A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
1. szekció - Vízkárelhárítás - 16. Nagy Zoltán (FETIVIZIG): A Szamos folyó árvizeinek hatása a Tisza folyó Vásárosnaményi szelvényére
A Tisza teljes magyarországi szakaszán a mértékadó árvízszintek általában nem ugyanazon árhullám eredményeképpen alakulnak ki. Az árhullám levonulását, illetve a kialakuló vízszinteket a mellékvízfolyások erősen befolyásolják. Amennyiben a mellékvízfolyáson levonuló árhullám torkolati vízhozamcsúcsa találkozik a Tisza árhullámának csúcsával, a mellékvízfolyás árvíznövelő hatása maximális. Ezek az együttes hatások felhívták a figyelmet az elmúlt és a jövőben várható események modellezésére (Gauzer-Bartha 1999), erre a HEC-RAS 1 dimenziós modellező program új lehetőségeket kínál e probléma tanulmányozásához. 2. A VIZSGÁLT TÉMA RÉSZLETES BEMUTATÁSA A Tisza és mellékvízfolyások felső határszelvényében indított modellezési árhullámok a korábban észlelt, valóságos (1970. 2001. évi) árhullámok alapján készültek. A Felső-Tiszán 2001. márciusban levonult nagy árvíz kialakulását, szokatlan méreteit, hevességét a három nap alatt lehullott területi átlag 132 mm eső és a mintegy 70 mm hóból származó olvadékvíz, valamint a vízgyűjtőterület felszínének téli időszakra jellemző, közepesnél kedvezőtlenebb állapota okozta (Konecsny 2004). A folyó ukrajnai és romániai szakaszán, Rahótól Tiszabecsig, a tetőzések meghaladták az addig észlelt árvízszinteket (legnagyobb mértékben Rahónál: 75 cm-el). A folyó magyarországi szakaszán, Tiszabecs és Záhony között is LNV feletti szinteken (7-56 cm-el) tetőzött. Az LNV feletti vízállások időtartama 14-38 óra volt. Tiszabecs és Vásárosnamény között az eddigi legnagyobb vízhozamok következtek be. Ezen csúcsértékek ellenére a 2001. márciusi tetőző vízállások és vízhozamok még elmaradtak a folyó természet-földrajzi adottságaiból következő, lehetséges legnagyobb vízállásától és vízhozamától. A mellékfolyók közül jelentős hatással bír a Tiszára a Szamos folyó árhulláma, az 1970-es szamosi árvíznek az a legnagyobb tapasztalata, hogy a lefolyt árvizek magassága és tartóssága, az áradás hevessége felülmúlt minden eddigit és ez bármikor újra bekövetkezhet (Lászlóffy-Szilágyi 1971). Az első átfogó és műszakilag megfelelő árvízvédelmi tervet csak a XIX. század vége felé készítette a Vásárosnaményban székelő Folyammérnöki Hivatal. Az 1970. májusi árvízkatasztrófa teljesen felborította a Felső-Tiszavidék Vízgazdálkodási Kerettervben megfogalmazott elképzeléseket és célkitűzéseket, hiszen a Tisza Tiszabecsnél 107 cm-el, Vásárosnaménynál 12 cm-el, a Túr Garbóiénál 80 cm-el, a Szamos Csengéméi 159 cm-el haladta meg az addigi LNV-t és a hazai, valamint külföldi gátszakadások sürgetővé tették az öblözet árvízvédelmi rendszerének fejlesztését. Május 4-5-én megszakításokkal, erős lehűlés nyomán 10-25 mm csapadék hullott a folyók vízgyűjtőjén. Május 8-10-e között főleg a Tisza és a Szamos hegyvidéki vízgyűjtőjében esett 30-40 mm eső átáztatta a felszínt, feltöltötte a folyómedreket. Május 12-én a folyók vízgyűjtőterületére újabb, nagy intenzitású, koncentrált, 60 mm-t meghaladó csapadék zúdult, amely egyes helyeken meghaladta a 100 mm/napot (Huszt 126 mm, Beszterce 117 mm). A csapadékzóna kiterjedése többszörösen meghaladta a Tisza és a Szamos vásárosnaményi szelvényére vonatkozó 29 000 km2-es vízgyűjtőterület nagyságát (Konecsny, K., Bálint Z. (2004), Az árvíz hidrológiája.). Az átázott talajfelszín következtében a lehullott csapadék igen nagy hányada a folyókban gyűlt össze, beszivárgás alig volt. A gyors lefolyás miatt a Tisza és a Szamos folyók
