Hiradó, 1964. július-december (43. évfolyam, 27-53. szám)

1964-10-08 / 41. szám

Thursday, October 8, 1964 3. OLDAE híradó DOLLÁRUNK - TEGNAP, MA ÉS HOLNAP Munkások, akik nem dolgoznak WASHINGTON — Azt min­denki tudja, hogy e percben hány dollárja van a bugyellá­­risában, de hogy mennyi van későbbi felhasználásra szán­va a bankszámláján, azt már nehezen tudja megmondani, mert amikor eljön az ideje an­nak, hogy abból a pénzből költsön, a dollár már nem lesz egészen annyi, mint ma. Tud­ni kell ugyanis, hogy valóság­gal történelmi törvény a dol­lár értékének folytonos le­morzsolódása. A történelem tanusitja, hogy a dollár egy­re kisebb lesz. És mivelhogy a történelem a régi mondás szerint az élet tanítója, bát­ran kimondhatjuk, hogy hol­nap és holnapután a dollárunk valamicskével kevesebbet tud vásárolni, mint ma, vagy tu­dott a múlt években. A tör­ténelem páratlan tényekkel, k Szent József Magyar Görög Katolikus Egyház­község hírei Ft. HOMA JoZSEr, r-astox. 30 High St., New Brunswick Tel.: KI 5-168* SZENTMISÉK: vasárnap reggel 8:30 és 10:30 órakor, hétköznapokon reggel 8-kor. Parancsolt ünnepeken reggel 9 órakor és este 7-kor. Minden kedden este tész­tát és leves-csigát készíte­nek az Oltáregylet asszonyai. Gyóntatások szombaton dél­után 4—5-ig és este6:30-tól 7:30-ig, valamint minden nap a mise előtt. Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkésze­gyesület keleti körzete min­den vasárpap délután 1.45 óra kor istentiszteletet közve­tít a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullám­hosszán. A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására ado­mányokat kér és vár a lelké­­szi körzet. Adományok átad­hatók a környék református és evangélikus lelkészi hiva­talaiban, vay a lelkészi kör­zet pénztárosának a címére küldendők: Rév. Gábor Csor­dás, 229 East 82nd Street, New York 28. N.Y. számokkal bizonyítja, hogy aj ' dollár értékcsökkenése pár­­tonkivüli, inkább pártonfelü­­li folyamat. Ha végigkísérjük a sorsát a háboruutáni idők­től máig, azt találjuk, hogy a dollár vesztett értékéből úgy demokrata, mint republiká­nus kormányzat alatt, úgy jó időkben, mint rossz időkben, a hidegháborús feszültség nö­vekedése idején éppen úgy, mint az időnkinti enyhülés hónapjaiban. Időnkint oly kis mértékű az értékcsökkenés, hogy az emberek nem is figyelnek fel arra. Olyankor senkisem be­szél inflációról és következés­képpen az infláció, vagy an­nak veszélye nem tárgya poli­tikai vitának. Az amerikai párttörténelem megalapítása szerint a dollár tizévenkint 15 centet vészit értékéből, vásár­lóképességéből. Nincsen gya­korlati haszna annak, ha visz­­szatekintünk a régi múltba, évtizedekre. Elég, ha azt vizs­gáljuk, hogyan alakult a dol­lár vásárlóképessége a hábo­rú óta. 1948-ban az árak nagy­jában kijegecesedtek, miután fokozatosan megszűntek a há­borús árszabályozások. Indul­junk ki tehát az 1948 évi dol­lár értékéből. Ez 100 centes dollár volt. 1952-ben a dollár már csak 90.6 centet tartalma­zott. 1956-ban 88 és fél cent volt. 1960Jban 81.3 cent. Eb­ben az évben, júliusban, egy dollár már csak annyit ért, amennyit 77.4 cent ért 1948- ban. Ezek a pontos statisztikai adatok. De nem mondanak el mindent. Mert ha több dollá­runk van, a kisebb értékű dol­lár nem jelent veszeséget. Pél­dául a munkás, akinek 1948- ban 1 dollár volt, 1956-ban pedig 2 dollár, nyert — an­nak ellenére, hogy, az 1965- os dollárban csak 88 és fél cent volt. Ez azt mutatja, hogy a dollár értékcsökkené­se ellenére a munkásságnak, elsősorban persze a szervezett munkásságnak életszínvonala nem csökkent, hanem nőtt. Ki­sérjük végig ezt a fejlődést. 1948-ban az ipari munkások átlagos órabére 1 dollár 48 cent volt. 1952-ben: 1.91. 1956-ban: 2.31. 1960-ban 2.71. Ez év közepén 3.07 volt, de most ősszel ezt a számot fel­felé kell javítani, miután az automobil ipari unió jelentős kezdeményeket harrolt ki többezer tagjának. Éppen ezen a ponton érde­mes megállni egy szóra. Az autóipari munkások az uj kol­lektiv szerződésben — e so­ros írásakor még csak Chrys­ler vállalatnál — igényt nyer­tek arra, hogy 60 éves koruk­ban nyugalomba vonulhatnak 400 dollár havi nyugdijjal. Ez mutatja, hogy mennyire ja­vult a munkások életszínvona­la a dollár zsugorodása ellené­re. Ezzel szemben sanyarú a sorsuk azoknak, akiknek fize­tése nem, vagy csak kis mér­tékben emelkedik az évek so­rán, valamint a nyugdíjasok­nak (kivéve a vállalati nyug­díjasoknak), mert a nyugdij közte a Social Security nyug­dij vagy nem emelkedik, vagy csak oly kis mértékben emel­kedik, hogy nem tud lépést tartani a drágulással. Van azonban az éremnek egy fényesebb oldala is, éspe­dig nemcsak azoknak, például az említett autóipari munká­soknak szempontjából, akik versenyre tudnak kelni a dol­lár értékzuhanásával, hanem általános fogyasztói szempont­ból is. Nem szabad ugyanis megfeledkezni arról, hogy ha az árak a kisebb dollár miatt magasabbak, az áruk és szol­gálatok, amelyeket vásáro­­rolunk, minőségben javulnak. Sok mai portéka jobb, szebb, tartósabb, mint ugyanaz né­hány év előtt; ha tehát köny­­nyebb dohárainkkal valami­vel töbet fizetünk, ugyanak­kor pénzünkért többet is ka­punk. Például Henry Ford rá­mutat arra, hogy az egyre ja­vított automobil modelek, ha az áruk dollárban kifejezve magasabb is, tulajdonképpen olcsóbbak. Másik példa: refri­gerator. Tíz év előtt 170 dol­lárba került egy kisebb mo­del, amelynek liliputi méretű fagyasztója volt; ma 200 dol­lár körül van az ára egy na­gyobb, szélesebb refrigerator­­nak, amelynek egész szélessé­gében nagy fagyasztó van, az ajtaja is használható tárolás­ra, a jégtelenitéssel nem kell bajlódni. Joggal lehet monda­ni, hogy ez a drágább refri-AKI EGYSZER MEGKÓSTOLJA A MI KÉSZÍT­MÉNYEINKET, MINDIG TŐLÜNK FOG VENNI! Óhazai módra készüli finom buzakenyér, vizes zsemle, apró­­sütemény különlegességek, igazi magyar torták, magyaros készítmények: Krémesek, rétesek, slb. SIPOS’ BAKERY 295 Smith St. Perth Amboy, N. J. Tel.: HI 2-2041 SIPOS GYÖRGY, tulajdonos A Szent László Római Katolikus Egyházközség hírei MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFON: VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB. nagy vá­­lasztékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bár­milyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT Mrs. Anna K. Boiz, tulajdonos BUDAPESTRŐL IMPORTALT FINOM BORJU-BÖRBŐL KÉSZÜLT FÉRFI CIPŐK állandó raktára. Nagy választék LUXUS férfi szandál cipókból. MAGASSZÁRU FÉRFI ÉS Női CIPÓK IS ÉRKEZTEK GEORGE GROSS 431 East 86th Street New York 28. N. Y. ( A York és First Ave. között) Telefon TRafalgar 6-9250 Plébános: Father Borsy György Engelbert, OFM. Tel.: KLlmer 5-1427 SZENTMISÉK: Vasárnap reggel 6:15, 7:30, 8:30, 9:30 i0:30 és déli 12 órakor. Parancsolt ünnepeken: 6:J 5 7:30, 8:30, 9:30 és déli 12 óra kor, valamint este 7 kor. Hétköznapokon: reggel 7:30 és 8 órakor. ÁJTATOSSAGOK: Kedden Szent Antal áj tatosság este 7 órakor magyarul, 7:30-kor an­golul. — Csütörtökön Csodá­latos Érem ájtatotsság este 7 órakor. GYÓNTATÁSOK: Minden mise előtt és minden szomba­ton d.u. 4-5-ig és este 7-8-ig. KERESZTELÉSEK: Vasár nap délután 2 órakor. ESKÜVŐK: megbeszélés szerint. Négy héttel az esküvő előtt a pároknak jelentkezni­ük kell a plébánosnál. (Szűk séges iratok: keresztlevél, első adózási és bérmálási bizonyít­vány.) GYŰLÉSEK: Minden hónap első hétfőjén este 7:30-kor Szent Ferenc Harmadik Rend­jének imaórája, utána rendes tárgysorozat. Minden hónap első keddjén este 8-kor Szent Név Társulat gyűlése a ta­nácsteremben. — Minden hó­nap második hétfőjén este 8- kor a PTA tartja gyüését az Auditóriumban.— Minden hó­nap harmadik keddjén este az Oltár egy let tartja gyűlését a Szent Antal litánia után, fél 8 órakor. WASHINGTON. — A jövő zenéjének első akkordjai már felhangzottak a munka pia­cán. ‘Nem-dolgozó munkások’ j a modern zeneköltemény ci- i me. Aránylag fiatalon, mun- I kaképessége birtokában pi- i henni tér a ma és a holnap I munkása. Az újabb kollektiv j szerződések koráiéi nyuga­­lombavonulást helyeznek kilá­tásba oly nyugdijakkal, me­lyekből megélhet a nem-dol­gozó munkás családja. A mun­kásság helyzetének alakulása logikusan erre vezetett. A munkások, főleg a szervezet­tek, egyre magasabb béreket harcoltak ki maguknak, a pénzbőség módot adott gyer­mekek jobb taníttatására, az orvosi és más tudományok és egészségvédő intézmények meghosszabbították az életet. Mindezeknek az előnyöknek a birtokában most a munkások azon igyekeznek, hogy sok gondtalan évet tetszésük sze­rinti foglalatossággal, szóra­kozással tölthessenek család­jukkal együtt. A privát gazdaságban alkal­mazott több mint 25 millió személynek — az összes lét­szám felének — ma körülbelül 34,000 különböző vállalati nyugdij program áll rendelke­zésére, 2,300,000 személy már ma nyugdijat kap ezekből a vállalati nyugdíjalapokból, évi 2.4 ezer millió dollár ősz­­szegben. Minden 4 szervezett munkás közül 3 nyugdíjjogo­sult. A legmagasabb nyugdija­kat a legújabb kollektiv szer­ződések alapján az automobil ipar nyújtja, havi 400 dol­lárig, valamint a Grumman Aircraft, amelynek munkásai 30 évi munka után 415 dollár nyugdijat kaphatnak. Bőkezű­ek ezen a téren az olajválla­latok is. Standard oil of Indi­ana 343 dollár havi nyugdij­jal vezet; más iparoknál a leg­magasabb havi nyugdijak: Du Pont, 298 dollár, Cities Service 297 dollár, General Electric 266 dollár, A.T. & T. 224 dollár. A lépcső meglehe­gerator valójában olcsóbb, mint volt az olcsó jégszek­rény. A megélhetés költségei két­ségkívül folytonosan emelked­tek a háború óta, ha nem is ugyanabban az arányban, aho­gyan a dollár vásárlóereje csökkent. Igen ám, de figye­lembe kell venni azt is, hogy a család háztartási, öltözködé­si, kényelmi és egyéb kiadá­sai nemcsak azért magasab­bak, mért a kenyérkereső ki­sebb dollárokat hoz haza, ha­nem azért is, mert megnőttek az amerikai családok igényei — drágább házat, drágább te­levíziót, drágább autót, drá­gább öltözködési cikkeket vá­sárolnak. drágább, de jobb egészségvédelmi szolgálatot kapnak. Azt se hagyjuk figyelmen kivül, hogy jó ingatlanok, há­zak, részvények értéke az évek során nőtt és a házbér­jövedelem, a vállalati oszta­lék, sőt a bankbetétek kamat­jai is nőttek. Elég annak em­lítése, hogy a takarékbetétek után a pénzintézetek 1948-ban egy és háromnegyed százalék kamatot fizettek, miig az át­lagos kamat ma 4 százalék. A munkaügyi minisztéri­um statisztikája szerint a megélhetési költségek július­ban magasabbak voltak, mint bármikor azelőtt. A fentiek figyelembevételével azonban bátran lehet állítani, hogy en­nek ellenére az amerikai nép általános, átlagos életszínvo­nala emelkedett. A bevezetőben felvázolt tör­vényszerűség szerint a dol­lár ezután is tovább fog zsu­gorodni, de az amerikai gaz­dasági élet erősibbödése foly­tán ez nem vonja maga után törvényszerűen az életszín­vonal leszállását. Bízni lehet abban hogy a jelenlegi bér- és ár-alakulás kedvezően fog folytatódni. tősen alsó fokán gubbaszta­nak a férfi ruha ipari mun­kások, 176 dollár havi nyug­díjigénnyel. Az egyre magasabb nyug­dij mellett a fő igyekvés az alacsonyabb korban kezdődő nyugdij felé irányul. Az au­tóiparban 60 éves korban, ki­sebb nyugdijjal már 55 éves korban vissza lehet vonulni (és más foglalkozásban mun­­| kabérrel megtoldani a nyug­dijat.) A truck soffőrök 30 évi szolgálat után 250 dollár nyugdijat kaphatnak, úgy hogy sokan közülük, akik ko­rán álltak munkába, már 47 éves korukban nyugalomba vonulhatnak, szabad választá­suk szerint dolgos vagy tétlen uj életet kezdhetnek. A korai nyugdij-korhatár­­nak a felsorolt előnyök mel­lett még az a hatása van, hogy a fiatalabb munkások­nak biztosítja az állás-bizton­ságot, a senority, minélfogva ezek szabadulnak attól a ve­szélytől, hogy automatikus gépek beállítása alkalmával vagy a termelés időleges csök­kentése folytán elsőnek lete­szik, vagy kiteszik őket. To­vábbá a korai nyugdíjazás utat nyit a munkahelyekre a fiatalok számára, akik egyre nagyobb tömegben özönlenek a munkapiacra. Könnyű megjósolni, hogy nincs messze az idő, amikor a 60 éves kor az iparban álta­lános nyugdijazási kor lesz. És magasabb nyugdijak is ál­talánosabbak lesznek — szük­ségszerűen, mert a nemzet­­gazdaságnak előnye, hogy az idősek egyre népesebb táborá­ban a vásárlóbépesség magas legyen. A SZENT GYÖRGY SZÖVETSÉG HIVATALOS TÁJÉKOZTATÓJA AZ UTOLSÓ SZAVAK WASHINGTON — Roy Kellierman, a Titkos Szolgá­lat ügynclke, akii a végzetes napon Kennedy limousinejá­­ban utazott, mondotta: Ken­nedy elnök utolsó szavai ezek voltak: Úristen, eltaláltak! Szüreti mulatság Lindenben A Lindeni Magyar Kerék­asztal Társaság október 10-én szombaton este 8 órai kezdet­tel tartja hagyományos szü­reti mulatságát saját helyisé­gében, a 431 Maple Ave., Lin­den N.J., melyre lapunk ut­ján is meghívják a magyarsá­got. A zenét a közkedvelt Szőke zenekar fogja szolgál­tatni, finom magyaros enni- és innivalókról a rendezőség gondoskodik. Belépőjegy adó­val együtt $1.25 lesz szemé­lyenként. Aki égy kellemes es­tét akar eltölteni jó társaság­ban, jó hangulatban, menjen el Lindenbe erre a szüreti mulatságra! A New Rninswick-i Első Magyar Ref. Egyház hirei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI 5-1058 22 A. Joyce Kilmer Ave. New Brunswick. N. J. Istentiszteletek vasárnapon­ként: d.e. 9:30-kor magyar, 10:30-kor angol. Október 4-én, vasárnap ál­talános Úrvacsora osztás (Vi­lág-vacsora) ; d.e. 9 órakor magyar és 10:30 órakor an­gol nyelvű istentisztelet. Nőegylet gyűlése mindet hónap 2-ik vasárnapján, dél­után 2:30-kor. Prestitérium gyűlése min­den hónap 3-ik keddién, este 7:30-kor. Fiatal Asszonyok Köre gyű­lése minden hónap 3-ik szer­dáján, este 7:30-kor. A Fiatal Asszonyok Köré­nek társas vacsorája október 10-én, szombaton este 6 óra­kor az egyház termében. Minden kedd reggel 8 órától metélt tészta és csigakészités J.u. 1 óráig, asszonyaink által. Aki tud, jöjjön segíteni, hogy legyen elég! Felnőttek énekpróbái min­den szerdán este 7 órakor; — j minden pénteken este 6:45-' kor gyermekeknek; fiatalko­­ruaké pénteken este 7:30-kor — konfirmálók órái pénteken este 6:15-kor. Október 17jén este 7 órakor az Ifjúsági Körnek Minstrel Showja lesz. Reperációkra, festésre és téli ablakokra adományokat kérünk. Fraternális alapon működő ma­gyar biztosítási egylet. Alakult 1914-ben. Chartez-jét és működési engedélyét New Jersey államtól nyerte. A Szövetség székhelye: Perth Amboy, N. J. Jelenlegi va­gyonállománya már 700,000 dol­lár. Tagokat felvesz születéstől 60 éves korig, akiknek egész életre szóló, (whole life), 20 évig fizeten­dő, (20 year payment life), vagy pedig 20 év múlva kézhez kap­ható összegű (20 year endowment) biztosítási kötvényeket ad a Szö­vetség. Ezeknek a kötvényeknek az első évek eltelte után minden­kor készpénz-értékük van, vagy átválthatok kifizetett, vagy