Hiradó, 1966. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1966-06-02 / 22. szám

Thursday.- June 2. 1366 fcí I R Ä D ö 3'IK QlDAL George Hamilton, a Titkok Embere, Lynda Bird oldalán - a Fehér Ház árnyékában Az utóbbi időben egyre gyakrabban látni az elnök idősebb lányának oldalán. George Hamilton, fiatal film­színészt. George úgyszólván állandó kísérőjévé szegődött Lynda Bird Johnsonnak és már a Fehér Házba is meghív­ták. Ennek ellenére, eljegyzés­ről senki sem beszél, habár mindenki suttog róla. A dolog annál is érdekesebb, mert a szakmabeliéken kívül, a nagy­­közönség általában nem tud­ja, hogy kicsoda is George Hamilton. Ez a fiatal szinész úgy tűnt fel Lynda Bird oldalán, mint a Titkok Embere. S most talán nem lesz ér­dektelen, néhány rövid sor­ban összefoglalnunk azt, hogy valójában kicsoda George Ha­milton — még akkor sem ér­dektelen, ha — amint azt so­kan állítják — sohasem lesz házasság ebből az állandó ki­­sérgetésből. Mindenekelőtt: George Ha­milton 26 esztendős és valaki egyszer azt mondotta róla: olyan magas és úgy megüli a lovat, hogy akár valódi texasi is lehetne. Amikor az Oscar dijakat ki osztották, George Hamilton is megjelent a kiosztáson, ezút­tal is Lynda Bird oldalán. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Lynda Bird jelenléte legalább olyan feltűnést keltett, mint akármelyik hires filmcsillagé. A vendégeket üdvözlő be­vezetőjében, Bod Hope, a ki­váló komikus, külön üdvözöl­te Lyndat és Georgeot és a fiatal színészre célozva, ezt a megjegyzést kockáztatta meg: — Ha George ügyesen keve­ri kártyáit, ő lehet a máso­dik Hamilton a Fehér Ház­ban. A trófáskedvü Bob bizo­nyos mértékű történelmi sza­badságot engedett meg magá­nak ezúttal. A kérdéses Ha­milton, az első Hamilton ugyanis, Alexander Hamilton, konzervatív államférfi volt, aki a Washington adminisz­tráció idején Amerika első pénzügyminisztere lett és mint ilyen, a tanácskozások alkalmával, gyakori vendége volt a Fehér Háznak. George Hamilton édesany­ját és két öccsét tartja el és ezért katonai behivási minő­­sitése: 3-A. Hollywoodban kü­lön érdekességnek számit a fiatal színész elöregedett, de még mindig elegáns Rolls- Royce automobilja. Azok a nők, akik nem is­merik személyesen George Hamiltont, általában nem kedvelik, mert úgy vélik: túl­ságosan csinos és túlságosan önhitt. MEGHÍVÓ A LINDENI ELSŐ MAGYAR KEREKASZTAL TÁRSASÁG 1966 JUNIUS 12-ÉN, VASÁRNAP dél 12 órai kezdeitel TARTJ\ SZOKÁSOS NAGYSZABÁSÚ PIKNIKJÉT A KERESZTASZTAL TÁRSASÁG HELYISÉGÉBEN ÉS AKÁCFÁS KERTJBEN 431 MAPLE AVENUE, LINDEN. N. J. HORVÁTH JÓSKA ZENEKARA JÁTSZIK Ital és ebéd déli 12 órától kapható. Belépőjegy ára (adóval együtt ............................................... $1.50 Erre a mindig hangulatos és igazán magyaros összejövetelre mindenkit ezúton is szereteltel meghív és vár A RENDEZŐSÉG MÍW YOKKIlél. - BM 1IAI»E<:S I ltl< Üx|ii‘Oss INDULUNK julius 13-án—Visszaérkezünk augusztus 3-án és INDULUNK augusztus 1-én—Visszaérkezünk augusztus 20-án. Jegy ára $426.00 oda és vissza. Akik ellenőrzött és megbízhatónak bizonyult utazási szakértő védelme alatt óhajt FÉLELEM NÉLKÜL utazni és panaszmen­tesen visszaérkezni, azonnal forduljanak hozzánk, még van egy pár személyre lenemfoglalt helyünk. CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA: ARNOLD, UTAZÁSI IRODÁJA 303 Maple Street, Perth Amboy, N.J.