A Magyar Hidrológiai Társaság XXXII. Országos Vándorgyűlése (Szeged, 2014. július 2-4.)
9. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 16. Schubert József (DDVIZIG): Környezetvédelem és (vagy) vízgazdálkodás. A vízvédelem evolúciója
A középkortól 1873-ig A Rába medre a középkor végére „találta meg” a mai, illetve a maihoz hasonló helyét. Régi térképek tanúbizonysága szerint egészen a XVII. századig a mai Kis-Rába irányában volt a természetes főmeder. Nicknél nem Szany irányába fordult a folyó, hanem Beled, Kapuvár, Osli érintésével, több ágra szakadva torkollt a Hanság mocsaraiba, illetve a mocsarakon áthatolva a Mosoni-Dunaágba. A folyó „szabályozása, ármentesítése” már a középkorban foglalkoztatta az itt élő birtokosokat és az ország elöljáróit is. Egyes kutatások szerint a Rába völgyében már az Árpád korban is voltak összefüggő lecsapoló csatornák. [21, 22], A középkori árvízvédekezésre utal IV. Béla 1226-ban kelt kiváltságlevele is, amelyben a borsmonostori minoriták egyháznépét fölmentette az alól, hogy a vizek gátjához őket kirendeljék. [20] (Borsmonostor később Répcekethely, illetve Meimersdorf an der Rabnitz néven szerepel a térképeken) Az 1622. évi XLII. törvénycikk elrendelte a Rábának és a folyóhoz kapcsolódó malom árkoknak a műszaki vizsgálatát, amelyet királyi biztosok felügyeltek. E vizsgálatok eredményeként - ismét törvényi felhatalmazás alapján (1635. évi LXIV. te.) - a Rába meder kitisztítására és az ottani vízbajok elhárítására egy küldöttség alakult. Nem sokkal később, 1655-ben a Rába vidék legnagyobb földbirtokosa, gróf Nádasdy Ferenc elnöklete alatt ismét küldöttség alakul a Rába meder kitisztítására, s ekkor már felmerül a védtöltések építésének szükségessége is. Az árvízkárok feltételezhetően nem múltak el ezen beavatkozások hatására, mert I. Lipót király 1699. július 17-én rendeletet adott ki, mely alapján egy bizottság ismét bejárta a Rábát, és az ottani bajok elhárításának szükségességét konstatálták. A folyó mai elhelyezkedése kb. 1650 - 1700 között alakult ki, mesterséges beavatkozással. Oka valószínűleg az volt, hogy a Hanságot legalább részben mentesítsék a Rába árvizeitől. A vármegyék saját tapasztalataik alapján, önérdekből néha emeltek védműveket, de ezek gyakran azt okozták, hogy más területek kerültek víz alá. 1746- ban báró Amadé László, marczaltheői földesúr kérelmére felállt Veszprém megyei küldöttség az alábbiakat állapította meg: „ Tapasztaltatott, hogy az oly gyakori árvizek által idézett bajoknak fő oka az Ásvány körüli s Vasvármegye határában a Rába partján mintegy öt éve Sorpon vármegye által emeltetett töltés, mivel ez által a Rába megzavartatván folyásában, az Ásvány-ároknál kitör, innét a Marczalra az ár elterülvén, e vizet annyira megnöveli, hogy kiáradásait terjeszteni kényszerülvén, köriile a mezőket mocsarakká posványítja, sőt több azelőtti szántóföldet ma már kaszálónak sem lehet használni. ” [20] A bejelentés hatására a bürokrácia malmai őrölni kezdtek, s 1759-ben a helytartótanács Sopron, Vas, Győr és Veszprém megyét közös eljárásra utasította, melynek eredményeképpen elrendelték azon árkok betemetését, amelyek a Rába árvizeit a Marczal irányába vezetik. A Marcal és a Rába Marcaltő alatt nagyon közel folyik egymáshoz, gyakorlatilag közös az árterületük, így a még töltésezetlen folyók gyakori elöntéseket
