Hiradó, 1967. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1967-02-23 / 8. szám

VOL. 46. ÉVFOLYAM No. 8. SZÁM PERTH AMBOY, NEW JERSEY WASHINGTONI LEVEL Az úgynevezett peace fee­ler békepuhatolózásokat, ame­lyeket Hanoi időről időre ki­sugároz, a Fehér Házban ép­pen úgy, mint a szenátus és a képviselőház nagy többségé­ben csak átlátszó propaganda­­fogásoknak minősitik. A bé­ke Vietnamban, ahogy az ésizakvietnami és a szovjet kormány elképzelik, abban áll­na, hogy Dél-Vietnamot ki­­szoiLgiíitatják, mint kommu­nista államot, Ho Si Minh­­nek. *t* V V A kongresszus egyik repub­likánus vezetője közli, hogy a republikánusok országos közvélemény kutatást végez­tek és arra a megállapításra jutották, hogy az amerikaiak többsége tévedésben van a Szovjetunió vietnami szerepe tekintetében. Tévesen azt hi­szik, hogy a szovjet szeretne a vietnami háborúnak véget vetni. Ennek éppen az ellen­kezője igaz: minden jel arra vall, hogy már útban lehet­ne a béke helyreállítása, ha az oroszok ezt nem akadályoz­nák. Tudni kell azt is, hogy Hanoiban az orosz befolyás erősebb, mint a kinai, főleg azért, mert a szovjet nagyobb katonai segélyt tud nyújtani, mint Kina. *5* & * “Negyesi 1 lúgos tábornoknál' mikor jár le a vietnami szol gálata?” — kérdezték Willi­am Westmoreland négycsilla­gos tábornokot. Ezt felelte a vietnami főparancsnok: “Ma­gam is tudni szeretném ezt.” * * $ Ezt suttogják — a U. S. News cimü komoly politikai és gazdasági magazin sze­rint — washingtoni politikai körökben : Furcsa dolog, hogy mostanában többen figyelnek fel Robert Kennedy szenátor külpolitikai megnyilatkozásai­ra, mint Johnson elnök és Rusk külügyminiszter nyilat­kozataira, holott tudvalevő, hogy Kennedynek, aki egy a szenátus 100 tagja közül, nem állnak rendelkezésére oly in­formációik, amelyekre John­son és Rusk álláspontjukat alapítják. Hogy mi megy vég­be a kulisszák mögött, azt csak Johnson és Rusk tudhat­ják. ❖ ❖ ❖ Az Amerika-ellenes mozgal­makat vizsgáló képviselőházi bizottság befejezte az ameri­kai náci párt első vizsgála­tát. A bizottság elnöke, Wil­lis löuisianai képviselő közli, hogy a náci pártnak mindössze •50 aktiv tagja van, ezek közt vannak szegények, elégedet­len elemek, elmebetegek és perverzek. Ilyen csoport nem tekinthető az amerikai nem­zeti biztonság veszélyének. George Lincoln Rockwell, az amerikai hitleristák führerje, kérte a bizottságot, hogy ren­deljen el nyilvános kihallga­tásokat a pártról. Willis kép­viselő szerint Rockwell a la­pok első oldalain szeretné lát­ni a képmását, no meg a te-OTTHONA KÖRNYÉKÉN DOL­GOZHAT. Kereshet extra dollá­rokat a tavaszi öltözetére AVON KOMETIKAI CIKKEK árusításá­val. Otthonában történő megbe­szélés végeit telefonáljon: New Brunswick környékén KI 5-1345, Perth Amboyban Hl 2-2462, Al­lentown - Bethlehem környékén hivja: 432-0916. írja: SPECTATOR levizió tükrében méginkább; ezt a szívességet a bizottság nem nyújthatja neki. i'fi * * Az amerikai nép milliói ész­re sem vettek, hogy nagy do­log történt a múlt héten: két óriási villanyáram-hálózat égy keleti és egy nyugati, össze­kötötte