Hiradó, 1962. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1962-06-28 / 26. szám
2 1962. JUNIUS 28 A grófi kastély titka REGÉNY (Folytatásokban) írta: BODONYI ZSIGMOND — Nyugodtan maradhat . . . magát semmi bántódás nem éri. — Hát a nagyságát? — Azt még nem tudom. — Ne bántsa nagyságos ur szegényt, úgyis eleget megszenvedett velem együtt. — Majd gondolkozom a dolgon. Hiszen csak a jövő héten érkezik a fürdőhelyről, addigra talán kigondolok valamit. . — Ha már elmondtam a nagyságos urnák, hát azt megígérheti, hogy nem esik bántódása a nagyságának avégett? Ugy-e megígéri a nagyságos ur? — Jól van, na, megígérem — szólt, hogy megnyugtassa Borosát. És valóban, napokig hallgatott a dologról, miután neje ha-Ft&om mmőséyö GYÉMÁNTOK órák — Ékszerek Kreielsheimer u ékixer-ajíndék ünlo* | Hzakizerü ór»- •» «kiterjaifitái 133 SMITH STREET Tel. Hlllcreet 2-1549 Perth Amboy, N. J. zajött és csak azután, hogy alkalom adódott, hozta szóba az ügyet. — Szomorú titoknak vagyok tudatában, amely igy tehát már nem a kettőtök, hanem a hármunk titka lett. — Hát — döbbent a mondottan Székácsyné — Borcsa elárulta neked? — Igen és ha nem tekinteném, hogy milyen botrányt idézne elő válásunk, úgy haladéktalanul elválnék tőled. De más okból sem teszem. Nem akarlak mindkettőtöket börtönbe juttatni! A most beállt kínos csönd Székácsyné , elcsukló zokogásába zajdult. —Ó , é, édes Jóskám -— sírta — vétkeztem, hibáztam, de megbocsájtasz, mert mindent, aimt tette ms amit szenvedtem, teérted, miattad volt.-— Tudom, s ezért napirendre is térek fölötte. Szóba sem hozom többé. Dénest is emiatt küldtem Afrikába. Azonban nekem is van titkom, amit most fölfedek s amiért viszont neked kell megbocsájtanod. — És mi legyen az? — Remélem, előlegezed meg bocsájtásodat? — vetette oda gúnyosan nejének. — Én már mindenbe belenyugszom. — Nos, én jóeleve kárpótlást szereztem a veszteségemért. — Nem értelek. — Rögtön megértesz! Ugyan is régi féltékenységi gyanúsításod igaz volt. Színésznő barátnőm immár nagykorú fiának vagyok szerencsés apja. — Részemről szomorú valóság, amibe fájó szívvel ugyan, de megnyugszom — sóhajtott Székácsyné. — Nincs szemrehányni valónk, asszonyom! — Úgy van, bár én hűséges, szerető élettársad voltam — célzott férje múltjára az aszszony. — Viszont a vesztes fél csak én vagyok. Nekem ugyanis minden reményem elveszett azzal, hogy természetes fiammal együtt valaha is grófi ranghoz jussak, ha csak azt a nőt nem tenném hitvesemmé. ... És Székácsy szivének mindennél jobban ez fájt . . . Ez volt egyedüli fájó titkra. SORSHULLÁM . . . Miként zajló tengeren a hegymagasra fölcsapzó hullám hányja-veti a hajót, úgy hányja-veti Amerikában Imrét a sorshullám. Ma itt, holnap ott. . . A farmról, ahol eddig dolgozott, messzebbi vidékre, bányába került, ahová Joó András ajánlotta. Ott is rövidesen megkedvelték és előmunkás lett. Egyedüli társasága Andris cimborája volt. Együtt is laktak s minden ügyes-bajos dolgukba beavatták egymást. így midőn Imrének levele érkezett apjától, az határtalan örömmel mutatta a levelet cimborájának. (Folyt, köv.) Hírek a Perth Amboy-i Független Magyar Református Egyház köréből S't ÁBRAHÁM DEZSŐ, telkési 331 Kirkland Place Perth Amboy, N. J. Phone: VAlley 6-0794 Kirándulás a kies Pocono hegységbe julius 1-én, vasárnap d.e. istentisztelet után a Bercik Albert tagunk által vezetett VÁRKONYI féle üdülőbe, Saylorsburg, Pa.-ba. Jelentkezzen a lelkészi hivatal címén, aki helyet akar foglalni az autóbuszon. Óhazai kirándulásra indul Csípő Lajos és neje egy szép csoporttal julius 8-án. Utazásukhoz Isten áldását és segedelmét kérjük. Az ember legjobb barátja ... A TAKARÉK BETÉTJE lehet 0sztal6k betétekre Egy Takarék Betét igazi megbízható hűséges barát lehet. Megvédi vagyonodat és még jó jövedelmet is ad félretett EVENTE pénzed után, amely bármikor rendelkezésedre áll, itt a Bankban, amikor szükséged van rá. Egy Takarék-betét szerű módja annak, hogy egy készpénz tartalékot gyűjtsön fel magának jövőbeli szükségletekre és alkalmakra. Nyisson, vagy adjon takarékbetétjéhez még ma. egyszersmind kényelmes és üzlet-A Magyar Savings ügyvezető alelnöke KUKOR J. WILLIAM a New Brunswick-i Magyar Savings & Loan Association eddigi üzletvezetőjét és ügyvezető titkárát a bankintézet Igazgatósága ügyvezető alelnökké léptette elő. Kukor Vilmos 1955- ben állt a magyar bank szolgálatába, mint Kosa Imre akkori ügyvezető alelnök asszisztense és amikor Kosa Imre a múlt évben nyugalomba vonult e tisztségéből, a magyar bank üzletvezetőjévé Kukort nevezték ki. Kukor Vilmos a Szt. László Iskolába járt, majd a New Brunswick High School-t végezte, utána pedig a Drake Business School-ban és a Rutgers University College-ban folytatta tanulmányait. Speciális bank és üzletviteli szaktudását a U. S. Savings & Loan Institute-ban tökéletesítette. Az Egyesült Államok haditengerészetének veteránja, a Szt. László r.k. egyházközség trustee-je, a Szt. Név Társulat elnöke, a P.T.A. egyik aktív tagja. Kukor Vilmos feleségével és 3 gyermekükkel New Brunswickon, a 74 Wilcox Roád-on lakik. Gratulálunk és sok sikert, további kitartó, szorgalmas munkát kivknunk a mi kedves Kukor Vilmos barátunknak, aki mindkét eddigi New Brunswick-i polgárosodási tanfolyamnak egyik értékes vezetőembere volt. Adományok Szabó László papköltő siremlékére Lapunk terjedelme nem engedi meg, hogy a hozzánk is beküldött listát, azoknak névsorát, akik néhai Szabó László papköltő siremlékére adakoztak, teljes terjedelmében leközöljük. A Perth Amboy-i magyar református temetőben felállítandó síremlékre eddig összesen $261.- 50 jött be adományokból. A sirkövet, amelyenk ára $335.00 lesz, augusztus 19-én tervezik ünnepélyesen felavatni. A Bizottság, illetve a Presbyteri Szövetség keleti körzetének nenében Bodnár István elnök lepünk utján is köszönetét mond az eddigi adakozóknak és kéri további adományok küldését. Cime: 384 Augusta St. Woodbridge, N. J. Magyar mozielőadás Fordson MINDEN SZERDÁN D. U 2 ÓRÁTÓL A jövő szerdán, julius 4-én (Independence Day-kor) az “Eladó férfi” c. nagysikerű filmet jtsza a fordsi magyar mozi. Piknik Yardvillen Kőmüvesék közismert “Shady Oaks” piknikhelyén (Allentown Rd., Yardville), most vasárnap, julius 1-én ismét jó magyaros evés-ivás lesz. Finom őzhus és töltött káposzta szerepel a menün, s még jó zenéről is gondoskodnak Kőmüvesék, akik lapunk utján is meghívnak mindenkit erre a hangulatosnak ígérkező piknikre. ŐZHUS, töltött káposzta várja a vendégeket most VASÁRNAP, JULIUS 1-ÉN KŐMÜVESÉK Piknik-helyén Allentown Road, Yardville, N. J. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk! TRENTON ÉS KÖRNYÉKE Szent István R. K. Hitközség hírei Közli: Father Kiss A. Gyula plébános SZENTMISÉK: VASÁRNAP: reggel 7, 8:30, 10:00 és 11:15 órakor. ÜNNEPNAP: 7, 8 és 9 órakor és este 7:30-kor. HÉTKÖZNAP: G :30 és 8 órakor. GYÓNTATÁSOK Szombaton: d. u. 4-től 5:45-ig és este 7-től 8:30-ig. Hétköznap: reggel a 8 órai szent mise előtt. Első péntek és ünnep előtt: este 7-től 8-ig. Súlyos betegek gyóntatása bármely időben. SZENT ÓRA Minden pénteken este 7:00 kor. Angol és magyar. KERESZTELÉSEK: Vasárnap a 11:15-ös szentmise után. Keresztelések előre bejelentendők. Keresztszülő csak rendes jő <atholikus felnőtt lehet. ESKÜVŐK: Tiltott idők és vasárnapok ki vételével bármely napon. Esküvő bejelentendő 4 hétig az esküvő előtt. Jegyesi oktatás kötelező. OKTATÁS Public schooli gyermekek vallás- és erkölcsi oktatása minden hétfőn d. u. 3 órakor a public elemi iskolások; minden pénteken d. u. 3 órakor a high schoolosok részére. Az oktatások okt. 1- től május 31-ig vannak. GYŰLÉSEK: Rózsafüzér Társulat Titok váltása: a hónap 1-ső vasárnapján. P. T. A. — Anyák Tanító E- gyesülete: a hónap 1-ső keddjén. Women’s Club a hónap 2-ik keddjén. Hung. Cath. Club, a hónap 1- ső vasárnapján. Idb. Mária Kongregáció a hónap 3-ik hétfőjén. Szent Név Társulat a hónap 2- ik vasárnapján, este. r Ingatlant akar vásárolni? I | Közjegyzőre van szüksége? p H Utazni akar? | George M. Pregg 1 IRODÁJA (Kovács K. István utóda) B Mindenben készséggel áll rendelkezésére ggj 907 So. Broad St. | Trenton, N. J. jj Telefon: EXport 3-4469 HBMIMIMIIIÍMIÍWMIÍIB1MIMMI1IH5 William Penn Fratemális Egyesület (Volt Verhovay és Rákóczi) TRENTONI OSZTÁLYA Tisztelettel értesítjük tagtársainkat, hogy minden az Egyesülettel kapcsolatos ügyeikben: születés, haláleset, betegség, havidijak fizetése, vagy bármilyen biztosítási kötvénnyel összefüggő ügyben információért a trentoni kerületi irodához kell fordulni. Pénzszedéet csak a kerületi irodában tartunk, hétfőtől péntekig bezárólag. A fiók gyűléseit minden hónap második vasárnapján tartja, pontosan d.u. 2 órai kezdettel az iroda gyüléstermében. Kerületi irodánk cime: 1030 South Broad Street, Trenton 10, N. J. irodai órák: kedd, csütörtök, péntek reggel 9 órától 12 óráig. Délután 1 órától ® óráig. A kerületi iroda telefonszáma OWen 5-3540. Tagtársi tisztelettel A VEZETŐSÉG A Trentoni Függ. Ref. Egyház hírei Közli: DR. BÉKY ZOLTÁN püspök A NYÁRI ISTENTISZTELETI SORREND LÉP ÉLETBE MOST VASÁRNAP JULIUS 1-ÉN. ANGOL NYELVŰ istentisztelet d.u. 9 órakor. MAGYAR NYELVŰ istentisztelet d.e. 10-kor. Gyülekezetünk tagjainak a megjelenését kérjük. ÉVI KIRÁNDULÁSUNKAT, melyet a múlt vasárnap tarottunk elverte a vihar, eős és égi háború. Három órától, amikor a közönség jött volna csaknem öt óráig zuhogott az eső. A piknik mindig nagy rizikóval jár. Néhány évvel ezelőtt piknik váltsággal megváltottuk a pikniket. Pár éve gyülekezetünk tagjai követelték, hogy tartsuk meg. A kiadás mielőtt kimegyünk felül haladja a 300 dollárt. Hely, zene engedélyek, police. Ezenfelül van a bevásárlás. Arra kérjük most gyülekezetünk tagjait, akik a nagy vihar miatt nem tudtak megjelenni, hogy segítsenek a nagy ráfizetés enyhítésében. Hozzák be adományukat piknik váltság címén. Amit elköltötték volna hozzák be piknik váltság cimén. Váltsák meg jegyüket is az irodában. Reméljük megértik gyülekezetünk tagjai kérésünket és segítenek a ráfizetés csökkentésében. BETEGEINK: A múlt vasárnap a következő betegeink felgyógyulásáért könyörögtünk: Lénárt Sándor, Rehó Suzika, Szabó Zsuzsánna, Walter József, Hibbert jr. és Fogarassy Enikő. Felgyógyulásukhoz Isten segedelmét kérjük. KEGYELETES imádságban emlékeztünk meg Didrencz János sr. elhunyt testvérünkről. Legyen emléke áldott. UJ ÖREGEK HÁZÁRA adományt adott: özv. Tóth Józsefné $5 és Tóth Margitka $5. NŐEGYLETI csoport adományok nyugtázása: Mészáros Antalné gyűjtése: 25 dollár; Jakab Jenőné; $10, Rogers Emil; $5 Mészáros Antalné. $3: Bakó Sándorné, Kovács Gyuláné, Chentery Miklósné, Szabó Andrásné, Dobos Istvánná, Vereb Ferencné, Kovács Dánielné, Szűcs Jánosné, Antócs Lajosné, Vizdák Elizabeth. $2: Bonfield Ann, Onda Andrásné, Onda Sophy, Bogdyn Helen, Hegedűs Gézáné, Cointi Margaret, Timkó Györgyné, Margaret Brookfield, Beverage Lujza, Katona Zoltánná, Smolka Sándorné, Zsarnóczky Jánosné, Bikfalvy Agnes, Mrs. Molnár, Kish Eszter, Ács Ferencné, Barkeszy Miklósné, Ács Sándorné, Samudovszky Mihályné. $2.00: Id. Maysiczky Jánosné, Máté Gyuláné. $1: Mrs. Darby, Kovács Jánosné. Az összes bel- és külföldi orvosságok beszerezhetők KREMPER JÓZSEF — ezelőtt Laird — GYÓGYSZERTÁRÁBAN 1000 So. Clinton Ave. Előzékeny, pontos és v gyors kiszolgálás. Méltányos árak. Gyógyszerek Európába való küldését vállaljuk. Magyarul beszélünk. Sovth Clinton és Beatty Street sarok Telefon: 3-4347 vásároljon azokban az üzletekoen, amelyek lappunkban hirdetnek. Ez önmayának. hirdetőinknek és nekünk is tavunkra lesz! HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban.' “AIR CONDITIONED’’ hütött levegőjű FORDS PLAYHOUSE MAGYAR MOZI 537 New Brunswick Ave. Fords, N. J. Tel. Hillcrest 2-0343 Széles CINEMASCOPE vászon! CSAK EGY NAP JÖVÖSZERDÁN JUNIUS 4-ÉN Délután 2 órától folytatólagosan KÉT KITONÖ MAGYAR FILM EGY MŰSORON “Eladó férfi” Simor Erzsébet, Hajmássy Pdiklós VALAMINT: REMEK KISÉRŐFILM 3-órás nagyszerű magyar szórakozás! Dr.LesterMann szemész és optometrist 89 SMITH ST. Perth Amboy, N. J. • Rendelés naponta 10-12, 2-5 7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-től 5-ig • Hlllcrést 2-2027 BÁRMILYEN CÉLT SZOLGÁLÓ HAJÓ-, VAGY REPÜLŐJEGYEIT ÉS AZOKHOZ SZÜKSÉGES UTAZÁSI OKMÁNYOKAT: Okiratok készítését, fordítását és törvényesitését: IKKA befizetéseket, magyar és TÜZEK átutalásokat cseh területre: és mindenféle tűz,- autó, stb. biztosításait ajánlatos beszerezni a több, mint félévszázad alatt megbízhatónak bizonyult CSÍPŐ LAJOS állami közjegyzőtől 303 Maple St. Perth Amboy, N. J. Telefon VA 6-3661 TAKARÉK BETÉTEK HIVATALOS ÓRÁK—Hétfőtől Péntekig naponta reggel 9:30-tól d. u. 5-ig CHARXKBKD1844 / THE Trenton _ > í Sating Fund m-us un sün stur Society J i A mi húsáruink a legjobb minőségű anyagból készülnek és igy csak természetes, hogy elsőranguak • Menjen be egy olyan üzletbe, ahol SEILER féle húsárukat árusítanak és mi garantáljuk, hogy meg lesz velük elégedve, mivel SEILER húsárui Ízletesek, frissek és jutányos árúak. JOS. SEILER & SONS COMPANY 129 Ashmore Ave. Trenton, N. J. VÁSÁROLJON SEILER HÚSÁRUKAT AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Ha gyász éri... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY, N. J. it S31 NEW BRUNSWICK AVE. FORDS, N J. T elef onizimok: VAlley 6-1712 és VA 6-1713