Hiradó, 1965. július-december (44. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-19 / 33. szám
Thursday, August 19, 1965 wiRin« 7. OLDAL PERTH AMBOY, N. J. ÉS KÖRNYÉKE MI UISÁG PERTH AMBOYBAN? KOVÁCS GYÖRGY és neje, 392 Bruck Ave.-i honfitársaink most most ünnepelték boldog házasságuk 50-ik év fordulóját. Mindketten Magyarországon születtek, 1915 aug. 8-án esküdtek egymásnak örök hűséget a Szent Mi hály gör. kát. templomban. — Néhai Fr. Kovalicsky Viktor, az egyház akkori lelkésze adta rájuk az egyház áldását. A Kovács házaspárt a jó Isten hat gyermekkel áldotta meg: Mrs. Anna Kriss, Mrs. Mary Wallace, Mrs' He len Kocsi, Mrs. Theresa Szitás, valamint Kovács István és Kovács György. Összesen 14 unokája és két dédunokájpi van az aranylakodalmas házaspárnak. Kovács György neve nem ismeretlen az itteni magyarság előtt: egyik alapi tó tagja a Szt. Mihály magya’ gör. kát. egyházközségnek, aki résztvett annakidején a templomépitésben is. A Szent György Szövetségnek éveker át volt központi elnöke, egyházánál pedig évekig trustee pozíciót viselt. Ismeri nevű, ke»z NŐI FŰZÖK corselek, brazirok, magyar szaküzlele IRENE’S CORSET SHOP 331 Meple 31.. Perih Amboy, N.J. — Tel.: VA 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anyagokból corseteket, ' bra-kat, stb. Fűző javításokat vállalunk MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzőkészitő A Perth Amboyi Független Magyar Ref, Egyház hírei fi. ABRAHAM DEZSŐ, lelkész 331 Kirkland Place, Perih Amboy, N. J. Tel,: Hl. 2-7799. Angol istentisztelet és vasárnapi iskola minden vasárnap reggel 9 órakor, magyar 10:30-kor van. Urvacsoraosztás minden hónap első vasárnapján és az ünnepeken. Énekkarunk próbáit minien szerdán este 7 órától tart-' a. Uj tagakat is hi vünk és zeretettel várunk. Férfi Körünk összejövete eit minden hó első és harmadik szerda estéin tartja, 8 órai kezdettel a központunk ban lévő ’ilubhelységben. Ifjú Női Kör gyűlése minden hónap «lső és harmadik Élet-, baleset-, automobil-. kompenzációs- és kártalanítási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be FRANK P. SIWIEC & Co.. Inc. áiialános biziosilási és real estate iroda utján 336 STATE STREET. PERTH AMBOY VA 6-4496 HAJO-, VAGY REPÜLŐJEGYEIT és azokhoz szükséges utazási okmányait, 1KKA befizetéseket. MAGYAR és TUZEX átutalásokat CSEH területekre és MINDENFÉLE TŰZ, AUTÓ. stb. BIZTOSÍTÁSAIT LEGTANÁCSOSABB beszerezni a több mini öt évtizeden keresztül megbízhatónak bizonyult. CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA ARNOLD UTAZÁSI IRODÁJA UTJÁN 303 Maple Street. Perth Amboy, N. J. — VA 6-3661 Fayette és Wilson Street, Perth Amboy, N. J. Tel.: VA 6-1200 "A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA" A híres, uj. 1965-ös DODGE Dodge Dart — "880" Dodge Tracks automobilok központi elárusítója valamint ezen kocsik ALKATRÉSZEI és megbízható hozzáértő Dodge JAVÍTÁSOK központja FRANK VAN SYCKLE INCORPORATED Authorized Dealer of DODGE — DODGE DART — LANCER DODGE TRUCKS meghatalmazott elárusítója 159 New Brunswick Ä venue, Perth Amhoy, N. J. Telefon: VA 6-0591 kedden este van 8 órakor, a Női Kör szobájában ,az uj iskolában. Uj tagokat hívnak és várnak a tisztviselők. Idősebb Női Körünk gyűléseit minden hónap második vasárnap délután 2 órakor tartja. Ifjúsági Egyesületünk gyűléseit vasárnap estére tette át. Minden fiút és leányt szeretettel hiv és vár a vezető ség vasárnap esténként 7 óarkor. Vasárnapi iskolánk folytatódik minden vasárnap reggel 9 órakor. Egészen kis gye rekekről is gondoskodunk. TÍZ AMERIKAI OLIMPIAI BAJNOK MEGY A BUDAPESTI UNIVERSIADE-RA BUDAPEST. — Az Egyesült Államok diákszövetsége közli, hogy csak három sportágban válogattak véglegesen. Kosárlabdában az olimpiai bajnokcsapat kapitányának, Bill Bradleynek a vezetésével erős válogatott jön Budapestre, tornában az amerkiai bajnokok vesznek részt az Universiadén, teniszben pedig az amerikaiak Davis Kupa játékosa: Dell és a Wimbledonban kiválóan szerepelt Fox indul a főiskolások világversenyén. Úszásban és atlétikában válogatóversenyek döntenek arról, hogy kik utaznak Magyarországra. Az viszont biztos, hogy az atléták között kilenc olmipiai bajnok kap helyet és igy Bradleyvel együtt tiz aranyérmes sportoló jön Budapestre az Egyesült Államokból. A gátfutó Cawley, a 10,000-es bajnok sziuindián Mills, az 5000-es győztes Bob Schul, a világrekorder távolugró Ralph Boston, a sulylökő Randy Matson, a rúdugró John Pennel, a gátfutó Davenporth, a hosszutávfutó Lindgren is tagja az amerikaiak főiskolás válogatottjának. Úszásban valószínűleg a vegyes úszás olimpiai bajnoka Diók Roth, az olimpiai bajnok váltótag Roy Saari és Gary Ilmán, a melluszó Jastremski és a több uszószámban világklasszist képviselő Robié is szerepel Budapesten. * * * Kijelölték az Universiadén résztvevő magyar csapatot. A kilenc sportágban 152 versenyző — 95 férfi és 57 nő — indul. A magyar együttesben olimpiai bajnokok és helyezettek is szerepelnek. EMLEKEZES SZEREIMRE BUDAPEST. — A Magyar Nemzet cimü napilapban Dutka Mária érdekes felfedezéséről számol be. Londonban a Szent Pál katedrálisban látott egy piros ponyvatakarót s azon nagybetűs felírást : “1855. Cleaning by Szerelmey. Speciálist in restauration and cleaning.” (1855. Tisztította Szerelmey. A restaurálás és tisztítás specialistája.) Szerelmey! Ki volt ez a romantikus nevű valaki? Csak magyar ember lehetett... A riporternő felkutatta életének körülményeit. 1803-ban Győrött született, családi neve Lieb volt! A magyar hazafinak nyilván nem tetszett német neve, felvette tehát a Szerelmey nevet. Szerelmey Miklós ujitó szenvedélytől szinte megszállottan számtalan uj gondolattal, találmánnyal termékenyítette meg a magyar ugart. Életének egyes fejezetei ismeretlenek, de a puszta tények is sokat mondanak. Az osztrák—magyar hadsereg mérnökkari tisztje egyszerre a párisi és brüsszeli barikádokon tűnik föl, a forradalmárok oldalán kockáztatja életét. Párisban ráeszmél az akkori uj találmány, a színes litográfia jelentőségére, megtanulja a kőrajzolás mesterségét, a szines kőrajz technikáját s 1848 nyarán megindított élclapját Charivari (Dongó) címen adta ki. Szerelmey Miklós akkor már ismert személyiség volt Pesten. 1844-ben kőmetsző intézetet nyitott a Dorottya utcában, ahol akkoriban több kőnyomdász és kottanyomó műhely volt. A fotografálás még gyermekcipőben járt, az aktuális eseményekről készített, sokszorosított mülap töltötte be a mai fotoriporter szerepét. Szerelmey adta ki az első szines emléklapokat, színes litókat Pesten. A szabadságharc évében Szerelmey sokféle eszközt vetett harcba a forradalom győzelméért. A Charivari elsárgult lapjain, mint a magyar torzképrajz úttörője jelenik meg, biztos ösztönnel állított személyeket, eseményeket pellengérre s kétségtelenül Daumier, a nagy francia karikaturista volt a példaképe. Gyártott szines kendőket Kossuth, Batthyány, Klauzál s a negyvennyolcas események más szereplőinek képmásával. A szabadságharc kitörésekor becsukta kőnyomdáját, beállott a honvédségbe, őrnagyi rangban szolgált a komáromi várban, s mikor pénzhiány jelentkezett, a várkormány megbízásából Szerelmey pénzjegyeket állított elő kőnyomatu sajtón, összessen ötmillió értékben. Szerelmey az elsők között volt, akik felismerték a Balaton jelentőségét, 1848-ban tiz, saját tájképével illusztrált könyvet adott ki a “magyar tengerről”. 1848. március 15-ről aranykeretű, sárga alapnyomatú fekete krétarajzot bocsátott ki, mely, mint Szentiványi Gyula 1934-ben megjelent tanulmányában olvastuk: “a komplikált allegória saját kompozíciója a romantikus lelkű szerzőnek, a népfelség kivívása és a cenzúra eltiprása felett érzett örömét tolmácsolja ...” A komáromi vár feladása után Szerelmey előbb visszatért Pestre, majd 1850-ben családjával együtt Londonba költözött. Ott eleinte kőnyomással foglalkozott, kiadta a többi között a “Magyarország 1848—49” cimü, a magyar szabadságharc kiemelkedő eseményeit ábrázoló képalbumát. A képeket Szerelmey rajzolta, sokszorosításukat a legkiválóbb külföldi litográfusokra bízta. Idejének és erőinek javát azonban Angliában találmányoknak szentelte. Bizonyára azért, mert akkortájt kezdődött meg az angol parlament köveinek mállási, bomlási folyamata. Az építészeti remekművet kikezdték a londoni ködök, megtámadta a nedvesség, a levegő savassága. Nagy verseny indult meg a Westminster-palota megmentéséért. Szerelmey előnnyel indult a versenyben, mivel már 1829- ben Itáliában, mint hadmérnök sikerrel foglalkozott várfalak renoválásával, kazamaták kiszáritásával. Kísérleteit szerencsésen folytatva rátalált egy vegyszerre, amit WOODBBIDGE OFFICE Moore Avenue & Berry Si. AVENEL OFFICE 425 Avenel Sireei AVENEL-COLONIA OFFICE 1379 Si. George Avenue FORDS OFFICE 875 King George Road ISELIN OFFICE 79 Middlesex Avenue PERTH AMBOY OFFICE 214 Smiih Sireei EDISON OFFICE Rouie 27 Corner Shepard Place HIGHLAND PARK OFFICE 315 Rariian Avenue A FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORATION TAGJA “silicat zopissa”-nak nevezett el. Máig is ez a legelterjedtebb, leghatásosabb kőkonzerváló anyag. Szerelmey “varázslatos” silicat zopissájával óvták meg a pusztulástól az angol parlament köveit. A magyar feltaláló nevét szárnyra kapta a világhír. 15 évvel a restaurálási munka után, 1872-ben a londoni közmunkák tanácsának nevében hangzott el az angol parlament üléstermeiben: “Szerelmey eljárása a kipróbáltak között a legjobb volt.” A találmányok, a kísérletek hosszú sora következett ezután, Szerelmey életének fordulóit azonban homály födi. Annyit tudunk róla, hogy hosszú betegeskedés után Budapesten hunyt el 90 évvel ezelőtt, 1875. augusztus 5-én. nem 100 millió dollár kárt okozott. Az amerikai hajóvállalatok a sztrájk minden napján 1,4 millió dollárral károsultak, ennyivel kevesebb a személy- és teherszállítási bevételük. A sztrájkoló tengerészek két hét alatt több mint 6 millió dollárt vesztettek. Házassági iskola LONDON. — Házassági tanfolyamra iratkozhatnak be jövő ősztől Angliában a házasodni készülők. A tanfolyamot a Királyi Egészségügyi Társaság szervezi s évi kongresszusán tartják meg a házasság tantárgyából az “érettségi vizsgát”. A jelöltnek vizsgáznia kell, hogy képes-e a házassági viszályokat megakadályozni a vizsgáztató bizottság által feltételezett legsúlyosabb körülmények között is. SZAMJATEK NEW YORK. — New York kikötőjének szenzációs eseménye volt a napokban a Rafaello nevű uj olasz óceánjáró gőzös befutása, első útja olasz és amerikai kikötő közt. Ez a hajóóriás 46 millió dollárba került. WASHINGTON. - AU. S. Maritime Administration augusztus 3-án közölte, hogy az akkor kéthetes tengerészsztrájk a keleti és délkeleti tengerpartok kikötőiben csak-SZERENCSÉS LELET BAD GODESBERG, Nyugat-Németország. — Catherine White 15 éves és June Hoven 18 éves amerikai lány moziba ment, azután nyoma veszett mind a kettőnek. Az amerikai nagykövetség kérésére megindult országszerte a keresés, de két hétig hiába keresték a lányokat. Végül megtalálták őket — nem Németországban, hanem Nizzában, a francia Riviérán. INFLÁCIÓ PÁRIS. — Egy francia képzőművészeti kritikus a következő kijelentést tette: “Amerika megszerezte a francia festészet legjobb alkotásait. Corot kétezer képet festett, ebből ötezer gazdag kaliforniaiak házainak falait díszíti. HA GYÁSZ ERI... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES * 681-685 Cortland Street. Perth Amboy, N. J. » és ' fj 531 New Brunswick Avenue, Fords, N. J. Telefonszámök'. VA 6-1712 r-s VA 6-1713 Két viadal is látható képünkön. A felsőn Gabriel Elorde (balról) győz Frankie Narvaez ellen, az alsóképünkön pedig az összetört nézőtér látható, amelyet a csalódott szurkolók romboltak szét. 9 ember megsebesült. Az ember legjobb barátja... A TAKARÉK BETÉTJE lehet Osztalék ? betétekre > liP Egy takarkbetét igazi, megbizható, hűséges barát lehet. Megvédi vagyonodat és még jó jövedelmet is ad félretett pénzed után, amely bármikor rendelkezésedre áll, itt a bankban, amikor szükséged van rá. Egy takarékbetét egyszersmind kényelmes és üzletszerű módja annak, hogy egy készpénz tartalékot gyűjtsön fel magának jövőbeli szükségletekre és alkalmakra. Nyisson, vagy adjon takarékbetétjéhez még ma! 4% ÉVENTE ■