Hiradó, 1953. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1953-05-21 / 21. szám
HÍRADÓ 1953. MÁJUS 21. HORTHY MIKLÓS EMLÉKIRATAI (A német nyelven, könyvalakiban megjelent emlékiratok ismertetését a müncheni Hungária c. hetilapból vesszük át és közöljük folytatásokban (A német nyelven, könyvalakban megjelent emlékiratok ezen ismertetését a müncheni Hungária c. hetilapból vesszük át és közöljük folytatásokban.) v. “1942. március 10-én Kállay Miklóst, a magyar politika egy markáns személyiségét neveztem ki Bárdossy László utódjául — írja Horthy Miklós. — Kállay mint miniszterelnök tudta tehetségeit valóban teljesen kibontani. Átható értelem pártosult benne azzal az okossággal, amely cselt alkalmaz akkor, amikor túl hatalmas ellenfelekkel szemben más eszköz nem áll rendelkezésre.” Első kapcsolat az angolokkal Kállay miniszterelnök politikája célul tűzte ki, hogy visszaszerezze Magyarország cselekvési szabadságát és amennyiben lehetséges, ismét a nem hadviselő állapotba térjen vissza. “Közte és közöttem hallgatólagos megállapodás állt fenn, hogy Kállay anélkül, hogy engem minden részletről köteles lenne értesíteni, szabad kezet kap arra, hogy minden lépést megtegyen a Hitler-Németországhoz fűződő kapcsolatok külső fenntartása mellett az angolszászokkal való barátságosabb kapcsolatok kiépítésére, anélkül, hogy a Szovjet céljait szolgálná. Ez kényes, rendkívül súlyos és amint kiderült, Rooseveltnek Sztálinnál szemben követett politikáj a miatt megoldhatatlan feladat volt. A nyugati hatalmakkal kötött titkos megállapodás, amely szerint mi repülőgé-Frissen vágott, vagy cserepe* VIRÁGOK bármilyen alkalomra; esküvőre, temetésre,1 születésnapra, évfordulóra, uj anyáknak, stb, KOSZORÚK, CSOKROK, ÜLTETVÉNYEK CLARK, tus jiomíí 215 SMITH ST. (A Fir*t Bankkal nemben) TELEFON; P. A. 4-3044 PERTH AMBOY, N. J Virágot táviratilag is küldünk bárhová Emlékszik a tavalyi nyárra? . . . VEGYEN MAGANAK EGY PHILCO AIRCONDITIONER SZOBA-HŰTŐ KÉSZÜLÉKET amely már 16 éve a világon a legtöbbet eladott ilyen szerkezet! peiket bántatlanul átengedjük, aminek ellenében ők lemondanak a magyar városok bombázásáról, a németkenek annyiban legalább is szintén kellemes volt, hogy ilyen módon sztratégiailag fontos vasúti vonalaink és hadiiparunk meg volt kiméivé. Az angolokkal 1942. nyarán vettük fel először az érintkezést, de egy évnél több múlt el, amig valamiféle megbeszélés megkezdésére sor kerülhetett, amelyért Kállay és Szombathelyi vezérkari főnök vették magukra a felelősséget.” Hitler Kállay ellen Hitler kezdettől fogva bizalmatlan volt Kállayval szemben. Ezt világosan kimutatta 1943. áprilisában, amikor Horthy Miklós őt Klessheimben meglátogatta. Hitler rendkívül ingerült hangulatban volt, mert előzetesen járt nála Mussolni és Antonescu és mindketten a béke megkötését aj ánlották neki. Mussolni a Sztálinnál való kompromisszumot, Antonescu a keletről fenyegető áradat feltartására a Nyugattal való megegyezést. E “defetizmus” hozzájárult ahhoz, hogy Hitler élesen nekitámadt Horthy Miklósnak. Szemére vetette, hogy a magyar csapatok rosszul harcoltak, mire a kormányzó emlékeztette őt arra, hogy a német hadvezetőség nem szállította a megígért páncélosokat és ágyukat és a legjobb csapatok is tehetetlenek egy fölényesen fegyverzett ellenséggel szemben. Hitler ezután a zsidó kérdésre tért át és azt kiáltotta: “A zsidókat vagy meg kell semmisíteni, vagy KZ-be kell dugni.” Majd rátért Kállayra és azt mondotta, hogy a miniszterelnök Magyarország “kiugrását” készíti 'elő, tehát követeli