A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
1. szekció: A vízkárelhárítási szakterület időszerű feladatai - Felkai Beáta Olga (AKI Pénzügypolitikai Osztály) - Nagy Lászó (BME): A Cibakházi gátszakadás 1895
Szolnok-Csongrád Tiszabalparti ármentesítő társulat Az 1855. évi minden korábbit meghaladó magasságú pusztító árvíz beszakította az öblözetet védő kezdetleges töltést. A Szolnok-Csongrád Tiszabalparti Ármentesítő Társulat 1863-ban alakult a Tisza bal parton 6243 hektáron, és 1871-ben csatlakozott hozzá a Czibak-Sápi Társulat 1868 hektárral. A közös védvonal hossza 37,63 km volt. Az akkori árvízszintek még alacsonyabbak voltak, így a társulat területe elsősorban Czibakháza és Tiszaföldvár külterületére korlátozódott. Az öblözet bevédésére 1864- ben épült az első összefüggő töltés. A töltéserősítés eredményeként az új árvízi csúcsmagassággal jelentkező 1876. évi árvizet a gát kibírta, majd az újabb erősítés eredményeként az 1888 évi árvizet is. Az 1895. évi árvíz egy méterre sem közelítette meg a gátkorona magasságát, így elvileg gátszakadás sem alakulhatott volna ki. Két zsilip is volt az öblözetben a cibakházi holt Tisza két torkolati végén. Mindkettő beton alapon álló téglaépítmény volt 2,2 m x 2,8 m-es nyílással (kocsi is közlekedhetett volna benne), mindkettőt el kellett távolítani építési hibák miatt. A sárszögi zsilip betömése olyan rosszul sikerült 1889-ben, hogy 1895-ben a gáttest elszakadt és a teljes ártéri öblözet elöntését okozta. Az 1898-ban a sápi zsilipet körtöltéssel iktatták ki. Az altalaj a zsilipek alapozási síkjában ún. folyós homok volt, éppen ezért később 475 és 500 mm átmérőjű szivornyákkal oldották meg a cibakházi holt meder vízszintszabályozását. A két szivornyacső egyben a Cibakházi I. és II. szivattyútelep nyomócsöveként is szolgál. A gátszakadás és azt követő védekezés (a 2. ábrán látható korabeli leírás alapján) „1895. évi április hó 9-én éjfél után Ц 1 órakor vészharangok kongása riasztotta fel álmából Czibakháza és Tiszaföldvár nagyközségek lakosságát. Az ágyából kiriasztott nép aggódva kereste a „tűzvész” színhelyét, mert arra, hogy ezen romboló elemnél sokkal veszélyesebb csapás fenyeget, senki sem gondolt. Amire senki sem számított, az megtörtént: a Tisza Sárszögnél áttörte gátjait s rémes zúgással, feltartóztathatatlan erővel kezdett ömleni a víz a „holt Tisza” medrébe. E gát a Szolnok-Csongrád Tiszabalparti ármentesítő társulat tulajdona volt, melynek igazgató főmérnöke Ottó Sándor a korabeli leírás szerint „egy büszke, pöffeszkedő ember, ki előtt mindenki szamár, csak ő az okos ember”. Ottó Sándor 1888-iki nagy áradás lezajlása után foglalta el hivatalát. Első ténykedése az volt, hogy a már két árvizet kiállt vaskaput - mely a holt Tiszát az ásott Tiszától elzárta - felszedette s helyette töltést húzatott. Ez a töltés hozta a két virágzó község lakosságára a veszedelmet. Az áradó folyó szélvész korbácsolta hullámai nagyon megrongálták az összes védtöltéseket, de ez nem indította kellő vigyázatra az elbizakodott főmérnököt; sőt, midőn egyszerű emberek látva a gátakon levő repedéseket, szivárgásokat, erélyes védekezésre kérték: „Zsebemben van a kulcsa”, volt a büszke válasz s azzal hátat fordított a figyelmeztetőnek. Április 9-én este a rendes csendőrjárat az egész töltésvonalat csendesnek találva, nyugodtan haladt tovább. A zsilip helyén levő töltéshez érve rémülve észlelték, hogy a víz mintegy 1-2 méter szélességben áttörte a gátat. Azonnal felköltötték a gát melletti házban alvó őrt, egyikök pedig lóhalálában sietett a Tiszaföldváron székelő főszolgabírót értesíteni a veszélyről.
