A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIX. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2022. július 6-8.)
6. szekció - Vízügytörténet - 7. Gyalog Gábor - Páli Miklós (NYUDUVIZIG): Vízerőtelepek a Rábán - az Ikervári Vízerőmű
VÍZERŐTELEPEK A RÁBÁN. AZ IKERVÁRI VÍZERŐMŰ Páli Miklós-Gyalog Gábor Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kivonat Dolgozatunk a Rába és vízrendszerének erejét felhasználó vízerőtelepek múltját és jelenét mutatja be. Betekintést nyújt a vízimalmok kialakulásának okaiba és jelentőségébe, valamint a történelmi és gazdasági körülményeknek a fejlődést befolyásoló szerepére. Az alvízi elhelyezkedés és a viszonylag kis esés ellenére számos vízikerék és -malom működött a vízfolyásokon. A XVI. században bekövetkező török megszállás, majd a Habsburg intézkedések visszavetették ugyan a malmok fejlődését, ám az iparosodás, a technológiai fejlődés, a fosszilis tüzelőanyag-források kiapadása és végül a turbinák elterjedése ismét fellendítette az ágazatot. Így jöhetett létre, az országban elsőként a Vasvármegyei Elektromos Művek Rt., - köszönhetően olyan nagyságoknak, mint gróf Batthyány Lajos, dr. Edelmann Sebő és Gothard Jenő, - majd az ő erőfeszítéseik eredményeképpen az ikervári vízerőtelep, amely már korának színvonalán látta el villamos energiával nem csak Ikervár, de Szombathely és Sopron áramszükségletét is. Nagy szerepe volt ebben a késó'bbi fejlesztések során a Ganz-gyár fiatal mérnökeinek - Bláthy Ottó Titusznak, Déri Miksának és Zipernovszky Károlynak - is, akik találmányaikkal lehetővé tették a nagyfeszültségű áramtovábbítást és a váltóáramú rendszerek kialakítását. Kulcsszavak: vízerőtelep, vízkerék, vízimalom, áramtermelés, turbina, dinamó, Ikervár, duzzasztómű, erőmű, üzemvízcsatorna TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Az áramló víz mozgási energiáját közvetlenül mechanikai energiává alakító és hasznosító vízerőgépek történetileg legelterjedtebb példái a vízimalmok és a vízkerekek. A technológia alapelveit a mezőgazdaság és az ivóvízellátás területén az ókori civilizációk létrejötte óta alkalmazza sikeresen az emberiség a patakok és folyók mentén. A vízerő legjelentősebb felhasználói idővel a mezőgazdasági termelésre alkalmas területek közelében megtelepedő vízimolnárok malmai lettek. A helyben és kis távolságokban betakarított gabonafélék feldolgozásához szükség volt az állati és emberi erővel működtetett eljárásoknál hatékonyabb, könnyen szabályozható, de egyben fajlagosan olcsóbb és jól kiszámítható energiavolumenű megoldásra. Az első, a Magyar Királyság területeit érintő írásos források a XI. század végéről származnak. A tihanyi apátságnak például, ekkor már több helyen, Balatonfüreden, Berenden, Kapolcson és Vászolyon is voltak saját malmai. A patakok mentén létesülő építmények mellett, már a folyami malmok, majd később a hajómalmok elterjedését is bizonyítják a XII-XIII. századi határleírások és adománylevelek. A kallózás eljárását is ebben az időszakban honosították meg a betelepülő német mesteremberek, így a vízáram által mozgatott erőkarokkal épülő alkalmasságok voltak az ország első, tényleges ipari vízenergetikai szerkezetei. Néhány évtizeddel később, már huták, vashámorok, érctörő stömpölyök és fűrészmalmok sora települt a jó dinamikai adottságokkal rendelkező vízfolyásszakaszok köré, a bányászati és ipari központtá fejlődő területeken. A XVI. századtól, az oszmán török megszállás, majd a Habsburg intézkedések hatására elnéptelenedő országrészekben aztán hanyatlásnak indult a vízenergia használata. Csaknem kétszáz esztendő kellett a korábbi fejlettségi szint ismételt eléréséhez, viszont az 1720. évre a patak- és hajómalmok száma már 3 300 darabra tehető, arányosan a lakosság lélekszámának növekedésével (Frisnyák 2011). A klasszikus molnáripari, valamint faipari célú vízi- és fűrészmalmok, a vaskohók fújtatóit és a hámorok vasverő kalapácsait vagy éppen az orsózó- és szövőgépeket működtető szerkezetek