—VA 6-3661 MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFON: VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB, nagy vá­­lasztékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bár­milyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT Akik azonban személyesen ismerik — férfiak és nők egy­aránt — merőben másként vé­lekednek felőle. íme, Billy Wilder, filmrendező kommen­tárja: George nagyon csinos és nagyon rendes ember és min­­denekfelett rendkívül rokon­szenves. Eli Wallach, az ismert szí­nész, igy vélekedik: — A nők sokkal szíveseb­ben vannak George Hamil­ton oldalán, mint amennyire Hamilton kedveli őket a sa­ját oldalán. Hy Sieger, Hamilton első film-ügynöke: — Ha valaki Lynda Birdöt hercegnőnek tekinti, nem le­het kétség affelől, hogy a meg­felelő “Prince Charming” George Hamilton. George Hamilton évi jöve­delme valamivel meghaladja a 100,000 dollárt és ő maga, anyjával és 2 öccsével együtt egy 39 szobás, gyönyörű, kas­­télyszerü épületben lakik Be­verly Hülsen. Ennek a kas­télynak a fenntartása szinte egész jövedelmét felemészti. George gyakran rendez ele­gáns összejöveteleket a kas­télyban és ezeken az összejö­veteleken, a hollywoodi film­világ legismertebb csillagai is megjelennek. Kedvenc szórakozása és idő­töltései: úszás, lovaglás, olva­sás. Édesanyja összesen négy íz­ben volt férjnél. George ókép­pen jellemzi a házasságokat. — Anyám, nagyszerű ér­zékkel, mindig olyan férfihez ment feleségül, akinek volt pénze. Ennek az volt a követ­kezménye, hogy jó nevelés­ben részesültünk, jól éltünk, valójában azonban sohasem volt pénzünk, mert nem tud­tuk “megfogni” a pénzt. Amikor George megkapta Első Magyar Ref. Egyház hírei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI 5-1058 22 A. Joyce Kilmer Ave. New Brunswick, N. J. Pünkösd vasárnapján, má­jus 29-én magyar istentisztelet d.e. 9-kor, angol 10:30-kor, mindkettő urvacsoraosztássa 1. Minden vasárnap istentisz­telet magyar nyelven reggel 9:30-kor, angolul 10:30-kor. Hittan oktatás (konfirmá­lásra előkészítés minden pén teken este 6:15-kor. Vasárnapi iskola minden vasárnap d.e. 9:15-kor. Nőegyleti gyűlés a hónap minden második vasárnapján d.u. 2:30-kor. Fiatal asszonyok köre min­den hónap harmadik szerdá­ján este 7:30-kor tartja össze­jövetelét. -Ifjúsági körök összejövete le minden vasárnap d.u. há­rom órakor és este 6:30-kor. Énekkari próba minden pénteken este 6:30-kor. Minden kedd reggel 8 órától metélt tészta és csigakészités J.u. 1 óráig, asszonyaink által Aki tud, jöjjön segíteni, hogy legyen elég! A New Brunswicki Magyar Amerikai Atléta Klub JUNIUS 5-ÉN, VASÁRNAP TARTJA SZOKÁSOS ÉVI NAGY SZEZONNYITÓ PIKNIKJÉT a magyar görög katolikus egyház piknikhelyén, a ST, JOSEPH GROVE-ban, Bradley Drive. Edison, N. J. Délre már készen lesz a finom, magyarosan készített ebéd: gulyás, pecsenye, friss kolbász és hasonló jó falatok várják a vendégeket, valamint frissítő italok. A KÁRA-NÉMETH ZENEKAR MUZSIKÁL! Belépőjegy $1.00 Tánc, kiiünő szórakozás! Mindenkit szeretettel hiv és vár az Atléta Klub vezetősége élete második filmszerepét (Home from the Hill), meg­vásárolt egy 1939-es Rolls- Royceot. A kocsi ma is meg­van és ha a Hamilton család­nak sürgősen pénzre van szük­sége, George szívesen bérbe­adja a kocsi napi 100 dollár­ért. Egyik filmszerepében (nem­régiben láthattuk a filmet a televízión), kénytelen volt megtanulni olaszul, mégpedig firenzei akcentussal. Holly­wood olaszai állítják, hogy George Hamilton firenzei ak­centusa bámul atraméltóan pontos volt. A film cime: Light in the Piazza. A film főszereplője Rossano Brazzi volt, aki jelenleg film­rendező és egy nap szeretné egyik filmjében George Ha­miltont rendezi. — George arca azok közé az arcok közé tartozik, ame­lyek rendkívül érdekesek, ha a színész eléri harmincadik életévét. Ma még túlságosan, csinos, később azonban majd “megérik” az arca. George Hamilton külseje, szinte kamaszos üdesége, ha­tározott akadálya érvényesü­lésének a filmszakmában. Ez­zel a külsővel nem játszhat például cowboy, vagy detek­­tiv-szerepeket. George Hamilton a Chris­­tia Science vallásfelekezethez tartozik és rendkívül vallásos. Erről a következőket mondot­ta egy újságírónak. Frank Sinatra egyszer ki­jelentette: mindent megte­szek és igénybe veszek, ha úgy gondolom, hogy ez átse­gít életem nehéz időszakán, le­gyen az alkohol, vagy vallás. — Számomra a vallás tölti be ezt a szerepet, ez a mozga­tója életemnek. James Mitchum filmszínész i Robert Mitchum fia), George Hamilton legközelebbi barát­ja, nem tud közelebbi felvilá­gosítást adni George és Lynda Bird kapcsolatának valódi jel­legéről: — George sohasem nyilat­kozik sziv-ügyeiről. Az én egyéni véleményem azonban az, hogy akár házasságra ke­rül a sor közte és Lynda kö­zött, akár nem, ez a kapcsolat előnytelen George számára. Akár szakitásssal, akár házas­sággal végződik ez az ügy hátrányos lesz George színészi pályájára. Erről a kapcsolatról egyéb­ként egyáltalán nem hajlan­dó nyilatkozni Sem George Hamilton, sem pedig Lynda Bird Johnson. Ennek ellenére azonban továbbra is gyakran láthatók együtt. A kapcsolat jövője? Egye­sek szerint ez csak George Hamiltontól függ, az ő szán­dékát azonban senki sem tud­ja, mert George Hamilton va­lójában és igazában — a Tit­kok Embere. 5 ** | Édes anyanyelvűnk bibliai rekord NEW YORK. — Az Ameri can Bible Society közli, hogy a múlt évben 54,042,014 Bib­­!iát és Biblia-részleteket osz­tottak szét a világ minden ré­szében. Ezzel a Biblia terjesz­tése elsőizben meghaladta az őO milliós forgalmat. A klub, ez a hozzánk a né meten át a franciából átkerült angol (végső soron skandi náv) eredetű szó, hosszú ide ig idegen szónak számított nyelvünkben. Ezt tükrözi a szó korábban használatos, c vei itr irásformája is, aminek emlékét néhány sportkörünk nevének, rövidítése őrzi: a MAFC (Műegyetemi Atíéti fai és Football Club), BEAC FTC, stb. A szó azonban az >ta meghonosodott s már jó >ár évtizede a magyar helyes rás szerint klubnak írjuk. Ne vetséges külföldieskedésnek hat tehát, ha ma valaki ma jyar szövegben az angol he 'yesirás szerint club-ot ir. Sajnos nem egyedülálló az effajta külföldíeskedés. A he 'y©sírásnál talán még jobbár, .ükröződik ez a kiejtésben. Részben a színészekkel, a szin paddal kapcsolatos idevágó ki fogásaink is. Franciából for ditott színdarabjaink szőve gében a francia pénzegység nek, a frank-nak nevét ujab ban franciásan fran-nak ejtik színészeink; Van egy fran-od 1 Az angol eredetű darabokbar is gyakori a hasonló sznob tág. A Tamásnak megfelelt Thomas például a hagyomá íiyos magyaros kiejtéstől el térően finomkodó kiejtéssé1 Tamesz-nak hangzik gyakran A nyelveknek joguk s álta­­ánO'S gyakorlatuk, hogy a ma guk irás- és kiejtésrendszeré hez idomítsák az idegen ere letü szavakat. Az a magyar ajkú ember, aki klub helyet! LAPZÁRTA minden vasát nap van. Terjedelmesebb, bo íyodalmasabb hirdetési, vág} nás ügyekben (nagyobb cik xeknél. stb.) ajánlatos má szombatig érintkezésbe lépn irodánkkal, hogy ne utolsí tercben készült dolgok kerül jeneá a lapba. Mrs. Osváth, la iunk irodavezetője és képv' velője személyesen, vagy te lefon utján is rendelkezésre all bármilyen hirdetési vagy nás ügyben. Gyászjelentések 'elvételét telefonhívásra a lázhoz kimenve intézi el. Kér jük mindazokat, akik mélj gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segitsé ,mkre sietőknek és részvétü cet kifejezőknek, hogy telefo táljának, vagy üzenjenek iro dánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok (elvétele végett. Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28, N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal mindéi lélelőtt 9—12 között nyitví van. Istentiszteletet taituni minden vasárnap d. e. 10:31 ■makor. MINDEN szóra érdemes ma gyár esemény hü krónikás? lanunk. Rendelte meg! Magyaros vendégszeretettel várja régi és uj vendégeit a CASIMIR’S LODGE BIG INDIAN. N. Y.-ban A Catskill hegyek egyik leggyönyörűbb völgyében tevő HIRES MAGYAR NYARALÓHELY Töltse nálunk weekendjéi és vakációját! Jöjjön hozzánk e földi paradicsomba, élvezze a természet szépségét, vakációja örömeit, csörgedező hegyipatak mentén levő üdülőhelyünk csodás nyu­galmán — Minél előbb Írjon, vagy telefonáljon nekünk: Telefonszámunk: (914) 254-5609 Posta címünk: CASMIR'S LODGE, BIG INDIAN. N. Y. FOURTH OF JULY HÉTVÉGÉN SPECIÁLIS SZEZON NYITÓ ÁRAK: Péntek estétől (vacsorával) hétfő délig (ebéddel) $29.00 — $32,50. FINOM MAGYAR KONYHA! MAGYAROS VENDÉGLÁTÁSI club-ot ir s Hamlet helyett Hemlet-et mond, nem művel­tebb, legföljebb csak nagyké­­pübb többi honfitársánál. Dr. Szilágyi Ferenc (Budapest) Különös házasság - a levegőben BEIRUT, Lebanon — Egy itt tartózkodó nyugatnémet cirkuszi trapézcsoport két tag­ja, a 26 esztendős Lothar Lan­ge és húszéves Carla Müller, elhatározta, hogy házasságot köt. A házasságot — foglalkozá­suknak megfelelően — a ma­gasban, a trapézon kötötték. Ott húzta a férj a feleség ujjá­­ra az esküvői karikagyűrűt. A házasságkötés 82 lábnyi magasságban történt. Az es­­ketési szertartást egy jezsui­ta pap végezte, akit emelővel ^szállítottak fel a magasba, az-, után egy megszilárdított ta­lapzathoz kötözték. Amikor a jezsuita lelkész a házasságkötési szertartás után, visszaérkezett a biztos talajra, kicsit lihegve jegyez­te meg: —-- Nem szeretnék trapéz­artista lenni. Azt hiszem, én idegesebb voltam odafenn a magasban, mint maga a meny­asszony. Az uj házaspár azonban nem a trapézon töltötte a nászéjszakát. Eltűnt drágakövek NEW YORK. Dávid A. Carr biztosítási ügynök fele­sége