A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

1. szekció: Vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés - dr. Pálfai Imre, Boga Tamás László, Schreffel Rudolf, ATIKÖVIZIG: Emlékeztetők a regionális vízgazdálkodási tervezés módszertani tanulmánya tárgyában 1994-ben tartott tervezői megbeszélésekről és témavitákról

az anyag részben beépíthető a jelenleg készülő munkába. Hiányzik a monitoring, adathiány is van, annak ellenére, hogy bizonyos szoftverek már rendelkezésre állnak. Jolánkai Géza vitatkozik az "óvatosság" fogalmával, és általában szorgalmazza a fogalmak tisztázását. Sajnálatos, hogy hiányoznak az alapadatok, nem csupán a vízminőségnél, de a vízhozamok, az evapotranszspiráció területén is. Ress Sándor kérdésére Váradi József megerősíti, hogy van a vízügynél is PR tevékenység, de az kevéssé hatékony. Veszélyes lehet, és tévútra vezet az, ha a felvetődő kérdésekre nem válaszolunk semmit. Németh Miklós visszatér arra, hogy társadalmi igényeket kell kielégíteni, szolgáltatóként. Maga az "igény" kifejezés csapdát jelent, mert csak potenciális lehetőségként kell felfogni. Az 1984. évi Vízgazdálkodási Keretterv kidolgozásakor valamit feltételeztünk, de az nem vált be. Most ez nincs így. Ress Sándor továbbra is hangsúlyozza, hogy az igény mindenképpen nagyon fontos ügy, a pénz ezt alapvetően befolyásolja. A régi fajta igény, mint fogalom már megszűnt, ezen a területen nem lehet nonprofit megoldást elképzelni. Kumánovics György kiemeli, hogy megjelent a piacfüggő igény a vízgazdálkodás iránt is. A realitásokra kell alapozni a területen végzett tevékenység során. A Balaton és a Velencei tó regionális program keretében felmerült problémákat folyamatosan egyeztették. A nonprofit megoldásnak nincs létjogosultsága. Ijjas István rámutat arra, hogy az évek során elkészült kiváló vízgazdálkodási terveknek a társadalom ellenállt. Amiről itt szó van, az a tervezés szükséges megreformálása, a társadalmi szervezetek bevonása a döntés-előkészítésbe. A nálunk fejlettebb országokban ez már egy külön szakma, amit meg kell tanulni. A tervezési költségek különböző arányban (2%tól 20%-ig) erre szolgálnak, a pénzt erre fordítják ilyen arányban. Váradi József hangsúlyozza, hogy az állam feladata az is lehet, hogy megmondja, mit kell tenni, és azt már az érdekeltek döntik el, hogy kell-e nekik vagy sem. Ress Sándor véleménye szerint a felmerülő igényeket elsősorban a bankoknak kellene felmérniük, mint a beruházást megfinanszírozó cégeknek. Pálfai Imre jó példaként említi a Duna–Tisza közi hátságon felmerülő kérdések megoldásának tervezését, melynek során hatékony igényfelmérést lehetett végezni. Ismételten visszatér a részfeladatok szétosztásának rögzítésére, és kéri a május 31-i határidő betartását, konstruktív javaslatokat vár minden kérdésre. A sikeresnek minősített tervezői megbeszélés Németh Miklós zárszavával ért véget. 3. Emlékeztető az 1994. október 4-i témavitáról A megbízó OVF képviseletében Németh Miklós főigazgató-helyettes megnyitójában külön kihangsúlyozta a munka jelentőségét és fontosságát a következő évek vízgazdálkodási tervezési tevékenységének megalapozásában. Értékelte az ATIVIZIG és a VITUKI munkatársai, valamint a megbízott szakértők munkáját. Az 1. sz. tervezetről az MHT szakemberei kifejtették véleményüket. Az összefoglalót igen jónak tartották, míg az "Irányelvek" esetében több értékes javaslatot tettek a véglegesítés előtti kiegészítésre. Mivel még csak a munkaközi fázisban van az anyag elkészítése, alapos megvitatás után minden hasznos ötlet és építő javaslat bedolgozható a 2. sz. tervezetbe. Ezzel is elő lehet segíteni azt, hogy a jövő évtől az irányelvek – valamilyen formában – bevezethetők legyenek Török Imre György a vállalkozó ATIVIZIG nevében röviden összefoglalta a munka előzményeit, a munkavégzés során tapasztalt nehézségeket. Mindezek ellenére az eddig elkészült anyag komoly szellemi termék, amit lehet és kell is bírálni, a jobbra való törekvés 7