A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVI. Országos Vándorgyűlése (Gyula, 2018. július 4-6.)
1. SZEKCIÓ - Fenntartható fejlődés és vízgazdálkodás - 3. Dr. Dulovics Dezsőné (Szent István Egyetem): Téma: SDG 6.2. Mit kell még tennünk, hogy hazánkban mindenkinek legyen méltányos szanitációja?
Dulovics Dezsőné: Mit kell még tennünk, hogy hazánkban mindenkinek legyen méltányos szanitációja? 47 és/vagy öntözéses hasznosítására. Hiszen a talaj biotop környezetet biztosít erre a célra. A fenntarthatóságot és a komplex hasznosítást összekötve, ma a következő két lehetőség állhat előttünk: • az egyik út a < 2 000 LE terhelésű szennyvízagglomerációs területeken ott, ahol a földtani közeg nem érzékeny és nincs magas talajvízállás, a szennyvíz befogadására, vagy az un. szaniter rendszereket alkalmazzuk és a szürke szennyvizeket öntözésre használjuk, vagy a biológiailag tisztított szennyvizeket a talajba szivárogtatjuk, talajvíz dúsítás érdekében vagy • a másik út, hogy a 18/ 340 EU rendelet szerint a koimnunális szennyvizet biológiai tisztítás után <10 000 E coli szám és < 5 turbiditás mellett nem közvetlen élelmiszer (D osztályú, vagyis energiafű, vagy vetőmag stb.) tennelési célú öntözésre használjuk. Kiemelnénk még a fent említetteknek a párologtatást növelő-, és ez által léghőmérsékletet csökkentő hatásait, amelyek a nyári aszályos időszakokban, főként a települési környezetben, a klímaváltozás okozta hőmérsékletnövekedés mérséklése miatt, kedvezőnek tekinthetők. A szennyvíztisztítás során kiválasztott alakos szennyeződés - a szennyvíziszap -, nem hulladék, hanem érték, melynek lehetséges mezőgazdasági-, vagy energetikai célú felhasználása, ugyanakkor napjainkban egyre nagyobb figyelem fordul az abban lévő, és egyre fogyatkozó nyersanyagok (pl. foszfor) másodlagos kinyerésére. A közműves szanitációban a fenntarthatóságot biztosító rekonstrukciók, intenzifikációk rövid összefoglalása A közműves szennyvíz-elhelyezési megoldások fenntarthatósága a csatornahálózat, szennyvíztisztító telep és befogadó(k) közötti kapcsolati rendszerben valósítható meg. Mindhárom elem kölcsönhatásait mutatja be a 2. ábra (Dulovics 2005). 2. ábra. A szennyvíztisztítás liapcsolata a csatornázással és a befogadóval (Dulovics 2005) A befogadó - mely az elhelyezést biztosítja - milyensége határozza meg, hogy milyen fokú eltávolításra kell a szennyvíztisztító telepnek és az esetleges közvetlen kivezetéseknek (vészkiömlők, záporkiömlők) megfelelniük az output során, és a csatornahálózaton érkező szennyvíz adja meg az odaérkező inputot, vagyis, hogy miből kell a befogadó fenntarthatóságát a szennyvíztisztítás során elérni. Ha részletezni akaijuk tehát, hogy milyen rekonstrukciókkal kívánjuk a fenntarthatóságot a szanitációval elérni, akkor a teljes rendszert, annak kölcsönhatásaival együtt szükséges vizsgáim. így elemezni kell, hogy hogyan lehet a csatomahálózati problémákat, a szennyvíztisztítás fenntartható rekonstrukciója érdekében csökkentem, hogyan lehet a befogadó fenntarthatóságát a szennyvíztisztítás rekonstrukciója során biztosítani. A csatornahálózati rendszerek fenntartható rekonstrukciója során alkalmazható típusok összefoglaló bemutatása Amennyiben az újrahasznosulást és újrahasznosítást tekintjük fő célnak, akkor a csatomahálózati rendszerek közül az un. javított (modified) típusokat kell előtérbe helyezni, mind az elválasztott, mind az egyesített rendszerek esetében. Ezeknél a megoldásoknál a tisztítást nem igénylő és az azt igénylő vizek szétválasztásával és a tisztítás nélkül felhasználható vizek hasznosulásával csökkentem tudjuk a szennyvíztisztító telepek terhelését az esetleges szabálytalan bekötések leválasztása révén, a csapadékvizek tudatosan tárolt, beszivárogtatott hányadától. Ez azonban nem elegendő, hiszen a szennyvíztisztító telepek egyenlőtlen terhelését az un. idegen vizek is okozzák, melyek a nem kellően vízzáró csatornákba történő infiltráció révén beszivárognak, és túlterhelik a szennyvíztisztító telepet, végső esetben esetleg átmosva a biológiai tisztítást végző mikroorganizmus kultúrát is. Ezért a csőhálózati rekonstrukciók gördülő fejlesztési tervek szerinti végzése elengedhetetlen. Itt elsősorban a lecsökkent szennyvízkibocsátás során a gyűjtőhálózatra kifejtett káros hidraulikai (leülepedések), biokémiai (szag- és korróziós hatások) következményeinek elhárítását is figyelembe vevő, kitakarás nélküli, un. NO DIG technológiákat célszerű előtérbe helyezni, melyek építésük során a környezet és a lakosság mérsékelt zavarását idézik elő. A rekonstrukciók megvalósítása tőkét igényel. Ennek a felújítási cikluson belüli összegyűjtése a szolgáltatás díjából történhet meg. Napjaink díjpolitikája ezt nem teszi lehetővé, mivel a közműadó- és a rezsicsökkentés miaü a szolgáltatást végző cégek csökkented mértékű bevételhez jutnak. Ezért az állam feladata a rekonstrukciókat lehetővé tevő díjpolitika bevezetése és alkalmazása. A szennyvízcsatorna hálózatban a folyékony szennyezőanyagok összegyűjtése és a szennyvíztisztító telepre történő elvezetése a feladat. Ennek mennyisége az ellátott területen élők számától függ, mivel életük biológiai folyamatainak és életmódjuknak a függvénye. A szennyeződéseket szállító vízfogyasztást számos tényező határozza meg, legnagyobb hatást a fogyasztók gazdasági teherviselő-képessége gyakorolja. Ez két csoportra osztja a vízfogyasztást, van egy olyan hányada, ami nem árelasztikus, ez hozzávetőleg 601/fő/d, és az e feletti már árrugalmasnak tekinthető. A hazai tapasztalatok alapján 60 1/fő/d és 150 1/fő/d szennyvízkibocsátás tételezhető fel. Tervezéskor célszerű a települési vízfogyasztás elemzéséből kiindulni, és az un. idegenvizek bejutását is vizsgálat tárgyává tenni. A csatornahálózatban a lakosegyenérték szám (LE) függvényében az 5. táblázat szerinti fajlagos szennyezőanyag kibocsátások tájékoztató értékeivel számolhatunk.
