Hiradó, 1966. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1966-06-16 / 24. szám
2-IK OLDAL HÍRADÓ Thursday, June 16, 1966 PERTH AMBOY, N. J. ÉS KÖRNYÉKE Az 1. sz. tömeggyilkos NEW YORK. A Metropolitan biztosító társaság pontos statisztikát vezet a különböző halálozási okokról. A legújabban kiadott statisztika az 1941 óta elmúlt negyedszázad katasztrofális haláleseteinek adatait tartalmazza. “Katasztrofális balesetnek” tekintik azokat, amelyekben öt vagy több ember vesztette életét. Ez a negyedévi statisztika azt mutatja, hogy a fő katasztrofális haláleset-okozó balesetek közt első helyen állt a tűzvész és robbanás, második helyen a forgalmi baleset, harmadik helyen természeti katasztrófa. De — ez a sorrend a negyedévszázadon belül megbomlott: az utóbbi 15 évben első helyre rukkolt elő a forgalmi baleset. Automobilok által okozott halálosvégü balesetek az összes katasztrofális balesetek 30 százalékát tették ki, ellentétben a tüzesetek és robbanások okozta 25 százalék halálozással. A 25 évi adatok: Tűz, robbanás, 9250 haláleset. Autó, 8100. Tornádó, orkán, áradás, 600 haláleset. Ezek a számok csakis katasztrófákra vonatkoznak, az összes számok sokkal nagyobbak. A negyed évszázad két legnagyobb kasztasztrófája volt: a Texas City tűzvész és robbanás 1947-ben, melynél 561 emberélet pusztult el, és a bostoni éjjeli mulatóhely égése 1942-ben, 492 áldozattal. Az 1957. évi első orkán — Audrey volt a -neve — 395 emberéletet oltott ki, főleg Louisiana és Texas államokban. 1944-ben Port Chicago, Calif. - ban két lő-szerszállitó hajó robbanásának 322 áldozata volt. A tavalyi tavaszi tornádók a Középnyugaton 272 áldozatot szedtek. * ❖ * Sporthalálstatisztikát is készített a Metropolitan. íme a legérdekesebb adatok: A legveszedelmesebb sport az automobil verseny. 1960 és 1964 között több mint 150 halált okoztak az autóversenyek. Ugyanebben az időben, tehát öt év alatt, a labdarúgás áldozatainak száma 148 volt. E két szám közt alig vap különbség. De tudni kell, hogy körülbelül 25,000 automobilista vesz részt évente versenyeken, a high school és col-/ lege labdarugók száma pedig 666,000. Sporthalált szenvedtek ez öt évben: 8 zsoké, 20 birkózó, 25 motorbiciklista. A baseballnak nem volt áldozata. A baseball egyike a legkevésbé veszélyes sportoknak. * ❖ * GENF. — Dr. Candau, az Egyesült Nemzetek egészségügyi világszervezetének fő-t igazgatója ijesztő hirt közöl: a kolera útban van Európa és Afrika felé. Egy fél évszázad szünet után újra elindult, hagyományos utján, Délkelet- Ázsiából nyugati irányban. A kolerának El Tor nevezetű válfoja Indonéziából elindulva öt év alatt elért Irák arab országig és a Szovjetunió déli tartományaiig. Ez az a hagyományos ut, amelyen a kolera 191-ben elérte Olaszországot , miután egyedül Indiában félmillió embert pusztított el. Meglepő tényeket közöl a világszervezet: A védőoltás csak 30 százalékban nyújt védelmet a kolera ellen. Vannak emberek, akik tökéletesen egészségesek s mégis terjeszthetik a kolerát; ezeket bacillushordozóknak nevezi a tudomány. Világhírű bacillushordozó Oholera Dolores. Ez egy filipinó lány, egészséges, és mégis négy éven keresztül kolerabacillusokat találtak szervezetében. (Mellesleg megjegyezve, egy másik hires bacillushordozó, akit Tífusz Máriának neveztek el, egész életében magában hordott tifuszbacillusökat, anélkül, hogy ■& betegség t magátő megtámadta volna.) A légiforgalom fokozza a fertőzés veszélyét. Ugyanis három napig is eltarthat, amig a kolera szimptomái jelentkeznek s ez idő alatt a repülőgép gyanútlanul elviszi az utast, például, Pakisztánból Angliába. A kolera elleni védekezés eredményesebb lehetett volna, ha századunk eleje óta nem lett volna az emberiség általában, és az orvosi kutatás különösen egykedvű. A kive-VJ OLDSMOBILE VAGY GARANTALT HASZNÁLT KOCSIKÉRT HOZZÁNK JÖJJÖN! MOST VECYEN AUTÓT! HA KÉSZLETÜNGBŐL VÁSÁROL ELKERÜLI A SALES TAX UJ ADÓ FIZETÉSÉT! MURRAY OLDS, Inc. (Azelőtt SOOS and SONS) 420 Washington Street, Perth Amboy, N. J. Telefon: VA 6-1500 Használt kocsi telepünkön a telefonszám: Hl 2-9783 Fayetl# éi Wilson Street. Perth Amboy, N. J. Tel.: VA 6-1200 "A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA" szőben levő — kiveszőnek hitt — veszedelmet nem méltatták kellő figyelemre, nem harcoltak ellene kellő erőfeszítéssel. Csak India volt állandóan éber. Indiában most kísérleteznek egy újfajta védőoltással, nem megölt bacillusokból, hanem élő bacillusokból készítik; ha sikerül kifejleszteni, sokkal tovább nyújtana mentességet, mint a most használatban levő, megölt bacillusokból készített oltóanyagok, amelyek körülbelül csak hat hónapig hatásosak. A kolera végleges kiirtása csak akkor remélhető, amikor a délkeletázsiai népek megszokják a tisztaságot — és ettől még nagyon messze vannak. WILLIAM PENN JUBILÁL NEW YORK. — A William Penn Fraiternális Egyesület newyorki 48-ik osztálya október 8-án, szombaton este 8 órai kezdettel nagyszabású, műsorral egybekötött bankett keretében fogja megünnepelni az egyesület fennállásának 80-ik évfordulóját a 246 East 15. utcában (Second Ave. sarok) levő St. Mary’s Church of Byzantine nagytermében. Toma József kerületi felügyelő a 48-ik osztály tisztikara és tagsága nevében ezúton kéri a newyorki egyházakat és egyesületeket, hogy ezen a napon lehetőleg ne rendezzenek hasonló ünnepségeket, vagy egyéb összejöveteleket. Itt említjük meg, hogy az ünnepségen sor kerül az egyesület 50 év óta fizető tagjainak ünneplésére is, ami a műsor egyik fénypontja lesz. Tüdőgyulladás NEW YORK. — A Metropolitan biztositó társaság statisztikusai szerint a tüdőgyulladás és az influenza évente átlag 60,000 halált okoz Amerikában. Érdekes, és a közegészségügy szempontjából fontos tény az, hogy ez a halálozási átlag egy és fél évtized óta csaknem változatlan, a 40-es évek elején, a sulfa csodaorvosságok, majd a penicillin általános használatbavétele után ez az évi halálozási szám alakult ki és megmaradt. Meglepő az átlagszám majdnem teljes változatlansága; 1950-ben minden 100,000 lakosra 25,8 halálosvégü tüdőgyulladás esett, 1964-ben 25,3 halálozás. Élet-, baleset-, automobil-, kompenzációs- és kártalanilási bizlositás gyorsan és előnyösen szerezhető be FRANK P. SIWIEC & Co.. Inc. áiialános biztosítási és real estate iroda utján 336 STATE STREET. PERTH AMBOY VA 6-4496 WOODBRIDGE OFFICE Moore Avenue & Berry St. AVENEL OFFICE 415 Avenel Street AVENEL-COLONIA OFFICE 1379 St. George Avenue FORDS OFFICE 975 King George Road ISELIN OFFICE 79 Middlesex Avenue PERTH AMBOY OFFICE 214 Smith Street EDISON OFFICE Route 27 Corner Shepard Place HIGHLAND PARK OFFICE 315 Raritan Avenue A FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORATION TAGJA A legnagyobb kaland egy nő számára: feleségnek lenni... A Reader’s Digest nevű amerikai folyóiratba nemrégiben cikket irt Ruth Stafford Peale, az ismert amerikai protestáns lelkész és teológus felesége. Mrs. Peale rendkívül érdekes cikkéből a következő részleteket idézzük: — Miután pap-feleség vagyok, gyakran kérnek meg arra, hogy bizonyos egyházi gyűléseken és női összejöveteleken beszédet tartsak. Meglehetősen gyakran, beszédem után, odajön valamelyik hallgatónőm és elmondja, hogy elviselhetetlenül szörnyű és unalmas az élete. — Ezek a nők elmondják nekem, hogy úgy érzik: hiába vesztegetik életüket, minden céltalan és hiábavaló, így sóhajtanak fel: — Dehát, mit is tehetnék voltaképpen? Végtére is, én csak feleség vagyok! — “Csák feleség”! Ilyenkor szeretném megrázni ezt az asszonyt két vállánál fogva, hogy felébredjen. — Ezek