elmozdítását. Ezt Horthy Miklós energikusan elutasította, és kikérte magának, hogy beavatkozzanak politikai államvezetésébe. Hangoztatta, hogy a miniszterelnök és az államfő is jogosult minden rendelkezésre álló eszközzel az ellenfél helyzetéről és felfogásáról informálódni. A második délutáni megbeszélésen Hitler már bizonyos mértékig uralkodni tudott magán, de ismét követelte a magyar-német barátság érdekében Kállay menesztését, amit Horthy Miklós ismét megtagadott. Ekkor irta Göbels naplójába: “Mindebből a Führer azt a következtetést vonta le, hogy a kis államoknak azt az összevisszaságát, amely ma Európában megvan, amilyen gyorsan csak lehet, likvidálni kell.” Horthy Miklós ezután rámutatott arra, milyen nehézségekbe ütközött a kis államok diplomáciája, a nyugati hatalmak magatartása miatt Roosevelt ragaszkodott ahhoz, hogy a Casablancái “feltétel, nélküli megadás” politikáját a Németország oldalán harcoló nemzetekkel szemben is alkalmazni kell. Az ango-21 MODEL KÖZÜL VÁLASZTHAT FREE HOME TRIAL! INGYEN KIPRÓBÁLHATJA OTTHONÁBAN, HA ÚGY TETSZIK Ne szenvedjen a melegtől! Jöjjön, vegyen egy ilyen készüléket tőlünk, nem fogja megbánni! LICHTMAN BROS. (A “Five Corners” közelében) 152-156 New Brunswick Ave. Perth Amboy, N. J. lók a teheráni konferencián még a balkáni partraszállást javasolták. Egy ilyen vállalkozás, tekintettel a romániai olajra, a magyar bauxitra, a jugoszláv ércekre és a délkeleteurópai államok é 1 elmiszerszállitcányára, súlyos csapást jelentett volna Németország számára és meggyorsította volna a háború befejezését. Akkor még a magyar államférfiak nem tudták elképzelni, hogy Anglia lemond Európa e részében befolyásának érvényesítéséről. Éppen ezért tartotta szükségesnek a Kállay kormány, hogy Horthy Miklós tudta nélkül rádió-összeköttetésbe lépjen a kairói angolszáz főhadiszállással. Kállay Mussolinit is rá akarta beszélni arra, hogy kezdjen külön akciót, de Mussolini ezt még korainak tartotta és közben megtörtént az ő megbuktatása. Ez az időpont lett volna alkalmas arra, hogy az angolszász hatalmak a dalmát partokon partra szánjanak. A németek ezzel számoltak is, de ez nem következett' be, Hitlernek sikerült az olasz fronton a helyzetet stabilizálni. Őszinte beszélgetés Papennal Berlinnel a viszony hónaprólhónapra rosszabbodott. A semleges országok lapjai egyre több hirt hoztak a magyar diplomácia kísérleteiről a semleges fővárosokban, sőt még “különbéke” terveinkről is, ami pedig az akkori stratégiai helyzetben elképzelhetetlen lett volna. Ribbentrop e híresztelések miatt tartotta szükségesnek, hogy külön megbízottját, Edmund Veesenmayert gazdasági megbízás ürügyével M a g y a rországra küldje a helyzet ellenőrzésére. Amikor Veesenmayer magyar politikusokkal kezdett el tárgyalni, Horthy Miklós követelte a visszahívását, ami meg is történt. Ugyanakkor Papennek, aki Gödöllőn volt vadászaton, őszintén feltárta Magyarország helyzetét és azt is, hogy miért igyekszik a magyáj'.diplomácia a Nyugattal kapcsolatot találni. Papén elé került a magyarországi németek Volkbundjának Németország délkeleti gazdasági megbízottja, Neubacher elé terjesztett memoranduma, amely nem kevesebbet tartalmazott, mint egy a nyilaskeresztesekkel kidolgozol^ tervet, amely szerint Magyarorázágot népi alkotóelemeire kell felbontani és ezt a föderális államok mint nemzeti szocialista szövetségi államot a Birodalomba bekebelezni. Papén Werkmeister budapesti ügyvivőnek azt javasolta, hogy nyílt tárgyalással igyekezzenek a Magyarországgal való jó viszonyt