A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
15. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Nagy Sándor (KÖRKÖVIZIG): Az 1980 évi Hosszúfoki töltésszakadás és annak máig tartó következményei a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnál
19 Tekintettel arra, hogy a Kettős-Körösi töltésszakadás ideiglenes elzárása még csak kezdeti szakaszában volt, ezért az eddigi árvízvédelmi lokalizációs munkák végső eredményessége is kétségessé vált. Ezért a harmadik Árvízvédelmi Területi Bizottság – amely 1980 július 31-én 17:00-19:00 között a KÖVIZIG székházában ülésezett, a következő fontosabb határozatokat hozta: A vízügyi szervek által jelenleg folyamatba tett védekezési munkákat folytatni szükséges. A lácntalpas úszó gépkocsik számát úgy a védelem, mint a mentési munkák érdekében növelni kell. Augusztus 1-én reggel meg kell határozni a Vizesfási és Vésztői vonaltól Ny-ra eső tanyavilág kiürítésének szükségességét, és intézkedni kell a kiürítés foganatosítása ügyében. A Töltések tartós vízterhelésére figyelemmel tovább kell szigorítani a vízőri szolgálatot. A Kettős-Körös jobbparti töltésszakadásnál folyó elzárási munkákat a lehető leggyorsabb ütemben folytatni kell.( 22 ) A szakadási hely tehermentesítése érdekében augusztus 1-jén 20 óra 55 perckor robbantással megnyitották a Mályvádi árvízi szükségtározót. Az árvízvédekezés második szakasza a töltésszakadás augusztus 4-i ideiglenes elzárásával befejeződött, ám a veszélyhelyzet az egész térségben, - mindenek előtt a Hosszúfoki főcsatorna és Tarhos töltése vonatkozásában továbbra is fenn ált. Az Árvízvédelmi Területi Bizottság negyedik ülésén (1980 augusztus 4-én 21:00-22:30 között) az alábbi fontosabb határozatokat hozta: Gyorsítani kell a védelmi anyagok szállítását, ennek lehetőségét. a 8. Sz.VOLÁN Vállalat biztosítsa. A Vízügyi igazgatóság gondoskodjon a homokzsák igény maradéktalan kielégítéséről. Tarhos védelmének javítása érdekében mintegy 40-50 lánctalpas, vagy egyéb nagyteljesítményű vontató pótkocsival, és kb. 20 db cserjevágó-fűrész szükséges. Az elzáráshoz szükséges követ a vízügyi igazgatóság igénylésének megfelelő ütemben a békési állomáson kell. fogadni. A közerő soraiban italozás volt tapasztalható a rendészeti erők szüntessék meg. A sajtó vonatkozásában intézkedni kell, hogy a híreket a valóságnak megfelelően