áramvezetékeit, mi­nek folytán előállott egy egy­séges villanyáram-hálózat a nyugati partvidéktől a New England államokig s a keleti hálózatba bekapcsolódott Ka­nada egy része is. Ezzel egy­bekapcsolódott 200 privát és köztulajdonban levő áram­­rendszer. Ennek az orszgos há­lózatnak kapacitása 245 millió kilowatt és a hálózat áramve­zetékeinek hossza 265,00C mérföld. Ha nem is tudjuk el­képzelni, hogy mit jelentenél ezek a nagy számok, elég tud­nunk azt, hogy ez a hálózat a világ elektromos energia szol­gáltatásának csaknem a fele pontosan 40 százaléka. De ez még csak a kezdete az országos áramszolgáltatás megteremtésének, ami ha megvalósul, lehetetlenné fog tenni olyan elsötétítést, ami­lyen 1965-ben az Egyesült Ál­lamok keleti részében és Ka­nada egy részében történt. Az áramhálózat további kiterjesz­tése programba van véve. En­nek fő jelentősége abban áll hogy az áramszolgáltatást gazdaságosabbá lehet tenni ily módon: Amikor egy vidé­ken több áraimra, más vidé­ken kevesebb áramra van szüksgé, a hálózatok kisegít­hetik egymást. Például: Mon­tana államban télen több áram kell fütéisre, Arizona állam­ban nyáron több áram kell a mezőik öntözésére és a lakások léghütésére; amikor e két ál­lam áramhálózatai össze lesz­nek kapcsolva, Montana nyá­ron kisegítheti Arizonát, Ari­zona pedig télen kisegítheti Montaniát. ❖ $ ;J: Miután közhírré tétetett, hogy az országos adóhivatalt felszerelik automatikus adó­fizető- adó-nem-fizető nyomo­zó -gépekkel, megszólalt sokak lelkiismerete, beküldték (név­telenül persze...) adó-adóssá­­guikat. És gazdagodott Uncle Sam kincstára másfajta pénz­­küldeményekkel is, amelyek­nek a “lelkiismeret-pénz” ne­vet adták. Az utóbbi öt év­ben a kincstár lelkiismereti alapja hat millió dollárral gaz­dagodott. Nemrég beérkezett egy 600 dolláros lelkiismereti csekk. Aki küldte, ezt irta hozzá: “Amióta adócsalást követtem el, nem tudtam aludni. Ha még ezután sem fogok tudni aludni, küldök többet." Johnson elnök három éven át ellenállt az amerikai poli­tikai hagyománynak, hogy no­vemberben vereséget szenve­dett szenátor-, képviselő- és kormányzój élőiteknek szövet­ségi bírói és más szövetségi hivatali állásokat kell (?) osz­togatni. Most valami okból fel­adta ellenállását. Lebukott de­mokraták jó állásokat kap­nak. Néhány példa: Utah ál­lamban David King kongresz­­szusi képviselő a novemberi választáson alulmaradt, most kapott Johnson elnöktől sziv­­balzsamot; Madagaszkár szi­getköztársaságba megy nagy követi állásba. Massachusetts kormányzóját, Endicott Pea­­bodyt, a novemberi szenátor­választáson kiütötte Edward Brooke; Peabody meghívást kapott magas állásra a Fehér Házba. Guam kormányzói ál­lását az elnök Nevada újra meg-nem-választott kormány­zójának ajánlotta fel. Érde­kes, hogy Johnson kormány­­hivatalokat ad fiatal bukot­taknak is, hogy a politikai életben maradhassanak és 1968-ban jó szolgálatot tehes­senek a demokrata pártnak ... Meg kell azonban jegyezni hogy Johnson nagyon megvá­­'ogatja, hogy kit milyen állás­ba nevez ki. *1* $ íj! A külügyminisztérium fo­lyosóin fiatal tisztviselők sug­­dolóznak. Valami nem tetszik nekik. Miután college diplomát kaptak és átestek a nagyon szigorú vizsgán, 6451 dollár kezdőfizetést kapnak. Autó­juk csak néhánynak van,leg­többen autóbusszal utaznak hi'vta lukba. És amikor az au­tóbusz továbbhalad, a hátsó falán a fiatal külügyérek, a holnap diplomatái, hirdet­ményt olvasnak: “Keresünk autóbusz so-ffőröket, kezdő fi­zetés 690 dollár, egyéb ked­vezmények.