Hiradó, 1959. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1959-01-08 / 2. szám
1959. JANUÁR 8 A DEMOKRATA PÁRT TÖRTÉNETE A legutóbbi országos választásokon a Demokrata Párt fölényes győzelmet aratott. Időszerűnek tartjuk tehát, hogy ennek a pártnak a történelmére és hagyományaira visszatekintsünk. A Demoki’ata Párt megalapításának köszönhető tulajdonképen, hogy az Egyesült Államokban politikai pártok állanak fenn. Az alkotmány nem rendelkezik politikai pártok megalakításáról, sőt, alapitó okmányunk szerzői között többen voltak, akik mindenfajta “megoszlást” élénken elleneztek. John Adams, az Egyesült Államok második elnöke maga is úgy nyilatkozott erről a törekvésről, hogy “semmit sem tartok ennél veszedelmesebbnek” James Madison, negyedik elnökünk arra intett, hogy “külön csoportok kialakulása megdöntheti a köztársaságot.” Pedig a szabad köztársaság levegőjéhez elengedhetetlenül szükség van a különböző vélemények szellőztetésére; A z amerikai forradalmat magát a “Hazafiak Párt”-jának bátor fellépése váltotta ki. Thomas Jéfferson mutatott erre rá, megtoldva azzal, hogy “végeredményben csak a pártok szabad működése utján juthatunk el olyan megegyezésekhez, amelyekbe mindenki belenyugszik.” Jefferson vívta ki, hogy a Bil lof Rights-et (szabadságjogok) az alkotmányba iktassák. Jefferson filozófiája szerint “minden társadalom természetszerűen két pártra oszlik. Vannak, akik bizalmatlanok a néppel szemben, félnek tőle és vannak, akik azonosítják magukat a néppel. Minden országban van két ilyen párt.” A “federalistáknak” (Washington, Hamilton, stb.) más volt a véleményük, főleg az európai királyságok légkörének hatása alatt. Ezek • Alexander Hamilton köré csoportosultak, aki kijelentettem “Minden társadalom két csoportra oszlik. Az első a gazdag és az előkelő, a másik a tömeg, melynek ítélete ritkán megbízható.” Nem csoda, hogy hamarosan Federalista ellenes mozgalom indult meg, amely első ellenzék először a “Republikánus Párt” nevet vette fel. A névvel azt kívánták jelezni, hogy a federalisták szembehelyezkedtek a köztársasági elvekkel. Röviddel későbben , megváltoztatták a nevet “Demokrata Párt-”ra a következő programmal: “Egyforma jogot mindenkinek, kiváltságot senkinek!” Valahányszor a Demokrata Párt eltért a jeffersoni eszményektől, lehanyatlott a csillaga. 1860-ban a rabszolgatartás eltűrése okozta, hogy északon az uj Republikánus Párt, Lincoln Ábráhám vezetésével legyőzte őket, délen pedig az államok elszakadtak az Uniótól. A vereséget az okozta, hogy elfelejtették: egyforma jogot mindenkinek, kiváltságot senkinek. Attól az időponttól kezdve, hogy Jeffersont elnökké választották, a kormány vezetését 60 éven keresztül, megszakítás nélkül a Demokrata Párt vette át. Ez idő alatt az ország terjedelme megkétszereződött a “Louisiana Purchase” és a Nyugat benépesítése következtében. A Demokrata Párt mindig síkra szállt a földművesek és bérmunkások érdekeiért. Andrew Jackson, sorban a hetedik', de az első volt, aki szegény családból származott az elnökök névsorában. Azt állította, hogy ő “a társadalom szegényebb tagjainak képviselője, a földművesek, kézművesek és bérmunkásoké, akiknek különben nem volna arra idejük és. módjuk, hogy jogaikat érvényesítsék.” William Jennings Bryan pedig, aki háromszor is volt Demokrata elnökjelölt, igy szónokolt: “Ha felégetitek a városokat, de meghagyjátok a tanyákat, a vársok, mint egy varázsütésre újra felépülnek, de ha tanyák népét teszitek tönkre, fii fog nőni a nagyvárosok utcáin!” A nők a demokrata Woodrow Wilson elnöksége alatt jutottak szavazati joghoz, majd Franklin D. Roosevelt támogatásával a szakszervezetek nyerték el a szabad szervezkedés jogát. Érdekes a Demokrata Párt magatartása a legfőbb bírósággal szemben. Jefferson egy alkalommal “felforgatóknak” nevezte ezt a testületet, mert szerinte az emberi jogok doktrínájával szembe helyezkedtek. “Nem nevezhetjük köztársaságnak azt a kormányformát, amelyben a legfőbb hatalom egy ága a nemzet akaratától függetlenül működik” — mondotta. Jefferson elvesztette a csatáját a Legfőbb Bírósággal szemben és a következő században F. D. R. is alulmaradt, hasonló körülmények között. Az u. n. ‘:‘New Deal” vívmányainak egyrészét a Supreme Court hatálytalanította ugyanis. Hogy ezt az ellenzéket letörje, Roosevelt a Bíróság taglétszámát fel akarta emelni. Ezt a javaslatot olyan viharos ellenzés fogadta, hogy az sohasem vált törvénnyé, de viszont elérték azt, hogy a Legfőbb Bíróság azontúl liberálisabb felfogásra tért át. Közjogi szakértők ekkor úgy nyilatkoztak, hogy “Roosevelt csatát veszített, de megnyerte a háborút.” Common Council Pontosan kapja-e a lapot? Kérjük olvasóinkat, hog> ak valamilyen okból nem kapja pontosan lapnukat, jelentse telefonon vagy 'postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postahahatóságnál. Nagyszerű érték Olcsó áron '57 HUDSON HORNET, RADIO, HEATER POWER STEERING, AUTOMATIKUS TRANSZMISSZIÓ *995 FRANK Wan Syckle Incorporated DODGE-PLYMOUTH kereskedő 159 New Brunswick Ave, Perth Amboy VA 6-0591 Nyitva esténként is ÖSSZES TEHER $59,965,939.51 BANK ÜZLETI ÓRÁK: HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG: D. E. 9-TÖL D. U. 3-IG. PÉNTEKEN D. E. 9-TŐL ESTE 6-1G The PERTH AMBOY Savings Institution PERTH AMBOY, NEW JERSEY O >ii •= ' ^ MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORATION 90 ÉVE SZOLGÁLJUK A TAKARÉKOSKODÓKAT ... 1869-1959 TAKARÉKBETÉTEK BIZTONSÁGA 1869 óta 2 Ezek a számok 90 évi fejlődésünket tükrözik vissza BETÉTESEINK SZOLGÁLATÁBAN A dollárnak még több értéke van a takarékos betétesek kezeiben, akik maguk és családjuk biztonságát építik és fokozzák azáltal, hogy állandóan pénzt tesznek félre a The Perth Amboy Savings Institutionnál. A félretett pénz és a rendszeresen hozzáadott osztalék gyorsan felnő egy jókora Perth Amboy Savings takarékbetétre . . . készen bármikori igénybevételre. Ha az ön betétje is benne van ezen kimutatásunkban, köszönjük önnek, hogy megtartotta itt nálunk a betétjét. Ha pedig még nem élvezi a pénzügyi előrehaladását itt a Perth Amby Savings Institutionnál . . . kezdje el használni a mi teljes és tökéletes takarékbetét szolgálatunkat még ezen a héten! Örülni fog annak, hogy ezt tette! KIMUTATÁS ÁLLAPOTUNKRÓL 1958. DECEMBER 31-ÉN VAGYON: Készpénz és C* 1 QO/I ÉAQ Q/i Bankokban ............................ I l,öZ493Ö5,ö4 Értékpapírok ........ 20,371,658.84 Más értékpapírok .... 5,877,698.13 Mortgage kölcsönök I C 9£9 9C0 77 (rendes) .......................... 13*30J?3dö. í / kölcsönei Mortgase 12,289,244.17 F. H. A. Mortgage 9 OC1 OCA £9 kölcsönök ................................. ü*ÖJl?ÖJU.Ü£ ingatlanok .... ekdoU........ 12,640.26 Más ingatlanok .... 20,000.09 Váltó-kölcsönök...................... , 68,752.47 Bank-épület és felszerelés .. 285,000.00 Egyéb vagyon ........................ 1 $218,41 ÖSSZES VAGYON $59,965,930.51 TEHER: j£556 Beté,esUnknek $55,645,073.22 Karácsonyi és más 111 ££7 CA Klubok tagjaié ....................... II15ÖÖÍ.JU “Escrow” számlák .... 172,752.18 Még nem esedékes * 1 AI A91 09 leszámítolások ........................ Egyéb terhek ........ 5,501.80 TARTALÉK és FELESLEG 3,839,903,99 TISZTVISELŐK: HARVEY EMMONS Elnök ERNEST R. HANSEN Ügyvezető Alelnök RICHARD C. STEVENS Pénztárnok és Helyettes Titkár JOHN J. KELLY Titkár és Helyettes Pénztárnok GEORGE C. BYRNES Auditor MANAGEREK TANÁCSA: HARVEY EMMONS THOMAS A. GARRETSON ERNEST R. HANSEN JAMES J. HARRIGAN, JR. RAY D. HOWELL C. HARRY KALQUIST JOHN W. KELLY HOWARD F. KOONS NATHAN MARGARETTEN DANIEL P. OLMSTEAD NICHOLAS J. POST JOSEPH J. SEAMAN . . 3/ ÉVENTE,f / B H / 8p| ggv