A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)

10. szekció: A vízgazdálkodás története - Dr. Kováts Gábor (nyugdíjas): Kell-e nekünk "Dégeni" vízgazdálkodás

termelési részlege irányában. Azonban nem szabad megfeledkezni a nemzetközileg is magas szinten elismert kutatás-fejlesztési tevékenységekről és szervezetekről, valamint az oktatásról, amely minden korban a magas színvonalú munkavégzés alapjait képezi. Külön téma a vízi közművek kérdése, hiszen a dégeni vízgazdálkodás kezdetén egypár nagy város kivételével közműves vízellátás nem volt, míg a dégeni korszak végére, ha féloldalasan és sok hibával is, de az ország vezetékes ivóvíz ellátása megvalósult. Ennek egy része tanácsi kezelésű, de szakmailag az országos vízügyi hivatal által irányított vállalatokon keresztül, míg egyrésze pedig a kizárólagos állami tulajdonú regionális vállatokban valósult meg.

A Vízügy Igazgatóságok belső társadalmi összetétele bizonyos fokig eltért az össztársadalomtól, nem arra gondolok most, hogy a dégeni vízügy menedéket nyújtott ’56 után, a politikailag besározódott, de sokszor nemzetközi hírű szakembereknek, hanem arra, hogy a Vízügyi Igazgatóságokon a kubikostól a gátőrön át a mérnökig egy a szakmát és a hivatást nagyon szerető egymást tisztelő és jó légkört megvalósító társaság alakult ki. Igen komoly létszámmal, hiszen a dégeni vízgazdálkodás alapfilozófiája az volt, hogy a közepes ár- és belvíz-védekezési feladatokat a Vízügy Igazgatóság saját erővel tudja kezelni, védekezési munkához külső erőt csak a rendkívüli ár- és belvíz-védelmi feladatok végzésében vett igénybe. Ennek a gárdának természetesen védekezés mentes időszakban is munkát kellett adni, ezért a vízügyi szervezet komplex módon minden feladatot önmaga igyekezett ellátni, vagyis tervezett, megvalósított, karbantartott és üzemeltetett, sőt mindennek még a hatósági engedélyezési és ellenőrzési feladatait is ellátta. Ez természetesen a mai versenyszabályok szerint nem lehetséges, hiszen nem lehet ugyanaz a beruházó, a tervező, a kivitelező és üzemeltető. Mivel azonban ezeknél a munkáknál a biztonság és a minőség volt elsődleges, nem emlékszem rá, hogy ebből bármilyen probléma is adódott volna.

Természetesen mikor arról beszélünk, hogy jó volt-e ez a vízügyi szervezet, vagy éppen egy hasonló ma is célszerű lenne, nem szabad elfelejteni, hogy speciális társadalmi, gazdasági, politikai környezetben működött, és ahhoz próbál maximálisan alkalmazkodni. Vagyis tervgazdaság volt, központi utasításos rendszer, és mindenekelőtt hiánygazdálkodás, tehát nem lehet azt mondani, hogy ma olyan vízügy kell, mint az ’50-es vagy ’60-as években volt, meg kell nézni, hogy mi az, ami a dégeni rendszerből ma is átvehető, mi az, ami semmiképpen nem alkalmazható, és mi az, ami kisebb módosítással, kiigazítással ma is korszerű lehet.

Mi az, ami elsősorban követendő és átvehető a dégeni rendszerből:

A legfontosabb, a vízgazdálkodásnak jelentős társadalmi presztízse, elismertsége volt, nem fordult az elő, hogy a Műegyetemre nem jelentkeztek kellő számban vizes mérnökök. A vízügyi dolgozók anyagi megbecsülése is, ha nem is a legkiemelkedőbb volt a társadalomban, de megfelelő szinten állt. A másik, ami nagyon fontos, hogy bár akkor is időnként kevésnek éreztük a költségvetés ideszánt összegeit, azonban a művek karbantartására és fejlesztésére a jelenleginél sokszorosan nagyobb lehetőség állt rendelkezésre, bár hozzá kell tennem, hogy miden jelentős ár- és belvíz után ezek az anyagi források megnövekedtek, majd az idő múlásával jelentős csökkenés következett be. De még ezzel együtt is az a helyzet, ami ma tapasztalható, hogy az állam a kizárólagos tulajdonú és össztársadalmi érdeket szolgáló művek karbantartását nem látja el, ilyen mértékben ez elképzelhetetlen volt.

A vízgazdálkodásnak a Vízügyi Igazgatóság, mint alapegységeken kívül egy részét képezték a vízgazdálkodási és víziközmű Társulatok, valamint a már említet vízi közmű vállalatot és a vízügyi építő vállalatok is. A Társulatok kérdését a rendszerváltás óta nem tudjuk megoldani, hiszen a társulat alapja 1945 előtt és után is a nagybirtok volt, ’45 előtt ez természetesen magántulajdonon, majd ’45 után a TSZ-en és az állami gazdaságokon alapult, a mezőgazdáság átalakításával azonban a Dégen Imre által létrehozott társulati mozgalom alapjait elvesztette, pedig a magyar vízgazdálkodás több százéves történetéből a fizetőképes érdekeltség jól meghatározható működése nem kapcsolható ki.

2