A Magyar Hidrológiai Társaság XXVIII. Országos Vándorgyűlése (Sopron, 2010. július 7-9.)
12. szekció: A vízjog időszerű kérdései - Kiss Emese (M+T Kft.): Észrevételek a vízi-közmővek szabályozásához
3 központi és az önkormányzati költségvetésben meghatározott pénzeszközök felhasználásával, illetve a külön törvényben szabályozott vízitársulat útján lehet gondoskodni. A csapadékvizek összegyűjtése, szabályozott levezetése, szükség szerinti hel yben tartása, ideiglenes visszatartása, vagy betározása a vízgazdálkodás szerves részét képezi. Ezeknek a vízgazdálkodási eszközöknek helyi – településszintű – vonatkozásai és feladatai is vannak, a melyeknek a tapasztalatok szerint az Önkormányzatok – megfelelően képzett szakemberek és a nyagi források hiányában – nem tudnak megfelelni. A vízgazdálkodási törvényben nagyobb hangsúllyal kellene ezeket a kérdéseket megjeleníteni, illetve kötelező feladatként előírni a t elepüléseknek a vízrendezési-, vagy csapadékvíz-elvezetési tervek elkészítését. A rendezési tervek szakági része ezt a kérdéskört igen felületesen kezelte. A belterületeken illetve azok határában beépítésre kerültek időszakosan vízjárta területek, illetve olyan területek , amelyek alkalmasak volnának záportározók elhelyezésére. Ennek negatív következményei folyamatosan – az átlagosnál csapadékosabb években pedig fokozattan – éreztetik a hatásukat. Irodánk tervezői gyakorlatából szeretnénk felhívni a figyelmet egy jelenségre, amely esetleg jogszabályi úton kezelhető volna. A települési csapadékvíz-elvezetési tervek e ngedélyezési gyakorlatában rutinszerű előírás a befogadó méretezése. A települések c sapadékvizeit befogadó – általában – kisvízfolyások tulajdonosi, kezelői jogai állami, társulati, s tb. kézben vannak. Ezekben az esetekben több, az engedélyes befolyásától független szempont is felmerül a befogadó tekintetében: van-e üzemeltetési engedélye, milyen vízhozamra van méretezve és kiépítve stb. Ezeknek a jellemzőknek a meg-, illetve felülvizsgálása finanszírozási k érdéseket vet fel, amelyben a Felek többnyire nem tudnak megállapodásra jutni, és meghiúsul az engedélyezés. Természetesen ettől függetlenül a település vizei változatlanul terhelik a befogadót, csak nem szabályozott módon kerülnek le- és bevezetésre. A Felek együttműködését c élszerű volna jogszabályi eszközökkel ösztönözni. A települési csapadékvíz-elvezető hálózatok méretezési kritériumai a hatályos j ogszabályokban csak elvek szintjén jelennek meg. A csapadékfüggvények, a méretezési gyakoriság és időtartam, ajánlások (például a KVVM honlapján), szokásjog valamint a MSZ EN 752 – keret jellegű – szabvány alapján kerülnek a tervező által figyelembe véve, illetve az e ngedélyező hatóság utólag előírja, hogy milyen valószínűségekre kellett volna méretezni. Ezt a f olyamatot célszerű volna rendezett mederbe terelni és a tervező számára világos és egyértelmű k ritériumokat rögzíteni. Külön szabályokat kellene alkotni a kistelepülések felszíni nyílt árkos-, és a városias települések zárt rendszerű, kiemelt szegélyű utakkal megtámogatott elvezetési m egoldásaira. 3. A vízi-közművek minősítése, élettartama és amortizációja A vízi-közművek – eltekintve az előző fejezetben érintett tartalmi kiterjesztéstől – m inősítésére, vagy minőségi osztályba sorolására vonatkozó jogszabály megalkotása régi adóssága a jogalkotásnak. A Vgtv. záró rendelkezései közé 2001. december 24-i hatállyal került be az alábbi passzus: „45. § (7) Felhatalmazást kap a Kormány h) a szennyvízgyűjtő hálózatok és szennyvíztisztító telepek minősítési kritériumainak; r endeletben történő megállapítására.” E z a rendelet – bár nagy szükség volna rá – a mai napig nem született meg, miközben több száz milliárd Ft. értékben valósultak meg ilyen létesítmények és jelentős hányad van még hátra a N emzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programból (25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet) is. A probléma „természetesen” az ivóvízminőség-javító program keretében m egvalósuló létesítmények esetében is fenn áll.
