A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
3. szekció - Települési vízgazdálkodás - 1. Dr. Buzás Kálmán (BME): Kistelepülések vízgazdálkodása: hogyan tovább?
Dr. Búzás Kálmán PhD címzetes egyetemi tanár Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék A kistelepülések vízgazdálkodása - a decentralizálás központosítása Kivonat A kis lakosszámú, laksűrűségű és ingatlanonként alacsony lakószámú településeken a hagyományos csatornázásszennyvíztisztítás rendkívül rossz költség-hatékonysággal építhető ki, miközben a települési polgármesterek általában ezt a megoldást részesítenék előnyben. Az egyedi szennyvíztisztításos megoldás költséghatékony, de több kedvezőtlen tulajdonsággal rendelkezik: a lakossági komfort alacsonyabb, mint csatornázás esetén, a használói díj 1 m3-re vetített értéke pedig még a csatornázásénál is magasabb lehet, éppen azokon a településeken és ingatlanokon, ahol a háztartási bevételek a legalacsonyabbak közé tartoznak. A nagyszámú, magánterületen elhelyezett berendezések ellenőrzése és karbantartása, a keletkező iszap gyűjtése, vállalkozó hiányában, szakmailag képzett üzemeltetővel nem megoldható. A tisztított szennyvíznek az ingatlanon belüli elhelyezése, párosulva a könnyített engedélyezéssel létrehozható saját számának növekedésével növeli a vízzel terjedő fertőzésveszély kockázatát. Kialakítható azonban egy olyan hibrid rendszer, amellyel az egyedi szennyvízkezelés legtöbb kedvezőtlen tulajdonsága csökkenthető, illetve megszüntethető. Kulcsszavak Kistelepülés, egyedi szennyvíztisztítás, fenntarthatóság, programszerű telepítések BEVEZETÉS Közegészség- és környezetvédelem A szennyvíz csatornázás és -tisztítás története az ipari forradalommal kibontakozó és máig tartó urbanizáció egyik sajátos fejezete. Súlyos járványok kényszerítették a XVIII. század második felétől az egyes városokat arra, hogy az emberi anyagcsere végtermékeket és a háztartások majd az egyes ipari tevékenységekből származó szennyezett vizeket a lakosságtól és a közvetlen városi környezettől elzártan vezessék ki a város területéről, csökkentve ezzel a járványok kitörésének kockázatát és a lakosság kitettségét a fertőzésveszélynek. Az már egy következő felismerés volt, hogy a közvetlen városi tér védelme szükséges, de nem elégséges lépés, mivel így a problémát a legtöbb esetben ivóvíz ellátásra is használt természetes vizekbe helyezték át. Ez váltotta ki a szennyvíztisztítók létesítésének szükségességét. A XX. század második felére a folyamatot a vízi ökoszisztéma védelmére szolgáló tisztítási technológiák tették teljessé. A vázolt folyamatot végig kísérte az ivóvízellátás és az egészségügy itt nem részletezett fejlődése. A fentiekből láthatóan a fejlődés szükségszerűségében egyik kulcstényező lakosszám és a laksűrűség, valamint az ehhez kapcsolódó egyre növekvő intenzitású városi anyagforgalom (városi metabolizmus). Más megfogalmazással a csatornázást és szennyvíztisztítást közegészség- és környezetvédelmi kényszerek hozták létre. Mindez a kistelepüléseken, a megállapodás szerint 2000 lakosszám (lakosegyenérték) alatti településeken, a sokkal kevésbé koncentrált emberi aktivitás következtében, a lakosságszámmal arányosan csökkenő kockázattal jelentkezik. Ingatlan szintű életkörülmények, lakossági komfort Az életkörülmények, a személyes és háztartási higiénia napjainkra elfogadható körülményeinek biztosítása a kistelepülési lakosságnál is természetes igényként jelenik meg.
