A Magyar Hidrológiai Társaság XXVI. Országos Vándorgyűlése (Miskolc, 2008. július 2-4.)

3. szekció: TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS - Csereklye E. Krisztina, dr. Bardóczyné dr. Székely Emőke, dr. Penksza Károly, Loksa Gábor, SZIE MKK KTI: A Váci-liget vízrendszerének szabályozási kérdései a vizes élőhely védelem tükrében

forrásvizet többen fogyasztják, azonban a Göncöl Alapítvány mérési adatai szerint, egyik komponens esetében sem haladja meg - ivóvíz minőségi szabvány szerint - a „kívánatos” vízminőségi kategória határértékét (Bakó et al. 2002, Réti 1997). A műtrágya használat nagymértékű csökkentése következtében, a nitrát terhelésnek a vízgyűjtőn csökkennie kellett volna. Mivel ez nem következett be így valószínű, hogy a szennyezés egy közelebbi, intenzív szennyező forrásból ered (Horváth 1999). E problémakör tisztázása és rehabilitációja még további vizsgálatokat igényel (Illyés 2005). A források vizének gyűjtésére kialakítandó lagúna fenntartásához szükséges az időszakos kotrás és a megkotort iszap elhelyezése a rehabilitált mocsár területén (VPHI 2005).

A Ligeti-tó

A Ligeti-tó területi adatai (Horváth 1999):

Maximális hosszúság:

350 m

maximális szélesség:

102 m

Átlag szélessége:

70 m

Átlagos vízmélysége:

1,6 m

Parthossz:

780 m

Vízfelület:

18.989 m2

Térfogata:

303.824 m2

Víz kicserélődés ideje:

140-210 nap

A tó vízrendszere alapvetően két helyről táplálkozik, az egyik a vízgyűjtő területről beszivárgó és a rendszer felületére hulló csapadék a másik, pedig a fakadó forrásokból kiinduló patakocskák vízhozama. A Ligeti-tavat és a mellettük húzódó mocsaras sávot a Hétkápolna dombjának alján fakadó 15-20 időszakos forrás táplálja. A tó területén tulajdonképpen a szabad vízfelület, annak parti sávja, a zsilip, a vizet elvezető csatorna, és a sétány a hozzá kapcsolódó park részletek tartoznak. A tó magas nitrát szintjéből arra lehet következtetni, hogy magában a tóban is források találhatóak. Vízminőség szempontjából a nagymértékben szennyezett forrásvizek vízhozamai fontosak, hiszen ezek igen jelentős mértékben terhelik a tórendszert (Horváth 1998).

Az elkészített vizsgálatok alapján megállapítható, hogy az aránylag kis víztérben a halak túl nagy számban vannak jelen. Az időszakos sokkszerű terhelés (betelepítésüket követően a tófenék feltúrása következtében a víztér zavarossá, opálossá válik, szerves anyag tartalma, oxigén igénye növekszik) jelentős eltolódásokat okoz az anyagcsere ciklusokban, mindezek ismeretében a rehabilitáció kidolgozása esetén a halfauna összetételére, és méretére különös hangsúlyt kell fordítani (Horváth 1999). Szükséges a vízminőség monitorozása és a vízszint szabályozása (Bíró 2000), növényevő halak eltávolítása (Illyés 2005) és az adottságoknak megfelelő önszabályozó ökoszisztéma kialakítása. Az algák közül ki kell emelni a kékalgák egész éven át tartó dominanciáját (4. ábra). A kékalgák a tó teljes fenékzónáját bevonattal fedik. Aminek következtében az iszap élővilága - bentosz elsorvad, ezáltal a tóban zajló anyagcsere folyamat egyik meghatározó lánca kiesik az ökológiai folyamatokból, ami a vízi ökoszisztéma jelentős torzulása utal. Minthogy fény és tápanyag bőven áll rendelkezésre ennek az ökológiai térnek, a kékalgák által történő egyoldalú hasznosítása a kompetitor fajok valamilyen módon történő kiszűrése okozhatja (Horváth 1998). A tó területén épített zsilip- és mederrendszer segítségével két irányban lehet végezni a víz kormányzását és az áramoltatását. A szabályozott vízszint kívánt magasságát, mindig a vízrendszer legjobb ökológiai állapotának eléréséhez kellene igazítani (Illyés 2005).

8