A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)
3. szekció: Felszín alatti vízkészlet-gazdálkodás - Kovács József - Kiszely-Peres Bernadett (KÖRKÖVIZIG) - Szalai József (VITUKI): Periódusos jelenségek a Tiszántúl alacsonyabb tengerszint feletti magasságú térszínein létesített talajvízszint-észlelő kutak mérési adatsoraiban
löszök alkotják a felszínközeli, a talajvíz mozgásterét is képező összletet. Az egykori mocsaras, vízjárta területeket morotvák és folyóhátak, szikesek, illetve napjainkban antropogén formák jellemzik (Martonné Erdős K. 2006). A talajvíztartó a hidraulikailag folytonos, többszintes áramlási rendszer (Marton L. 2009) legfelső részén helyezkedik el, a nyugalmi vízszint a helyi domborzati és hidrogeológiai adottságoktól függően tengerszint felett mintegy 75-125 m B.f. között változik. A kutak vízjárását a csapadék, az evapotranspiráció, a földtani felépítés, áramlási viszonyok mellett mesterséges hatások (pl. víztermelés, öntözés) is befolyásolják (Pálfai I. 1996). 3. A periodicitás-vizsgálatokhoz felhasznált adatok forrása Magyarország síkvidékein létesített talajvízszint-észlelőhálózata állomásai jelentős része esetében 40-50 év (kisebb arányban 70 évet is meghaladó) hosszúságú adatsorok állnak rendelkezésre, ezért lehetőség van a talajvízjárás periódusos jelenségei vizsgálata keretein belül a hosszabb periódusidők kimutatására is. Az Alföld területén az első talajvízszint-észlelő hálózat tervezése, kiépítése az 1920-as évek második felében kezdődött. Mérési adatok azonban csak az 1930-as évek elejétől állnak rendelkezésre. A Magyar Királyi József Műegyetem Vízépítéstani Intézete irányításával 1929ben létesült az első talajvízszint-megfigyelő hálózat. A mintegy 12 000 km 2 területen 149 db csőkutat létesítettek. (Stelczer K. 1986) Az átlagos kútsűrűség 80 km 2 /kút volt. Ezeket a porózus betonból készült kutakat kizárólag talajvízszint-megfigyelési célt szolgáltak. A talajvízszint-észlelő hálózat országossá bővítése 1933-ban kezdődött meg a Vízrajzi Intézet irányításával. A hálózat fejlesztésére több éves tervet dolgoztak ki, amelynek keretében 1933-ban a Tiszántúlon 114 db észlelőkutat létesítettek. Az észleléseket fizetett észlelők végezték háromnaponkénti gyakorisággal, minden hónapban azonos naptári napokon. Az első mérési nap minden hónap második napja volt. A tervszerű hálózatfejlesztés eredményeképp 1943-ban 363 talajvízszint-észlelő kút volt Magyarországon, melyek közül 271 állomáson végeztek rendszeres mérést. A háborús pusztítások következtében ez a szám 159-re csökkent. 1945-ben mindösszesen 125 kútban kezdték meg újra a méréseket (Rónai A. 1961). A talajvízészlelő hálózat fejlesztése az 1950-es években újabb lendületet vett. Ennek oka a nagyüzemi mezőgazdaság igényei és a tervgazdálkodás keretei között megvalósuló öntözés és a belvízrendezés volt. A nagyarányú extenzív fejlesztés eredményeképp a korábbi észlelőhálózat megmaradt állomásainak bevonásával új országos észlelőhálózat épült ki. A talajvízszintészlelő kutak száma 1952-ben 1020-ra emelkedett, közülük 971-ben végeztek méréseket. A hatvanas években a hálózat mennyiségi fejlődése lelassult, ugyanakkor egyes helyi vízgazdálkodási feladatok megoldását elősegítendő térségi hálózatokat létesítettek, amelyek többségét többnyire csak hosszabb-rövidebb ideig észlelték, majd vagy felhagyták, vagy az országos hálózat részeként tovább folytatták a méréseket. A hetvenes években a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) kezelésében lévő hálózat valamennyi állomása az országos, más néven törzshálózat részének volt tekinthető. A fejlesztésre és fenntartásra fordítható anyagi erőforrások szűkössége miatt a hálózat nem bővült tovább, az észleltetett kutak száma 1500-1700 között állandósult. (Stelczer K. 1986) Az 1980-as évek elején végrehajtott decentralizáció következtében az észlelőhálózat fenntartása és üzemeltetése a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok feladatává vált, amit később, a mérési adatok feldolgozásának odatelepítése követett. Valamely idősor felhasználásával végezhető elemzések, értékelések lehetőségét – az alkalmazott módszerek adatigényének függvényében – befolyásolják a rendszeresített mérőeszközök. Az észlelőhálózat létesítésének kezdetétől napjainkig eltelt közel egy évszázad alatt a mérőeszközök igen jelentős fejlődést mutattak a kezdetben alkalmazott rozsdás láncot felváltó mérőszalagokon át a különböző elektronikus regisztráló eszközök elterjedéséig, illetve újabban a közel 400 távjelző berendezés felszereléséig. A mechanikus, elektromechanikus 2
