A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

3. szekció: Folyóink vízgazdálkodási és ökológiai kérdései és gazdasági szerepük - Csereklye Erzsébet Krisztina, SZIE: A Duna partmenti sávjának és víztestének élőhelykutatása

vízszintsüllyedés miatti gondok számos mellékfolyón is jelentkeznek. Ilyen helyeken a holtágak és mellékágak kiszáradnak, a folyót kísérı területek elöntési gyakorisága lecsökken. A folyó menti talajvízsüllyedés miatt, a felszín alatti víztől függı élővilág károsodik, gazdagsága és változatossága csökken (Holló 2007). A folyó ártéri szukcessziójának főbb stádiumát hazánkban a bokorfüzesek, fűz-nyárfa ligetek, tölgy-kőris-szil ligeterdők jelzik. Különlegességük a Csepel-szigettől az Al-Dunáig élő endemikus fekete galagonya. Megtalálható pl. a Duna-Dráva vidéken a nyári tőzike, a liget szőlő, a dunai csillagvirág és a borostás sás is. A Duna-Ipoly Nemzeti Park hullámtéri rétjeinek dekoratív növénye a réti iszalag, de az égeres láperdők is rejtenek botanikai ritkaságokat ezen a vidéken. Sajátosan érdekes, 15–25 kilométer széles és csaknem száz kilométer hosszú területsáv a Duna mente, amely csak 4–6 méterrel fekszik magasabban, mint a folyó szabályozás előtti vízszintje. Mindezt érzékelheti mindenki, amikor a nagyrészt a folyó töltésére épített Budapest-Baja főúton halad végig. A kanyargó töltések jól követik az egykori holt- és fattyúágak rendszerét. Korábban évente jött szövevényes rendszerükön az éltető dunai víz. E több évszázados vízmozgásokkal hozhatók összefüggésbe a különböző mértékben átalakult, humusztartalmukban is feldúsult öntéstalajok, melyek a napfény és a klíma mellett az öntözéssel megteremtett zöldségkultúra egyik legfontosabb természeti alapját adják. A mára már csaknem teljesen "felszántott" tájon és a Duna "szigetein" találhatjuk meg az ősi ártéri növényzet reliktumait, a hínáros, kákás, nádas, zsombékos térségeket, néhány füzes, kőrises, égerlápos erdőrészlettel együtt. A magyarországi Duna szakasz gemenci része igazi vízi ország volt a múlt századi folyószabályozás előtt. Ez a Duna-Dráva Nemzeti Park egyik legcsodálatosabb természetvédelmi kincse, amely védettségét 1977-ben kapta. Ennek az értékes ártérnek a kialakulása annak köszönhető, hogy a Tolna megyei Bogyiszló és Bátaszék között rengeteg holtág, vízfolyás, morotva, mocsár, kanyar, hurok akadályozta az árvízvédelmi töltések Dunához közel való felépítését. Így lett ez a terület az ország legnagyobb, erdővel borított ártere. Az ártéren a hóolvadás után a víz az úr. A növényzet is ennek megfelelő: a mélyebben fekvő területeken vén füzek, míg a magasabbakon fekete és szürke nyárfák telepedtek meg. Ezek a fűz-nyár ligeterdők megközelíthetetlenek a cserjeszintben található tüskés-szúrós hamvas szeder, kányabangita, galagonya miatt, sőt ahol ritkásabban állnak a bokrok, ott embermagasságot is meghaladó csalánfélék állják útját a kirándulóknak. A nagyvadak számára persze ezek az élőhelyek biztosítják a legjobb búvóhelyet. Tölgy-kőris-szil keményfa ligetek borítják az olyan magas területeken, amelyeket csak ritkán ér el a víz. Közöttük él az itt valóságos erdőt alkotó fekete galagonya. Tavasszal a gyepszint virágszőnyegét a tavaszi csillagvirág kék, a salátaboglárka sárga virágai díszítik. A gyöngyvirág tömegesen fordul elő (Barabás et al 2002). A Duna és közvetlen környékének állatvilága szintén változatos. A Duna és ártere valamint mellékfolyói – különösen ősztől tavaszig – a vízimadarak vonulásában és telelésében meghatározó jelentőségűek. Kisebb számban rendszeresen megfigyelhetők a területen átvonuló búvár- (Gaviidae) és vöcsökfélék (Podicipedidae). A folyónál az egyik leggyakrabban észlelhető madár a kárókatona (Phalacrocorax carbo), mely a költési időn kívül nagy csapatokban is előfordul. A szürke gém (Ardea cinerea) és nagy kócsag (Egretta alba) rendszeresen, a kis kócsag (Egretta garzetta) csak tavasszal és nyárvégen látható a területen. A récefélék több mint 20 fajáról van megfigyelési adat. A tőkés réce (Anas platyrhynchos) elsősorban az állóvizek befagyását követően látható nagyobb tömegben, míg vonulás és /vagy telelés során a bütykös hattyú (Cygnus olor), csörgő réce (Anas crecca), kontyos réce (Aythya faligula) és kerceréce (Bucephala clangula) is jellemző. A téli időszakban szórványosan ritka északi récefajok is megfigyelhetők. Tavasszal és ősszel rendszeresen feltűnik a folyónál a halászsas (Pandion haliaetus) egy-egy példánya. A területen átvonuló szalonkafélék (Scolopacidae) közül az erdei (Tringa ochropus) és szürke 3