A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. Országos Vándorgyűlése (Szombathely, 2015. július 1-3.)

3. szekció. TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - 19. Radácsi Gábor (TIVIZIG): A Keleti-főcsatorna üzemrendjének sajátosságai szélsőséges vízgazdálkodási helyzetekben

1941. augusztus 8-án megkezdték a főcsatorna 21,1 - 44,9 km közötti szelvényeinek építését. 1944. október elején elkészült fél szelvénnyel a 20,3 - 44,9 km közötti szakasz. Amikor a második világháború vihara elérte hazánkat, a munkákat abbahagyták és a főcsatorna építését csak 1951-ben folytatták. A főcsatorna földmunkáját egy sínen járó, merítékkotrós UM-2 kotrógép végezte.

2. kép A KFCS medrének fölmunkáját végző kotrógép

A földmunka teljesen gépesített volt. Szkréperek, lépkedő kotrók, vonóköteles forgófelsővázas kotrógépek, valamint dózerek, dömperek és egyéb segédgépek komplex géplánca dolgozott. A főcsatorna teljes hosszában kereken 9 millió köbméter földet kellett megmozgatni. A duzzasztómű építését egy évvel korábban, 1950 tavaszán a Tisza 524,2 km szelvényében kezdték. A vízlépcső a Rázompusztai kanyarulat 2-4 km hosszú átvágásában létesült. Az átmetszés elkészítése után a régi Tisza-medret a duzzasztási szint magasságáig kettős mederzáró gáttal lezárták. A vízlépcső három fő részből áll: a duzzasztómű, a hajózsilip és a vízerőtelep. A vízlépcső létesítményeit 1000-1500 politikai fogoly, internáltak és kevés polgári alkalmazott építette, de a korábbitól eltérő formában és felfogásban, az akkori körülmények között, az Államvédelmi Hatóság szigorúan zárt szervezetében. A Kel éti-főcsatorna építését 1951-7