Hiradó, 1953. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1953-05-14 / 20. szám

4-ík oldal HÍRADÓ 1953. MÁJUS 14. HORTHY MIKLÓS EMLÉKIRATAI (A német nyelven, könyvalakban megjelent emlékiratok ismertetését a müncheni Hungária c. hetilapból vesszük át és közöljük folytatásokban IV. Nem érkeztek meg a páncélosok A japánok Pearl Harbor-i tá­madása után a helyzet tovább súlyosbodott. A kormányzó ak­kor gyomormérgezéssel szana­tóriumban volt. Bárdossy abban a reményben, hogy elébe vághat a német követeléseknek, a kor­mányzóval való megbeszélés nél­kül, megszakította a diplomáciai voszonyt az Egyesült Államok­kal. Berlin és Róma azonban ez­zel nem elégedett meg, hadüze­netet követelt az Egyesült Álla­moknak is és Bárdossy megtette, amit tőle követeltek. Az ameri­kai követ elutazása Budapestről politikai tüntetéssé vált. Mr. Pellt, a követet és feleségét vi­rágokkal és ajándékokkal hal­mozták el és igy Németország éfe Olaszország képviselői megis­merhették a vezető körök igazi hangulatát. Magyarország 1941. Juliusá-' ban 30,000 embert küldött a ke­leti frontra, de Hitler a kor­mányzó személyes kérésére e­­•zeknek egy részét októberben visszaengedte. 1942. januárjá­ban Ribbentrop, majd Keitel tár bornagy Budapestre érkeztek, hogy elérjék Magyaroszág na­gyobb arányú részvételét. ígére­tet kaptak, hogy Jány tábornok parancsnoksága alatt 150,000 főnyi hadsereget állítunk fel, de azzal a kiegészítéssel, hogy á csapatokat Németország látja el páncélosokkal és más hadia­­ynaggal. Keitel ezt megígérte,, a­­zonban a hadianyag sem a csa­patok elindulásakor, sem a frontra való megérkezésükkor nem került leszállításra. Ennek a következménye volt, hogy csa­pataink Voronyezsnél egészen rendkívüli súlyos veszteségeket szenvedtek. A kormányzóhelyettes választása Részletesen ismerteti Horthy Miklós fiának, Istvánnak kor­­mányzőhelyettessé váló megvá­lasztását. A kormányzó-helyet­tes személyének kiválasztásánál olyan erős jellemű férfiút keres­tek, aki á Németország óldaláról egyre erősebben érezhető nyo­másnak ellent tud állni. Azt a ja­vaslatot terjesztették , elő, hogy Horthy Istvánt jelöljék helyet­tesnek. A kormányzó csak akkor egyezett ebbe vele, amikor a je­lenlevő valamennyi volt minisz­terelnök, Serédi , hercegprímás és Töreky Géza a kúria elnöke Horthy, Istvánt jelölték meg, mint egyetlen alkalmas szemé­lyiséget. A felsőház és képviselőház e­­gyüttes ülésén közfelkiáltással választották meg Horthy Ist­vánt kormányzó helyettessé. A baráti országokból elsősorban Olaszországból • számos szeren­­csekivánat érkezett Budapestre, csak a hivatdlos Németország hallgatott. Göbbels naplójából u­­tólag kiderült, hogy Horthy Ist­ván kormányzó helyettesi vá­lasztását nagy szerencsétlenség­nek tartotta, mert “a fiú még in­kább zsidóbarát, mint az apja.” Több hasonló gyűlölködő meg­jegyzés is található még Göbbels félj egyzéseiben. Horthy István személyesen akart meggyőződni a front hely­zetéről és bár a kormány ellenez-Once you learn to play the piano you have accomplished something that will enrich your whole life. Listening to music is never as soul satisfying as making it yourself. Every hoy and girl should begin learning how to play the piano during their school years. ..at GRIFFITHS RENT NOW — BUY LATER For very little money per week or month you can select a new spinet or grand piano and have it delivered now; If you decide to keep the piano, within six months, all money paid for rental will be credited on the purchase price; CHOOSE FROM AMONG OUR FAMOUS MAKES • Latest models in dark and light woods MAIL THIS CO VPON I am interested in renting a...................... (indicate Grand, Spinet or Upright) Name................................................................... Address ................................................................................................ • • • Phone MÄrket 3-5880 "The Müsse Center of New Jersey” GRIFFITH PIANO COMPANY STEINWAY REPRESENTATIVES BRQAD STREET, NEWARK 2, NEW JERSEY OPEN WEDNESDAY EVENINGS UNTIL NINE te, mint vadászrepülő kiment a frontra. 1942. augusztus 2Ó-án lezuhant. “Tiz év múlt el azóta, de a szülők fájdalma, akik har­madik gyermeküket vesztették el és a feleségé, aki másféléves fiacskájával maradt magára, ma épp oly nagy, mint akkor. Ez a tiz év nem volt elegendő arra, hogy megoldja a halál titkát. Én nem akarnék sem a visszataszító és aljas rágalmakkal szemben állást foglalni, amelyeket jellem­ző módon magyar és német náci körökből terjesztettek és éppúgy nem tudom a gyanút megerősi­­ni, amely akkoriban Magyaror­szágon rögtön felbukkant, hogy csak szabotázs okozhatta egy ilyen tapasztalt repülő lezuha­nását.” Egy visszantasitott ajánlat Ide illesztjük be Horthy Mik­lós emlékiratának egy korábbi fejezetéből azt a közlést, hogy a huszas évek elején, amikor a ki­rály-kérdés különösen kiélező­dött, magyar politikusok fela­jánlották Horthynak Szent Ist­ván koronáját. Erről a követke­zőképpen számol be az illusztris memoire-iró: “Hogy a király-kérdésben ak­kor Vralkodó hangulat és véle­mény különbségeket érzékeltes­sem, egy olyan eseményről em­lékezem meg, amelyről hallgat­tam és amelyre vonatkozólag minden résztvevő kötelezettsé­get vállalt. 1922. augusztusában a gödöllői kastélyban . . . felke­resett engem politikusoknak és más magyar vezető személyi­ségeknek egyg csoportja, köztük egy katolikus püspök. Azt mon­dották, hogy valami fontos elő­terjesztést akarnak tenni. Bár előzetesen nem jelezték tervü­ket, de már a küldöttség vezető­jének, Ráday Gedeon grófnak, a régebbi belügyminiszternek és akkor képviselőnek első szavai­ból megtudtam, miről van szó: gondos megfontolás után azért jöttek, hogy nekem a nép min­den rétegének nevében felajánl­ják a koronát. Szerintük az ál­lamfői állás körüli vitának meg kell szűnnie, hogy az ország vég­re megnyugodjék. Vannak egye­sek, akik egy független Magyar-Magyar mozi­­előadás Fordson A Fords Playhouse minden második szerdán d. u. 2 órától folytatólagosan magyar mozi­előadást tart. Igazán jó magyar filmek kerülnek bemutatásra. A jövő szerdán, május 20-án az “Éjjeli Gyors” c. csodálato­san szép magyar film kerül mii­­sorra,, valamint a “Dunaparti Randevú.” Ne felejtse el: jövő szerdán a Fords Playhouse-ban magyar film szalad...! országot akarnak a legitim ki­rállyal. Mások, József főherceg, vagy* Albrecht főherceg megvá­lasztását javasolják. Baloldali elemek köztársaságot szeretné­nek. A magyarok többsége azon­ban — kiáltotta Ráday gróf, — úgy, mint ezer év óta, mindig Szent István koronája és ma­gyar dinasztia alatt akar élni. Fogadaj el főméltóságod a koro­nát és az egész veszélyes kérdés egy csapással megoldódik. Én természetesen rendkívül meg voltam lepődve és azt válaszol­tam az uraknak, hogy teljes mértékben tisztában vagyok az általuk helyesen ecsetelt nehéz­ségekkel. Megköszöntem bizal­mukat, de közöltem, hogy felhí­vásuknak nem tehetek eleget. Mi adja nekem az erőt és bátorsá­got, hogy romokban fekvő ha­zánk újjáépítésében részt ve­gyek? Csak az az érzés, hogy kormányzóvá történt választá­saimkor bizalommal viseltettek irántam, mert tisztességes és be-,, ^bsületes embernek tartottak. Ha a korona után nyúlnék, meg­szűnnék önzetlen és tisztességes lenni és a következő napon saját testvéreim ellenem fordulnának. Éppen ezért soha, még népszava­zás esetén sem vállalnám a ki­rályi méltóságot, még akkor sem, ha a népszavazás egyhangú lenne.” (Folytatj uk)-------á----------­NYUGTÁVAL DICSÉRD A NAPOT, ELŐFIZETÉSI NYUGTÁVAL A LAPOT! MAGYAR KÖNYVEK NAGY VÁLASZTÉKA! Krúdy Gyula: ÁLMOSKÖNYVE $3.00 Krúdy Gyula: Boldogult urfi koromban, reg..................$2.50 Kosztolányi Dezső A véres költő ...................$2.20 Karinthy Frigyes: Két hajó ..........................$1.80 Kaffka Margit: Hangyaboly, regény ......................... 2.00 Mikszáth Kálmán: Alakok, elbeszélés ........ $1.80 Az én ismerőseim. Uj Zrinyiász, darabja ........ 2.00 Az igazi humoristák .... 2.50 Madách Imre: Az ember tragédiája (használt) ..$1.50 “HUNGÁRIA” Album 78 budapesti és vidéki gyö­nyörű felvétel (nagy alakú, 100 old........................... $4.00 Biró-Willer: Angol-Magyar szótár ...............................$2.50 Bizonfy, Angol-Magyar, Magyar Angol szótár, kötve ....$4.75 Dr. Szenczy: Tanuljunk köny­­nytín, gyorsan angolul $4.75 “Szivárvány” és “Carmel” detektív, kalandor és vidám regényfüzetek, 15 drb. $2.50 ADY ENDRE összes költeményei, kötve ..............................$6.50 _ t Móricz Zsigmond: Hét krajcár, regény .... 2.00 Barbárok ......................... 1.80 Rokonok ........................... 2.50 Welsh: The Practical System II. kötet angol nyelvkönyv .......................$3.75 Bitter-Puhr: Német-Magyar, Magyar-Német szótár, 2 kötet ..............................$6.80 Magyar játékkártya, 32 lapos ...........................$1.25 Magyar hanglemezek, drb. 95c KÉRJE ÁRJEGYZÉKÜNKET! Magyar Hirnök Könyvesboltja FOREIGN BOOK SHOP 134 French Street New Brunswick, N. J. (Pdstai rendeléseket szállítunk, de a portót a rendelő viseli. Utánvéttel nem szállítunk.) Mókás sirversek E kő alatt nyugszik Balazsovics Orbán, Kinek egy nagy krumpli Akadt meg a torkán S bár a felesége Ütötte őt hátba, Mégis ottmaradt a Krumpli a torkába. Borbély vala, amig éle, Egyszer önképén metéle, Megbicsaklott kése éle, Egy-kettőre végzett véle: Keresztülmetszé a gégét, — Három árva siratja végét — Másnap lévették a cégét. Itt nyugszik Tóbiás Klára, Kinek gyászos megvállása: Egy gerenda ütte agyon, — Nem maradt utána vagyon. Négy fejet bevertem, Ötöt agyoncsaptam, De közben egy nagy kést Bordám közé kaptam . . Piszkálta a bendőm S meg nem állt a szívig. Piros vérem, festi Az utat a sírig. Nem jó a legénynek Fokossal járnia, — To mondád jó néném, Bodó Amália, — Avval verték fejbe Öcséd: Bodó Gergelyt, Bár a kezdet engem, A néhait terhelt. Itt nyugszik e sírba Hertelendi Zsuzska, Hat pakli masinát Ivott a rossz fruska. Itt ölelik egymást Kis Miska s Kis Gyurka, Ki a szomszéd sírba Vagyon elkaparva. Itt nyugszik Kovács János, Ki beteg nem is volt, Csak a kedves felesége Vele csúnyán kitolt: Hozzávágott egy nagy lábost, Kupán vágta vele Jánost, Ki többet nem is szóit Mert vége s most már holt. íme én is tanúsítom, , Hogy van élet túl a síron. Kicsit hosszabb, De még rosszabb, Mert a férgek harapdálnak; Hívnak engem Peti Pálnak. Itt nyugszik a vén Kábái, Öreg volt már, nem tavalyi, Becsületes jó ember vót, Úgy meghótt, hogy egy szót sem < szőtt! vswuiagja MAGYAR KÖNYVEK Magyar Hanglemezek nagy választékban Zilahy: “ARARÁT” $3 Kérje részletes árjegyzékeinket! MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA (Foreign Book Shop) 134 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, N. J. Unde Sam üzeni: Akinek Savings Bondja lejárt tiz év elteltével, egy ujját se mozgassa. Hozzá se nyúljon a­­zokhoz a bondokhoz. Egyszerű­en hagyja azokat a szekrényben vagy a bank safe-ben. És azok maguktól kamatoznak tovább, újabb tiz évig. Egészen automa­tikusan meghosszabbodik az éle­tük újabb 10 évvel. És jobban kamatoznak, mint a régi Sav­ings Bondok. Az évi kamat 3 százalék, de többre megy, mert félévenként a kamatokat hozzá­csapják a tőkéhez. így egy Sav­ings Bond idővel 80 százalékkal többet érhet, mint amennyibe került, Persze, aki most vesz Savings Bondot, az is az uj, magasabb kamatokat kapja. A hazát szol­gálja és egyben önmagának is a Igejobb szolgálatot teszi, aki' megtakarított pénzének egy ré­szét Savings Bondokba fekteti. Ha pedig váratlanul készpénzre van szükség, a bondok nyomban beválthatók, feltéve, hogy két hónapon át voltak a tulajdonos birtokában. HÁLALEVÉL Tóth János urnák, 1143 Hillcrest Road South Beúd 17, Indiana Kedves Tóth Ur! Mellékelek $5.80 centet, le­gyen szives ismét három üveg “Musculaid” m é h-orvosságot küldeni, örömmel tudatom önt, hogy az előzőleg hozatott három üveg méh-orvosságot elhasznál­tam, ami engem újra visszaadott az életnek, bárcsak előbb ébred­tem volna fel, sok szenvedéstől szabadultam volna meg és sok nehéz dollárjaim megmaradtak volna. Kedves Tóth ur, én egy nagyon beteg asszony voltam, a lábaim a bokáimtól a térdemig fájtak és a rheuma is kínozott, hat év óta nem bírtam kimenni a házból. — Tiz hónap alatt há­rom különböző kórházban vol­tam, semmi jót nem volt szabad ennem, de mind hiába. És már belenyugodtam, hogy csak majd a koporsóban lesz nyugodal­mam. Ám a “Musculaid” méh­­orvosság csudát müveit. A visz­­ketegségem elmúlt, a rheumám megszűnt, a lábaim is szépen gyógyulnak be. Fogadja Tóth ur, az én őszinte jókívánságai­mat. És áldott legyen az Ur ne­ve, hogy felruházta a kis mé­hecskét ezzel a természetes or­vossággal, a fullánkméreggel, a­­melynek az életemet köszönhe­tem. Maradok önhöz örök hálával a siromig. Mrs. Susan Bányai, 29 Bell Ave., c/o Seymour, So. Nor­walk, Conn. Megkezdődik a “nyári szezon” ... Amerikában a nyaralók “nyári szezonja” május végén, Decoration Day-kor kezdődik. Hivatalosan ekkor ugyan még tavasz van, de úgy a hegyekben, mint a tengerparton a nyaralók megnyílnak, még pedig “ünne­pélyes megnyitóval” . . . Ilyen ünnepélyes megnyitó lesz Deco­ration Day week-endjén Rohá­­lyék “Budapest Hotel”-jében is, fent a new york állami Catskill hegyekben, Big Indian-ban. Tő­lük kaptuk az első értesítést, hogy a magyarok ezen kedvelt nyaralója Decoration Day hét­végén nyílik meg. A Mr. és Mrs. Rohály, valamint Lőwy Béla manager vezetése alatt álló Ho­tel Budapestben három csodála­tosan szép pihenő és szórakozó nap, busz-költséggel együtt $21.50 és feljebb. Horosnyi Ele­mér uriprimás cigányzenekara muzsikál.,. Fényes megnyitó floor-show lesz. Aki egy szép hétvégét akar el­tölteni Decoration Daykor fent a hegyekben, jó magyar helyen, okvetlenül rezerváljon szobát a­­kár a New York-i iroda utján (telefon d. u. 5-től: JErome 7-2718) akár közvetlenül a Ho­tel Budapest hívásával, melynek telefonszáma: Pine Hill 3351. Történt valami családjában? aminek hírét nyilvánosságra zölje velünk a hirt és mi szi­­szeretné hozni? Ha igen, kö­vesen közreadjuk lapunkban. CSOMAGKÜLDŐ VÁLLALAT megbízható, szorgalmas ügynököt keres. Ajánlatok EASTERN PAR­CEL SERVICE, 132 Nassau St., Room 616, New York 7, N. Y. cím­re küldendők. Illés János magyar órás és ékszerész értékes, becses ajándéknak valók­kal, finom órákkal, ékszerekkel áll a magyarság rendelkezésére. State Jewelry Shop 23 Main Street WOODBRIDGE, N. J. Tel. WOodbridge 8-1671 (A State mozi-épületben) Órák, ékszerek javítása Cserepes és vágott VIRÁGOK minden alkalomra! Nagy választék saját virágházunkból. Csokrok, koszorúk szakszerű készítése. Jutányos árak! Házhoz szállítás! Rudolph Petrick & Sons 766 Colgate Ave. Telefon Perth Amboy 4-3559 LEGÚJABB MAGYAR HANGLEMEZEK: N-123—Nem tudom, hogy miért . . . —Nyitott még a piros rózsa . . , N-124—Megállók a keresztutnál . . . —Csárdás egyveleg. N-125—Magas jegenyefán ... —Csárdás egyveleg. Énekel: IVÁN DEZSŐ nótakirály a KÁRA-NÉMET TESTVÉREK zenekarának muzsikájával Ezen lemezek ára 90c (postán $1.00) — Kaphatók a Magyar Hírnök Könyvesboltjában 134 French St. New Brunswick, N. J. Tel. CHarter 9-3791 — Petőfi Sándor ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI fűzve $4.00 Sásdy Sándor: Fehér kenyér, regény .... 2.20 Tersánszky Jeno:^ Tiz taktus története, regény, kötetje ................2.00 Tamási Áron Kikelet ......... 3.50 Zöldség ...........................3.20 Székely Népballadák Buday Gy. fametszeteivel _____________$6.50 Arnóthy Kriszta: Wanda $1.40 Mészáros Z.: 1500 éves magyar nemzet .........v.. 2.00 Nyirő József: íme az emberek ........................... 2.50 Mára! Sándor: Kéke Ithakában, regény, diszkötésban ..$2.80 Pohárnok Jenő: A verhetetlen tizenegy, ifj. reg...........$2.00 Wass Albert: Adjátok visza a hegyeimet, reg.................$1.40 13 almafa, reg................ 2.50 Gárdonyi Géza: Annuska, színmű ..............................$1.20 Heltay J.: Papírkosár, Jaguár és egyéb elbeszélések, darabja ..$2.00 Zilahy Lajos: “Ararát” $3.00 Jókai Mór: Színmüvek, Tégy jót! Három királyok csillaga, őszi fény, Észak honából, Hétköznapok, Téli napsugár, Levente, Minden poklokon keresztül, Felfordult világ, Mesék és regék, Görögtüz, Napraforgó, Délvirág.ok, O- ceánia. (A fentiek centenáriumi disz­­kiadásban, bordó vászonkö­tésben, aranyozással) darabja .............................$2.20 Krúdy Gyula: Kanaán könyve, elbeszélés ........................$1.80 Itt nyugszik Vig Márta, Megölte a nátha, Pedig még a Mátra- Hegyen is járt, hátha Elmúlik a nátha, De hiába várta Javulását Márta. Erős volt a nátha S nem maradt más hátra, Karjait kitárta S meghalt, szegény Márta. Kis Kelemen Nagykátárul Mostan itt lenn deszkát árul, Pedig fűszert árult eddig A boltjában a múlt keddig. Itt pihen 45 éves korban Grósz Imréné lenn a porban. A hü feleségnek volt a minta­képe, E követ állította a harmadik férje. 32-lapos helvét magyar kártya $1.25 csomagja EVERY CHILD SHOULD LEARN TQ PLAY THE PIANO...

Next

/
Oldalképek
Tartalom