esti kimenőre elegánsan fel akart öltözködni, de csaló­dás érte, a tükörszekrényé­­ből eltűnt egy táska, amely­ben ékszerek és drágakövek voltak, összesen 42,000 dollár értékben. Eltűnt a kincs... Semmi nyomát nem találták annak, hogy idegen ember behatolt volna a lakásba .. . AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET New Jersey-i Kerüleie: Kerületi szervező: REV. LESLIE CAREY 115 New Road FRANKLIN PARK, N. J. Tel.: AX 7-2918 Kerületi iroda: 216 Somerset Street. NEW BRUNSWICK, N. J. Tel.: 846-4242-------o------­NYITVA: Kedden 9-től 5-ig, Szerdán 9-től 5-io, Csütörtökön 9-től 5-ig Pénteken 9-től 5-ig, MRS. IDA BANKÓ, Secretary Rev. Leslie J. Carey Osztályok száma, ügykezelője, cime, telefonszáma: 10—Peter Horvath Pine Street Keelpmont, Pa. 13—Joseph Molnár 49 Summit Avenue. •Garfield, N. J. T GR 1-4083 20—Imre Bogár 225 Howell St., Trenton, N. J. 393-5250 25—Joseph S. Tóth 413 George St. Throop, Pa. 27—William J. Kovács 61 John Glenn Drive. Phoenixville, Pa WE 3-8391 28—Mrs. Julia Katona 450 Fifth Ave., Westmore, Pa. 32—Mrs. Ida Bankó 302—216 Somerset St. 308—New Brunswick, N. J. 367—Tel.: 846-4242 33—Andrew Pobowiczky 337 Ellery Avenue, Newark, N. J. ES 2-3786 44— W. Velekei Lee Avenue, Alpha, N. J. GL 4-3864 45— Mrs. H. Putnoki 227 Gordon Street, Roselle, N. J. CH 5-9173 64—Joseph P. Nagy 714 Bundy St., Scranton, Pa. 79— Albert St. Miklossy 80— 23 Evergreen- Avenue, 284—Fords, N. J. HI 2-7384 82—Rev. Alexander Bartus Rt. No. 1, Box 199 Hammond, La. 5-—Rev. Miklós Szolga 526 E. 4th St. Bethlehem, Pa. 867-2943 HUNGARIAN HALL Evans and E. 3rd St. Bethlehem, Pa. Hivatalos órák: Szerda, Csüt. és Péntek este 6-tól 8-ig. 92— Mrs. P. Tóth 812West Wyoming Ave. Philadelphia 40, Pa. DA 4-5512 93— Mrs. M. Corigliano Boonton, N. J. DE 4-6105 MÉG MA BIZTOSÍTSA BE 113—J.Nagy 2 Cummins Street, Franklin, N. J VA 7-7047 144-—Géza Megyesi 16 Cypress Street, Carteret, N. J. KI 1-7640 209--J. Horvath RD 2 Walnut Port, Pa. PO 7-3755 215—Charles Kish 31 Dakota Street, Man vilié, N. J. RA 2-1962 228—Charles Tóth 27 Johne Ave,, Tottenville, S. I., N. V. 250—Joseph Gyenes 78 Craske Street, Woodbridge, N. J. ME 4-0548 266— S. Varga 266 6th Ave., Roebling, N. J. 499-0275 269—Rev. F. Vitéz 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N. J. VA 6-3513 307—Frank Demjen 151 Rotwell Avenue, Cliffside, N. J. WH 5-7624 313—Rev. L. Hunyadi 50 Washington Ave. Colonia, N. J. FU 1-6413 327—George Sinica 306 Valley Road, Coatsville, Pa. 330—J. Szabó 202 West Midland Ave., Paramus, N. J. GI 1-7176 368—John Zakopesan 181 Harrison Avenue Passaic, N. J. GR 3-0980 370—Rev. John P. Nagy 601 N. E. 55 Terrace, Miami 37, Fla. NE 4-8151 375—Rev. Bert. Szathmary 646 Broadway Long Branch, N. J. CA 2-7919 388—Rev. L. Novak P. O. Box 16, Eade Lake, Fla. CY 3-7788 I MAGÁT ÉS CSALÁDJÁT a mi élet-, baleset-, kórházi-, betegsegély-, -iskoláztatást, ott­hont, családot és jövedelmet védő biztosítási módozatainkkal, melyek teljes védelmet és biztonságot nyújtanak! 70 évi szolgálat — $15-millió vagyon — $45-millió bizlosilás — 40,000 tag Hungarian Reformed Federation of America KOSSUTH HOUSE 3216 New Mexico Avenue N, W, Washington, D. C., 20016

Next

/
Oldalképek
Tartalom