Hiradó, 1957. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-17 / 3. szám
PERTH AMBOY HERALD I CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND JJul Only* Kunqnhinn WcwApapaA. £jcüígjcL jcuuL (pjubti&JuuL in. fisJdh. CLmJbap VOL. XXXVI. ÉVFOLYAM — NO. 3. SZÁM. Dudás Jóskának szeretnénk síremléket emelni itt, néhány szóval. Amikor ezeket a sorokat Írjuk, egy rögtönitélő katonai bíróság Budapesten halálra Ítélte Dudás Jóskát. Ezúttal aligha kerüli el a halált. Sokszor járt az árnyékában. Kemény magyar volt Dudás Jóska, a legkeményebb fajtájából. A rab hazában élni nem tudott, de eleve elvetette a gondolatot, hogy külföldre szökjék. “Itt élned, halnod kell — ezt vallotta s ennek megfelelően szakadatlanul törte a borsot a moszkovita kormány orra alá. Volt orosz börtönökben és volt a magyar politikai rendőrség foglya. Állandóan vasraverve tartották. Megtörni ezt a mokány magyart egyszerűen lehetetlen volt. Megláncolt lábával, ahányszor csak tehette, belerúgott vörös tömlöctartójába. Még mélyebb zárkába rakták, csak kenyeret és vizet adtak neki, de amikor a politikai rendőrség . fenegyerekei újra vallatóra fogták, hogy kínjaiban gyönyörködjenek, beleharapott kinzóima, mert erejéből többre már nem telt. Ha megszökhetett, a börtönökhöL-Ä következő órában már szervezett. Járta a munkásházakat s falvakon a parasztokkal tárgyalt. Röpcédulákat gyártott, szabotázscselekményeket hajtott végre. Mindig a halál mesgyéjén járt. Politikai hitvallását valójában senki sem ismerte. Voltak akik kommunistának, nemzeti kommunistának tartották. Lehet. De egy bizonyos; senki oly mérhetetlenül nem gyűlölte az oroszokat, mint ő. A magyar szabadságharc leverése előtt embereivel elfoglalta a külügyminisztériumot. Aztán még intervjut adott egy amerikai újságírónak. Minclöszsze ennyi, ami legutóbbi tetteiből nyugatra szivárgott. Most aligha ússza meg az ügyet. Túlságosan sok rossz fát tett a tűzre, ezt Kádárék nem bocsátják meg. Sem a Szovjet. Biztosan felkötik, mégpedig minden ceremónia nélkül. Dudás Jóska aligha sajnálja a. maga életet. Mi sem gyászoljuk őt. Nem élt hiába és nem hal meg hiába. Amig élt, megtestesítője volt a magyar ellenállásnak s halálával csak keményebbre szorulnak az öklök Magyarországon mindenfelé, ahol őt ismerték. És sokan ismerték. Dudás Jóska úgy élt, ahogy ő akart magyarul élni s bizonyára meghalni sem akart máskép. Egy budapesti adoma szerint Magyarországot csak valami természetes fordulat, vagy a csoda mentheti meg a vörös zsarnokságtól. A természetes fordulat az volna, ha az Úristen leszállna magas trónusáról, lejönne a földre és személyesen rendet teremetene. Csoda is történhetne — mondják Budapesten -c ha az UNO kegyeskedne valamit csinálni . . . Mérhetetlen gúny van az Egyesült Nemzetek ellen ebben az adomában s joggal. A magyar népnek igazán jogában van, hogy a tehetetlenségben leledző világszervezetről kritikát mondjon. 'Most “ténymegállapitó bizottság”-ot neveztek ki az Egyesült Nemzetek kebeléből. A bizottság kikérdezi a menekülteket, hogy valóban volt-e szabadságharc Magyarországon és igy tovább . . . Az amerikai delegáció egyik illusztris tagja ezzel szemben azt javasolja, hogy a tagállamok egyenként szorítsák meg a Szovjetet. Az Egyesült Nemzeteknek nincs hadserege s ennélfogva nem is léphet fel kellő eréllyel a Szovjettel szemben. De majdnem minden tagállam gazdasági-kereskedelmi kapcsolatban áll a szovjet kormánnyal. Nem idéz elő azzal senki harmadik világháborút, ha megszünteti gazdasági kapcsolatait a Szóvjettel, — mondja az illusztris amerikai. — A Szpvjet mindjárt észhez tér, mihelyt nem kapja- meg az életbevágóan fontos gazdasági javakat külföldről. Hát ez az, dióhéjban. Oly egyszeri;. Miért is nem hajtják végre . . .? VÁSÁROLJON azokban az üzletekben, amelyek lápunkban hirdetőinknek es nekünk is hirdetnek. Ez önmagának, javunkra lesz’-*Ü**20 PERTH AMBOY, NEW JERSEY Ára 10 cent THURSDAY — 1957. JANUÁR 17. . . . Szerdán, január 16-án este futótűzként terjedt el a szomorú gyászhir New Brunswiskon, hogy Főt. Body J. Kapisztrán ferences atya, az itteni Szent László római katolikus egyházközség plébánosa a Bridgeport, Conn.-i St. Vincent kórházban, este 7 óra 45 perckor visszaadta lelkét Teremtőjének . . . Father Bódy már hónapok óta súlyos beteg volt, veséi felmondták a szolgálatot s bár korai halála előrelátható volt, mégis mindnyájunkat megrendített ez a gyászhir, híveit éppen úgy, mint mindenkit, aki őt ismerte, szerette és becsülte .. . Alig néhány héttel ezelőtt, a karácsonyi ünnepkörben még itthon volt, hazajött a new yorki kórházból, ahol hetkeen át vizsgálták, gyógyitgatták, ápolták . . . még misézett, áldoztatott . . . mosolygott, viccelődött is, pedig akkor már ő is tudta az orvosok egybehangzó véleményét, hogy napjai meg vannak számlálva . . . élete menthetetlen . . . Valósággal hősiesen viselte sorsát . . . belenyugodva a Mindenható megváltozhatatlan akaratába, hogy életpályáját befutotta, vége . . . nincs tovább ... Az Ur magához szólította hűséges szolgáját . . . a Ur akaratában meg kellett nyugodnia neki is, nekünk is . . . Fájdalmait igyekezett eltitkolni, ha tehette, nem adta jelét annak, hogy mennyire szenved, milyen kínokat áll ki. Különösen az utóbbi hetekben, amikor haláltusáját vívta, sokat szenvedett a kórházi ágyon s valósággal megváltás volt számára a halál . . . Father Bódy J- Kapisztrán (Folyt, a 2-ik oldalon) NE ADJUK ODA AZ ÁRVÁKAT! A Vörös Kereszt öt milliót gyűjtött magyar célra Az ausztriai magyar menekültek segélyezésére és a menekült-program lebonyolítására az Amerikai Vörös Kereszt több mint 5 millió dollárt gyűjtött. A Vörös Kereszt országos gyűjtése a magyar menekültek segélyezésére hivatalosan már bezárult, de akik hozzá kívánnak járulni a gyűjtéshez adományaikat még mindig beküldhetik a helyi Vörös Kereszthez. Becsületrendet a mi harcosainknak! Russel Jones amerikai újságíró, aki heteket töltött Budapesten és utolsónak hagyta el Magyarországot a nyugati hírlapírók közül, a New York World-Telegram egyik legutóbbi számában irt riportjában megállapította, hogy az egész magyar nép megérdemelné az amerikai kongresszus által adományozható becsületérdemrendet, a “Congressional Medal of Honor”-t. “Soha még egy nemzet nem harcolt ilyen kétségbeesett bátorsággal, ily önzetlen indokokból és ily lesújtó túlerő ellen,” Az Ausztriában lévő mintegy ötezer magyar gyermek örökbeadási terve ellen az összmagyarságnak azonnal tiltakoznia kell! Az ötezer kis magyart azzal, hogy idegen nemzetek áldozatos családai kívánják befogadni, — örökre elveszíti a magyar nemzet. Ezt felesleges bizonyítgatni, hiszen éppen elég igy is azoknak az édes magyar szülők által nevelt magyar gyermekeknek a száma, akik nem beszélnek magyarul . . . Az árvák a magyar szabadságharcosoknak a gyermekei és súlyosan vétkeznénk emlékük ellen, hogyha nem az ő szellemükben gondoskodnánk felnevelésükről. Az isteni rendeltetés szerint születtek ők magyarnak! A magyar Hazáért kiontott drága vér kötelezi a külföldön élő magyarságot, hogy magyarnak tartsa meg a nyugatra dobódott magyar árvákat a magyarságnak ! Hogyha mi, akiket a Sors a világ leggazdagabb államába hozott, nem követünk el mindent, hogy ezeket a magyar árvákat magyarnak tartsuk meg, akkor minden beszédünk és Írásunk közönséges álnokság! Akkor csak fellángoltunk a veszélytelen jólétben, tiszavirág volt a lelkesedésünk! Családonként legalább egy kis magyar árváról kell gondoskodnunk ! Mindössze pár dollárt kell juttattnunk számukra. Aki erre nem hajlandó, az csak pöffeszkedjék vadonatúj kocsijában, szórakozzék szépen berendezett házában, — de a szabadságharcos magyarságról ne merjen beszélni, mert az számára csak divat, mint az 57-es jégszekrény. Minden magyarságot képviselő szervezet és újság és minél több magánszemély azonnal Írjon az ausztriai Vöröskeresztnek s tiltakozzék a magyar árvák örökbeadása ellen! Kivételt csak az igazolt vérrokonok képezhetnek. Azonnal tervbe kell venni egy, vagy több magyar árvaház felállítását, Európában, — vagy esetleg itt, Amerikában! Lehetetlen, hogy a külföldi magyarság ne tudna ötezer magyar árváról gondoskodni! Az árvákat magyarnak kell megtartanunk, természetes, — hogy a befogadó ország nyelvére is meg kell majd tanítani őket. Az árvaházi nevelés nem zárja ki azt," hogy egy-egy gyermek ellátását vállaló magyar ne lehessen annak nevelő szülője. Ezt nyilvántarthatják s ha a gyermek eléri azta kort, amikor már megérti a nevelőszülői gondoskodást, éppenugy kifejlődhet közöttük a kapcsolat mintha otthoni körben nőtt volna fel. Ma úgyis divat, hogy szülők nevelő intézetekbe adják gyermekeiket és gyakran olyan messzire, hogy csak évenként egyszer látják őket. CSERI JÓZSEF (A szerkesztő megjegyzése: a fenti cikket szóról-szóra átvettük egy másik lapból, írója előttünk ismeretlen, de minden szavával a legteljesebb mértékig egyetértünk s mert tudjuk, hogy olvasóink is ugyanígy éreznek, ime, továbbadjuk az üzenetet, a gondolatot s az ötezer magyar árva sorsával kapcsolatos minden további elgondolásnak készséggel adunk helyet lapjainkban.) TÉL AZ UJ HAZÁBAN A tél behavaz mindent, Megkésett lombot, embert-állatot, vágyat, erőt, családi otthoni-árvaságot, azt, aki nem mozdult — s ki messze vágyott. . . A tél: a titkos takaró. A tél a minclenségbe olvadó! Nincs helye itt a tervezésnek. Kóbor ebeknek, jótét lénynek a tél egyforma takaró. Alatta békés: dőre álom és rideg való. A terv, a cél? . . . maradjon majd tavaszra. Hazudjon csélcsap össze-visszaságban annak, aki még hisz ily micsodákban. A tél pihenjen csendben, bölcsen, emlékezésre szánt örök időben.* A tél behavaz mindent . . . S ez olyan nyugtató. West-Hartíord, 1957 január 6 Ó hullj csak vattatakaró. Hullj arra, akit idegenben fáraszt a zaj, mert súllyal reccsen benne a jaj, a gyászolnivaló. Mi lesz itt patakáradáskor? Mi lesz közel: ami körülvesz, vagy a messze [távol? Ki jut a harcban diadalra, mikor az óceán ködét a nap s a szél is bontogatja? S mi lesz velem, 'kit ujraszül az élet, - — vájjon az ut előttem meddig érhet? -— a kérdés még a holnapé. Ma pihenjünk, — kint tél van, éj van, — hazátlanul, anyátlanul . . . Oké, oké! IVÁNI ZOLTÁN “CSAK TÁVOLI NÉPEK FÉLNEK: KIK AZ OROSZT NEM ISMERIK” Irta: RUSCOE DRUMOND (Megjelent 160 nagy amerikai lap karácsonyi számában) Sokat Írunk és beszélünk a magyar szabadságharcról. Okairól, hatásáról, jelentőségéről. Ám, ha meg akarjuk tudni, hogyan godolkodnak maguk az irju szabadságharcosak, akkor hallgassuk meg a 25 éves Ruff Lajos véleményét. Már évekkel ezelőtt szembeszállt az oroszokkal. Bebörtönözték, megkinozták és most, sok honfitársával együtt, ő is az Egyesült Államokban keresett menedéket. Érdeklődéssel halig attam Ruff Lajos előadását a washingtoni szenátus vizsgálóbizottságának ülésén. Elmondta véleményét a szovjet-rendszerről és annak vezetőiről. S az ő véleménye visszatükrözi a többi magyar véleményét is. Ruff álarc nélkül beszélt, bátran, lassan ejtve ki súlyos megállapításait. íme, itt az üzenete, ami szememben a legnagyobb igazságokat tartalmazza. Ezeket az igazságokat az egész világnak a maguk teljességében kell megismernie. íme a modern kor leghősiesebb,' legbátrabb és legmeglepőbb szabadságharcának tanulságai! A következőkben Ruff Lajos beszél. Az ő szavait tolmácsolom, az ő tapasztalatait és politikai szaktudását: “SZERETNÉM ELMONDANI, hogy nézetem szerint mi a magyar szabadságharc jelentősége és mit jelent a jövő szempontjából. A lényeg: a közelmúltban lezajlott magyar szabadságharc egyszersmindenkorra szétpukkasztotta a kommunista diktatúra alapvető mítoszát.” “Mi volt ez a mítosz, amit a kívülről szemlélők hosszú ideig valóságnak gondoltak? Az, hogy Magyarországon sok kommunista van és az, hogy a szovjet világrész erős és egységes. “Hogyan tarthatnák fenn a vörösök uralmukat, tekintélyes számú támogató nélkül?” — gondolta még ezelőtt három hónappal az egész nyugati világ. S most kiderült, hogy a valóság egészen más. A kommunista diktátorok ezt az uralmuk alapját képező látszatot a félelem és gyanakvás mesterséges szitásával idézik elő.” “Nemzetközi síkon legfőbb törekvésük a politikai feszültség állandó fenntartása. Ha valahol a világon nincs háború, vagy feszültség, nincs értelme a békeharcnak és sokkal nehezebb az elégedetlenkedő népek fékentartása.” “Nemzeti síkon pedig, egy osztályt, vagy csoportot állandóan gyűlölni és üldözni kell, mert máskép nincs értelme az osztályharcnak. S ha nincs osztályharc, megszűnik a gyűlölet és a félelem légköre s az emberek rájönnek arra, hogy testvérek.” “Magyarország gyáraiban, például, sohasem volt egy kézben a vezetés. Mindenkor háro m“elvtárs” állott a gyár élén és senki sem tudta biztosan, ők maguk sem, hogy melyikük az ur. A valóságban talán egyik sem volt kommunista, de mindegyik félt a másik kettőtől .és félelmében a rendszer támogatójának mutatta magát.” “így építették fel gyűlöletre, az egymástól való félelemre és gyanakvásra, lépcsőről-lépcsőre az egész diktatúrát. Minden egyetlegn kis ponton ynugodott, de amig a gyűlölet légkörét fenn tudták tartani, az egész építmény szilárdnak látszott.” “Ám a szabadságharc ideje alatt, a fegyverek csövei előtt, az emberek egymás szemébe néztek és rájöttek, hogy amit eddig hittek, az nem igaz és Magyarországon nincsenek kommunisták. A magyar hadsereg és a rendsőrség az első napon a szabadságharc oldalára állt. Szembe velük csak azok azok a “magyarok” szálltak, akiknek a kezéhez vér tapadt.” “Csődöt mondott a osztályharcra alapított kommunista nevelés. Kiderült, hogy a munkásosztályra alapított diktatúra hazug volt. Az egyetemi ifjúság és a munkáslakta területek harcoltak a legelszántabban a rendszer ellen.” “Magyarországon nem volt testvérharc. A magyar szabadságharc egyetlen ellenfele az orosz hadsereg! S harc közben kiderült, hogy az oroszok gyengék, nem egységesek és igy nincs okunk arra, hogy féljünk tőlük.” “Úgy gondolom, az oroszoktól csak azok félnek, akik túlságosan távol vannak tőlük ahhoz, hogy megsmerjék őket.” “Budapesten voltak tizenkét éves gyerekek, akik gyujtós benzines üvegekkel mentek neki az orosz tankoknak. És nem féltek. Az oroszoktól ma már senki sem fél Magyarországon.” “Bebizonyosodott, hogy az oroszok nem tudják a magyar kérdést úgy megoldani, ahogy szeretnék. Nem tudják visszaállítani azt, ami tiz éven keresztül volt. Ezért bízom a magyar nép nagy jövőjében.” Erdélyi gyászmagyar írók nyílt levele “Romániai magyar írók újévi levele a Magyar Népköztársaság íróihoz” címmel, feltűnő helyen közli a Népszabadság január 4.-i száma 15 erdélyi, kommunista párttaggá lett magyar iró üdvözlő nyilatkozatát a magyar szabadságharc letiprása alkalmából. Az irók, kik közül számosán már a két világháború között is kommunisták voltak, a következők: Asztalos István, Balogh Edgárd, Bartalis János, Horváth Imre, Horváth István, Kacsóh Sándor, Kovács György, Létai Lajos, Molter Károly, Nagy István, Robotos Imre, Salamon László, Szentimrei Jenő, Szilágyi András és ifj. Tompa László. Többek közt igy írnak : “Aggodalommal vettük hírét az október utáni eseményeknek. Úgy láttuk, hogy a dolgozó népnek az ország gazdasági és politikai életében meglevő, súlyos hibák felszámolására irányuló törekvését megnyergelte a sötét reakció. Aggodalmunkat mélységes megdöbbenés és felháborodás váltotta fel, amikor féktelen brutalitással kibontakozott az ellenforradalom. Mi is megtámadottnak éreztük magunkat.” (Joggal!) J AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY polgárosító és független POLITIKAI MAGYAR HETILAP
