A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)

13. szekció: Alkalmazott hidrológia - dr. Kovács Péter, KDV-KÖVIZIG: Vízjárástípusok és a vízjárás stabilitása a Duna vízgyűjtőterületén

Az 5/c csoportba több egymástól elszigetelt, önálló vízgyűjtő sorolható. Az Olt felső folyása mellett három alpi folyó (Rába, Gurk, Salza) felső szakasza tartozik ide, összesen 5 állomással. Ezt az elkülönülést valószínűleg klimatikus okok határozzák meg, mert a hegységközi völgyek viszonylagosan szárazak. Az első események itt is három hónaposak (MAX1: március-május, min1: december-február), míg a többiek általában 4-9 hónapig húzódnak. A hatodik főtípus részvízgyűjtői – néhány kivételtől eltekintve – leginkább a Duna-vízgyűjtő keleti részén, a Keleti- és a Déli-Kárpátok környékén fordulnak elő. A három altípus esetében az első legnagyobb havi lefolyás általában április és június között következik be. A 6/a altípusnál az első legalacsonyabb havi lefolyások az augusztus és október közötti, a MAX1 eseményhez hasonlóan, három hónapos időszakban mérhetők. A második események két hónappal tovább tartanak (MAX2: februártól júniusig, min2: júliustól novemberig), míg harmadik események 6-8 hónapos időszakkal jellemezhetők. Az altípusnak három vízgyűjtője van a Dinári-hegységben, ugyancsak három a Déli-Kárpátok déli lejtőin húzódik, míg egy a Balkán-hegységben található. Látható (1. ábra), hogy ezek nem képeznek nagyobb összefüggő területet, inkább elszigeteltebben, kissé szétszóródva helyezkednek el. A 6/b altípus esetében – a tavaszi, kora nyári első legnagyobb havi lefolyás mellett – a min1 események leggyakrabban szeptembertől novemberig tartó háromhavi időszakban észlelhetők. Ehhez képest a többi eseméyek (MAX2, MAX3, min2, min3) időszakai sokkal hosszabbak, 5-8 hónaposak. A csoprtba tartozó vízgyűjtők az Északkeleti-Kárpátoknak a medence belseje, az Alföld felé néző, délnyugati lejtőin fednek le nagyobb összefüggő területet (Felső-Tisza). Emellett ide tartoznak még a Temes-Béga-rendszer vízfolyásai és az Erdélyi-középhegység északi részének vizeit szállító Sebes-Körös is. A 6/b altípusban van egy különleges helyzetű terület az Északi-Kárpátokban, a Gölnic vízgyűjtője. Itt a vízjárás típusa minden valószínűség szerint azért tér el jelentősen a környzetétől, mert a keleti irányba nyitott völgy magas hegyláncokkal van körülvéve, egyben elzárva az uralkodó nyugatias áramlatoktól. A 6. főtípus legnépesebb részegysége a 6/c altípus, amely 28 elemével a Duna-vízgyűjtő második legnagyobb létszámú csoportja. Nagyvizei tavasszal, néha nyáron, kisvizei általában a téli időszakban jelentkeznek (min1: december-február). A második és harmadik események időtartama itt is hosszabb, 5-9 hónap. Ez az altípus tekinthető a teljes Duna-vízgyűjtő legkeletiesebb jellegű vízjárástípusának, mivel a hzzá tartozó vízgyűjtők túlnyomórészt a Kárpátok fő vonulataitól keletre-délkeletre húzódnak. A Tisza és néhány mellékvizének (Tarac, Visó) forrásvidékei mellett a Prut, a Szeret és mellékfolyóik felső szakaszai tartoznak ebbe a csoportba. Emellet négy, többnyire északkeleti kitettségű völggyel renedelkező alpi vízfolyás (Lajta, Iller, Gail, Saalach) sorolható még az altípusba, ahol a domborzati-éghajlati hatások mellett néhány esetben a vízjárás szabályozásában a vízgyűjtő földtani felépítése is fontos szerepet játszik. Különösen igaz ez azokban a helyzetekben, amikor a karsztosodó és nem karsztos kőzetek zónái közötti éles határvonalon halad át a folyó. A Gail esetében ezt a hatást a Gail-völgyi-Alpok mészkő-és dolomittömbjei, az Iller felső szakaszán az AllgäuiAlpok vonulatai, a Saalachnál pedig a Kaisergebirge és a Steinernes Meer okozhatják. A hetedik vízjárási főtípus kizárólag az alpi régió folyóit tartalmazza. Két altípusában a nagyvízi események mindig április után kezdődnek, és általában a nyár közepéig észlelhetők. A legalacsonyabb vízhozamok általában a téli hónapokban mérhetők, de az alacsony vizek a legkorábban már októberben is megjelenhetnek. Az első, 7/a alcsoportba három vízgyűjtő terület tartozik az Iller, a Lech és az Ammer folyókon. Ezek egy viszonylag jól körülhatárolható, többé-kevésbé összefüggő területet alkotnak az Bregenzi-erdő, a Lech-völgyi- és a Bajor-Alpok vonulatai környékén. A nagyvizek itt általában április és július között érkeznek, míg a kisvizes priódus akár fél évig is elhúzódhat. 12