A Magyar Hidrológiai Társaság XXXV. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróváron, 2017. július 5-7.)
3. SZEKCIÓ - A területi vízgazdálkodás időszerű feladatai - 10. Ságiné Zsóri Edit (ATIVIZIG): Hódmezővásárhely térségi vízrendszer komplex rekonstrukciója - 11. Sárosdi Georgina (DDVIZIG): Közfoglalkoztatás a vízügyi ágazatban
A jövő irányai és lehetőségei Habár egyelőre a közfoglalkoztatás szerepe és jelentősége az ország munkaerő-piaci stratégiájának jelentős eleme, mind gazdasági, mind a tényleges foglalkoztatás szempontjából hosszú távon nem fenntartandó intézmény. Szerepét, mértékét és jelentőségét már a jelenlegi kormányzati célkitűzések alapján is mérsékelni kívánják. Ennek megvalósítása egy több éves, sok elem bevonásával elvégezhető folyamat eredményeképpen tud bekövetkezni. Ennek hatására várhatóan a vízügyi ágazatban is jelentősen csökkenni fog a közfoglalkoztatotti létszám az elkövetkező években. Ez jelentősen könnyíteni fogja az Igazgatóságok terheit, ugyanakkor az is világosan látszik, hogy az ágazat az elmúlt években szervesen integrálni tudta a közfoglalkoztatást. Annak mértéke ugyan messze meghaladja a szükséges mértéket, de komoly struktúra-váltást igényelne, ha teljes egészében megszüntetnék a közfoglalkoztatást. Összességében az mondható el tehát, hogy habár sok kötelezettséggel és feladattal jár az ágazatban a közfoglalkoztatás, annak létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen. Hosszú távon a közfoglalkoztatás megszüntetéséhez viszonyítva sokkal kedvezőbb megoldás volna a jelentős létszámcsökkentés, vagy az, ha a jelenlegi közfoglalkoztatotti állomány egy része bekerülhetne a közalkalmazotti körbe. Az általuk végzett munkára az ágazatnak szüksége van.