A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIX. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2022. július 6-8.)
6. szekció - Vízügytörténet - 2. Farkas Ildikó (Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár): Vízügyi szakértői tevékenység Erdélyben - Tőry Kálmán feljegyzései
2. fénykép Vízsebességmérési gyakorlat a Műegyetem előtt 1926. ápr. 16-án Tőry Kálmán hagyatékából (Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár) Számos újítás fűződik a nevéhez: új kisvíz-szabályozási rendszert dolgozott ki, és az ő nevéhez fűződnek a Felső-Duna mellékágaiban végzett első hordalékmérések is. Ez a pozíció nemcsak az építések és a tervezések irányítását, hanem az illetékes csehszlovák vízügyi szervekkel való folyamatos kapcsolattartást is megkövetelte. 1939-ben a Győri- és a Nagykanizsai Folyammérnöki Hivatal vízépítési kerületi felügyelői teendőinek ellátására kapott megbízást. Életútjának következő jelentősállomása a Vízrajzi Intézet igazgatói pozíciójának betöltése volt (1940-1943). Ez alatt az időszak alatt nemcsak a vízrajzi megfigyelő és előrejelző szolgálatot fejlesztette, hanem aktív szerepet vállalt az árvízvédekezésben is, s az elsők között volt, aki - a jégvédekezés hatékony megoldása érdekében - egy jégtörő hajópark létrehozását szorgalmazta. Ezekről a jelentős kezdeményezésekről a hagyatékban fennmaradt előadások, tanulmányok kéziratai, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltárban őrzött Győri Folyammérnöki Hivatal és a Vízrajzi Intézet fondjában is találunk iratokat. 1943-ban a Földművelésügyi Minisztériumban a folyammérnöki ügyosztály vezetője lett. Az 1945-től 1949-ig tartó időszakot olyan munkák fémjelzik, mint a Dunavölgyi Lecsapoló Társulat Északi övcsatornája építésének irányítása, a magyar Duna-szakasz részletes felmérése és mélységvonalas medertérképének elkészítése. 1949-ben az Országos Vízgazdálkodási Hivatal Folyamszabályozási osztályán kapott állást, majd a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Főosztályán szakértőként, ezt követően az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízrendészeti Osztályán csoportvezetőként tevékenykedett. 1958-ban a Duna Bizottság műszaki osztályának főmérnöke lett. 1960-ban vonult nyugdíjba, de azt követően sem pihent: a VITUKI megbízásából kutatómunkákat végzett, lefordította Huszár Mátyásnak a Körösök szabályozására vonatkozó kéziratban fennmaradt munkáját. 1974-ben a Dunát a forrásvidéktől egészen a torkolatig beutazta, hogy az 1952-ben megjelent A Duna és szabályozása című művének második, bővített kiadásának megírásához adatokat gyűjtsön. 1975-ben bekövetkezett halála megakadályozta munkájának befejezését.
