A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)

12. szekció. A DUNA MAKRO REGIONÁLIS STRATÉGIA VÍZGAZDÁLKODÁSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI VONATKOZÁSAI - 1. Dr. Bakonyi Péter (VITUKI): A Duna régió stratégia vízminőség védelmi feladatai - 2. Dr. Dobi László (Országos Vízügyi Főigazgatóság): Magyar-Ukrán közös árvízvédelmi fejlesztés a Felső-Tisza térségében - 3. Dr. Fehér János (FAMIFE Consulting Kft.): Magyar-Ukrán közös árvízvédelmi fejlesztés a Felső-Tisza térségében - 4. Dr. Gayer József (GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány): Stockholmi Ifjúsági Víz Díj - magyar részvétel, 2013.

csapat szereplésére mintegy 15 perc állt rendelkezésre, melynek során a diákoknak egy rövid összefoglalót követően a zsűri kérdéseire kellett választ adniuk. Mindez, összhangban a Víz Világhét körülményeivel angolul zajlott. Az első három helyen szoros verseny alakult ki, végül a zsűri döntése alapján a 2013-as Stockholmi Ifjúsági Víz Díj első magyar versenyének győztesei Kakas Dézi, Béri János és ilj. Polák Péter, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tanulói. Felkészítő tanáruk id. Polák Péter volt. Pályázatuk a Szinva patak vízminőségével foglalkozott (eredeti címe: The importance of the Szinva stream). A zsűri döntése értelmében ők képviselik Magyarországot a SJWP nemzetközi döntőjében. Az első helyért járó díjat Kovács Péter vízügyi helyettes államtitkár, a verseny védnöke adta át. A győztes csapat a pályázatukat képező projekten már 2010 óta dolgozik. „Mind a hárman fontosnak érezzük az édesvízkészlet és a környezet védelmét - ezért választottuk témánkul a Szinva patak vízellátásban betöltött szerepét. ” - mondta ifj. Polák Péter Második a csapvíz-ásványvíz kérdéskörét taglaló (You are what you drink) pályázat. Szerzői Bíró Bettina, Kovács Lívia és Zámbó Hajnalka a tatai Eötvös József Gimnázium tanulói, akik a szponzorok egymillió forintos különdíj át is elnyerték vizsgálataik folytatására. Felkészítő tanáruk Lukácsné Zubor Zsuzsanna. Harmadik a termálvíz sokcélú hasznosításával foglalkozó dolgozat (An examination of the therapeutic effect of the medicinal thermal waters at Berekfürdő, and its energy conscious utilization in a health hotel, as a presentation of the many uses of thermal waters), melyet Cs. Szabó Bence és Huszár Emese készített, akik a Karcagi Nagykun Református Gimnázium, illetve a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulói. Felkészítő tanáruk Dr. Cs. Szabó Zsolt. Az első három helyezett csapat tagjai a National Geographic féléves előfizetését és a Fővárosi Vízművek exkluzív Vízmű túráján való részvételt kapta. Az összes döntős diák és felkészítő tanár belépőt kapott a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A döntő résztvevői meghívást kaptak a 2013 októberében rendezendő Budapesti Víz Világtalálkozó (http://budapestwatersummit.hu) ifjúsági fórumára is. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom