A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

5. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dajka István, Gálné Meggyesi Katalin, FETIKÖVIZIG: Belvízgazdálkodás és aszálykezelés a Tisza-Szamos közi belvízrendszerben

BELVÍZGAZDÁLKODÁS ÉS ASZÁLYKEZELÉS A TISZA-SZAMOS KÖZI BELVÍZRENDSZERBEN DAJKA ISTVÁN – GÁLNÉ MEGGYESI KATALIN FETIKÖVIZIG 1. BEVEZETÉS A Tisza-Szamos közi belvízrendszer az ország legbelvízveszélyeztetettebb térségei közé tartozik. A belvizek befogadóba (Tisza, Szamos, Túr) vezetése csak gravitációsan lehetséges, ezért a jó belvízkezelés a víztározás és a vízkormányzás sikerességén, szakszerű végrehajtásán múlik. Ezen túlmenően egyre nagyobb feladatot jelent aszályos, kisvizes időszakban a kettős hasznosítású csatornákban, az ősmedrekben, a tározókban a megfelelő minőségű élővíz biztosítása, valamint a vízhasznosítási igények kielégítése. Az elmúlt 10 évben sok kedvező tapasztalat gyűlt össze a Tisza-Szamosközi rendszerben a belvizek helyben tartására, belvízöblözetek közötti átvezetésére, sőt a tározók folyókból történő vízpótlására is. A feladatot különösen érdekessé teszi, hogy jelentős a természeti területek aránya, amelyek speciális igényeket támasztanak nemcsak a létesítmények üzemelésével, hanem azok karbantartásával szemben is. Az eddigi vízkormányzási és belvíztározási tapasztalatok összegzése, értékelése után a dolgozatban ismertetésre kerül sor a jövőben bevezethető belvízgazdálkodási és aszálykezelési módokról, valamint az azokhoz szükséges – a vízgazdálkodási létesítményeken és a területen elvégzendő – fejlesztésekről. Emellett bemutatásra kerül a témával összefüggő, illetve azt érintő projektekhez való kapcsolódás is. 2. A BELVÍZRENDSZER ADOTTSÁGAI 2.1. A belvízrendszer története A Tisza-Szamosközi belvízrendszer története igen rövid múltra tekint vissza. Ez a terület a korai, kezdetleges próbálkozások után a XIX. század nagy árvízi fejlesztéseiből teljesen kimaradt. Az 1892-ben megalakult Tisza balparti Töltésfenntartó Érdekeltség 12 év alatt a Tiszán Kisar, a Szamoson Panyola felett a nem összefüggően meglévő töltéseket összekötötte és egységesítette, így ezek a szakaszok egy összefüggő, de gyenge, nyárigát-szerű védelmet képeztek, míg alatta mindkét folyón nyílt ártér volt a Szamos torkolatáig. A hátralévő nagy feladatra kellő pénzügyi erőforrással nem rendelkező Érdekeltség 12 év után, a kilátástalanság miatt feloszlott. A nyílt árterek betöltésezésére 1907-ben készült terv, amit az 1914-ben megalakult TiszaSzamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat az I. világháború után átdolgozott. Ennek alapján 1926-29 között kiépítették a Szamos jobbparti töltését Panyola és Olcsvaapáti között is, és megerősítették a Panyola-országhatár közötti töltést is. Az első vízrendezési tervek a Tisza-Szamosközi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat megalakulása után 1914-ben készültek el, melyet azonban az első világháborút követően a terület kettéosztottsága miatt át kellett dolgozni. A vízrendezési munkák 1926-ban kezdődtek meg, párhuzamosan az ármentesítési munkákkal. 1928-ra megépült a Túr Sonkád-Tiszakóród közötti, 11,5 km hosszú új medre - a báró Kende Zsigmond csatorna - amelyen Sonkádnál egy vasbeton fenékgát és osztózsilip biztosította a régi és az új meder kapcsolatát, a tiszai torkolatnál pedig egy 4,5 m magas bukógát hidalta át a tiszai torkolat áthelyezéséből adódó 2,7 m szintkülönbséget. A Túr 63,5 km-es levágott torkolati szakasza (mai nevén Túr-belvíz