellett hamarosan bekövet­kezik a népesedési robbanás, Földbolygónk túlzsúfoltsága. Ezt a tételt az elméletnek csak egy része támasztja alá. Van agy másik elmélet is. Eszerint bizonyos idő múlva a Föld 'akosftága növekedésének üteme lassabbá válik, bekövetke­zik a születések szabályozásának időszaka, és végeredmény­ben a Földön állandósul a lakosság száma. Ennek az elmélet­nek hívei odáig merészkedtek, hogy már számadatokat is közölnek. Egyesek azt mondják, hogy a Földnek 65 milliárd lakosa lesz és amikor ezt elérik, megáll a növekedés. Mások ízt mondják, hogy a 65 milliárdn-ak sokszorosa lesz a Föld akosságának száma. De valamennyi elmélet hirdetői azt vall­ják, hogy az emberiség megmarad örökre a Földön. . . • jjt ' -Az ember és a világűr közti kapcsolat első lépése hat ívvel ezelőtt történt meg. Ekkor kezdték kutatni a világűrből érkező emberi civilizációk rádiójelzéseit. Gyors eredményre természetesen nem szabad gondolni. De az elmúlt két eszten­­-iöben már nemegyszer tapasztalták a tudósok, hogy egészen különös és nagyon távoli kozmikus rádióforrásokból érkez­nek hullámók. Megállapították, hogy e rádióhullámok az energiaelosztás és egyéb tulajdonságok tekintetében, például i rádiósugarak intenzivitásának periodikus változata tekin­tetében arra mutatnak, hogy — mesterséges rádióforrásokról can szó. Valóban valamilyen szuper-civilizáció jelzéseiről van-e izó, vagy valami egészen másról? Erre ma még nem lehet válaszolni. Egy a lényeges: a Földön-tuli civilizáció kutatá­sába a tudósoknak egész serege kapcsolódik be. Tudományos konferenciákat rendeznek a csillagok közötti rádiókapcsola­tok kutatására. CIVILIZÁCIÓ ELLENI SZÖVETSÉG BRISBANE, Ausztrália. — Barrum Heads ausztráliai tengerparti település lakói elhatározták, hogy minden esz­közt megragadnak arra, hogy a turistákat távoltartsák falu­inktól. A Brisbane-től 200 mérföldre fekvő falunak összesen száz lakosa van, viszont nyáron négyszáz turista ütötte ott fel sátrát, amit az őslak ők rossznéven vettek. A falu lakosai Civilizáció Elleni Szövetséget létesítettek, melynek célja a turistákat távol tartani községüktől. A szö­vetség olyan méretben akarja megrongálni a faluba vezető utakat, hogy idegeneknek elmenjen a kedvük a kiiádulástól, még mielőtt odaérnek. Meg akarnak fordítani mindén út­jelző táblát az ellenkező irányba. A sátortáborozás meg­­lehezitésáre nagy mennyiségben homoki bolhát telepítenek le a tengerparton, darázsfészkeket raktak mindenfelé. Közölték továbbá a villamossági vállalattal, hogy a nyári hónapokban nem tartanak igényt villany világításra, sem pedig telefonszolgálatra. Ha ezek megszüntetéséről a vállalat nem gondoskodik, úgy a Civilizáció Ellenes Szövetség aktivis­tái fogják a,diótokat elvágni. Mérgeskigyck tenyésztését és letelepítését is tervezte a civilizáció Ellenes Szövetség, de ettől mégis elálltak, mert figyelembe vették, hogy a csúszómászók nem tesznek kü­lönbséget osuakók és turisták, között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom