Hiradó, 1957. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-28 / 13. szám
PERTH AMBOY HERALD JJul Only. TiunyWiian, yisuoApapsiX- faUisid. and (publíáJicd in, fisudh, Ornboy, VOL. XXXVI. ÉVFOLYAM — NO. 13. SZÁM. PERTH AMBOY, NEW JERSEY Ára 10 cent THURSDAY— ' 1957. MÁRCIUS 28. Magyar görög-katolikic szentmise a New York-i St. Patrick katedráiisban “Csak nyelvében magyar . . Nagy a kitüntetés, majdnem beleszédülünk; tessék elképzelni a Budapesten1 megjelenő kommunista újság, a “Népszabadság” velünk méltóztatik foglalkozni. Igenis, ezzel a lappal! Aszongya, hofey mi dicsekszünk dicstelen tevékenységünkkel. Nevezetesen azzal, hogy lápunk csak nyelvében magyar, de szellemében amerikai. Nosza, ha nem csalódunk, védekeznünk kellene, ámbár, nem hisszük, hogy rászorulnánk. Azzal a lappal szemben, amelyik már a címében — “Népszabadság” — egy óriási hazugságot visel, nem védekezünk. Harci bárdunkat nem élesítjük, túlságosan nagy megtiszteltetés volna, a vörös szolgatollnokok számára. Gúnyolódni akarna velünk a “Népszabadság” cimü budapesti sajtótermék, de mi büszkén viseljük a rajtunk esett “szégyenfoltot.” Valóban amerikai szellemű ez a lap, mert hiszünk az amerikai szabadságeszményekben. Ennek az országnak az alapitói valamikor papírra fektették azokat az ideálokat, amelyek alapján élni akartak. S talán ez az egyetlen ország a világon, ahol ezek az eszmények törést nem szenvedtek. A Függetlenségi Nyilatkozat, az Amerikai Alkotmány nem maradt egyszerű irka-firka, nem tolta félre valamelyik diktátor, hanem átültetődött a gyakorlatba. Nem akarjuk kifejteni most az amerikai szabadságeszményünket, hiszen könyvtárat kitevő köteteket Írtak már mások. Mi csak azt üzejük a “Népszabadság” cimü förmedvénynek: bárcsak a magyar nép is kaphatná meg — legalább részben a szabadságot, amelyiket minden amerikai polgár oly maradéktalanul élvez. Ezért küzdünk, ini, amerikai magyarok. Nekünk itt megvan mindenünk, s csak azért fáj a szivünk, hogy szülőhazánk népe a világtörténelem legsötétebb rabságában nyög. S még valamit. Ha a magyar népnek szava lehetne, csak feleannyi, mint az amerikainak, a “Népszabadság” címen ágáló hazugságok tára többé nem jelenhetnék meg. Október 23.-ika óta négy hónap múlt el s az Amerikába érkezett magyar egyetemi hallgatók nagy többsége ma sem tudja, mi lesz belük. A diákok engedelmesen jártak és járnak angol nyelvtanfolyamra, remélve, hogy jó ajánlólevél lesz az egyegtemek és főiskolák kapuinál, de még mindig sehol semmi. Ezerszáz körül van az Amerikában tartózkodó magyar egyetemisták létszáma. Amikor ide érkeztek, úgy látszott, hogy túlsók az ösztöndíj. Később aztán kiderült, hogy az ösztöndíj olyan ritka, mint a fehér holló, ami van, az is leányiskolákba szól, márpedig a magyar egyetemistáknak csak valami 20 százaléka leány. Nagyrészük mérnök szeretne lenni, — de ilyen ösztöndíj még tiz sincs összesen. Orvosi ösztöndíjat egyetlenegyet sem ajánlottak fel. Sőt mi több, még ÉPÍTŐ ÉS ASZTALOS. Házak,.garázsok külső és belső átalakítását, va lamint konyhaszekrények készítését vállalja Fenyő József. Telefon: C Harter 7-S484. akkor sem juthatnának be az orvosi fakultásokra, ha történetesen maguk fizetnék a tandijukat. Állítólag nagy a túlzsúfoltság ott is és a műszaki egyetemeken is. Nem egészen értjük. Tudomásunk szerint az Egyesült Államok mögötte marad a Szovjetuniónak a mérnökök képzésében. Erre vonatkozólag statisztikákat láttunk. Tudjuk, hogy a kongresszus is foglalkozik a kérdéssel s akkor itt vannak a tehetséges magyar fiuk, akik — a jelek szerint — nem lehetnek mérnökök. Úgy gondoljuk, hogy az amerikai magyarság csucsszervezetének, az Amerikai Magyar Szövetségnek mindent el kellene követnie a jelenlegi helyzet megváltoztatása érdekében. A kormány idáig mindent az egyházi és a társadalmi szervezetekre bízott. Mostmár ideje volna, ha sajátmaga is tenne valamit. Az Egyesült Európa alapjait lerakták. Történelmi esemény játszzdott le az elmúlt hétfőn Rómában. A nagykultúrája de nemzeti szuverénitásukra túlságosan büszke nyugati népek végre belátták: vagy összefognak, vagy elpusztulnak. Összefogtak és élni fognak. Amerika és a Szovjet közt, ha egyelőre mégcsak körvonalaiban is, létrejött a harmadik nagyhatalom, amelyik a hónapok múltával egyre nagyobb s végül döntő szerepet kap a világ politikájának és gazdasági életének irányításában. Politikát nem is lett volna szabad említeni, hiszen voltaképpen gazdasági tömörülésről van szó. De ha ez nem politika, hát akkor mi? Csak abban reménykedünk, hogy ebben a történelmi együttesben részt vehet majd a szabad Magyarország is. Ma jobban reménykedünk, mint valaha, hogy Magyarország visszakapja a szabadságát s ennek egyik sürgetője és kovásza az Egyesült Európa lesz. Elkaptak két ide igyekvő magyar kémet... Az osztrák rendőrség a bécsi repülőtéren, felszállás előtt pár perccel letartóztatott két magyart, akik állítólag a Kádár kormány titkos ügynökei voltak és Amerikába készültek, hogy az ideszállitott menekültek körében kémkedjenek. A két letartóztatott magyar dr. J. Kurt, 55 éves és S. József, 35 éves, bevallották, hogy hamis útlevéllel és vízummal utaznak. Az osztrák rendőrség szerint a magyar menekülőket nemcsak Amerikába, de Ausztriába és Kanadába is követik a kommunista ügynökök s megbízásuk a hazacsalogatás, hogy aztán a könnyen hívőket a törvény minden szigorával büntessék, ha egyszer beléptek a határon . . . “PAULA NÉNI” szakácskönyve és álmoskönyve kapható lapunk könyvosztályán, 216 Somerset St., New Brunswick, N. J., vászonkötésben $3.75. Felújított terroreszközök Kádár János bábkormánya mind erősebben rátér a “sztálini vonalra.” A Rákosi-rezsim legsötétebb napjait felidéző eszközöket is igénybe veszi, egyelőre a lakosság feje fölött Damokleskardként lebegő fenyegetés gyanánt. A kárpátaljai ruthén származású belügyminiszter, Biszku Béla, március 19-én rendeletet tett közzé a hivatalos lapban, mely szerint az államra és állambiztonságra politikai és gazdasági szempontból veszélyes egyének rendőri felügyelet alá helyezhetők, eltávolithatók lakhelyeikről s ez esetben uj lakóhelyet kötelesek választani két héten belül. Az utóbbi rendelkezés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kommunista rezsim bármikor a neki nem tetsző személy lakását elkobozhatja, az illetőt kiteheti az utcára s ha nem tud valahol összeköttetései révén letlepedést szerezni, mint lakás és foglalkozás nélküli csavargót a rendőrségi szervek valahova az Isten háta mögé “kitelepítik,” amint ezt Rákosiék gyagkorolták, sok tízezer ilyen szerencsétlen deportált korai halálát okozva. A kommunisták levetették álarcukat Magyarországon s újra a nyers erőszak és terror az uralmuk kizárólagos alapja! Kossuth-utca Párisban Érdekes hir érkezett a francia fővárosból: a Városi Tanács a magyar szabadságharc iránti rckonszenvének kinyilvánításaként az eddigi Chateaudon utat “Kossuth, Nemzeti Hősök Utjának” nevezte el. A hir különös érdekessége az, hogy pontosan ezen az utón van Párisban a francia kommunisták főhadiszállása. A francia “komik’? is közutálat tárgyai Párisban, amióta moszkvai elvtársaik Magyarországon tömegmészárlást rendeztek . . . Az uj magyar szabadságharc története .1"— A Free E urope Press kiadásában most jelent meg egy érdekes rádió-adás gyűjtemény, amely' az 1956 évi magyar szabadságharc hiteles történetének is mondható. A 374 oldalas kiadvány az 1956 október 23 és november 4.