A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
4. szekció: Erdőgazdálkodás az ártereken - Puskás Lajos (Dalerd Zrt.): A Fekete-Körös erdeinek vízpótlása és 15 éves ökológiai eredményei
3 A terület mintegy 50 - 60 km-re az erdélyi Sziget hegységtől, a Fekete- és a Fehér-Körös völgyében, a feltöltődött békési süllyedéken helyezkedik el. Az erdők a folyókat követő magasabb térszintű hátakon terültek el. Ma már a vízrendezést és lecsapolást követően a köztük lévő laposokban is vannak telepített erdők. Kiváló erdei öntéstalajok, illetve kevésbé kiváló réti talajok találhatók itt. Az éghajlati adottságok az erdőssztyepp klímára utalnak, amiből következik, hogy az erdőtenyészet számára a szűk keresztmetszet az 550 mm-es éves csapadékösszeg. Ehhez még szükséges hozzátenni, hogy a kontinentalitásra jellemző módon a csapadék szórása rendkívül nagy (1999: 1000 mm, 2000: 250 mm). A folyók felszíni és felszín alatti vizei azonban egy szűk sávban megoldást nyújtanak erre a hiányra, a változatos folyó menti felszíni formák pedig a többletre adnak kedvező megoldást. Így kialakulhattak a folyó menti lágy lombos és kemény lombos galériaerdők. A terület máig legnagyobb ökológiai értékét a tölgy - kőris - szil ligeterdők (Fraxino - pannonicae -Ulmetum) képviselik. E keményfás ligeterdők életkörülményeivel kapcsolatban feltétlenül ki kell emelni, hogy az erdőterületek alatt a talajvízszint igen mélyen helyezkedik el. A talajok erősen kötött jellege, a rossz vízvezető képességű agyagos öntések és réti agyagok miatt meghatározó jelentősége van a visszatartott csapadéknak és az elöntésből származó vizeknek. Ennek a körülménynek és a magas humusztartalomnak köszönhető rendkívül értékes és fajgazdag az itt élő geofiton aspektus. 2. Helyzetértékelés Az 1700-as évek végétől az újra benépesült és fejlődésnek indult vidék nagy átalakuláson ment keresztül. Elindultak, majd a XIX. század második felében, mintegy 50-60 év alatt nagyjából befejeződtek a folyószabályozások. Virágzó mezőgazdaság alakult ki, és jelentősen megnövekedett a terület lakosságeltartó képessége. Eközben azonban a folyó menti erdőket sok helyen kiirtották, de ahol megmaradtak - mint a bevezetőben már említett határrészeken - a mentett oldalra kerültek. Nemcsak az évente ismétlődő elöntések maradtak el, hanem lerövidült az árhullámok levonulási ideje, nem töltődtek fel vízzel az erdőkben lévő erek és mélyedések. A folyók a nagyobb esés és a nagyobb vízsebesség miatt bevágódtak medrükbe, ezzel is csökkentve a folyó menti területek talajvízszintjét. A mai erdőterület alatt a jellemző talajvízszint 5-6 m vagy az alatti. Még a Fekete-Köröstől legtávolabbi erdőterületek alatt is mindössze 4 m-ig emelkedik fel a talajvízszint. Emellett, főleg a nyári időszakban, a duzzasztás ellenére is alig van víz a folyókban. Ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a mezőgazdaság tenyészidőszakra eső fokozott öntözővíz igénye. A 80-as években a fentieken túlmenően további negatív ökológiai hatások léptek föl, amiknek eredményeképpen jelentősen romlott az erdők egészségi állapota. Itt elsősorban azt a hosszan tartó csapadékhiányt kell megemlíteni, ami csaknem 12 évig tartott és mindössze átlagosan évi 420 mm csapadékot adott. De ide sorolhatók az ismétlődő, nagy területű rovargradációk is (Lymantria dispar, Euprochtis chrisorhea). E negatív jelenségek arra késztettek bennünket, hogy 1992-től az erdőterületen meglévő belvízelvezető csatornákat valamint a hajdan volt természetes vízfolyások száraz medreit megkíséreljük a duzzasztott vagy a levonuló árhullám miatt még magas vízszintű FeketeKörös vizével feltölteni. E kísérletek során egyre inkább meggyőződhettünk arról, hogy e tevékenységnek van létjogosultsága, rövid időn belül is láthatók pozitív hatásai. Az is felismerhető volt, hogy a lehetőségek kihasználása és az optimális ökológiai hatás kialakítása érdekében átfogó koncepciót kell kialakítani, majd ez alapján következetesen megtervezni és
