A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)

2. szekció: A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés időszerű feladatai - Dr. Orlóci István (nyugdíjas) - Dr. Szlávik Lajos (EJF): Gondolatok a vízgazdálkodási politikáról

sével a vélekedések hatékony politikai jelszavakká és vitát lezáró tételekké váltak. A politikai súlyú szakmai kinyilatkoztatások pedig nemcsak akadályozzák a kutatást, hanem torzítják is azt, tételeik igazolását követelve. Fokozza a szakmai válságot a döntési rendszert illető szereptévesztés is. Műszaki–szakmai kérdések megvitatásában laikus ötletek és állítások meghatározóvá válhatnak. A vízgazdálkodás körüli konfliktusok közgazdasági jellegű oka az, hogy a víz és a vízföldrajzi adottságok „társadalmi jelentőségű tulajdonságainak” nagy része, valamint számos vízgazdálkodási szolgáltatás eredménye kívül esik a gazdasági értékkategóriák körén, és nem szerepel – mérlegelést megalapozó mértékben – a statisztikai nyilvántartásokban sem. A homogén, egységes értékrendszer hiányából is fakad a mérnöki munka fogyatékossága és megítélésének ellentmondásossága. Tény ugyanis, hogy hiányoznak az ökológiai szempontok mérlegelésére és érvényesítésére is alkalmas vízi–műszaki kritériumok. Ezek hiányát csak esetlegesen és korlátozottan pótolják a környezetvédelmi normatívák, amelyek ma nem értékorientáltak. Az egységes társadalmi értékrendszer hiánya nagymértékben oka a vízgazdálkodás konjunkturális fejlődésének (pl. árvízvédelem) éppen úgy, mint természetes vízföldrajzi adottságaink (pl. vízi utak stb.) kihasználatlanságának. A vízgazdálkodás hiányosságaiból fakadó társadalmi és gazdasági konfliktusokat három – úgyszólván mindig együttesen és egymással összefonódva jelentkező – főbb csoportba célszerű sorolni. • Az első csoportba azok a konfliktusok tartoznak, amelyekben az érdekütközéseket az intézményi rendszer tagoltsága, vagy működésének hiányosságai, és alacsony hatásfoka okozza. • Második csoportba a természeti környezethez való kapcsolódás hiányosságaiból, illetve az egyoldalú, részérdekű megoldásokból származó, össztársadalmi szempontú érdekütközések sorolandók. • A harmadik csoportba tartoznak azok a konfliktus helyzetek, amelyekben a gazdálkodás aránytalanságait a kapcsolódó természeti és társadalmi tényezőkre vagy összefüggésekre vonatkozó ismeretek hiányosságai okozzák, vagyis a konfliktus elsődlegesen informatikai jellegű. Az Alföld ma még hazánk kevésbé szennyezett tája, de az a területe, ahol legmarkánsabban érzékelhetők a természeti rendszer egységéből, de a gazdaság és igazgatás nagymértékű tagoltságából fakadó ellentmondás káros következményei. Ezen a tájon erősödik az újabb korszakváltás kényszere, amelyhez holisztikus szemlélet és új értékrend szükséges. A konfliktusok kezelésének, és megelőzésének módja: a víz természeti egysége és a vízgazdálkodás társadalmi–gazdasági megosztottsága közötti ellentmondást feloldó integrált vízgazdálkodás. Az integrált vízgazdálkodás lényegében koordináció. Arra irányul, hogy minden olyan tervet, tevékenységet összehangoljanak, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolatba kerülnek a természet vízháztartásával, és megváltoztatják annak társadalmi jelentőségű tulajdonságait. Az integrált vízgazdálkodás célja: feltárni és érvényesíteni azokat a feltételeket, amelyek révén: • a víz iránti szükségletek kielégítése összhangban van más társadalmilag elismert célok teljesítésével, • a vízkészletek elosztását, valamint a vízháztartás és a vízigények szabályozásának arányosságát a társadalmi hatékonyság szabja meg, • a gazdasági döntésekben (területhasználatokban és tevékenységekben) érvényesülnek a hidrológiai potenciál hosszú távú védelmének és hasznosításának szempontjai, • a külpolitikában a súlyúknak megfelelő szerepet kapnak a közös vízgyűjtőn levő országokhoz fűződő vízgazdálkodási érdekeink. Az integrált vízgazdálkodás legfőbb eszköze az egységes nyilvántartásra és feltáró, elemző módszerekre támaszkodó tervezés, ami a vizeket érintő valamennyi természeti tényezőre és gazdasági tevékenységre kiterjed. A koordináció hatékonyságát pedig az szabja meg, hogy mennyire egységes az érdekelteket összekötő intézményrendszer, és milyen mértékű a politikai, valamint a gazdasági támogatottság. Amíg a vízkészletek és a szolgáltatási kapacitások az igényekhez viszonyítottan bőségesen és területi, vagy időbeli korlátozások nélkül állnak rendelkezésre, a fejlesztési célok megvalósítása meglehetősen egyértelmű, műszaki és hidrológiai hangsúlyú feladat, amelyik intézményi és pénzügyi szempontból többnyire csak egyszerű „megrendelő - szállító” jellegű kapcsolatot kíván. Napjainkban a vízigények kielégítése, valamint a fejlesztési alternatívák vizsgálata folyamatos ágazatközi – társa- 5