-e közötti rádióadásokat teljes t 'rmedülmekben, mig november 4.-e után csak a szabadságharcos rádió adásokat tartalmazza. A gyűjtemény nem tartalmaz magyarázatokat, mert a kiadók nem akarták a forradalom és szabadságharc csodálatos eseményeinek egységét megtörni, igy a kiadvány nemcsak lebilincselő olvasmány, de pótolhatatlan dokumentációs anyag is. , Megrendelhető Free Europe Press c/o L. Varga 2 Park Avenue, 26th floor New Yorl^ 16, N. Y. cimen $2.50 beküldése ellenében. Az Észak-Amerikában és Kanadában lakók csekken, vagy money orderen, mások nemzetközi post autalványon küldhetik be a jelzett összeget. Szabadságharcosok a kiadványt díjmentesen kapják nevük és címük beküldésével, valamint annak megjelölésével, hogy az illető szabadságharcos. A kiathÁúv Csák korlátolt példányszámbank készült s ezért tanácsos megrendeléssel sietni! Üstökös közeleg... Óránként 144,000 mérföldes sebességgel közeleg Földünk felé az Arend-Roland nevű üstökös, amely annakidején belga felfedezőinek tiszteletére kapta nevét. Csillagászok figyelik a csodálatos jelenséget a világűrben; évtizedek óta ez az első üstökös, amelyik igazán közel jár majd a Földhöz, de nem fog belénktitközni. Április közepetáján ér közelünkbe a most még kb. 35 millió mérföldre levő üstökös, amely szabad szemmel is látható lesz esténként az égbolton . . . Elakadt a “menekült-törvény .. A Scripps Howard lapok Írják országszerte: Eisenhower elnököt aggasztja azon javaslatának sorsa, melyben magyar ujmenekültek számos további ezreinek bebocsájtását kérte a kongresszustól. A javaslat megrekedt a képviselőház bevándorlási albizottságában, amelynek elnöke Francis E. Walter eastoni képviselő. Walter kezdetben lelkesedett a magyar menekülők bebocsájtásáért, de utóbb visszatért régebbi szigorú álláspontjához s iegutóbb jelezte, hogy a javaslat nem egyhamar for a Ház elé kerülni.. Az ily javaslatoknál szokásos szakértői kihallgatásokról sincs még szó. Camp Kilmerbe még mindig havi 4,000 magyar uj menekült érkezik. Március 8-áig, az érkezettek száma 28,928 volt és 1300 kivételével a legtöbben már állásra találtak vagy legalább is elköltöztek Camp Kilmerből. A teljes számból 22,000 csak mint “parolee,” ideiglenes vízummal jött be és addig nem nyerhet szabályos bevándorlói státuszt, amig a kongresszus el nem fogadja Eisenhower említett javaslatát, amely módosítja státuszukat. Amikor Eisenhower a javaslatot benyújtottá, a kongresszusi vezetők gyors elfogadást ígértek, de azóta nem történik semmi. Neki is elég volt vörösekből... Nádor István, a genfi magyar delegáció tagja és politikai menedékjogot kért feleségével együtt a svájci szövetségi kormánynál. Nádor feleségével Geifből ismeretlen helyre távozitt, nyilván attól tartva, hogy a kommunisták részéről, akinek Genf egyébként egyik kitünően megszervezett kémközpontjuk, bántódás érheti őket. Szombaton, április 6-án délelőtt 11 órakor a new yorki hires St. Patrick katedráiisban (5th Avenue) magyar nyelvű görög katolikus szentmise lesz, amelyre felsereglenek közeli és távoli vidékekről az amerikai magyar görögkatolikus hívek. Az ünnepélyes husvét előtti liturgiát Főt. Roskovics Konstantin, a new brunswicki Szt. József g. k. egyházközség lelkipásztora, Főt. Gajdos Albert, a perth amboyi Szt. Mihály g. k. Beléptünk az uj esztendőbe s hetven nappal a magyar szabadságharc fellángolása óta kormánynuk még mindig csak ott tart, hogy gyüjteti a pénzt a másfélszázezernyi menekültnek s jóformán keresztül-szalmát sem tesz azért a kilenc millióért, amelyik a hősök vére által áztatott Duna-Tisza közén még mindig forrong s még mindig várja a világ lelkiismefet furdalásának az övékéhez hasonló bátor és elszánt tetté formálódását. Azt mondják az okosok (s ilyenek mindig bőven akadnak, amikor valamit elodázni kell!) hogy “legmagasabb körökben” az az elgondolás kapott lábra, mely szerint nem szabad izgatni a “sebzett oroszlánt,” már mint az orosz szovjetet, mert végső elkeseredésében olyan kétségbeesett akcióra ragadtathatja magát, melynek következtében nyakunkba szakadhat a minden eddiginél borzalmasabb világháború. Ki kell tehát várni, mig szép csendesen kinyaldossa sebeit s akkor — nos, akkor majd csak történik valami . . . Van ugyan, mint mondják egy másik tábor is, amely a sebnyalogatási “truga Dei” helyett jobbnak vélné, ha a szabad államok épen ezt a “sebzett állapotot” használnák k ia megnyomorított, agyongyötört, legázolt, halomra gyilkolt “csatlós népek” (micsoda undorító megnevezése ez az áldozatul lökött millióknak!) felszabadítására; ezeknek hangja azonban majd csak inkább az uj kongresszus gyűlésén érvényesülhet, ha ugyan addig a színfalak mögötti érv-csatározást el nem döntik a “magasabb” szempontok. Egyelőre tehát odaát csak a magyar nép szenvedése s letiportságában is nyilvánvaló harca, itt pedig a tobzódó gazdagság karácsony ?uj évi hangulatában az okoskodás folyik. A tett halála pedig az okoskodás. Shakespeare pedig valahol ezt mondatja valamélyik hősével: “Sok szép szavunk van, szerelmünk kevés,” ami közönséges prózai nyelvre ültetve alighanem csak azt jelenti, hogy tehetetlenségünket, vagy nem akarásunkat szeretjük sallangokba álcázni. És milyen végzetes tévedés ez az egész “sebzett oroszlán” elmélet. Nem sebekről van itt szó, nagy jó uraink s nem is oroszlánról. Hanem medvéről, amelyik gygomorbajt kapott. Egészén helytelen tehát a “legmagasabb körök” felcsereinek diagnózisa. A méhek kirablásából táplálkozó medvét nem volna szabad összetéveszteni a sivatagok bátor királyával s a harcokban kapott sebeket a gyomor nyavalyáival S egyházközség lelkipásztora és Főt. Németh Imre, a new yorki Szentkereszt g. k. egyházközség pásztora fogják celebrálni, M. Rev. Francis Spellman new yorki érsek elnökletével és jelenlétében. A bizánci ritüsu római katolikus (görögkatolikus) nagymisén a Perth Amboy-i Szent Mihály egyházközség énekkara fogja szebbnél-szebb magyarszövegű egyházi énekekkel kisérni A szertartást, Magyar János kántor vezényletével. ■ Dehát minek esnéngk be mi is az okoskodás időt és életet fecsérlő fényűzésébe? Jobb talán ha szép szerényen meghúzzuk magunkat s a mi saját diagnózisunkkal még jobban alá nem támasztjuk a “Cunctator”-ok, hallgatók kényelmes álláspontját: hiszen ha gyomorbajról van szó, akkor — ugye — még több és veszélytelenebb idő van a semmittevésre. Hogy aztán közben szépen elhelyeződik s a kérlelhetetlen hevítés következtében az a másfélszázezer magyar szétolvad a világ különböző kemencéiben, az a kilenc millió pedig vagy éhenhal, vagy beadja a derekát a gyomorbajos medvének: ugyan kinek fáj az? Csak nekünk magyaroknak. Nekünk azonban nagyon. Olyan nagyon, hogy ebből a bajból alighanem fertőző betegség lesz a világ számára. De Isten tálán megőriz ettől is, mer ő nem okoskodik, hanem Ítél. Elevenek és holtak fölött is, Borshy Kereke$ György (Testvériség, 1957 Jan.) Az ÁVH egri besúgói (SzES) Az egri szabadságharcosok egyik tagja, aki résztvett az ottani ÁVH laktanya elfoglalásában és ez alkalommal végigvizsgált egy csomó ÁVH dossziét, különös gonddal olvasta át azt az iratcsomót, melyben a politikai rendőrség egri besúgóinak bizalmas jelentései voltak az általuk megfigyelt személyekről. A besúgók közt az időközben Ausztráiba menekült szabadságharcos nagy meglepetéssel talált olyan egrieket is, akikről a városban senki sem gondolta volna, hogy már beszervezte őket az ÁVH spicliskedésre. Informátorunk a következő egri beszervezett besúgók neveire emlékszik a bizalmas dosszié alapján: Dr. Pankotai Sándor 44 éves nőorvos, ismert kártyás, — Fekete Sándor 40 év körüli fényképész, az előbbi jóbarátja, — dr. Hallatná, egy orvos özvegye, aki titkos találkahelyet tart fenn, melyet kommunista funkcionáriusok is gyakran látogattak, — Várkonyi Gyula, az egri Park-szálló 20 éves portása, — dr. Horváth Mihály 55 éves egri ügyvéd és az ő viharos életű elvált felesége, aki “Cso-cso-szan” néven a Park-szálló bármixere, — s Dancz Pál, az Egri Borvállalat igazgatója, < ki népszerű ember volt. (Hazaáruló bűneikért egy napon ezek is lakolni fognak! — Szerk.) Március 15. Amerikában . i Irta és a Camp Kilmer ben március 15-én elszavalta KAPPEL IMRE magyar szabadságharcos Feltéptem a friss sebet, mégcsak be sem hegedt, Szivem vérzik, lelkem beteg s ezt a nagy ünnepet Megünnepelni méltón hogyan tudom ? Ezer Golgotán vérzik Hazánk s minden [gondolatom Hozzátok száll, testvéreim, hozzátok, haza. Akik szenvedtek, éheztek és a propaganda Mérgezi lelketek, a kezetek béklyóba verve, Gyászos ma otthon március tizenötödike! Megjelentek lelki szemeim előtt: vonultok [dacosan A zászlót egy férfi viszi gyászszalagosan. Hiába van minden terror, arcotokon gyűlölet, Szent elhatározás s utatok a hősökhöz vezet. . . Drága édesanyák, testvérek siratják [mártírjaink, Akik mindent feláldoztak s drága halottaink Emléke benn él a szivetekben, Gyászos ma otthon március tizenötödike! Szavalni nem szabad, csak a néma kegyelet, Ezer hóhér nézi, spicli a gyás^menetet. Minden ablakban virág, ünnepeltek , Kisirt arccal most Petőfi szobrához mentek. A Himnusz hangja mellett egy percre megálltok, Arcotokon megjelen a ki nem mondott átok . . . Soha nem volt még igy magyar egységben, Gyászos ma otthon március tizenötödike! Camp Kilmer, 1957. márc. 14. Gyászszalagos zászlók lengenek a házak tetején Morajlik a tömeg s énekel a Körút elején. Kádár-pribékek állnak körül és tehetetlen [néznek, Folyik a kivégzés a börtönkben és csendben [temetnek . . . Nem volt elég a vér s a hetvenezer halott, Kádár ma is gyilkol, az átkozott. A szivünk megszakad, bánattal van telve . . . Gyászos ma otthon március tizenötödike! A sok menekült most mind ünnepel és gyászol, Szivünkben újból Petőfi, Kossuth szelleme [lángol: Negyvennyolc szent emléke és október [huszonharmadika. Veled könnyezünk most, magyar édesanya! Drága fiad adtad a szent ügyért, vagy [elbujdosott, Vagy börtönben ülsz, mert Kádár elfogatott. A szenvedés'a lelkünket össze ne törje . . . Gyászos ma otthon március tizenötödike! A jó Isten megsegít, leszünk mi még nagyok. Ünnepet ülnek, nagyot, mégegyszer magyarok! Elűzünk minden bitangot s szabadon élünk, Miénk lesz az ország, szabadon beszélünk. Magyar anyák szemén majd öröm könnye ül, A házakon csak a szent zászló leng, örül . . . Szivünknek otthon újból lesz nagy ünnepe Nem lesz többé gyászos március tizenötödike!----:-------------------------1---1_________________________________________ MEGSEBZETT OROSZUN? AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY POLGÁROSÍTÓ ÉS FÜGGETLEN POLITIKAI MAGYAR HETILAP CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND SU