A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. Országos Vándorgyűlése (Szombathely, 2015. július 1-3.)

6. szekció. VÍZÉPÍTÉS - 1. Déri Lajos - Horváth Gergely (SOLVEX): Komárom, Almásfüzitő árvízvédelmi védvonal fejlesztésének tervezési tapasztalatai

vezették ezen a műtárgyon keresztül. Ebből következik egyrészt, hogy a műtárgy lezárására nem volt lehetőség, amely árvízi biztonság szempontjából nem elfogadható, illetve az is, hogy nagyobb mértékű árvíz, csapadékvíz esetén előfordulhat, hogy a szivattyúház (és/vagy a csapadékvíz gyűjtő csatornahálózatból a környező területek) elöntésre kerül a visszaduzzasztás hatására. A 2013-as árvízkor pár centiméteren múlt ennek bekövetkezése. Szerencsére nem hullott abban az időben annyi csapadék, amelyet már nem tudtak bevezetni a Dunába, a szivattyúház így is kis híján elöntésre került. A műtárgy átalakításának részletét a 7. ábra mutatja be. Ezen látható az a szűk terület, amely rendelkezésre állt a vasútvonal és a Duna meder között a 3,0 m3/s hozamra kiépített szivattyúállás elhelyezésére. Itt 4 db KÖRÖS 500 típusú szivattyú beépítése szükséges (kiegészítő járókerékkel, egyenként 800 1/s kapacitással, így biztosítható a megfelelő kapacitás). Tervezett acá nyomóvezetél (D500-800) % \ \ T elvezett —-\1[ 3 \ Idrénvezeték N I Tervezett glflvitációs vezetéki, (Vízoldali 'vezeték —rí::::—: Tervezett acél (nyomóvezeték Vb. akna a tolózár H részére és anyomócs bonthatóságanak biztosításához', , 'izmércével Tervezett terméskő burkolat Tervezett acél­­nyomóvezeték (D500-800) DUNA Tervezett betonba ágyazott terméskő burkolat Tervezett beton csőáteresz Tervezett vb. gravitációs vezeték (t2n,rmr — Viz alatti beton Munkagödör megtámasztása szádlemezzel Tervezett 21 40 ) KOROS 500 tipusu szivattyú elhelyezésére szolgáló tér Vasúti pályatestek Csapadékvíz elvezető folyól a-Meglévő 01,40 m gravitációs vezeték 7. ábra: Műtárgy felújítás a védmű 11+180 tkm szelvényben 3,0 m3/s átemelő kapacitással 3.3. Egy árvízvédelmi projektben nem szokványos elem - élőhely rehabilitáció A projektterület a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén fekszik, és ugyan a projekt által érintett területen Nemzeti Park nem található, azonban az öblözet Natura 2000 területeket is érint. Emiatt az előkészítő fázisban a vízjogi létesítési engedély kiadásakor a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága élőhely fejlesztését írta elő a Beruházónak a NATURA 2000 területek igénybe vétele kompenzálására. Erre a Concó-patak torkolatánál kerül sor. A beavatkozás magában foglalja az Ácsi mellékág szakszerű rehabilitációját és a rét helyenkénti mélyítését is ártéri vízállások létrehozására. 10/11

Next

/
Oldalképek
Tartalom