A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
13. szekció: Alkalmazott hidrológia - dr. Kovács Péter, KDV-KÖVIZIG: Vízjárástípusok és a vízjárás stabilitása a Duna vízgyűjtőterületén
egy kicsit bonyolultabb, mivel a vízrendszer számos nagy mellékfolyó hatása által szabályozott. Itt a vízjárástípusok folyószakaszhoz rendelése Tiszapalkonya állomástól kezdődik, mivel az alatta elhelyezkedő mellékvizek vízjárásai akár jelentősen eltérhetnek a felette levőkétől (vö. Zagyva/Jásztelek), de adatok hiányában alig van róluk információ. A Tisza altípusa önmagában – a mellékfolyók „zavarása” nélkül – 5/b (Szolnoknál és Újbecsénél), de a Körös és a Maros alsó szakaszainak 6/b kategóriája Szegednél is 6/b-re módosítja a vízjárástípust. A folyók futásához rendelt vízjárástípusok esetében megfigyelhető az, hogy az egyes altípuskategóriák hosszabb folyószakaszokhoz köthetők. A Vaskapu feletti duna szakaszon az összes meghatározott altípus a-val van jelölve (6/a, 7/a, 8/a és 5/a), míg a Román-alföld területén csak b-vel jelölt altípusok fordulnak elő. Ezen felül a legjelentősebb mellékfolyó, a Tisza esetében szintén csak b-vel jelölt altípusok láthatók. Ez a jelenség mutathatja azt is, hogy a Dunán a Vaskapu felett a hidrológiai események az adott vízjárási főtípusra jellemző időszaknak inkább az első felében fordulnak elő, míg az Alsó-Duna mentén és a Tiszán az időszak második felében jellemzőbbek. Sokkal valószínűbb azonban, hogy mindez csupán a véletlen műve, illetve a vízjárás tipizálás szubjektivitásának a következménye. A vízjárás stabilitásának meghatározása a Duna vízgyűjtőterületén A vízjárás stabilitása a Duna vízgyűjtőterületén 206 állomás adatsora alapján, a Nováky-féle módszer (Nováky B.–Szalay M. 2001) felhasználásával, a korábban leírtak szerint került kiszámításra. Ennek megfelelően minden állomásra összesen kilenc stabilitási érték lett meghatározva. Ezek a (3) egyenlet alapján sorrendben - az első (1), második (2) és harmadik (3) legnagyobb havi lefolyás (N MAX1 , N MAX2 , N MAX3 ); - illetve az első (4), második (5) és harmadik (6) legkisebb havi középvízhozamok (N min1 , N min2 , N min3 ), tehát a vizsgálat alapját képező hat egyedi hidrológiai esemény stabilitási indexe. Ezeken felül – a (6-8) egyenletek alapján – még három összevont stabilitási mutató készült: - a magyasvizi események összevont stabilitási mutatója (N MAX ), amely a három nagyvízi esemény stabilitásának összege (7); - az kisvízi események összevont stabilitási mutatója (N min ), amely a három alacsonyvízi esemény összege (8); - illetve az adott folyószakasz vízjárásának stabilitása a teljes évre vonatkoztatva (N R ), amely a hat hidrológiai esemény stabilitási értékeinek az összegét jelenti (9). A Duna-vízgyűjtő 206 állomására az 1950 és 2000 közötti időszak adatai alapján készültek a stabilitási számítások. A fenti kilenc stabilitási értékből grafikus ábrázolás ötre készült, amelyek közül az eredmények ismertetésénél csak a három legfontosabb (N R , N MAX1 , N min1 ) kerül bemutatásra. A térképeken ábrázolt öt stabilitási értéknek az egyes vízjárástípusokhoz tartozó átlagértékeit az 3. táblázat foglalja össze. Megállapítható, hogy a kisvízi eseményeknek nagyobb a stabilitása. Emellett látható, hogy a a legkésőbbi diszkrimináns időszakkal jellemzhető, magasabb fekvésű régiók vízjárástípusai a több ierülthez viszonyítva stabilabb vízjárási mutatókkal rendelkeznek. 14
