A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

2. szekció: A Duna-Tisza köze vízgazdálkodásának helyzete és problémái - Gyirán István, ADUKÖVIZIG: A Duna-Tisza közi Homokhátság vízgazdálkodásának fenntartható fejlesztése

ára egy teleknek – mert más a használati értéke – egy tó, akár csak egy néhány száz méter kiterjedésű tavacska közelében, mint a szárazföldi kietlenségben. A víz, az úgynevezett édesvíz óriási érték, és hogy ez mennyire igaz, azt – az előrejelzések szerint – a globális klímaváltozás kapcsán valószínűleg módunkban lesz még jobban megtapasztalni. A klímaváltozás szükségszerűen magával hozza a vízgazdálkodási szemlélet módosulását is, elsőként és leglátványosabban a felszíni vizekkel való gazdálkodás területén. Napjainkban is folyik az ágazatban egy koncepcióváltás, aminek a végkimenetele egyelőre még nem látható. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot az ókori folyamköz, és a mi Kárpát-medencei folyóközi viszonyaink között. Mezopotámia jelenlegi sivatagos területein egykor fejlett öntözéses gazdálkodás folyt, a Tigris és az Eufrátesz vizét bonyolult csatorna-rendszereken vezették és osztották szét a falvak között.

3 A csatornarendszerek nyomai még ma is megtalálhatók, és legmagasabb kiépítettségüket minden valószínűség szerint az egykor termékeny félhold utolsó néhány száz évében érhették el, amikor a lokális klímaváltozás következtében az égből hulló csapadékra többé már nem számíthattak. Könnyen előfordulhat, hogy a jelen dolgozatban vázolt vízrendezési beavatkozások előfutárát jelentik egy olyan korszak vízgazdálkodásának, amelyben az időjárás jótékony kiegyenlítő hatásaira már mi is egyre kevésbé számíthatunk. Az előrejelzések szerint mind bőség, mind hiány tekintetében szélsőségek várhatók. Amit pedig nem tesz meg a természet, azt nekünk kell megtennünk, okosan tervezett létesítményekkel, amelyek között minden valószínűség szerint jócskán lesznek majd országrészeket átszelő, a jelen dolgozatban vázolt létesítmények is. Hazánk medence jellegéből adódóan vízzel bőségesen rendelkezünk, naponta kb. 200 millió m

3-t engedünk át az országon. Illő, hogy ebből a hatalmas mennyiségből megtartsunk annyit, hogy bővelkedjen benne az ország. Ez a kis dolgozat példát ad arra, hogy a mai technikai fejlettség mellett mennyi minden megoldható pusztán a vízzel, és a víz erejéből. Mint látjuk, a vízügyi szakma képes arra, hogy egy kisebb balatonnyi víztükört varázsoljon a kietlen pusztaság helyére, aminek a környezete ettől a víztől minden bizonnyal ugrásszerű fejlődésnek indul. Vagyis a vízzel való helyes gazdálkodás egyben óriási vidékfejlesztési lehetőséget is jelent. A vízügy Magyarország egyes területeit – némi túlzással – egy kis földi paradicsomkertté alakíthatja, ha kap rá társadalmi felhatalmazást. Ez leginkább csak szándék kérdése, mert az ehhez szükséges anyagi források legnagyobb része az EU támogatási rendszeréből beszerezhető. Természetesen a környezetet, és benne a vizet, tisztelni kell, nem szabad pusztán értékteremtő prédának, pl. csúcsra járó erőművek energiaraktárának tekinteni. A víz ettől sokkal, de sokkal több megbecsülést érdemel. Óriási hatással lehet a környezetére, ha helyesen használjuk. A helyes használat pedig azt jelenti, hogy alázattal keressük a lehetséges megoldásokat, mint ahogy a völgyben csurdogáló erecske is mindig megkeresi a legkisebb ellenállást a lefelé vezető útján. Végül nem lehet szó nélkül hagyni a jelenlegi világgazdasági körülményt, az egyre inkább ránk nehezedő gazdasági recessziót, amikor gyárak, üzemek zárnak be, és százezres nagyságrendű elbocsátásokat prognosztizálnak. Az így felszabaduló munkáskéz és termelési kapacitás valószínűleg feladat nélkül marad. Ez a tanulmány azt is megmutatja, hogy ezzel a „haszontalan” kapacitással mennyi hasznos feladatot el lehetne végezni még ebben az országban, ha mindnyájan úgy akarjuk. 3 Komoróczy Géza: Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig (Kr. e. 539) 20