A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. Országos Vándorgyűlése (Szombathely, 2015. július 1-3.)
2. szekció. A VÍZKÁRELHÁRÍTÁS IDŐSZERŰ FELADATAI - 36. Szakó Gábor (FETIVIZIG): Árapasztási célú tározási lehetőségek vizsgálata a Tisza-Szamos-Túrközi öblözetben
Azokban a holtmedrekben, ahol a szukcessziós folyamatok nagyjából zavartalanul folyhatnak, ott a különböző stádiumok egymás mellett találhatók meg a feltöltődési zonáció térbeli rendje szerint. A feltöltődési folyamatok kezdetét jelzik a nyílt vízi úszó és gyökerező nagyhínártársulások. A következő stádiumot a nádasok képezik, ezeket követik a zsombékoló magassásosok és magas-sásrétek, majd a mocsárrétek. A holtmedrek és a kubikgödrök időszakos és állandó vízállásai élő- és táplálkozóhelyet biztosítanak különböző kétéltű- és hüllőfajok számára. A hullámtéri réteken a tavaszi, őszi áradások idején táplálkoznak a vonuló récefélék és parti madarak. A vízpartok zátonyain, száraz partrészein fészkelők (átvonulok) közül említhető a billegető cankó és a kis lile rendszeres előfordulása. A magaspartok a partifecske, a gyurgyalag és a jégmadár számára biztosítanak fészkelőhelyet. Természetesen nem szabad megfeledkezni a térség vidra-állományáról sem, melynek egyedei fel-felbukkannak a mesterséges (halas-) tavaknál is. A változatos folyóárterek humuszszegény öntésein a vízmelléki gyomtársulásoktól a puhafaligeterdőkig tartó szukcessziósorozat figyelhető meg. A hullámtéri erdők lomb koronáját fehér- és csöregefűz, valamint fehér és fekete nyár alkotja. Cserjeszintjük sűrű, a fákra kapaszkodó kúszónövények miatt áthatolhatatlan. A hullámterek több védett növényfaj egyedei számára biztosítanak kedvező feltételeket (pl. nyári tőzike, tiszaparti margitvirág). Az iszapos partok (és a belvizes szántók) apró, egyéves növénykéje a pocsolyáiátonya, a holtmedrek vizén a rucaöröm, a súlyom és a fehér tündérrózsa él. A fákon, a mindenhol terjedő, kivadult parti szőlő mellett néhol az ősszel piros levelű erdei szőlő is megjelenik. Májusban a nyirkos erdők alján a békakonty és a kétlevelű sark-virág virágzik. Viszonylag változatos a puhafás ligeterdőkben a lombkorona- és a cseij eszint rovaregyüttesének faj összetétele. Sok közös elemük van a keményfás ligeterdőkkel, különösen, ha a cserjeszint és a liánvegetáció kellően faj gazdag. Az állományalkotó fafajoknak változatos a lombfogyasztó közössége. Domináns csoportjai a levélbogarak, az ormányosok és az eszelények, több nagy termetű levéldarázs, a lepkék közül az araszolok, a púposszövök, a gyapjaslepkefélék és a bagolylepkék lárvái. Az idős fák több ritka, fában fejlődő rovarfaj élőhelyei. Ilyenek például a remetebogár és a márványos virágbogár. Helyenként gyakori még néhány díszbogárfaj, a kis szarvasbogár, a pézsmacincér és több nyárfa-cincérfaj is. A hullámtéri puha- és keményfás ligeterdőket tekintve különleges jelentősége van a sűrű, őshonos faj összetételű cserjéseknek és az idős, odvas fákat tartalmazó állományoknak. Előbbiben fészkel például a fokozottan védett nagy fülemüle. A füzek, nyarak kikorhadt odúiban különböző cinege- és harkályfélék költenek. Esténként néhol a füleskuvik jellegzetes füttyét is hallhatjuk. A főként éjszaka vadászó denevérek is az odvas fák üregeiben nevelik utódaikat. Közülük fontos a fokozottan védett tavi denevér előfordulása a térségben. A folyóvizektől távolodva, többnyire már a mentett oldalon díszlenek a tölgy-kőris-szil keményfaligetek. Az állományalkotó kocsányos tölgy mellett a felső lomb koronában jellemző a magyar kőris. Alattuk a második koronaszintben a vénic szil, a mezei szil, a mezei juhar bukkan fel. Cserjeszintjük rendkívül dús és változatos. A keményfa-ligetekkel sok közös fajt felmutató gyertyános-tölgyesek is nagy természetvédelmi jelentőséggel bírnak. Teljesen záródó lombkorona-szintjükben domináns a kocsányos tölgy és a gyertyán. Jellemző még a vadcseresznye felbukkanása. Érdekes színező elem a kislevelű hárs, sőt a Dédai-erdőben szálanként megjelenik a bükk is. Cseij eszintjük az erős árnyékolás miatt gyérebb, ellenben kiemelkedően gazdag a lombfakadás előtti hagymásgumós (ún. geophyton) lágyszárú növényzetük. A keményfás ligeterdők állategyüttesei jellemző módon igen faj gazdagok, a legnagyobb fajdiverzitású hazai erdőtípusok közé tartoznak. Talajfaunájukra jellemző a csigák gazdag faj-