az asszonyok a világ legnagyobb kalandjának részesei és unatkoznak. Meggyőződésem, hogy a világ legnagyobb és legizgalmasabb kalandja egy nő számára — feleségnek lenni. — Harminchat esztendő óta vagyok feleség és ezek az évtizedek meggyőztek affelől: sem állás, sem más időtöltés, semmiféle egyéb tevékenység nem hasonlitható össze azzal a drárnával és azzal a különös, érdekes élettel, amelyet az jelent, hogy együtt élünk egy férfivel, szeretjük őt, megpróbáljuk megérteni különlegesen 'bonyolult természetét és részt veszünk örömeiben és bánatában, amint ezt a Sors elrendelte. — Vájjon, könnyű feladat ez? Terme szetesen, nem. Ügyességet és önzetlenséget kiván. Szivünkre és agyunkra egyaránt szükségünk van, hogy ezt a feladatot el tudjuk látni. — Meg lehet azonban valósítani és ha sikeresen megvalósítottuk, a világ egyetlen kalandja sem hasonlitható ehhez. Igyekezetünk közben felfedezzük uj erőinket, uj képességeinket és azt a boldogságot, amely különös teljesítmények után eltölt bennünket. — Mindezek a lehetőségek el vannak rejtve minden házasságban — csak fel kell fedeznünk ezeket a lehetőségeket. Ha egy fiatal feleség meghívna konyhájába egy csésze kávére és házasságáról beszélgetnénk, én a következő tanácsokat adnám neki: — Tanulmányozza férjét, mintha egy különös és izgalmas vadállat volna — mert hiszen valójában az is. Tanulmányozza őt állandóan, hiszen állandóan változik. Legyen büszke férje eredményeire és sikereire, tanulmányozza azonban gyengéit is. — Mielőtt az én két lányom férjhezment, ezeket mondottam nekik, külön-külön: — Te most szerelmes vagy. Elkápráztatott egy férfi férfiassága, tehetsége és vonzó volta. Hátra van azonban még az, hogy találkozz gyenge oldalaival és hibáival is. S ezek azok a tulajdonságai, ahol igazán szeretheted majd őt, ahol igazán segítheted őt és ahol igazán a felesége lehetsz. Éppen ezért: ne keseredj el, ha felfedezek, hogy nem hőshöz mentél feleségül, hanem egy férfihez. — Mindenekelőtt: tiszteld a férjed munkáját. Amikor hozzámégy valakihez feleségül, egyúttal állásához, hivatásához, foglalkozásához is feleségű mentél. Olykor úgy fogod majd érezni, hogy férjed munkája fontosabb, mint te. Ez valójában nem igaz, igaz azonban az, hogy ha férjed jól végzi munkáját, ez éppen olyan sokat jelent majd számára, mint egy anya számára a gyermeke — és körülbelül hasonló okok miatt. — Jegyezd meg a következőt: korántsem vagy olyan “felvevő-állomás”, amelynek feladata az, hogy szeretetet kapsz férjedtől. Természetesen, egy feleségnek joga van ahhoz, hogy a férje szeresse és kedves legyen hozzá. — Készen kell azonban állnod arra is ,hogy “felvevő-állomása” légy férjed rossz hangulatainak és kedvetlen és csüggedt óráinak. Készen kell állnod arra hogy férjed olykor sikertelen lesz munkájában és ez idegessé és türelmetlenné teszi majd önmagával — és veled szemben is. — Légy büszke arra, hogy férjed csalódásainak és csüggedt hangulatainak is te vagy a felvevője. Majd meglátod, hogy milyen nagyra nőttél önmagad szemében, ha erre képes vagy. — S mindenekfelett emlékezz a következőre: bármilyen sikeres is egy férfi, mindig szüksége van felesége félteidén támogatására, szerelmére és szeretetére. Azt hiszem, ez minden férfiben az egykori kisfiú, aki valamikor édesanyjához fordult támogatásért. — Gyakorold a hallgatás művészetét. A legtöbb férfinek szüksége van arra, hogy terveit, álmait, problémáit, belső konfliktusait elmondja valakinek. Ezeknek a férfiaknak női hallgatóságára van szükségük, olyan női hallgatóságra, amely nem utasítja őket vissza és amely nem gúnyolja ki őket. — Hallgatásodnak azonban teremtő hallgatásnak kell lennie: válaszolnod kell férjednek és meg kell beszélned vele terveit és önmagad terveit is hozzá kell adnod az övéhez. — Vannak azonban olyan időszakok, amikor egy fele-1 ségnek inkább önmaga nyelvét kell leharapnia, mintsem válaszoljon és esetleges válaszával feszültséget, vitát, vagy haragot idézzen elő önmaga és férje között. — Igaz, a férj is felelős ilyenkor a történtekért. Hiszem azonban, hogy a férfi elsőrendű szerepe, hogy megszelídítse a világot, egy nő elsőrendű szerepe pedig az, hogy uralkodjék önmagán és — közvetve, a férjén. — Mindig éreztesd a férj eddel, hogy szükséged van reá. Csodákat müvelthet egy házasságban az a körülmény, ha a férj érzi és tudja, hogy feleségének szüksége van az ő szeretetére. — Ne savanyodj be a házasságban. Ha bármire van tehetséged, f é n y k épezésre, festésre, versírásra — ne hanyagold el ezt a képességedet. — Ne feledkezz el arról: ne ragaszkodj igazadhoz feltétlenül a kis dolgokban. Meglátod majd, hogy mennyivel nagyobb súlya van szavadnak a nagy kérdésekben.-— S ne feledd el soha: Olyan izgalmas, lélegzetelállító kaland részese vagy, amilyenhez Robin Hodd kalandjai sem hasonlíthatók: feleség vagy. Nincs ennél izgalmasabb kaland, nincs ennél érdekesebb, kalandosabb élet. A Perth Amboyi Független Magyar Ref. Egyház hírei Nt. Ábrahám Dezső, lelkész 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J. Tel.: HI. 2-7799, SZIN-KONGRESSZUS DREZDA. — Szinkongreszszus volt Drezdában. A szines munkaruhákkal folyó kisérle lekről számoltak be 15 ország technikusai. Tizenegyféle szin különböző árnyalatát használják, különösen a türkisz, a kék, rózsaszín és világosbarna váltak be munkaruhákra. A sötéttürkiszt az élelmiszeriparban, a világoskéket a kémiai üzemekben, a rózsaszínt a bölcsődékben használják. Angol istentisztelet és vasárnapi iskola minden vasárnap reggel 9 órakor, magyar 10:30-kor van. Urvacsoraosztás minden hónap első vasárnapján és az ünnepeken. Énekkarunk próbáit minden szerdán este 7 órától tartja. Uj tagokat is hivunk és szeretettel várunk. Férfi Körünk összejöveteleit minden hó első és harmadik szerda estéin tartja, 8 órai kezdettel a központunk ban lévő tiubhelységben. Ifjú Női Kör gyűlése minden hónap első és harmadik kedden este van 8 órakor, a Női Kör szobájában ,az uj iskolában. Uj tagokat hívnak és várnak a tisztviselők. Idősebb Női Körünk gyűléseit minden nőnap második vasárnap délután 2 órakor tartja. Ifjúsági Egyesületünk gyűléseit vasárnap estére tette át. Minden fiút és leányt szeretettel hiv és vár a vezetőség vasárnap esténként 7 óarkor. Vasárnapi iskolánk folytatódik minden vasárnap reggel 9 órakor. Egészen kis gyerekekről is gondoskodunk. NEVESSÜNK — Hosszú és kimeríthetetlen veszekedés volt köztem és a férjem között. Ünnepélyesen véget vetettünk ennek minden alkalommal. Kertünkben egy fát is ültettünk mindig a békekötés jelképéül. — Mi is igy teszünk mindig. Most már saját erdőnk van. HA GYÁSZ ÉRI... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 081-685 Cortland Street, Perth Amboy, N. J. és 1531 New Brunswick Avenue, Fords, N. J. Telefonszámok-. VA 6-1712 rs VA 6-1713 Ismert nevű, kész NŐI FŰZÖK corseiek, brazirok, magyar szaküzlete I fii ENE’S CORSET SHOP 331 Meple 31., Perth Ambcy, N.J. — Tel.: VA 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anyagokból corseteket, bra-kat, stb. Fűző javításokat vállalunk MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzőkészitő Osztalék betétekre 4% Évente most tegyen félre, hogy nap,sugaras napjai lehessenek... Mindnyájunknak több pénre van szüksége, vakációra, egy uj csónakra . . . vagy talán egy európai útra. S mindez meg lehet önnek is azáltal, ha időrőlidőre mindig egy keveset hozzátesz takarékbetétjéhez . . . Természetesen a rendszeres pénzfélretevés nemcsak napsugaras, de esős napokra is jó ... de minden napja napsugaras lesz növekedő bankbetétje által. Most gondoljon a jövőre.