“ ' :J* iji i\t Washingtonban a napokban tanárok és más tanítási szak­emberek értekezletet tartot­tak, amelynek érdekes témája ez volt: Felnőttek és fiatalko­rúak bűnözése a gazdag tár­sadalomban. Az egyik előadó idézte Walter Reuther unió­­vezér nyilatkozatát, hogy c nem szorgalmazza a rövidebl munkaidőt, mert attól tart hogy a munkások, ha túlsók szabad idejük lesz, mindén szabad idejüket kuglizásra és ivászatra fogják felhasználni; munkával jobban járnának. Ehhez az előadóhoz egy ta­nár hozzászólt: “Mit tetszik gondolni, Walter Rheutemek lesz merészsége ilyesmit mon­dani egy unió-gyülésen?’’ Lesz — volt az előadó felelete . . . SEGÍTSÉG FIRENZÉNEK STOCKHOLM, Svédország. — Svédország, Dánia, Izland. Finnország és Norvégia, közös képzőművészeti bizottságot küld Firenzébe, hogy ez a bi­zottság segítsen az árvíz kö­vetkeztében megsérült fest­mények restaurálási munká­lataiban. AZ ŰRUTAZÁS ELLEN WASHINGTON — Az ad­minisztrációnak nem adóeme­lést kellene javasolnia, ha­nem csökkentenie kellene az űrutazásokra fordított össze­get — mondotta William Prbxmire szenátor, a kong­resszus közös gazdasági bi­zottságának elnöke. JOHNSON SZIVE WASHINGTON — Dr. E. Willis Hurst, sziv-specialista. ellenőrző vizsgálatot hajtott végre Mr. Johnson on, utána kijelentette: Az elnök szive teljesen rendben van. A Missouri-i oldalon a nap rásüt, a Mississippi befagyott parti ré­szére, amint St. Louisban a hőmérséklet 1 fokra esett. Az orvostudomány fejlődésének káros következményei is vannak LONDON. — Aldous Huxley mondotta: Az orvostudo­mány az utóbbi -időben oly sokat fejlődött, hogy ma már alig van egészséges ember.’’ Valóban: az orvostudomány meglepő sikerei ellenére egyre többen szenvednek valamilyen örökölhető betegségben. 3 éppen a modern gyógyászat nagyban hozzájárul ezeknek a bajoknak elterjedéséhez. “Az örökölhető betegségekkel — mondotta Hans Nachts­heim német professzor 7— adózik az emberiség a kultúrának ís a civilizációnak.” Nyugat-Németországban, Svájcban és az Egyesült Álla­mokban az örökölhető betegségeikben szenvedők száma az összlakossághoz viszonyítva körülbelül egyenlő. A jövőben az örökölhető betegségekben szenvedők szá-m-a bizonyára tovább fog emelkedni, mert még a legkorszerűbb gyógymódokkal sem lehet őket meggyógyitani, hanem csak a szimptomákat kezelhetik. Sok példát sorolhatnánk fel erre vonatkozóan: “A legveszélyesebb örökölhető betegségek egyike a cukorbetegség — irja H. F. Niggli zürichi profesiz­­szornő — 1921 óta, vagyis attól az időponttól kezdve, hogy elsőizben mesterségesen inzulint juttattak az emberi testbe, a cukorbaj nem halálos betegség többé. Sok cukorbajos ma éppen akkora teljesítőképességgel rendelkezik, mint egész­séges embertársai. S miután a cukorbajból fakadó impoten­ciát és sterilitást is gyakran kedvező eredménnyel kezelik, a gyermekáldásnak sincs akadálya. Ennek következménye mindenesetre az, hogy a cukorbaj egyre inkább elterjed.” További példa a vérzékenység. A Kr. u. 2. században a Talmud — a zsidóság törvényeinek és vallási hagyományai­nak gyűjteménye — már előírta, hogy olyan asszonyoknak a fiait, akik a körülmetélés utáni vérzés miatt két fiú­gyermeküket már elvesztették, nem szabad körülmetélni. Az anya nőtestvérének férfiutódjaira is vonatkozott ez az elő­írás. “Ez az előírás nyilvánvalóvá teszi, hogy akkoriban már pontosan ismerték a vérzékenység öröklődési folyamatát” — 'egyezte meg Bresch professzor, a freiburgi egyetem tanára. A betegség ugyanis a beteg apáról az egészséges lány­gyermekekre úgy tevődik át, hogy a lányok továbbadják a fiúgyermekeiknek a hajlamot, akiknek mintegy 50 százaléka vérzékennyé válik. A betegség tehát csak férfiaknál jelent­kezik konkrétan, a nők (kevés kivétellel) csak átviszik a oetegséget fiuutódaikra, de ők maguk nem szenvednek ebben a betegségben. Még évszázadunk elején is a vérzékenységben szenve­dőknek a többsége már gyermekkorában meghalt, gyakran egészen jelentéktelen sérülések miatt. Ma már más a helyzet. A véralvadást elősegítő gyógyszerekkel és vérátömlesztéssel többnyire segítenek a betegen. A vérzékeny beteg igy túl­élheti sérüléseit, megnősülhet és gyermekei születhetnék. Sajnálatos azonban, hogy ez hozzájárul a betegség elterje­déséhez. “Az emberiség — irja Bresch professzor — hosszú távon csak akkor tud eredményesen szembeszállni öröklődő szellemi javai lassú pusztulásával, ha tudatos átöröklési tekinteteket vesznek figyelembe az emberek a párválasztásnál. Erre több­féle lehetőség nyílik, kezdve azzal, hogy felvilágosítjuk az egyéneket örökölhető betegség valószínűségéről. ÁRA 20c—SINGLE COPY 20c Thursday, February 23, 1967 ■7^=,,—,i , 1 = -~:: v-t­­­­■ . ■ r- — ^-------------A 65 éven felüliek javára uj adókedvezményt fedeztek fel WASHINGTON. — Az or­szágos adóhivatalnak jó hire van az idős férfiak és nők számára, akik a Medicare f orvosi biztosításban rósztvesz­­nek s havi 3 dollár biztosítási dijat fizetnek. Körülbelül 4 millió személynek szól az üze­net. Az adóhivatali nemrég szét­­küldte a “Your Federal Inco­me Tax” cimü füzetet, amely­ben útmutatást ad, miként kell a jövedelmi adó bevallást elkészíteni. Abban a fejezet­ben, amelyben a levonásba hozható kiadásokról van szó, az adóhivatal nem sorolta fel a Medicare B biztosítási di­jat, ami azt jelentené, hogy akik nem a 10 százalékos át ’agot irjálk be adóvallomásuk­ba, hanem részletezik kiadá­saikat, a kiadások közé nem vehetnék fel a Medicare B ha­vi 3 dolláros (házaspároknál 3 dolláros) biztosítási dijat A múlt évben, amikor ez a, biztosítás julius 1-től kezdve volt érvényben, ezek a dijak 18, illetőleg 36 dollárt tetteik ki. Most az történt, hogy egy adóügyekkel foglalkozó válla­lat felfedezte, hogy az orszá­gos adóhivatal inf ormáéi ój a .éves volt: a Medicare B orvo­si biztosítás dija a törvény ér­ielmében éppen úgy levonásba hozható, mint bármely más or­vosi biztosítás dija. Sheldon 3. Cohen, az országos adó­hivatal főnöke, ezt belátta és nyomban értesítette az ösz­­szes adóhivatalokat a tévedés­ről. Ennélfogva, aki már be­küldte jövedelmi adó bevallá­sát, az készítsen egy módosí­tott bevallást. Egyben figyelmezteti az adó­hivatal a 65 éven felülieket az adótörvénynek egy másik rendelkezésére, amely eset leg nagyobb adómegtakarítást eredményezhet. Ennek “reti­­’f'ment income credit” a ne­­r. Ezt jelenti: Sok idős em­­,érnék van a Social Security nyugdíjon kivül más jövede’­­me is, például kamatok, osz­talékok, házibérjövedelem, vál­lalati nyugdíj, munka jövede­lem. Ezeknek a jövedelmek­nek egy része levonásba hoz­ható. Hogy miképpen történik a retirement income credit ki számítása, azt az 1040 szám mai jelölt adóbevallási iv “Schedule B” mellékletében ’ találjuk. Meg kell azonban je ryezniink, hegy ennek kiszá­mítása meglehetősen kompli­­kált, miértis ajánlatos adó­szakértő szolgálatának igény­­bevétele. Az adószakértők mi­­ámális 5 dollár dijat számí­tanak fel s ez a költség sok esetben bőségesen megtérül, ha az adófizető idős ember adckölbeles jövedelméből jó­kora darabot le lehet faragni. A retirement income cre­dit kiszámítását a Schedule 3 segítségével ne mulasszák cl azok sem, akik adóbevallá­sukat esetleg már beküldték; ezek is adjanak be egy módo­­dtott adóbevallást. Indonéz repülőgép tüze JAKARTA, Indonézia A Menado repülőtéren (Celebes Szigetek) kigyulladt egy in­donéz személyszállító repülő­gép. Húsz személy mégha’ t, 17-en súlyos égési sebeket szenvedtek. Támogatja az adóemelést WASHINGTON-- William McChesney Martin, a Fede­ral Reserve Board elnöke, mondotta: támogatja Johnson elnök arravonatkqzó javasla­tát, hogy az adót a jelenlegi adó 6 százalékával felemeljék. A PROPAGANDA ÍROTT FEGYVERE “Attack by Mail” cimen figyelemreméltó politikai könyv jelent meg a napokban. Szerzője, Edward Hunter, élesen ellenzi az amerikai kormányzatnak azt a közismert gyakor­latát, hogy szabadon beenged az országba kommunista pro­­paganda-iráscikat és nem ragaszkodik ahhoz, hogy a kom­munista kormányok a -kölcsönösség elve alapján megenged­jék amerikai újságok, magazinok és könyvek terjesztését országukban. Hunter idézi az amerikai Legfelsőbb Bíróság elvi döntését, amely erre á gyakorlatra vezetett s éppen ebben találjuk a kétségtelenül visszás állapot magyarázatát. \ főbiróság ebben a kérdésben az alkotmány alapján áll, . sajtószabadság és a' szólásszabadság itt mindenkit meg­illet, barátot és ellenséget egyaránt. E-gyánileg mégis lehet valamit tenni a nem-kivánatos' propaganda ellen: vissza­küldeni a postahivatalba és kérni, hogy a jövőben ilyen nyomtatványokat ne kézbesítsenek ki. “Attack by Mail” ára 5 dollár, megrendelhető e cimen: Hookmailer, 30 West Price St., Linden, N. J. Olvasóinkhoz! Lapunk következő számában meg­kezdjük CSÁVOSSY LEÓ a “HIRDESSÉTEK HARANGOK” cimü érdekíeszitő és az első mondat­tól az utolsóig lebilincselő történelmi regényének közlését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom