Hiradó, 1957. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-04 / 27. szám

1957. JULIUS 4. A FÁKLYA MÓRICZ ZSIGMOJND REGÉNYE A pap szúrós izemmel -nézett a tanítóra s valahogy nagyon el­kedvetlenedett tőle azonnal: mintha a tanító szavaiban már is benne érezné ennek a meg gyanúsításnak a szelét. Ezt na­gyon hebehurgyán csinálta me­gint, mi az ördögnek is jött ő ide. Hisz ez az ember még egy­szer volt nála. Nem tartotta kö­telességének, hogy udvaroljon neki ... — Tessék, tessék besétálni tiszteletes ur, — sürgette a ta­nító, aki úgy tett, vagy legalább is, ő úgy érezte, mintha úgy fogná fel a látogatást, mintha csak a botrány elől menekült volna ide. Tétovázva lépett be s nem tudta mit tegyen, ne forduljon-e vissza. Egészen meg volt zava­rodva: ilyen kellemetlenség az első percben, amint a lábát ki­teszi az udvarból. A tanitóné, kövér, széles képű, szeplős, bi­­bircsós asszony állott előtte, s a fiatal pap a legnagyobb zava­rában kezet csókolt neki, de ab­ban a pillanatban már megutáb ta amit tett s úgy csinálta, mint­ha mindgyárt vissza akarná szívni; szóval adott is, nem is. De mi az ördögnek jutt neki eszébe megcsókolni egy ilyen céklavörös kimosott kezet, a rektorné kezét, fuj. Elpirult bele, a musai papné­­nak nem csókolt kezet tegnap­előtt ... A tanitóné láthatta, hogy szégyeli, hogy megtette s hogy csak a parasztok miatt fe­nyegető botránytól való zavará­ban tette . . . szóval ez is a lehe­tő legrosszabbul sikerült. Már azt se tudta, mit tegyen, mi lesz vele. És olyan éhes volt, majd elszédült. — Nagyon örvendünk a sze­rencsének, — zsizserélt a tanitó­né s rémitően szíveskedett, de piszkosan közönséges volt, a pap csak később tudta meg, hogy pa­rasztlány volt s úgy lett tanitó­né, hogy el kellett vennie a taní­tónak. Leült az első szobában a kana­péra s a kalapját csak a tükör előtt vette le s maga mellé tette, hogy oda ne ülhessen mellé a rektorné esetleg. A botját is ke­zében tartotta s olyan merev lett is tartózkodó, mine egy gőgös ur, aki szolgai hódolatot vár. A levegő azonban dohos volt, s minden rugó kiállóit a rongyos Kanapéból, amely ócska nagy­kendővel volt letakarva. A tanító is leült, görbe vállu öreges ember volt, aki soha sem uézett fel, mindig lesültve tar­totta a hosszú pillás szemeit. Egész szőrmacska volt, a hosszú oajuszszállai, az állát is fedték s kissé borotválatlan volt. A zemöldökei e gész papmacskák toltak, nagyg bozontok a homlo­ka tövén s a feje kopaszra volt íyirva. Konok, mogorva, min­­lentől elkeseredett embernek átszőtt, aki azért nem néz sen­kire, hogy egészen magába fojt-MEGHIVÓ MAGYAR NAPRA A PERTH AMBOYI FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ 1957 julius 14-én, vasárnap tartandó Szabadtéri Mulatságára a Pfeiffer Grove-ba, Florida Grove Road, Hopelawn, N. J. ízletes ételek és italok már déli 12 órától kaphatók! Gyermekek ---- és szórakozni vágyók számára versenyek és jutalmak lesznek! Tánczene délután 3 órától a hires KÁRA-NÉMETH TESTVÉREK ZENEKARA által Ingyen parkolóhely az autók számára. Itt találkozhatnak az újonnan jöt szabadságharcos és régi magyarok ismerősökkel és barátokkal. Beléptidij felnőtteknek $1.00, gyermekeknek szülőkkel ingyen. Minden igaz magyar embert hívunk és várunk! A RENDEZŐSÉG sa az érzéseit. A felesége annál leselkedőbb volt, a szeme minde­nüvé befurta magát s kövér ar­cán állandóan valami sétrtődött­­ség és figyelő várakozás volt, folyton fenyegető pofonok előtt. Ahogy a mozgásuk elcsönde­­sedett s várták, hogy a pap meg­szólaljon, kint hirtelen a csön­dessé vált utcná éktelen asz­­szonüvöltés csattant fel: — Jézus Máriám, agyonver­ték a fiamat! Ki bántotta az én szerelmes gyermekemet! No csak jöjjön haza az apád, csak jöjjön haza a mezőről, vasvillá­val szúrja keresztül, aki rátette a kezét, kiontja a belit, aki hoz­zád nyúlt, csak jöjjön haza. A papban meghűlt a vér. Ez már felülhaladta minden fogal­mát a durvaságról, tiszteletlen­ségről és emberi komiszságról. — Hisz ez bolond, — mondta nagy szemet meresztve. — Gonosz a, — kapott a sza­ván a tanitóné s leplezett gyűlö­lettel nézett arrafelé az ablakon át. Fel is emelkedett kissé ülté­ben, hogy jobban kilásson az ab­lakon. — Akkor esztendőn, mi­kor idejöttünk, jön fel egyszer ez az ember, ez a Kis Péter: hogy “az én gyerekemet, hogy merte megütni a tanító ur! . . . Tuggyajé? hogy Xllaván is! ül­tem én mán! emberölésért! de fogok mégeccer!” ... Káronko­­kott! benn az iskolában, de bor­zasztó csúnyán. Én idebe hahóm a lármát, teremtő isten, mi a mán, kimengyek: hát nyílik az iskola ajtaja, az uram intett egy gyereknek, hogy nyissa ki, ő maga meg fogja az embert és zsupsz: ki a-hóba! Ott szedte össze magát, ott hemperedt fel a lábam előtt az udvaron. Aóta osztán nem gyütt többet az is­kolába . . . Muszály itt ököllel mutatni meg minden uj ember­nek, mit tud. (Folytatjuk) Hírek a EGYEKBŐL A Séilyei Klub hírei Julius 13-án Atlantic City-be tervez kirándulást a Séilyei Női Demokrata Klub. Résztvenni szándékozók feliratkozhatnak erre a kirándulásra: Mrs. He­ien Wasilewski bizottsági elnök­nél, vagy Mrs. Irene Alpinski társelnöknél, vagy pedig a klub bármelyik tisztviselőjénél. Kiállító Termünk SPECIÁLJA: 1955 DODGE ROYAL 4-AJTÓS SEDAN ?1794 Sokféle “EXTRA” van rajta, kitűnő vétel! RÉSZLETRE! BECSERÉLÉSSEL Frank Van Syckle, iné. Pvleghatalmazott DODGE és PLYMOUTH elárusító 159 New Brunswick A ve. Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-0591 [Dr. Lester Mann szemész és optometrist 89 SMITH ST. Perth Amboy, N. J. Rendelés naponta 10-12, 2-5 7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-től 5-ig Híllcrest 2-2027 Mindenféle RUHANEMŰ TISZTÍTÁS •rakmunkások által 3 NAP ALATT KÉSZ elhozzuk és hazaszállítjuk SZŐNYEGEK szakszerű tisztítása MILTON’S QUALM Y DRY CLEANERS 407 Market Street Tel. HIHcrest 2-1616 Perth Amboy, N. J. A CASIMIR’S LODGE ma­gyar nyaralóhelyen, Big Indian, N. Y.-b^in, a Catskill hegyek leg­­gyönyörüöb völgyében Fourth of July hétvégén a vendégeknek élvezetes szórakozásban lesz ré­szük. A már említett Pócsi- Bánky zenekaron kívül ott lesz Munkácsy Piri művészcsoportja is, amely kitűnő műsort készí­tett elő ez alkalomra. Esténként a Social Hall-ban lépnek fel ezek az uj-amerikás, menekült ma­gyar művészek, akiket Munká­csi Piri nagy hozzáértéssel és művészi érzékkel válogatott ösz­­sze. Vasady Imre volt budapesti operaénekes szereplése külön szenzációnak Ígérkezik. A hét elején pedig hétfő-kedd-szer­­dán Rózsika és László, ez a két Isten-áldotta tehetségű zenemű­vész fog vendégszerepelni a Ca­­simir’s Lodge-ban, ahová régi és uj vendégek egész serege jelezte már érkezését ... (A Casimir’s Lodge cime: Big Indian, N.Y. — Tel. Pine Hill 2401.) Minden dollárból 93 centet költ segélyre a Magyar Segélyakció Az Egyesitett Magyar Se­gélyakció igazgatósága junius 15-én Pittsburgh-bán, Pennsyl­­vania-ban tartott ülésén Király Imre pénztárnok és Eszenyi László ellenőr előterjesztették ideiglenes jelentésüket. A jelen­tés szerint a Segélyakció eddigi működése alatt összesen 381,-152.50 dollár értékű adományt kapott, amiből 2566,394.63 dol­lár közvetlenül a központhoz juttatott pénzadomány volt és 113.152.50 dollár volt annak a ruhának az értéke, amit a Ruha­osztály összegyűjtött, 12, 006.28 dollár a Ruhaosztályhoz jutta­tott pénzadomány volt. A kiadás teljes összege május 31-én 210,812.08 dollár volt, amiből 118,153.68 dollárt köz­vetlen segélyezésre, 92,658.40 dollárt ruhában való segélyezés­re és 28,335.57 dollárt pedig ad­minisztrációra költött a Segély­akció. Az adminisztrációra köl­tött összeg az összes bevételnek mindössze 7 % -át teszi ki, ami más jóléti szervek hasonló kia­dásaihoz viszonyítva igen ke­vés. A Co-Ordinated Hungarian Relief segélyakció junius 30-a után fogja közzétenni félévi részletes elszámolását, de a fen­ti számokból is örömmel vehet­jük tudomásul, hogy a Segély­akció vezetősége jól gazdálko­dik a rábízott pénzzel. SEGÍTSETEK, HOGY SE­GÍTHESSÜNK ! $2,000 értékű köny­vet küldött szót a Szövetség Heller Andor. “NO MORE COMRADES” cimü kötetében a szerző a szabadságharc alatt Budapesten készített eredeti fényképeit tárja a világ közvé­leménye elé, pompás magyarázó szöveggel. A chicagói Henry Regnery kiadócég az egész or­szágot elárasztotta a tetszetős kiállítású, gazdagon illusztrált müvei. Az Amerikai Magyar Szövetség $2,000 összegben osz­tott szét “NO MORE COM­RADES” könyvet befolyásos amerikai közéleti férfiak között. (A kötet bolti ára $3.50. Be­szerezhető lapunk utján is.) hátralékos “előfizetőinket' szerete ite) kérjük, szíveskedjenek tarto­zásaikat kiegyenlíteni, hogy lapunk zavartalan megjelené­se ezzel is biztosítva legyen ! A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & Wil*orí Street«, Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-1200 TISZTVISELŐK JAMES C. WILSON President W. EMLEN ROOSEVELT Vice President THOMAS MADSEN, Jr. Vice President and Ti'At Officer LUDWIG C. LEWIS Vice President OTTO SCHUSTER Secretary-Treasurer CAMILLO A. LaZIZZA Assistant Vice President EVERETT W. SIMMONS Assistant Vice President JOHN A. DUDOR Assistant Vice'President JOHN L. TTLHGICH Assistant Vice President ROBERT W. SANDBECK Assistant Vice President LEON J. KENNA Auditor . IGAZGATÓK C. E. ALLEN President California Refining Company MORTIMER GREENSPAN President Flagstaff Liquor Company CHARLES E. GREGORY Publisher, Independent-Leader Woodbridge AUGUST F. GREINER Funeral Director DR. JOSEPH M. GUTOWSKÍ Physician DR. ARMAND HAMMER President, United Distillers of America, Inc. IRVING A. HANSEN President-Treasurer Fords Porcelain Works ' LÓRIN W. KEMP Manager! Retired), International Smelting & Refining Company ^ MATTHEW F. MELKO Counsellor-at-Law AXEL OLSEN President, Perth Amboy Dry Dock Company CHARLES H. REYNOLDS Secretary-Treasurer Reynolds Bros., 'Inc. W. EMLEN ROOSEVELT President, The National State Bank of Elizabeth JOSEPH SLUTZKER Chief Consulting Engineer Zoro-lndonesia Corp. DAVID T. WILENTZ Counsellor-at-Law JAMES C. WILSON President JOGTANÁCSOSOK LEWIS S. JACOBSON DAVID T. WILENTZ Az Igazi Barát a Természet Mestermüve... A First Bank & Trust Company növekedése,---­az általa szolgált községek, által egyre széle­sebb körökben elfogadottsága révén, ---- külö­nös jelentőséget ad Ralph Waldo Emersonnak a Barátságról írott elmélkedésében használt eme konklúziójának. A mi bankunk, alapítása napjától kezdve minden igyekezettel azon volt, hogy kölcsö­nös bizalmat és barátságot alapozzon meg mindazokkal, akik ajtaja küszöbét átlépik. Ez az irányelv-alapkő képezte azt a fundamentu­mot, amelyre felépült egy bankintézet, mely-, nek legnagyobb megelégedettséget ad az a tudat, hogy bebizonyíthatta hogy méltó volt barátai légióinak bizalmára, ---- olyan barát­ságokra, melyek a hűség, a megértés és nagy­rabecsülés eredményei. Ebben az igyekezetünkben, meg vagyunk győződve róla, kifejezésre juttattuk részvé­nyeseink óhaját; és egyben, úgy véljük, a leg­jobban álltunk jót velük szemben vállalt köte­lezettségeink teljesítéséért s a bizalomért, amit belénk helyeztek. A mi Összevont Kimutatá­sunk állapotunkról ezen mostani félév végén, úgy hisszük, teljes igazolását adja irányel­vünknek, --- úgy a multbanit, mint jövőbenit illetőleg. Összevont kimutatás állapotunkról az 1957 Junius 30-i zárszámadáskor VAGYON Készpénz és bankok tartozásai U. S. Kormány Bondok $8,140,885.84 8,588,493.88 6 MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS Élet,- baleset-, automobil-, kompenzációs­éi kártalanitási biztosítás gyorsan és előnyösen szerezhető be Frank P. Siwiec & Co. inc. ALTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI ÉS REAL ESTATE IRODA UTJÁN 336 State St. Perth Amtoy Tel. VAlley 6-4496 ■iiimiiiHiiiimiiiHi'MBHHmiiiMiiiiv«' * nra m carm JKsnwiiiBai üihi £i in ac tw «in» ÖSSZES TEHER $43,130,766.92 ' # ^ “A Bank, az ÖSSZES szolgálatokkal” ^Iirst Bank and Trust Company ' - PERTH AMBOY, N. J. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja $39,255,535.76 $1,000,000.00 ■ : • U 2,315,366.77 109,080.60 438,828.22 11,955.57 Községi Bondok Federal National Mortgage Association Note-ok Federal Reserve Bank részvények Kölcsönök és leszámítolások (tartalék nélkül) Esedékes kamatok ........................... Bútorzat és berendezés .................. Banképület és beruházások .......... Egyéb vagyon............................. ÖSSZES VAGYON TEHER Betétek: * Kivehetők $23,467,048.38 Takarék és időre szólók .... 15,017,455.05 U. S. Kormány 771,032.33 Összes betétek Fizetendő számlák Közönséges alaptőke részvények 1,000,000.00 Felesleg 1,000,000.00 Osztatlan haszon .......................... 203,571.38 Tartalék eshetőségekre ............... 111,795.39 Összes alaptőke Tartalék osztalékokra, szövetségi jövedelmi adókra, kamatokra, kiadásokra, stb. .... Még nem esedékes kamatok .......... Egyéb terhek ................................... $16,729,379.72 7,521,780.94 127,000.00 60,000.00 18,056,838.63 112,606.32 101,080.18 392,144.37 29,936.76 $43,130,766.92 Ha gyász éri... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY. N. J. és 531 NEW BRUNSWICK AVE. T elef onszámok: VAlley 6-1712 és VA 6-1713 FORDS. N J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom