A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)
11. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 11. Kajcsa Zsuzsa (KDVVIZIG): Az Észak-Duna-völgyi öntöző- és belvízrendszer fejlődésének történeti áttekintése
AZ ÉSZAK-DUNAVÖLGYI ÖNTÖZŐ- ÉS BELVÍZRENDSZER FEJLŐDÉSÉNEK TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE Kajcsa Zsuzsa -KDVVIZIG Az Észak-Duna-völgy a Ráckevei (Soroksári) Duna vízgyűjtőjéhez kapcsolódó vízelvezetést és vízpótlást biztosító kettős működésű belvízrendszer. A rendszer kiépítése a XIX. század végén - XX. század elején vízrendezési céllal kezdődött meg, melyet a 40- évek végén, az 50-es évek elején tettek alkalmassá mezőgazdasági vízszolgáltatásra. A vízelvezető-vízpótló rendszer mai formája a területhasználat aktuális igénye alapján folyamatosan épült ki. A kiépítés során a hidrometeorológiai helyzetnek, illetve a földhasználat változásának megfelelően a vízelvezetés, illetve az öntözővíz-ellátás szempontjai kerültek előtérbe. A rendszer kiépítésének története A kiépítés előzményei Történeti leírások alapján a vízrendszer kialakulására közel 200 évre tudunk visszatekinteni. A vízrendezések megkezdése előtt csapadékos időben a teljes területet összefüggő víztenger borította. Már a 18. században felmerült annak gondolata, hogy a mocsarakat le kell csapolni, és a kiszáradt területeket mezőgazdasági művelésbe kell vonni. Az elképzelés anyagi okokból hosszú ideig nem valósulhatott meg. A Duna bal-parti terület belvizeinek levezetésére 1860-ban Kiasz Márton királyi főmérnök készített tervet. Ebben a belvízcsatornák számára két dunai betorkollást tervezett: egyet a dusnoki Vajas-toroknál, a másikat Bajánál. A tervet, - amely "Főmérnöki jelentés a balparti Dunagátról és a Turján-Orjeg vizének lecsapolásáról" címmel nyomtatásban is megjelent Pesten - nem valósították meg. A második tervet 26 évvel később a Budapesti Kultúrmérnöki Hivatal dolgozta ki „Szittyó belvízrendező társulat” cím alatt. Ennek a tervnek az alapját az képezte, hogy a belvizeket három külön csatornával kell a Dunába bevezetni. A legfelső részt a Szittyó képezte, mely Budapesttől Kunszentmiklós határáig terjedt. A középső Kolontó-Szabadszállás, Fülöpszállás, Akasztó és Kiskörös határát foglalta magába, a legalsó rész Sárköz néven Kalocsa-Baja vidékének volt a gyűjtője. A belvizeket egységesen összefogó csatorna tervét Zlinszky Elek királyi kultúrmérnök készítette el. (Pest-megyei Dunavölgy lecsapolási és öntözési terve 1899.). A tervei szerint a belvizeket a terület mélypontján vezetett 150 km hosszú főcsatorna gyűjti össze, amely Inárcs községből kiindulva Ocsa, Bugyi, Kunszentmiklós, Fülöpszállás és Akasztó községeken áthaladva Bajánál torkollik a Dunába.. A hosszú csatorna kialakítását az indokolta, hogy az érdekeltek átemelés nélkül kívánták a belvizeket a Dunába juttatni. A terv a szikes területek vízpótlási igényét is figyelembe vette, azt javasolta, hogy a csepeli Dunaágból kiindulva öntözőcsatorna kerüljön kiépítésre.
