Hiradó, 1966. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

1966-12-22 / 51. szám

8. OLDAL ars adó Thursday, Dec, 22, 1968 A világ legnagyobb tűzoltó autója, Marietta, Ga.-ban. Képeslap a nagyvilágból Egyikük csónakokból és kó­kuszdiókból még gitárt is fcé-LUCA NAPJA ÉS ÉJJELE Szent János áldását minden-Sziv küldi szívnek szívesen? BÉCS. — A “Szív küldi” igen népszerű műsora a bécsi rádiónak. Legalábbis igy ál­lítják a műsor összeállítói a ezzel indokolják, hogy napon­ta kétszer, délelőtt-délután zúdítják a hallgatókra a gics­­cses üdvözleteket, az unalomig koptatott zeneszámok kísére­tében. Hogy az agyonnyuzott mű­­dalok, operettslágerek — saj­nos — kellenek a széles hall­gatóságnak, tény. Az viszont ; közízlés javulására vall, hogy mind kevesebben hajlandók még fizetni is a silány muzsi­káért — ha a más pénzéért meg is hallgatják . . . Az egyik bécsi hetilap nyo­mózása ugyanis kiderítette, hogy a “Szív küldi” üzenetei­nek tekintélyes része — sőt, valószínűleg a többsége — fik­tiv, Az üzeneteket maga a rá­dió szövegezi, kitalál neveket, hozzávetőleges címeket s min­denféle alkalmakat . . . Ä műsorok lemezprogram­ját hetekkel korábban össze­állítják, az állítólag oly nép­szerű és igényelt számok kö­zül. Amelyik lemezre azután nincs fizető, üzenetküldő je­lentkező — kitalálnak egyet. A lap munkatársa 16, talá­lomra kiválasztott üdvözletnek járd; utána. Születésnap és aranylakodalom, a nagymama nevenapja és a kis Frida el­jegyzése. Egyetlen család sem létezik az adott elmen, még a környéken sem, bár a talá­lékony müsorszerkesztő elvből mindennapos, gyakori neve­ket tálal a gyanútlan hallga­tóságnak. A véletlen azután legutóbb hátborzongató esettel szolgált. A “Szív küldi” egy bizonyos Michael Rubner urnák gratu­lált meleg szavakkal, abból az alkalomból, hogy jó egészség­ben megérte életének 65. évét s immár a megérdemelt nyug­állományba vonul. Az üzenet a kerülettel s az utcával is szolgált. A kitalált név és cím ezúttal stimmelt. A bökkenő csak az volt, hogy Rubner bácsi 2 esz­tendővel ezelőtt meghalt. * ❖ *­Hat Robinson egy fidzsi szi­geten NUKUALOFA, Tonga. - Hat tongai ifjú hajótörést szenvedett és 15 hónapig élt az elhagyott Ata-szigeten, a Fidzsi-szigetek egyikén, a Csendes-óceán déli részén. A fiukat a napokban men­tette meg a “Just David” ausztráliai yacht és szállítot­ta Nukualofába, Tonga-sziget fővárosába. A fiuk egy halász-expedi­­ció cetvadász-csónakján szen­vedtek hajótörést Ata szigeté i nél, Ausztráliától 1800 mér­földre keletre, 1965 júniusá­ban. A Just David volt az ötödik hajó, amely a hajótörés óta a sziget mellett elhaladt. Úgy akadt rá a fiukra, hogy a le­génységnek feltűnt, hogy a la­katlannak tartott szigeten nagy darabon fel volt égetve a bozót. A fiuk elmondták, hogy elő­zőleg azért volt sikertelen minden erőfeszítésük, hogy élet jelt adjanak, mert primi­tiv tűzgyújtási kísérleteik mindaddig kudarcot vallottak. Végül sikerült tüzet csiholni­­ok, és felégették a bozótot hogy jelt adjanak ottlétükről, A Just David a felfedezés után a part mentén haladt, amig meg nem pillantottak egy integető fiút. A fiuk egy kezdetlegesen eszkábált kalyibában laktak. szitett, amelyhez a partra ve-, tett csónakdarabokból szár­mazó drótot használta fel húr­ként. A fiuk dalokat kompo­náltak, amelyek keserű sor­sukról szóltak. A hajótöröttek az első hó­napban egy sziklaszögelléser éltek, puszta kézzel fogtak si­rályokat, azok nyers húsát ec ték és vérét itták, minthogj vizük nem volt. Később fákai csapoltak meg és kókusztejel ittak. A fiuk egyszer megkísérel­ték a menekülést: fatörzsek­ből tutajt erősítettek össze De amikor egy mérföldnyirc voltak a parttól, a tutaj szét­hullott és nekik vissza kellett úszniuk. * Jelentés a kinai politikai lé bolvdából HONG KONG. - Az utóbb időben a kínai sajtó mind na­gyobb figyelmet szentel an nak a témának, 'hogy milyen hatása van “a nagy proletái kulturális forradalom”nak a? ország gazdaságára. A Ren-' min Ribao november 26-i szá­ma egy egész oldalt szentelt az egyik ilyen példának. Ami­kor a “32,111 számú hős furó­­brigád” befejezte az olajkút fúrását, szerencsétlenség tör­tént. Eltörött az a varrat nél­küli acélcső, amelyen a gázt vezették el. Az ilyen baleset, úgy látszik, gyakori jelenség, mivel Kínában manapság a jó modor ismérvének tekintik “a burzsoá tekintélyek” által ja­vasolt különféle biztonsági szabályok ócsárlását. A Ren­­min Ribao epikai hangnemben írja le a balesetet. “Ötven mé­ter szélességben és 30 méter magasra csaptak fel a lángok. Hat elvtárs életét áldozta. Eb­ben a küzdelemben 21 elv­társ dicső sebeket kapott.” Zsan Su-zsun munkás “lázál­mában egyre csak ezt isméi telgette: Éljen Mao elnök!” — Írja a lap. Az ételt és az orvosságot is “Mao elnök sze­mélyes gondoskodásaként” fo­gadta. Egy másik munkás, aki ugyancsak súlyos égési sebe­ket szenvedett, a kórházi ágy-i ban magához térve tüstént Mao elnök idézeteinek gyűjte­ményét követelte. “Sebei ellen küzdve, szenvedve, mindunta­lan igy kiáltott fel: Éljen Mao elnök!” és “A nyílt tengeren a kormányos nélkülözhetetlen” cimü dalt énekeltet. A Renmin Ribao ezt az egész törtéenetet úgy tálalja, mint “a nagy pro­letár kulturális forradalom termelési győzelmének” ra­gyogó példáját. “E brigád tag­jai Mao elnök müveinek olva­sását elsődleges életszükség­letüknek tartják” — írja a lap, majd megállapítja, hogy az egész ország dolgozóinak ta­nulnia kell a 32,111-es számú furóbrigádtól. Hs * Hí A fukar sejk bukása ADEN. — Abu Dhabi törpe­állam a Perzsa-öbölben. Egész területe sivatag, népe pedig koldusszegény. Ám 1962 óta uralkodója, áz egész világon olaj-sejk néven számon tar­tott Shakbut, évi 150 millió dollár jövedelmet húz a négy évvel ezelőtt felfedezett olaj­­forrásokból. Máról holnapra a világ egyik leggazdagabb em­bere lett a sejkből, aki addig éppen olyan szegény volt, mint 20,000 főnyi népe. Ő gazdag lett, alattvalói azonban to­vábbra is a legnagyobb nyo-i moruságban tengődtek. A sejk elméjét egyébként megzavar­ta a hirtelen rászakadt gaz­dagság. Ennek következménye volt, hogy egy családi össze­esküvés “pazarlás” címén le­mondatta trónjáról és szám­űzte hazájából. Tragikomikus azonban, hogy a bukott uralkodónál a pazar­lás teljesen rendhagyó módon jelentkezett; minden képzele­tet felülmúlóan fukar volt. Se, népére, se saját személyére nem költött semmivel sem töb­bet, mint abban az időben, amikor még a világ egyik leg­szegényebb országának feje volt. Pénzét az ágyában rej­tette el, ott őrizte éjjel-nap­pal. A vádnak tehát volt némi alapja, mert beteges fukarsá­ga éppen annyi kárt okozott népének, mintha óriási jöve­delmét eltékozolta volna. Most 48 éves fivére lépett a helyére. Anglia otthont adott az elmenekült uralkodónak. Az uj sejk proklamáció?«.n közölte népével, hogy az olaj­­forrásokból eredő hatalmas Összegeket a jövőben országa modernizálására és népe jólé­tére óhajtja fordítani. Arról azonban se a proklamáció sem a tudósítás nem beszél, vajon mi történt a sejk kin­cseket í’ejtő ágyával. CUKROT A KÁVÉBA! PHILADELPHIA. - A Phi­ladelphia General Hospital két orvosi kutatója arra a meg­alapításra jutott, hogy kof­feintartalmú kávé fogyasztá­sát követően négy órán belül jelentős mértékben emelked­nek a vérben keringő szabad zsírsavak, ami véleményük szerint valószínűleg emeli a vérben a szív- és véredény­­megbetegedéséknél gyakran amúgy is fokozott mennyiség­ben előforduló eholesterint. A vérkép szabadzsirsav-változá­­sait egyaránt megtalálták egészséges kísérleti szemé­lyeknél és szívkoszorúér-, va­lamint cukorbetegségben szen­vedő pácienseknél. A további kísérletek során kiderült, hogy a koffeintar­talmú kávé cukrozásával csök­kenthető a vér szabad zsír­savainak emoiuodése. A kávé megeukrozása ugyanis egyötö­dére csökkentette a vérben a szabad zsírsavak emelkedését. Mindezen vizsgálatok alap­ján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy az egészséges embereknél nem nagy jelen­tőségű a kávéban levő koffein, amennyiben jól elviselik és szívesen isszák. A napjaink­ban azonban oly gyakori vér­­edény- és sziv-koszoruér za­varoknál, vagyis a veszélyez­tetett pacienseknél a jövőben is fokozott óvatosság ajánla­tos a koffeintartalmú kávé fo­gyasztásánál mindaddig, amig véglegesen nem bizonyosodik be, hogy ha erőteljesen cuk­rozzák a kávét, mint például a török kávét vagy az Olaszor­szágban szokásos eszpresszó­­kávét, akkor erősen csökkent­hető, illetve megakadályozha­tó a kofeinnek káros hatása. IDŐ ÉLŐIT MENT NYUGDÍJBA HAMBURG. — Heinrich Mayer tanító “idő előtt” nyug­díjba vonult megrongált egész­ségi állapotára hivatkozva. A tanító ezekben a napokban ün­nepelte 101-ik születésnapját és eddig kifogástalan egész­ségnek örvendett. Egészségügyi dolgozók WASHINGTON — A mun­kaügyi minisztérium közli: Az elkövetkező évtizedben többezer fővel emelni kell majd a közegészségügyi dol­gozók létszámát. Luca napja december 13, s Gergely-fiéle naptár-reform élőt az esztendő legrövidebb napja volt. A legrövidebb nay a leghosszabb éjszakát köve ti, illetve előzi meg, azért b cer ült erre a napra Lucánál a neve, ami a fényből (lux) származik, mert ettől kezdve hosszabbodnak a napok. Lassan készül, mint a Lu.' i széke — mondják a sokáig ké szülő dologra. A szólás erede­te Luca napján keresendő, ak .tor faragták ugyanis a Luca széket, helyesebben kezdték faragni, s karácsonyig minden nap igazítottak rajta vala­mit. Ez egy kis zsámoly — négylábú, hol támlás, he’ anélküli. Elkészítése azzal az előnnyel járt, hogy aki az éj­féli misére karácsonykor ma­gával vitte, meglátta a falu boszorkányait. Hazafelé aztán igyekeznie kellett, nehogy ezek utolérjék, mert ha meg­fogták, szét is tépték. Legbiz­tosabb védekezésnek tartót i ták mákot szórni az utón. A boszorkányoknak szemenként fel kellett szedniük, ezalatt egérutat lőhetett nyerni. Nemcsak karácsony éj „ Jen veszélyesek azonban a boszor­kányok, hanem Luca éjjelén s az azt követő hosszú éjjele­ken is különös hatalmuk van ezért sokhelyütt foghagymát akasztanak a ház és az istálló ajtókra, vagy legalább egy ge­rezddel keresztet rajzolnak (ez a mesékből is ismert bü vös kör egyszerűsítése), amin megtörik hatalmuk. A sok rossz mellett azon ban két haszna is van ennek napnak: innét karácsonyig éppen 12 nap van, ez megfelel 12 hónapnak, a napok időjárá­sából azokéra következtetnek A másik: biztositani lehet <r kotlósok jóságát. Ezért — fő leg a Dunántúlon — a gyere­kek kotyolást járnak, “Luca Luca kitty-ikotty, galagonya kettő” kezdetű verssel. Hogy foganatosabb legyen a mon­dóka, egy magukkal vitt re nk­­re le is ülnek. Hallotta már...? . . . hogy Grönland eszkimói halottaikat nem temetik el hanem a tengerbe dobják. . . . hogy a kisérelti nyulakat azért használják laboratóriu­mokban, mert hajlamosak a legtöbb betegségre, amely az embert megtámadja. . . . hogy az amerikai bankok­ban több nő, mint férfi alkal­mazott van. . . . hogy Angliában a csalá­dok a kenyérkereső jövedel­mének 27 százalékát fordít­ják élelemre, az olaszok 43 százalékot, az oroszok jöve­delmének fele megy élelemre. Amerikában — ahol manap­ság oly elkeseredetten J.ta­koznak a háziasszonyok a drá­gulás ellen — a jövedelemnek csak 18 százalékát