Hiradó, 1954. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1954-09-30 / 39. szám
Az amerikai kontinens védelme Az Egyesült Államok és Kanada kormánya elhatározta, hogy a két ország közösen építi ki radarhálózatát. Ez a hálózat majd idejében jelzi katonai védelemnek, ha ellenséges repülőgépek áthatolnak Amerika légterébe. A radarhálózat hármas gyűrűben- fogja át Amerika északi részét. Egy közülük már készen van, az Egyesült Államok és Kanada határvonalán. A következő majd Kanada közepe táján halad át, kelet-nyugati irányban, a harmadik pedig mélyen belenyulik a sark-körbe . . . Ha tehát szovjet repülőgépek érkeznek Amerika fölé — esetleg az északi sarkon keresztül, — akkor valahol megszólal a vészcsengő . . . Ezt a kérdést több oldalról is lehetne tárgyalni. Atlee, az angol munkáspárt vezére nem győzi mondani, hogy Moszkvában és Penkingben milyen derék emberek azok a vörös vezetők. Neki pezsgőt adtak. Attlee bizonyára furcsának találja, hogy a két nagy amerikai ország kormánya egy szót sem hisz neki s minden előkészületet megtesz a világtörténelem bizonyára legaljasabb támadásának kivédésére. Kivédés? A radar csak jelez. A védelem csak azután lép majd működésbe. Vájjon lesz-e idő rá? És lehetőség? A Katonai titkokat nem kötik az orrunkra s igy érdemben hozzá sem szólhatunk. De egy bizonyos vonatkozásban nem látunk megfelelő előkészületeket. így, például, a polgári légvédelem terén. A második világháború kezdetén Európa valamennyi országában tökéletes tervek voltak, például a lakosság kiürítésére vonatkozólag. Ha ezzel és ezzel a várossal baj lesz, akkor a lakosságát ide és ide szállítják . . . Aztán minden városi háznak saját óvóhelye volt a légitámadások ellen s ezeket az óvóhelyeket a hatóság ellenőrizte. Volt minden háznak parancsnoka is, aki a veszély pillanatában átvette a nehezen engedelmeskedő civilek vezetését. És igy tovább... Ilyen gondosan kifejlesztett polgári légvédelem mellett is tízezrek haltak meg a polgári lakosságból, légi támadás következtében. Pedig akkor nem volt sem atom-, sem hidrogénbomba . . . Azt is jól tudjuk, hogy a légvédelmi óvóhelyek ma nem érnének egy fabatkát sem. De azért valamit talán mégis lehetne tenni. A hidrogénbomba kísérleti robbantásakor a nagy amerikai lapok képekben mutatták be, hogy — például — New York lakosságát mennyire érintené egy ilyen támadás. Embermilliók pusztulnának el. Ezzel szemben semmi tervet sem látunk a nagyvárosok lakosságának kiürítésére. Pedig veszély idején a fejetlenség, a kapkodás a legnagyobb veszedelem. Lehet, hogy az amerikai katonai védelem magabiztos. A katonai vezetőség tudja, hogy a legváratlanabb támadást is képes elhárítani. Ez rendben volna. Megnyugtató. Csak egy nem volna megnyugtató. Nevezetesen az, ha a polgári légvédelem megszervezése takarékoskodásból maradna el... A magyar múlt Két nevezetes tudományos tevékenységről szeretnénk itt megemlékezni. Mindkettő igen közelről érdekel bennünket, magyarokat. Az egyik dr. Bobula Ida nevéhez fűződik. Ez a nagyszerű magyar asszony szinte pihenés nélkül járja Amerika könyvtárait, múzeumait azzal a céllal, hogy az úgynevezett sumir-kérdésre választ adjon. A sumir kérdés már régóta izgatja a tudósok fantáziáját és még idáig kielégítő feleletet nem tudtak adni. Ez a nagy kultúrájú nép a Krisztus előtti ötödik ezer évben élt a Tigris és Eufrátesz folyó közt, azon a területen, amelyet Mezopotámiának neveztek. Kultúrájának emlőiből olyan ókori népek szívtak, mint a zsidók és az egyiptomiak. S ezek a sumirok egyszerre, ezelőtt több ezer évvel eltűntek. A tudományos világnak csak nemrégiben sikerült az eltűnt nép kulturális hagyományának egy részét napvilágra hozni. De csak egyrészét.'A többit még mindig Mezopotámia szürke homokja födi. S ahogy haladnak előre az ásatások ezzel párhuzamosan nő a sumir probléma. Arra itt nincs hely, hogy ennek a problémának akárcsak a főbb jellegzetességeit is elmondjuk. Csak azt akarjuk felemlegetni, hogy dr. Bobula Ida szerint a sumir kultúra egyenes örökösei maguk a magyarok. A hazát kereső magyar nép vándorlása során — közeli kapcsolatba került a már akkor bizonyára felbomló félben levő, töredékeiben élő sumir kultúrával s azt magába szívta. Ennek bizonyítására Bobula Ida többszáz sumir eredetű magyar szót mutatott be a tudományos világnak és sumir eredetű szokásokat. Ezek a szokások ma már csak a magyar nép körében élnek. Azért emlegetjük fel ezt, mert Bobula Idának most jelent meg egy újabb tanulmánya a buenos airesi egyetem évkönyvében. A fehér szarvasról, vagy csodaszarvasról szól ez a tanulmány. Bizonyára sokan emlékeznek olvasóink közül Arany Jánosnak a “Rege a csodaszarvasról” cimü elbeszélő költeményére. Arany ebben a gyönyörű költeményben ősi magyar népmondát dolgozott fel. A csodaszarvas vezette vándorlása során az ősmagyar népet. Bobula tudományos eszközökkel bizonyítja, hogy a szarvas-monda sumir eredetű.:. Dr. Bobula tudományos munkásságát még magyar körökben sem mindenütt fogadják kitörő örömmel. Nevetségesnek találják, hogy valaki a magyarokat a sumirokkal hozza kapcsolatba. Nekünk viszont az a véleményünk, hogy várjuk meg a végét. Amit Bobula Ida idáig tudományosan bebizonyított, már jóval több mint biztató . . . Ennél sokkal szilárdabb talajon jár egy másik kiválóságunk, dr. Halasi-Kun Tibor, a new yorki Columbia egyetem professzora. A közeljövőben hagyja el a sajtót egy tudományos könyve, s ez számunkra nem mindennapi értéket jelent majd. A török megszállás alatti XVI. és XVII. század magyarságáról történelmünk alig tud valamit. Akkor is volt vasfüggöny. A törökök jól le tudták Si Az Amerika-ellenes tevékenységeket vizsgáló bizottság jelentése A törvényhozás Amerika-ellenes tevékenységeket vizsgáló bizottsága jelentést adott ki, mely szerint hat év alatt 4,151 kommunistát lepleztek le, a bizottság előtti vallomások során. Ezek között számosán voltak, akik a vizsgálatok idején kormányszolgálatban állottak. A bizottság kihangsúlyozza, hogy a kihallgatások során egyetlen egy kommunista-ellenes tanút sem találtak, aki hazudott volna. Velde szenátor szerint a jelentést azért kellett kiadni, hogy a kommunisták s a velük szimpatizálók szándékos és következetesen erős törekvését, mellyel el akarták homlyositani a vizsgálat igazi célját és eredményes voltát, ellensúlyozzák. A 4,151 vörös közül, akiket a bizottság leleplezett, igen sok szakított a kommunista párttal és értékes adatokat bocsátott a bizottság rendelkezésére a kommunisták amerika-ellenes működéséről. zárni az uralmuk alá került területet. Ámde a törökök rendszeres adót szedtek a néptől, s az adőfizetőkről, azok családtagjairól és vagyoni állapotukról pontos adókönyvet vezettek. Ezek az adókönyvek mind megvannak a törökosszági, főleg az isztambuli levéltárakban. Nem volt egyszerű munka az arab titkos írással összeállított adókönyvek megfejtése, de sikerült. Erről szól majd Halasi-Kun profeszszor könyve. Ez a könyv lényegében azt j elenti, hogy a lehető legélesebb képet kapjuk majd a török megszállás korának magyarságáról. A munka jelentőségét el sem lehet mondani. Csak annyit monnhatunk, hogy hasonló értékű tudományos munka rég nem jelent meg, a magyar nép múltjával kapcsolatban. Okos