A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)

5. szekció: Nagy tavaink vízgazdálkodása - Nagy Tamás (ADUKÖVIZIG): Tavak a múltból - A geomorfológiai helyzet és a tavi litofáciesek kapcsolatának nyomozása a süttői pleisztocén korú édesvízi mészkő előfordulások területén

1.1 A lejtő-típusú édesvízi mészköveket létrehozó források tulajdonságai Vízföldtani viszonyok A lejtő-típusú édesvízi mészkövek keletkezését és a kialakuláskor létrejövő formáit a források azon alapvető tulajdonsága határozza meg, hogy az erózióbázis felett lépnek ki a felszínre. Ezen típusú édesvízi mészköveket lerakó források genetikailag nagyjából minden fajtáját képviselik a travertinokat felhalmozó forrásoknak. Az egyszerű primer karsztvizektől kezdve a bonyolult, több ásványosodási folyamaton keresztül kialakult poligenetikus forrásokig mindenféle típus előfordulhat. Hidrológiai-hidrodinamikai adottságok Két alapvető tulajdonság alapján lehet a forrásokat vizsgálni, az egyik a vízhozam a másik a hidrodinamikai adottság. A lejtő-típusú édesvízi mészköveket felhalmozó források igen szélsőséges vízhozamokkal rendelkeznek. Vannak források, amelyek kis vízhozamúak (5 l/min), és léteznek extrém nagy vízhozamú források is. A kis vízhozamúak leggyakrabban talaj- és résforrások. Hidrodinamikailag három féle rendszer létezik: • nyílt tükrű hidrodinamikai rendszerhez tartozók, melyeknek vize szabadon, nyomás nélkül folyik ki a rendszerből • visszaduzzasztott vizűek • felszálló források, melyek nyomás alatti rendszerben találhatók A források fizikai és kémiai tulajdonságai A lejtő-típusú édesvízi mészköveket lerakó források vízhőmérséklete tág határok között változhat a hideg, langyos, vagy melegen keresztül a forróig ^"C). A legtöbb forrásnak azonban hideg vagy hűvös a vízhőmérséklete. Gáztartalom tekintetében is változatosak. A gázmentestől az erősen gázosig mindenféle típus előfordul. A nagy szén-dioxid tartalmú vizek posztvulkáni eredetűek, és általában erőteljes mészkiválás figyelhető meg a környezetükben. A vízben lévő oldott anyag mennyisége az alacsonytól az extrém nagy értékekig terjedhet. Ezen az alapon a források négy nagy csoportba oszthatók: 1. egyszerű hidrogén-karbonátos vizek. Az anionok közül kiugróan nagy a hidrogénkarbonát (80 eé% felett), a kationok közül pedig a kalcium mennyisége. A dolomitokból fakadó vizeknél viszonylag nagy lehet a magnézium mennyisége is, de ez a kiválásban nem vesz részt. 2. összetett hidrogén-karbonátos vizek. Ezeknél is uralkodó a hidrogén-karbonát, de mellette megjelenhet a klorid vagy a szulfát külön-külön, vagy együttesen. A kloridban gazdag vizekben rendszerint dúsul a nátrium, a szulfátban gazdagokban pedig a kalcium egy része a szulfáthoz kapcsolódik. 3. szulfátos hidrokarbonátos vizek. A szulfát mennyisége (50 eé%) meghaladja a hidrogén-karbonát értékét. A kalcium és a magnézium jelentős része a szulfátokhoz kötődik. 4. uralkodó anion a klorid, de jelentős mennyiségben jelen van a hidrogén-karbonát is. Az uralkodó kation a nátrium, nagy kalcium tartalom mellett, de előfordulhat ennek fordítottja is.