helyreállítani, de ekkor már ilyen kísérlet kilátástalan volt Hitler magatartása miatt. Mikor Horthy levélben felszólította Hitlert, hogy a keleti fronton küzdő magyar csapatokat a Kár-ALMABAN IS HAZUDIK Regény A fiúra átragadt a hirtelen ijedtség: — És mindenütt otthagyom az ujjlenyomatomat! — Gyorsan letörölte zsebkendőjével a billentyűket és már mosolyogva saját félelmén, mentegetőzve tette hozzá. — Az ember sohasem tudhatja.:. Éva kezébe nyomta az ollót: — Tessék, lásson munkához. Ez az a szekrény . . . Jobbra, a harmadik polcon, a fehérnemű alatt van a kazetta. Jóéjszakát! Jimmy eléje ugrott: — Várjon! Hová megy? — Lefeküdni. — És engem itthagy egyedül egy idegen lakásban, éjjel? —. Talán bizony fél? — Nem, csak mégis szokatlan. Ugylátszik lámpalázam van. Most járok első ízben maguknál... — Nem igy képzeltem az első vizitet — mosolygott Éva. — Én sem ... — És kutatón nézett a lányra. — Máskörülmények között is szívesen látott volna? Természetesen. — Tudja, vannak percek, amikor azt hiszem, hogy én is érdeklem egy kicsit. A józan eszem azonban azt súgja, hogy maga csak a karkötőért reszket és a családi smukkért könyörtelenül feláldozna engem, ahogy Ábrahám tette volna Izsákkal... — A józan eszét besavanyíthatja! — fakadt ki indulatosan a lány. — Ha egy morzsányi emberismerete lenne, nem vádolna ilyesmivel. Éppen maga az, aki visszaél a helyzettel és sérteget, mert tudja, hogy benne vagyok a pácban... — Együtt vagyunk a párban — helyesbítette a fiú. — Az én helyzetem sokkal súlyosabb, ezt remélem, belátja! Jimmy ajkáról könnyű sóhaj rebbent: — Öt nap óta egyebet sem teszek, mint belátok. Ezért jutottam idáig — és megforgatta kezében a nagy ollót, akár egy tőrt. — Mindez a maga müve. Éva arca kigyult: — Ez ellen a leghatározottabban tiltakozom. Ha maga nem lökdösődik a hajón ... — Hagyjuk kedves Éva, ez a vita olyan meddő, mintha azt próbálnók eldönteni, hogy mi volt előbb, a tyuk, vagy a tojás. Éva, mint az ápolónő a beteget, engesztelőén, kedvesen biztatta : — Öt perc alatt túl lesz mindenen... És aztán... Jimmy a zsebében turkált és a félig ürült datolyás doboz akadt a kezébe. Kinálóan nyújtotta a lánynak, aki szokatlan hevességgel utasította vissza: . — Mondtam már, hogy utálom a datolyát! — Csitt — figyelmeztette a fiú — még meg találják hallani .. . — Tessék, végezze a dqlgát, aztán szabad lesz, mint a madár! — És holnap,reggel rögtön kiköltözöm Esztergomba. Rámfér egy kis pihenés. Ezeknek a rémes napoknak még a nyomát is ki akarom radírozni az emlékezetemből. — Úgy? — prüszkölt a lány, mint egy vadmacska — annyira izgatja magát, hogy láthassa a portréját olajban? — No Istenem, a kép ... — dobálta ki a datolyamagot az ablakon Jimmy. — De Klári derék teremtés . . . Megértő, okos . . . Irta: Tamás István — A Klári! ? , — Igen. — És mit gondol, ez a megértő, okos, derék teremtés oda állana flörtölni magával . . . — Bocsánat — vágott közbe a fiú — nem flörtöl! — Odaállana lefesteni egy sikkasztót, vagy pláne egy betörőt? — Ami a sikkasztást illeti, ez remélem a mi kettőnk titka marad, a betörést pedig még el se kezdtem. — Hát ide figyeljen, boldogtalan fiatalember, most erősítse fle a józan eszét! Klára magát dúsgazdag amerikainak hiszi. — Majd felvilágosítom. — És erre úgy fogja sutba hajítani, akár az ócska ecsetjeit — jövendölte a lány. — Most is csak azért hívta meg, hogy engem bosszantson, illetve — tette hozzá elfulló lélegzettel — mert azt hiszi, hogy ezzel bosszanthat. (Folytatjuk) A LEGFRISSEBB GYÓGYANYAGOKAT használjuk az általuk készített orvosságokhoz. — Jó tanácsért, jó orvosságért hozzánk jöjjön 1 Külföldi recepteket is elkészítünk azonnal, pontosan. Magyar Patika (CITY PHARMACY, Inc. 285 SMITH STREET Perth Amboy, N. J Magyar Üzlet ! Magyar Kiszolgálás ! LEGÚJABB! Zilahy Lajos: “ARARAT” A hírneves magyar író néhány évvel ezelőtt Amerikában megjelent “The Dukays” c. nagy feltűnést keltett müvének magyar eredetije. (Az iró előszavával és utó-jegyzeteivel.) Megjelent Újvidéken, 1952-ben. 443 old. fűzve, díszes fedőlappal Ára: $3'00 Kapható (vagy postán megrendelhető) a Magyar Hírnök Könyvesboltjában (Magyar Herald’s Foreign Book Shop) 134 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon CHarter 9-3791 Más ujabb müvek: Márai S.: “Béke Ithakában” diszkötésben $2.80, — Szitnyay Z. :“Tébolyult világ,” fűzve $1.80, — Arnóthy K.: “Wanda” $1.40, Wass A.: “Adjátok vissza hegyeimet, $1.40. Kérje részletes árjegyzékünket ! pátvonal védelmére küldje haza, Hitler kiadta a parancsot az “Unternehmen Margarete 1” kidolgozására. Ez volt a katonai fedőneve annak az akciónak, melynek célja Magyarország megszállása volt. A revolver a vonatban maradt Hitler a kormányzó levelére nem válaszolt, hanem Jagöw követ utján 1944. máricus 15-én sürgős megbeszélésre Klessheimbe hívta. Kállay és Csatay honvédelmi miniszter az utazás ellen voltak, a vezérkari főnök és Ghiczy külügymniszter azt tartották, hogy a feszült helyzetben minden kibontakozási kísérletet meg kell próbálni. “Március 17-én indultam el, pénteken és régi tengerész babona szerint pénteken sohasem szabad elindulni. Most hűtlen voltam a régi szokásomhoz, rossz előérzettel, amely rövidesen beigazolódott. Emlékszem, hogy a kiszállásnál kétszer magamhoz vettem a revolveremet és azután kétszer ismét visszatettem. Tudtam, hogy engem nem fognak megmotozni, hogy van-e nálam fegyver, mint Hitler tábornokainál szokás volt. De egy magasabbnak kellett Ítélkezni. A revolver a vonatomban maradt.” (Folytatjuk) Könyvbarátok! Figyelem! Magyar könyvek nagy és egyre jobban bővülő választkából rendelhet a Magyar Hírnök Könyvesboltjából. Kérje árjegyzékünket! — Foreign Book Shop, 134 French St., New Brunswick, N. J. — Telefon: CHarter 9-3791. PÁRTOLJA iapunk hirdetőit, inert akik a Híradóban hirdetnek őszinte nagyrabecsülői az itteni magyarságnak! EVERY CHILD SHOULD LEARN IQ PLAY THE PIANO... Once you learn to play the piano you InWc accomplished something that will enrich your whole life. Listening to music is never as soul satisfying as making it yourself. Every boy and girl should begin learning how to play the ^ piano during their school years; ..at GRIFFITHS RENT NOW — BUY LATER For very little money per week or month you can select a new spinet or grand piano and have it delivered now. If you decide to keep the piano, within six months, all money paid for rental will be credited on the purchase price; CHOOSE FROM AMONG OUR FAMOUS MAKES • Latest models in dark and light woods MAIL TUIS COUPON I am interested in renting a..................... (indicate Grand. Spinet or Upright) Name ..................................................................................................................... Address ........................................................................................................... pa-----------------------------------------iPhone MArket 3-5880 !'The Music Center of New Jersey” GRIFFITH PIANO COMPANF STEINWAY REPRESENTATIVES , §0$ J&ROAD STREET, NEWARK 2, NEW JERSi]^ " OPEN WEDNESDAY EVENINGS UNTIL NINE U 6 MOST ^rkmár s229'S