A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)

13. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Szlabócky Pál (nyugdíjas): Pazár István sokoldalú mérnök-zseni hidrológiai munkássága

át: az 1890-es évek végétő‍l az 1910-es évek elejéig ill. az 1920-as évek közepétő‍l a 30-as évek végéig. Ezen idő‍szakokban, mindkét szakma területén az elvégzett munkák folyóméterben és köbméterben kifejezhető‍ mennyiségi jellemző‍i maximumot mutatnak. Mélyfúrásos vízkutatási tevékenysége Első‍ rendelkezésünkre álló tanulmánya a Természettudományi Közlöny 1901-es évfolyamában jelent meg A mélyfúrás módszereirő‍l címmel. A kedvező‍tlen társadalmi életfeltételekkel kapcsolatos szociális együttérzés egész életében jellemzi Pazár István szellemiségét. Talán nem véletlen családi címerében a fiókáit önvérével tápláló pelikán. Többször visszatér a városligeti fúrás történetére. Összehasonlítja a száraz, illetve az öblítéses technológiák elő‍nyeit, hátrányait. Írásának tartalma több mint fél évszázaddal megelő‍zte a hazai általános mérnöki fúrástechnikai ismereteket. Így például a 60-as évek második felében még mindenféle kísérletekkel és szakvéleményekkel kellett igazolnunk a mélyépítő‍ mérnökök felé az öblítéses duplafalú magcsöves mintavételű‍ fúrás elő‍nyeit, a száraz technológiával szemben. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet (továbbiakban: MM- É-E) Heti Értesítő‍jének 1902.évi számában rövid tájékoztatást közöl Néhány újabb hazai méyfúrásról. Szemléletes kútkiképzési rajzait a 4. ábrán mutatjuk be. A Vízbeszerzés mélyfúrások útján a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye 1904. évfolyamában jelent meg. Hivatkozik Halaváts Gyula korszakalkotó: A magyarországi artézi kutak története….munkájára, miszerint a „vizet vezető‍ rétegek sű‍rű‍ megfúrása következtében a hidrosztatikai nyomás, s ezzel együtt a kifolyó víz mennyisége jelentékenyen …csökkent …A felszökő‍ vizek eme szertelen pazarlása kétségtelenül megokolatlan …legtöbb esetben …a kényelem szeretetre vezethető‍ vissza.” Hangsúlyozza, hogy a felszökő‍ vizek háromnegyede 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom