A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Nagy Sándor (KÖRKÖVIZIG): Az 1980 évi Hosszúfoki töltésszakadás és annak máig tartó következményei a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál
21 A Bizottság munkájában meghívottként az érintett szervezetek (DEFAG, OVH, HM) vezetői vagy képviselői is részt vettek. A Bizottság összehívását a védelemvezető kezdeményezte. Szeptember 11-én Vince József OVH elnökhelyettes helikopterrel meglátogatta a SebesKörös jp-i Halaspusztai töltésszakadást, majd ezt követően a KÖVIZIG helyreállítási munkáit nézte meg, Takács Lajos védelemvezető kíséretében. Ezt követően du. 14:00-kor tárgyalt a megye vezetőivel (Gyulavári Pál, Frank Ferenc) is. A tárgyalás legfontosabb részletei az alábbiak: Frank Ferenc elvtárs tájékoztatta a jelen lévőket, hogy a megyei párt VB-a a legmesszebmenő elismerését és köszönetét fejezi ki a védekezést folytató vízügyi szerveknek az eredményes munkáért. Szükségesnek tartja, hogy a védekezésben leginkább kitűnt személyek anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljenek.( 19 ) Vince József elvtárs jónak és gyümölcsözőnek minősítette a vízügyi szervek együttműködését a megyei vezetéssel. Felvetette, hogy a körtöltések építéséhez, továbbá anyagnyerés céljaira igénybevett földterületekért nem volna célszerű térítést fizetni, mert ez a rendelkezésre álló beruházási költségek jelentős részét elvinné. Kérte, hogy a Megyei szervek a Földhivatalnál ezügyben nyújtsanak segítséget. A megye vezetői a felvetéssel egyetértettek. Alapelv legyen, hogy az árvízi helyzet miatt senki ne nyerészkedjen. A megye vezetői felvetették, hogy problémásnak érzik a megyének a három vizighez való tatozását. A mostani árvízi tapasztalat megkívánja a jelenlegi vízügyi szervezetilletve együttműködési kapcsolatok felülvizsgálatát. Erre vonatkozóan Vince elvtárs ígéretet tett. A megye vezetői veszélyesnek ítélték a Fekete-Körös jobbparti töltését is, ezért Sarkad védelme érdekében körtöltés építését tartják szükségesnek.( 19 ) Az 1980 évi Tisza-völgyi árvízvédekezés értékelésére az OVH árvízvédelmi Főosztálya 1981 január 14-én Ráckevén, a vízügyi igazgatók részére megbeszélést hívott össze, amelyet Bencsik Béla főosztályvezető vezetett le. Legfontosabb értékelő jellegű megállapításai az alábbiak voltak: Nemcsak a maximális árvizek minősülnek veszélyesnek. A nagyszelvényű töltéseken a meghágáson kívül egyéb problémákkal is számolni kell. Külön gondot kell fordítani az őrszolgálatra és annak szabályosságára A vízkárokkal szemben növekszik a társadalmi érzékenység, ezért nem csak jól kell dolgozni, de azt jól is kell dokumentálni.