ember újságot olvas Lelkiismeretes ember: előfizet A soványság egyik előnye... A közelmúltban Chicagóban tartott tudományos megbeszélést az idegorvosok nemzetközi egyesülete. A legtöbb érdeklődésre számottartó felolvasások közé tartozott az oklahomai Tulsa Research Foundation kísérleti szaktudósainak jelentése az atom- és dirogénbomba hatásáról. Az állatokon végzett kísérletek szerint — melyek érvényességét az amerikai katonai megfigyelők is alátámasztották — a szikárabb élőlények sokkal könnyebben viselik el káros utóhatások nélkül a besugárzásokat. Aki tehát kevesebb zsírt hordoz, annak több reménysége lehet, hogy atombombatámadás esetén szervezete kiheveri a gyilkos sugarak utóhatását . . . Természetesen ez az elmélet nem alkalmazható azokra, akiket a 8—10 mérföld átmérőjű telitalálat körében érne a mindent elhamvasztó katasztrófa! Két kis bolygó forog a föld körül... Amerikai csillagászok megállapították, hogy a földtől mintegy 600—900 kilométernyi távolságra újabban két meteor forog a földdéírtyütt, mint a föld kis bolygói. Felmerült az az aggodalom, hogy ezek mesterséges meteorok, azaz valamely más bolygóról lőtték ki őket, hogy a földdel együtt forogva a világűrben, a föld elleni támadás kiinduló állomásai, bázisai legyenek. Légi pratraszállás hídfőállásai a föld ellen irányítva. Az uj aggodalmakat kiváló csillagászok, egyetemek tudósai vizsgálták felül és megállapításuk szerint nem mesterséges, hanem természetes meteorokról van szó, a földdel geyütt forgó kis bolygók véletlenül kerültek a földgömb vonzásának körébe. Tehát — egyelőre — még nem ellenséges “légi partraszállás” bázisairól van szó. NYUGTÁVAL DICSÉRD A NAPOT, ELŐFIZETÉSI NYUGTÁVAL A LAPOT! «T** 1" ' luzmegelozes Hete” Október 4-től 10-ig a “Tűzmegelőzés Hete” van Amerikában, ami ráirányítja a lakosság figyelmét a ttizokozta milliós és billiós károkra és arra, hogy mennyire fontos ,a tűzésetek megelőzése érdekében-; minden óvatossági intézkedést megtenni: Városunk tűzoltósága, a városi közbiztonsági ügyosztályban karöltve mindent elkövet, hogy a “tűzmegelőzési hét” alatt minél hathatósabban felhívják a közönség figyelmét a tüzesetek megelőzésére! Bujdosó magyar üzenete Messze földön árva ország, Sírva vágyom vissza hozzád. Ott ragyogott a nap reám, Ott ölelt az én jó anyám: Isten áldjon, édes hazám! Bejártam a nagy világot, . A kenyerem könnytől ázott; Bánat gyötör mély éjszakán: Mért vagy árva, drága hazám, Egyetlénegy édesanyám ? \ Sebeimre nincsen gyógy-ir. Szivembe vág minden uj hir. Mig a hajnalt vágyva várom, Elkerül az édes álom. Beh hosszú a bujdosásom! Uj hazámból imádkozva, Áldást küldök otthonomra. Ha bánatom már nem bírom, Itt borul rám majd a sírom . . . .... E levelet azért írom. Irta: KARIZS JÓZSEF Milwaukee, Wise. (Egy honvágy-gyötörte, hazavágyó magyar testvérünk szivéből fakadt ez a török világra, kuruc-időkre, vagy Bach-korszakra emlékeztető, egyszerűségében oly bánatosan szép és fájdalmasan magyar vers, amit egyik közép-nyugati laptársunk közölt és aminek sok jó zenekültőnk egyike szép dallamot adhatna ... ! — Szerk.) Kép Kára Péter és neje fényes ezüst-lakodalmának vendégseregéről New Bruns wickon, a Szent László Hall-ban szép meglepetés! bankettet rendezett a magyarság Kára Péter és neje kitűnő honfitársaink tiszteletére múlt vasárnap este. A mintegy 550 főnyi vendégsereg egy részéről készült ez a felvétel. (A többi képe két és beszámoló cikket mai lapszámunk 2-ik oldalán hozzuk.) . ________________ A NAGY FEJEDELEM NEVÉBEN... RÁKÓCZI HIRDETI A MAGYAR FELTÁMADÁST AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG KARÁCSONYI BÉLYEGÉN &■ KOSZORÚS. Még október folyamán másfél millió karácsonyi bélyeget küld szét Amerika szerte az Amerikai Magyar Szövetség, ezzel módot adván tagjainak, és barátainak, hogy Rákóczi Ferenc jelszavát kiáltsa az amerikai közvélemény fülébe: “Istennel a hazáért és felszabadításért! . . .” 250 éve annak, hogy Európa müveit nyugati országainak templomkap újaira kiszögezték a Nagy Fejedelem segélykérő szózatát: “Kiújultak a magyar nemzet sebei.. .” Egynegyed évezred elmúltával sajnos ugyanezt mondhatjuk el rabszijra fűzött szeretteink helyzetéről. De ma legalább nagyobb számban él a magyarság szabad földön, hogy felebaráti cselekedetként figyelmeztesse a világ közvéleményét: a magyar éppenolyan ember, mint más; legyen tehát j oga a magyar szokásokhoz megfelelően és szabadon élni neki is! A nagy amerikai felszabadító, Abraham Lincoln magyar előfutárjárói, a daliás Rákócziról megkapó bélyegtervet készített Koszorús Gabriella washingtoni festőmüvésznő. A Nagy Fejedelem bársony diszmagyarban, buzogányára támaszkodva jelenik meg előttünk; a háttérben a történelmi Magyarország körvonalai fonnak glóriát nemes alakja köré. Az angol szövegű bélyegterv még fokozza, hogy rajta Rákóczi eredeti névaláírás is megörökítést nyert. ’ Az AMSz karácsonyi bélyege számos komoly feladatot van hivatva betölteni. Elsősorban is a magyar nép megbecsülését szolgálja mindazoknál, akik magyaroktól karácsonyi üdvözletét kapnak ezidén. Másodsorban üzenetet visz, reménységet hirdet szerte a világon, hogy lesz még magyar feltámadás! Harmadsorban pedig lehetőséget nyújt az Amerikai Magyar Szövetségnek, hogy hivatását fokozottabb mértékben tölthesse be. Hamarosan bekopogtat minden barátságos amerikai magyar otthon ajtaján a Nagy Fejedelem nevében a levélhordó. 50-50 darab színes, művészi kivitelű, izig-vérig magyar levegőjű karácsonyi bélyeget fog átnyújtani jólelkü embereknek. Fogadjuk szeretttel . . . (Az Amerikai Magyar Szövetség központi irodájának címe : Room 614, Mills Bldg. N.W. Washington 6, D. C.) Kára Pétert és nejét fényes ünneplésben részesítették 25 éves házassági évfordulójuk alkalmából Nagyszerűen sikerült fényes ünneplésben részesítették 'családtagjaik, barátaik és tisztelőik Kára Péter, 266 Easton Ave. New Brunswick-i közismert honfitársunkat és feleségét boldog házasságuk 25-ik évfordulója alkalmából azon a meglepetési banketten, amit az elmúlt vasárnap rendeztek nekik a Szent László Hallban. Mintegy 550 vendég vett részt a fényes Banketten. Este- 6 óra tájban már tele volt a hatalmas terem s szépen feldíszített asztalok mellett ült az ezüstlakodalmas vendégsereg, amikor bevezették az ünnepeiteket, akik boldogságtól sugárzó arccal, meghatódva szemlélték negyedszázados itteni együttlétük egyik eredményét: annak a sok-sok jóbarátnak, tisztelőiknek felsorakozását, akik összegyűltek az alkalomból, hogy tanúságot tegyenek e kedves, értékes házaspár és családja iránti érzésükről . . . És ott voltak ezen a tiszteletadáson mindazok, akik Kára Pétert nagyrabecsülik, értékelik, nemcsak mint olyant, aki városi tűzoltói állásában tisztességgel megállta a helyét annyi éven át és nemcsak mint nagyszerű zenészembert, a magyar nóta és magyar művészet szerelmesét, nemcsak mint politikai tényezőt, hanem mint jó magyarembert és a magyar ügyekért mindig az elsők között munkálkodó olyan közszereplőt, aki előtt soha sem volt keresztülvihetetlen feladat, aki ha valamit elvállalt, a köz érdekében meg is tette, el is végezte becsülettel . . . Nem különben élete párja, hűséges jó felesége, aki maga is elől jár it(Folyt, a 2-ik oldalon)