A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
5. Szekció - Vízügytörténet - 14. Valendorfean Barbara (FETIVIZIG): Az 1970. évi árvíz és következményei
Állomás Régi MÁSZ (mBf.) Új MÁSZ (mBf.) Különbség (cm) Csengeri vízmérce 121,33 122,49 +116 Tunyogmatolcsi vízmérce 116,74 117,31 +57 Nábrád vízmérce 115,26 116,27 +101 Olcsvaapáti vízmérce 112,82 113,98 +116 3. táblázat: A MÁSZ változása a FETIVIZIG területén (Konzorcium, 2014) A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése Az 1970-es árvizet a Tisza vízgyűjtő nagyrészére kiterjedő, nagy mennyiségű csapadék okozta, amely a Tisza és a mellékfolyók egyidejű áradását okozta úgy, hogy a kialakult vízállás maximumok a korábbiakat jelentős mértékben felülmúlták. A Felső-Tiszán 1970 után 1998. novemberben fordult elő először az 1970-es LNV-t meghaladó tetőzés. Még ezt az új LNV-t is felülmúlta a 2000. áprilisi, különösen a 2001. márciusi árvíz, miközben a bal parti mellékfolyók jóval kevesebbet hoztak, mint 1970-ben. A Szamoson 1970 óta nem fordult elő jelentős árhullám. Az ezredforduló árvizei után végzett hidrodinamikai modellezések arra mutattak rá, hogy ha a Felső-Tisza vízgyűjtőjét az 1998. novemberi árvizet és az 1970-es árvizet kiváltó csapadékzóna kombinációja érné el - ezzel mind a jobb parti, mind a bal parti mellékfolyókon szokatlanul nagy lefolyást indukálnának-, akkor a jelenlegi LNV-t 1-2 méterrel meghaladó tetőzések alakulnának ki a Tiszán. A vizsgálatok szerint egy ilyen árvízi szituációt árvízi tározók nélkül nem lehetne eredményesen kezelni. Ebben segíthet a 2003-ban életre hívott Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT), vagyis a Tisza-völgy árvízvédelmi biztonságának növelését célzó program. Az ezredforduló rendkívüli árhullámai egyértelműen rávilágítottak arra, hogy kizárólagosan a töltések emelésével nem növelhető az árvízvédelmi biztonság. Ennek következményeként 2004-ben érvénybe lépett a 2004. évi LXVII. törvény „A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyiterv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról" (Dr. Nagy, 2017). 2005 decemberében elkészült a „Tisza-völgyi árvízvédelmi rendszer fejlesztése", mely egységes koncepcióba fogta a meglévő árvízvédelmi művek fejlesztését, az árapasztó tározórendszer kialakítását, és a nagyvízi meder vízszállító képességének javítását szolgáló beavatkozásokat (FETIVIZIG, 2016). A program megoldást javasol, miszerint az árhullámok levezetése kétféle műszaki beavatkozással kezelhető. Az egyik, hogy az árhullámot a lehető legrövidebb idő alatt vezessük le, a másik, hogy a káros víztöbbletet a folyó mentén létesített árapasztó tározókba vezessük, majd csak az árhullám levonulása után engedjük vissza a folyómederbe. A tározók építése során ügyeltek arra, hogy árvízmentes időszakokban a kiegyensúlyozott vízellátás és a tájgazdálkodás is akadálymentes legyen. Az árhullám levezetésének érdekében a töltéseket ki kell építeni az előírt méretűre, azaz a mértékadó árvízszint plusz magassági biztonság értékére. Másik megoldási lehetőséget jelent, ha a töltések áthelyezésével adjuk meg a kívánt teret a folyónak. A vízszállítás javításához szorosan kapcsolódik a nagyvízi meder kérdésköre. A nagyvízi meder rendezésével nemcsak a hullámtér, hanem a meder áramlási viszonyai is javulnak. Ehhez szükség van bizonyos szintű szabályozásra, a hullámtéri építmények tekintetében leginkább, ugyanis az üdülők egy részének nagymértékű beépítettsége miatt nem tud lefolyni a víz. De a helyes művelési mód és a növényzet megválasztása is befolyásolja a nagyvízi medret.
