A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)
5. szekció. TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - 12. Körösparti János - Bozán Csaba (HAKI): Belvízes területek alternatív hasznosítási lehetőségeinek értékelése és a belvíz tározására alkalmas területek lehatárolása Békés megyében
területen való visszatartása a legfontosabb. A másik ok az, hogy a belvizek gyors levezetése esetén az öntözést külön drága infrastruktúra segítségével kell megoldani. Amennyiben a belvíz visszatartása megvalósul, az öntözés vízigénye csökken, illetve olcsóbban teljesíthető. A víz visszatartása történhet művelési ág és módváltással és oly módon is, hogy a mélyebb fekvésű területekről nem vezetik el a vizeket, ezáltal ezek a területek fokozatosan vizes élőhellyé alakulnak. Az intézkedés tehát hozzájárul természetvédelmi célok eléréséhez is. Végül a belvíz külön e célra kialakított öntözésre is felhasználható víztározókba vezethető. A belvíz visszatartását középpontba helyező gazdálkodás lényegesen, költség-hatékony és környezetbarát módon mérsékelheti az éghajlatváltozás és az aszályok negatív hatásait. A vízvisszatartás új koncepciót jelenhet a mezőgazdasági területeken, ahol öntözés csak kiegészítő jellegű. A növény teljes vízigényének jelentős hányadát az évek legtöbbjében természetes forrásokból is fedezni tudja. A vízvisszatartás teremt műszaki kapcsolatot a vízrendezés és az öntözés között. A lecsapolás és az öntözés szükségszerűen kell, hogy kövesse egymást, egyikük hiányában a másik hatékonysága nem biztosítható. A vízrendezéssel vizet vonunk el a talajból, azt összegyűjtjük és elvezetjük, majd öntözéssel máshonnan a területre vezetett vizet osztunk szét és terítünk el a talajban. Önként adódik a gondolat, hogy a vízbő időszakok vízfeleslegét tároljuk a területen (nem a talajban, mert ezt a levegőtlen és sós talajok kialakulásának a gyorsítását jelentő kockázat nélkül nem oldhatjuk meg), így az elvezetés a visszavezetés költségét megtakarítsuk, az aszályos hónapokban kellő mennyiségben és gyorsan álljon rendelkezésünkre az öntözővíz. Ezt a feladatot oldja meg a víz síkvidéki tározása, amely műszakilag előnyösebb a vízgyűjtő távolabbi területén, hegy-és dombvidéken tárolt készlet felhasználásánál A meglévő síkvidéki tározók azonban nem alkalmasak az öntözés és a vízrendezés közötti kapcsolat megteremtésére. Ezek a tározók a terep mélyedéseiben, lapos hajlataiban gravitációsan összegyülekező vizet tárolják. Átlagos mélységük 1,0 - 1,5 m. A vízrendezéssel összegyűjtött víz elhelyezését, mind az öntözőrendszer vízellátását segíti a rendszert kiegészítő tározás. Mély síkvidéki tározók létesítése szükséges. A kívánatos - átlagosan 2,0 - 3,0 m-es - mélységet részben a fenék szintjének süllyesztésével, részben a tározási szintek a térszín fölé történő emelésével érhetjük el. A tározó a hozzá csatlakozó öblözetről a tenyészidőt megelőző vízbő hónapokban 140 mm vízoszloppal egyenértékű fölös vizet tud befogadni. Amelyik évben a belvíz a 140 mm-t meghaladja, a tározó feltöltése után a szivattyúk a belvízi főcsatornába emelhetik a vizet és azon keresztül a nem tározható mennyiség a folyókba vezethető. Nagy számban fordulhatnak elő azonban évek, amikor belvíz egyáltalán nem jelentkezik, vagy mennyisége lényegesen kisebb, mint a tározható 140 8