költik élel­mezésre. . . . hogy a vietnami háború Amerikának minden héten annyiba kerül, mint az orosz kormánynak a kubai csatlós rezsim fenntartása. Azzal a különbséggel, hogy a szovjet mindenért, amit Castrónak küld, számlát is nyújt be. .. . hogy repülőgép-pilóta csak az lehet, akinek látóképessége 20/20. . . . hogy a legtöbb autó nein Detroitban, nem is a 8 milliós New Yorkban van, hanem a nagy pusztaságban, amelynek Nevada állam a neve. Csak aránylag, persze . . . Nevadá­­ban minden 2 családra 1 auto­mobil esik. Oregon: 2,2 csa­ládnak van 1 autója ... A sor­ban, az 50 állam után, Wa­shington, D. C. következik, ahol csak minden 4 személy közül 1-nek van autója. . . . hogy a tomato ketchup vagy catsup neve maláj erede­tű, a maláj kechap szó fűsze­rezett halszószt jelent. ;i ismeri buesupohárként, de ízt kevesen tudják, hogy a ■szokás eredete a borszentelés­­•e nyúlik vissza, amit a legen­­ia alapján ezen a napon vé­geztek. December 28-án, aprószen­tek napján, ami régen kará-LA PAZ, Bolívia. — Ki lá­tott magas 'házat, akár Now Yorkban, akár csak Cleveland­­ban, amely orma vagy tornya á felhőket karcolja? Senki­­sem látott még felhőkarco­lást, és ha mégis szabad az Empire State Buildinget fel hőkarcolónak nevezi, még több joggal lehet felhőkarcoló vá­rosnak nevezni La Pazt, a lél­­amerikai Bolivia fővárosát Mert La Paz 12,500 lábbal a tenger színe felett fekszik, he­lyesebben ágaskodik. La Paz a világ legmagasabb fekvésű nagyvárosa. Mint ma­gasságé s városnak, érdekes sajátságai vannak. A légnyo­más négyzet-incsenként csal 8 font, szemben a tengerszini 14,7 fonttal. Nagyon hig e? a levegő és oxigénszegény Tudjuk, hogy a levegő oxigén­jére az emberi szervezetnek feltétlenül szüksége van, mi­nél több az oxigén a levegő­ben, annál jobb, minél keve­sebb, annál rosszabb — mégis La Pazban 300,000 ember lég­zési nehézségek nélkül él, jó vagy rossz egészségben, boldo­gan vagy boldogtalanul ... Aki alacsonyabb régiókból ebbe a felhőkarcoló várókba érkezik, kezdetben nagyon zsony negyednapja volt, fűzfa­vesszőből font korbáccsal meg­verik a gyerekeket, leányo­kat, fiatal asszon y ok at. A szo­kásnak termékenységvarázsló jellege van, amit a mondóka első szavai is elárulnak: Friss legyen, egészséges legyen, stb. A természeti vallásokból ere­lő vallásnak korai elkeresz­­tényesitését bizonyltja, hogy már Temesvári Pelbárt említi egyik prédikációjában. furcsán érzi magát a hig le­vegőben. A viz gyorsan fel­forr. A látogató cigarettára gyujt, nagyhenezen sikerül, pedig az öngyújtó lángja alig­­alig pislákol. A fehérnemű mosás gyerekjáték: a kimo­sott inget kiteszik a levegő­­■e, mindjárt meg-szárad. Sző­ke szépség pár nap múlva sző­kébb lesz, mint valaha volt. Eleinte levegő után kapkod minden idegen, de aztán meg­szokja a könnyű levegőt. Aki La Pazban él, éljen úgy, mint­ha La Paz lenne a hazája. Tü­dőtágulástól eleinte ne féljen, de később féljen. Ki van mu­tatva, hogy a fennlakók tildé­jének befogadóképessége na­gyobb, mint alsóbb régiók la­kóinak tüdejéé, és körülbelül égy kvarttal több vérük van a fentieknek, mint a lentiek­nek. De az ember alkalmazkodni tud minden természeti környe­zethez. Megáll a jég hátán és állja a tropikus vidékeken a Nap tíizét. La Paz apraja­­nagyja úgy éli hétköznapjait, mint akárki más a föld hátán, és ünnepnapokon a gyerekek oly frissen, vidáman ugrán­doznak, mintha legalább 14 font súlyú levegő nehezednék rájuk. Pittsburghban, egy magas hídon függ lefelé egy teherjármű eleje, miután el akart kerülni egy autót és megcsúszott. Hat hónapig volt önkéntesen egy barlang fenekén Franciaország­ban Jean-Pierre Mairetet barlangkutató, kísérleti célokból. FELHOKARCOLO VAROS La Paz főutcája

Next

/
Oldalképek
Tartalom