A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)

13. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Szlabócky Pál (nyugdíjas): Pazár István sokoldalú mérnök-zseni hidrológiai munkássága

6 Vízszolgáltatások Már a mélyfúrásos időszakában született publikációiból is kitűnik, hogy különösen szívén viseli a nagy járványokat okozó (főként az alföldi) egészségtelen ivóvíz ellátási viszonyok javítását. Nem helyesli, hogy a nagyobb településeken az ivóvíz beszerzés céljából rendszertelenül tucatszám fúrják a különféle színvonalú artézi kutakat. Egységes települési vízbázison alapuló városi vízműveket javasol. Alapvető ez irányú munkája az Alföldünk ivóvize a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítőjében jelent meg 1902-ben, mint az Egylet vízépítési szakosztályában tartott előadás anyaga. Zsenialitását igazolja, hogy ekkor még csak 27 éves! Már a bevezetés is izgalmas adatot közöl, a szaharai, 100-300 (?) ölnyi mélységben található, feltörő vizű rétegről. Drámai gondolatokkal hívja fel a figyelmet arra, hogy „Vidéki városaink…csak akkor mozgatnak meg mindent, midőn valamelyikben a fellépő ragályos betegségek csapatostól szedik áldozataikat.” Utal a Felső-Tiszamenti kolera járványra, amit „a Tisza vize, mint ivóvíz terjesztette el.” Bajorország közegészségügyi rendszerét tekinti példának. „A mérnöki kar van első külön sorban hívatva arra, hogy e kérdés jelentőségét mindig újból és újból hangoztassa.” Több bekezdésen át foglalkozik a három fázisú beszivárgás és a vízszennyeződés kapcsolatával, széleskörű hazai és nemzetközi szakirodalmi tájékozottsága alapján. Hivatkozik például Bogdánfy Ödön: „A légköri csapadékok és a folyók vízállása” című értekezésére, amely szerint „tartós szárazság esetén a folyó minimális vizét gyakran kizárólag a talajvíz táplálja”. Sorba veszi a vízbeszerzés lehetőségeit. Halaváts Gyula alföldi leírásaira hivatkozik: „e rétegekből, megfelelő mélységre fúrva, Alföldünk bármely pontján egészséges ivóvíz nyerhető”. Kritizálja a közegészségügyi orvosok szűkszemléletű bakteriológiai vízminősítését: „nagy fontosságot tulajdonítok a tapasztalt vízimérnök helyszíni vizsgálódásainak is, minthogy a chemiai és bakteriológiai vizsgálatok alkalmával szennyezésnek ki nem tett talajvíz sokszor más előre látható okok miatt rövid idő múlva inni alkalmatlanná lehet.” Felhívja a figyelmet arra a téves szemléletre, hogyha az artézi kút nem ad kifolyó vizet, kudarcnak tekintik, és újabbak fúrásával próbálkoznak. Debreceni, szegedi példákat hoz. Előbbinél – mivel nem volt remény felszökő vízre – Zsigmondy Béla a munkálatokat saját költségére folytatta – sikerrel. Részletesen értékeli a kútszerkezeti megoldásokat, ismét számtalan külföldi példával alátámasztva, így a németalföldi csőkutas víznyerő telepeket is. (Mindég megjegyzi, hogy az adatokat milyen német mérnökök műveiből vette.) A csőkutak behomokolódása ellen a szívócső szerelési módjára, a próbaszivattyúzás alatti tolózáras szabályozásra ad javaslatot. Ezután logikusan a vízemelésre, a szivattyúkra tér, részletesen ismerteti a légnyomásos rendszereket, hivatkozva Zsigmondy Béla MÁV szabadalmazású találmányára. Összehasonlítja, és sorba rendezi 33 európai nagyváros fajlagos (napi, fejenkinti) vízfogyasztását. Összehasonlítja a városi vízellátó rendszer, illetve az egyedi („partiális”) házi vezetékrendszerek beruházási és üzemköltségeit. (Mérnök-közgazdászi érzéke egész munkásságán végigvonul!) Oly részletességgel ír néhány fúrásos vízfeltárásról, hogy ott feltétlenül közre kellett működnie. (Arad, Csongrád, Debrecen, Előpatak, Gyöngyös, Kissármás, Mezőhegyes, Miskolc-Tapolca, Temesvár, Újvidék stb.) Befejezésül: „Ha hazánk minden egyes polgárának jóléte, egészsége szívünkön fekszik, akkor kétszeresen segítenünk kell a csaknem tiszta magyar faj által lakott Alföldünk állapotán.” A Városi vízvezetékek és csatornázás (Természettudományi Közlöny 1903.) a legősibb civilizációtól a bibliai időkön keresztül a római korig tekinti át bevezetőjében a vízellátás, sőt az egész vízgazdálkodás alapjait, néhány érdekes, de nem köztudott eseményt idézve. Ez a fejlődés a népvándorlás korában visszamaradt. „Hogy milyen gondot okoz, kivált nagyobb városoknak a vízszerzés…” - erre a németországi városok példáinak egész sorát ismerteti, majd rátér néhány hazai nagyvárosunkra. Hazánkban a szepességi és erdélyi német telepesek