A Magyar Hidrológiai Társaság XXVII. Országos Vándorgyűlése (Baja, 2009. július 1-3.)
10. szekció: Számítógépes modellek alkalmazása a vízgazdálkodásban - Temesvári Péter, BÁCSVÍZ Zrt: Korszerű, Topobase alapú térinformatikai és műszaki nyilvántartási rendszer fejlesztésének, hazai adoptációjának és bevezetésének gyakorlati tapasztalatai a víziközmű szolgáltatásban
4 Nem mellékes tényező az sem, hogy az elmúlt időszakban hatalmas fejlődésen ment keresztül a térinformatika, mely napjainkra önálló tudományággá vált, így a különféle alkalmazások és technológiák már jobban ki tudják elégíteni a speciális szakági igényeket is. Pilot project A BÁCSVÍZ Zrt. Fejlesztési és Informatikai Osztályának alárendeltségében működő térinformatikai szervezet vezérigazgatói döntés értelmében kezdte meg 2007. év elején a térinformatikai rendszer fejlesztésére vonatkozó előtanulmányokat, majd pedig egy konkrét pilot project lefolytatását. Kiindulási elv volt a meglévő értékek és tapasztalatok minél jobb hasznosítása, ezért a pilot project keretein belül kívántuk megvizsgálni, hogy az Autodesk cég által kínált – a jelenleg alkalmazott rendszerünk továbbfejlesztésének tekinthető - Topobase rendszer megfelel e az elvárásainknak. Az elsődlegesen kitűzött cél az volt, hogy reális alternatívát keressünk a jelenleg alkalmazott rendszernek, megteremtsük a technikai lehetőségét egy hosszú távú térinformatikai fejlesztésnek. A pilot project kapcsán saját szakági állományainkat kívántuk használni saját informatikai környezetben, így valós körülmények között tesztelve az új rendszert. A szoftverfejlesztő cég által megalkotott alap adatmodellek és funkciók fejlesztésének, testreszabásának segítése szintén fontos cél volt. Az átgondolt és megfelelően előkészített fejlesztések egyik bevált lépése a különféle pilot projectek létrehozása, melyek során az alkalmazást kifejlesztő cég és a beruházó is tapasztalatokat szerezhet a rendszer működéséről, sajátosságairól, előnyeiről, és hátrányairól, javítandó hibáiról. Előnyök – felhasználói oldal: Elavult technológia leváltásának lehetősége Azonos platform és komponensek (AutoCAD, MapGuide, Oracle) Aktív részvétel a fejlesztésben Egyedi igények érvényesítése Pilot során nincs anyagi kockázat Jelentős ÁRKEDVEZMÉNY lehetősége Előnyök – fejlesztői oldal: Fejlesztés szakági környezetben Valós rajzi és adatállományok Életszerű problémák, felvetések Szakmai referencia megszerzése Stratégiai partnerség erősítése A pilot project sikeressége érdekében gondosan kellett kiválasztani a mintaterületet, egyrészt szakági, másrészt adatmennyiség szempontjából is. A szakmai érvek alapján végül Kunszentmiklós város belterülete lett a mintaterület, a szolgáltatási területen ugyanis ez a település közepes méretűnek számít, ugyanakkor jól kiépült víz- és szennyvíz elvezető hálózattal rendelkezik. A meglévő szakági adattartalom nagy része digitalizált formában is elérhető, ez külön előnyt jelentett a project számára. A több mint fél évig zajló project során megtörtént a jelenleg alkalmazott térinformatikai rendszer előnyeinek és hátrányainak értékelése, illetve a konkrét rendszerfejlesztési javaslat ismertetése a cégvezetéssel. Általános célként lett megfogalmazva a rendszer bonyolultságának csökkentése, a szakági adatnyerés felgyorsítása, a digitalizálási munkálatok csökkentése, az adat migráció felgyorsítása és könnyebbé tétele, a vektorgrafikus állományok részarányának további