meg­szerzett időtartamra szóló kötvé­nyekre. $250-től $5,000- ig ad élet­­biztpsitást a Szent György Szö­vetség, a lehető legalacsonyabb havi dijakért, miket a biztosítási szakértők (actuary) engedélyez­nek. Balesetből kifolyólagos ha­lál esetében kétszeres életbiztosí­tási dijat (Double Indemnity) is lehet kikötni, csekély extra havi­­dij fizetése mellett. A Szt. György Szövetség New Jersey Állam Banking and Insurance Depart­­mentjének ellenőrzése alatt műkö­dik. Belépni szándékozóknak min­den további felvilágosítást kész­séggel adnak meg a központi tisz­tikar tagjai, vagy bármelyik fiók­ügykezelő titkár, vagy fióktisztvi­selő. A központi iroda cime: 175 Smith St. (Room 405, Perth Am­boy, N. J„ Tel. VA 6-7707. Központi elnök: Bock János (New York); kp. alelnök: Fohl András, kp. pénztáros: Mihalkó P. István )569 Carson Ave. Perth Amboy. N. J.): kp. titkár; Klei­ner Miklós (a központi iroda cí­mén); kp. jogtanácsos: Séllyei F. Lajos (302 Raritan Bldg. Perth Amboy); kép. számvizsgálók: Diénes László, Huményi Ferenc és Krilla János; az Igazgató Ta­­nács^ (Board of Trustees) tagjai: Lukács Ferenc (Bridgeport), Conn., Diénes László és Lesko András. Hivatalos lap: perth Am­­boy-i Híradó. 1- ső osztály, Perth Amboy, N. J. Gyűléseit tartja minden hó 3-ik vasárnapján a Szt. Mihály g. k. egyház termében, délután 2—4- ig. Elnök: ügykezelő titkár: Chiz­­madia Gyula, 547 Compton Ave. 2- ik osztály, Perth Amboy, N. J. Havidijak szedése minden hó 3- ik vasárnapján d. u. 2—4-ig a Szt Mihály gör. kát. egyház ter­mében. Ügyvezető ttikár: Lesko András, 934 Main St. Fords, N. J. Tel. VA 6-5553. 3- ik osztály. Fords N. J. Ügy­kezelő titkár: Chizmadia Gyula. 4- ik osztály. Carteret, N. J. Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján d. u. fél 2-kor a St. Éliás g. k. templom alatti terem­ben (Cook Ave.). Ügykezelő tit­kár: Mucsi Imre, 43 Holly Street: pénztárnok Csizmás János, 18 Roosevelt Ave. 5- ik osztály, New Brunswick, N. J. Elnök: Tamás István; tit­kár: Kozma László, 115 Nichols Ave. 6- ik osztály, McKeesport, Pa. Elnök: Bornyas István; titkár: Togyer János, 1402 Maple St. 7- ik osztály, Leechburg, Pa. Titkár: Chizmadia Gyula, 547 Compton Ave., Perth Amboy, N. J. 8- ik osztály. Woodbridge. N. J. Titkár: Roman Istvánná, 395 New Brunswick Ave. Fords, N. J. Az osztály gyűléseit tartja minden második hónap 2-ik vasárnapján d. u. 2—3-ig a Karmelhegyi Bol­dogasszony r. k. egyház iskola­termében. Woodbridgeben. (Aki nem tud eljönni, attól házánál is átvesszük a havi dijakat.) 10- ik osztály. Homestead, Pa, Elnök: Iván András; titkár: Bánó Gyula, 122 Crawford Avenue, Homestead Park, Pa. — Havidi­jak szedése minden hó 2-ik va­sárnapján d. u. 2—4-ig a Szt Éliás g. k. egyház termében. 11- ik osztály, Pittsburgh, Pa. Titkár: Bánó Gyula (cime mint fent)'. 12- ík osztály. Youngstown, O. Elnök: Hajdú József; alelnök: Lengyel András; titkár és pénz­tárnok: Daniel Fraricosky, 81 Earle Ave. E. Youngstown 7, Ohio Pénzszedés minden hó 2-ik és 3-ik vasárnapján, szentmise után a Szt. György g. k. templom alatti teremben. 13- ik osztály, Detroit, Mich. El­nök és pénztáros: Dusincki György (9532 Graham St. De­troit, Mich. — Titkár: Tóth Mik­lós 7453 Bingham Ave. Dearborn, Mich.) — Gyűlés és pénzszedés minden hónap 2-ik vasárnapján d. u. 3 órakor a Szt. János g. k. templom alatti teremben, 441 So. Harbaugh St. 14- ik osztály, Cleveland, O. Tit­kár: Breznyák István, 2879 E. 114 St. Cleveland 4, O. Havidijak szedése és gyűjtés minden hó 2-ik vasárnapján d. u. 1 órától a Szt. János g. kőtemplom alatti terem­ben. 15- ik osztály, Lorain, O, Tit­kár: Kleiner Miklós kp. titkár. 16- ik osztály, Keasbey, N. J. Ügykezelő titkár: Lesko András. 934 Main St. Fords, N. J. 17- ik osztály, Brooklyn, N. Y. Titkár: Homoney Károly, 1126 Manhattan Ave. 18- ik osztály, Duquesne, Pa. Titkár: Kleiner Miklós (közpon­ti titkár.) 19- ik osztály, Bridgeport, Conn. Elnök: Restyánszky János; tit­kár: Lukács Ferenc, 46 Monroe st. 20- ik osztály, líew York, N. Y. Elnök: Böck János; titkár: Klei­ner Miklós, 345 East 83rd St. New York 28, N. Y. Gyűlés és pénz­szedés minden hó első keddjén a Szt. István egyházközség Fehér Termében. 21 -ík osztály, New York, N, Y. Titkár: Orosz Ferenc, 1403 Al­lerton Ave, Bronx 69, N. Y. 22- ik osztály, Perth Amboy, NJ. Elnök: és ügykezelő titkár: Sély­­lyei F. Lajos, 175 Smith St. 23- ik osztály, New Brunswick, N. J. Ügykezelő: Diénes László, 216 Somerset St. (Tel.: LI 8-1369) NYILVÁNOS ELŐADÁSOK DR. HENNE JÓZSEF ORVOS ÉS LELKÉSZ közérdekű egyészségügyi és vallásos tárgyú elő­adásokat tart a Szentirás fényében OKTÓBER II-TŐL DECEMBER 5-IG minden VASÁRNAP ESTE 4-5 éráig New Brunswicksn. a Livingstone Ave, és Fulton Street sarkn levő templomban én minden PÉNTEKEN ESTE 7?45=tol 9 óráig Perth Amboy ban. az Alpine Street és Francis Street sarkán levő előadó-teremben. Az előadás előtt szép magyar énekeket éneklünk Besenyei Sándor vezetésével. POLITIKAI GYŰLÉS A NEW JERSEYI CITIZENS FOR GOT ,D WA TER COMMITTEE Middlesex County-i magyar csoportja, szeretettel meghívja a környék magyarságát egy politikai rally-ra a Woodbridge-i (N. J.) Barron Ave. iskola dísztermében OKTÓBER 10-ÉN SZOMBATON ESTE 8 ÓRÁRA DR. POGÁNY ANDRÁS bevezető beszéde után DR. ECKHARDT TIBOR fog előadást tartanig Kérjük, értesítse barátait és ismerőseit! Bővebb tudósítást szívesen ad SZABÓ LAJOSNÉ 201 _ 297-3960. MEGHÍVÓ A LINDENI ELSŐ MAGYAR KEREK ASZTAL TÁRSASÁG szeretettel meghívja önt, kedves családjával és barátaival együtt az 1964 OKTÓBER 10-ÉN SZOMBATON este 8 órai kezdettel tartandó SZÜRETI MULATSÁGÁRA Saját helyiségünkben: 431 Maple Avenue, Linden, N. J. A zenét SZŐKE LAJOS közkedvelt cigány zenekara szolgáltatja. ÉTELEKRŐL ÉS ITALOKRÓL GONDOSKODVA VAN. Belépőjegy ára (adóval együtt)..*.............................................$1.25 A viszontlátás reményében A RENDEZŐSÉG ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom